1. rész

Istenem! Kimondták a nevemet! Sikerült! Hatalmasat sikítottam örömömben. Igen, igen, igen! Bent vagyok a döntőben. Aztán sírni kezdtem. Nem győztem eleget hálálkodni a zsűri tagjainak és a közönségnek. Erre készültem 3 éve, ének-és tánctanárhoz jártam, zongoraórákat vettem. A sok-sok gyakorlás most meghozta gyümölcsét. Bekerültem a döntőbe, ahol másik 9, igen tehetséges fiatallal kell összemérnem a tudásomat. Már az is óriási öröm volt, hogy bekerültem a döntőbe, de ha nem én esnék ki először, hát az még jobb lenne – kezdtem el gondolkodni. Aztán beköltöztünk a közös házba, ahol felkészültünk az első megmérettetésre. Simán vettem az akadályt, Madonna-dalokat kellett előadni. Szívem szerint a Justify My Love-ot választottam volna, de aztán elvetettem az ötletet, mert eléggé durva lett volna. Így a Rain című számot választottam. A közönség és a zsűri is hasra esett előttem, nekem pedig ez nagyon sokat jelentett. A következő hétvégén filmzenék közül kellett választani, a Börtöncsapda című filmből Sarah Brightman dalát adtam elő, a Deliver Me-t. Ismét taroltam. Aztán jött a grunge-hard-rock-metal stílus. Na, itt megakadtam. Mi legyen a dal? Metallica? Nem jó, az túl „szokványos”, ellenfeleim közül valaki biztosan énekelni fogja mondjuk a Nothing Else Matters-t vagy az Unforgivent. Csak régebbi zenekarokat ismertem: Pearl Jam, Nirvana, Soundgarden, Stone Temple Pilots, Alice In Chains. Végül a Pearl Jam Even Flow-jával készültem fel. Megint nem volt ellenfelem. És aztán jött a meglepetés. Mindenkinek kisorsoltak egy híres partnert, akivel a következő hétvégére fel kellett készülni. Bent ültünk a nagy ház közös nappalijában a sztárokkal vagy inkább azok képviselőivel, menedzsereivel, helyettesítőivel. Velem szemben egy érdekes arcú fiatal férfi ült. Első ránézésre tutira voltak japán ősei, esetleg pont az egyik szülője. Mit mondtak, hogy is hívják? Mindegy. Sorsoljanak már! Nagyon kíváncsi voltam, ki lesz a párom. A választható sztárok közül lett volna 1-2 jelöltem, akivel szívesen énekeltem volna duettet, de nekem a japán őssel rendelkező férfi jutott. Ő odajött hozzám és bemutatkozott.

- Szia. Mike Shinoda a nevem és ezek szerint velem kell dolgoznod a következő egy hétben. Illetve a zenekarommal.

- Üdv. Carly Robson. Biztosan rögtön meg fogsz utálni, de…ki is vagy te? Mármint melyik zenekarban játszol? – kérdeztem meg elvörösödve. Mike elnevette magát.

- Nyugi. Nem foglak utálni. Linkin Park. Ez segít valamennyit? Látom, nem nagyon – nézett rám még mindig mosolyogva. – Tessék, itt van 3 cédé, hallgasd meg őket. Holnap 8-kor találkozunk. Ja és nagyon jó vagy – tette még hozzá búcsúzóul.

Linkin Park. Valami rémlett: egy érdekes zenei összetétel, rap és rock. És egy szemüveges, szőke tüsi hajú, tetkós pasi. Az énekes. Muszáj lesz meghallgatnom a cédéket, nehogy holnap beégjek Mike előtt, megint…Lementem a zeneszobába, ami szerencsére üres volt. Betettem az első lemezt a lejátszóba és hallgatni kezdtem. Aztán jött a második, majd a harmadik. Aztán megint a második, az első és összevissza. Percek alatt megfertőződtem egy Linkin Park, de még inkább egy Chester Bennington nevű vírussal. Ez a hang…Teljesen belezúgtam a férfiba, így ismeretlenül, a hangja alapján. Felvettem egy fülhallgatót, összekuporodtam a szőnyegen és elaludtam. Chesterrel álmodtam, valami mocskosat és izzasztót.

Chester belépett a házba és egy bizonyos Carly Robsont keresett. A szobatársa szerint a lány lent van a zeneszobában. Megmutatta az irányt és Chester lerobogott a lépcsőn. Kissé ideges volt emiatt a szereplés miatt, de Mike kedvéért elvállalta. Semmit nem tudott se erről a tehetségkutató versenyről, se a szereplőkről. Mike annyit mondott neki, hogy Carly Robsont keresse meg, beszélgessenek egy kicsit, amíg ő oda nem ér. Hát legyen. Beszélgetek én vele, ha arról van szó. Pláne hogy Mike szerint lövése sincs arról, hogy kik is vagyunk. Kopogott az ajtón, de nem jött válasz, így még egyszer kopogott, majd belépett a zeneszobába, ami inkább egy terem volt, sok hangszerrel, szabad padlófelülettel a tánc-és mozgásgyakorláshoz és egy teljes fal tükörrel borítva. Amit első ránézésre megállapított, hogy a felszerelések nagyon jók voltak. A férfi megállt az ajtóban. A zongoránál egy lány ült, neki háttal. Valami dallamot dúdolt, amiről Chester nem tudta, mi az. A lány próbálgatta a hangokat a zongorán, majd vállat vont, felvett egy fülhallgatót és énekelni kezdett. Chestert kirázta a hideg a lány hangjától. és attól is, amit és ahogy énekelt. A Pushing Me Away című számot kezdte el és zongorán kísérte magát. Chester lassan odalépkedett a lány háta mögé.

Éreztem, hogy valaki áll mögöttem. Nem ijedtem meg. Énekeltem. Aztán ez a valaki levette a fülemről a fülhallgatót és együtt énekelte velem a dalt. Istenem – gondoltam magamban. Ez ő. Hátrafordultam és ránéztem. Már nem szőke volt, hanem barna. És nem volt szemüvege. Úristen, de gyönyörű szemei vannak – gondoltam magamban és elöntött a forróság. Nem tudtam levenni a tekintetemet az arcáról. Annyit azért felfogtam, hogy egy fehér ujjatlan pólót viselt, szűk fekete farmert és bakancsot. A halálom az ilyen szerkó, de neki eszméletlenül jól állt. Amikor megszólalt, megborzongtam a hangjától. Kész, Carly, neked annyi – mondtam magamban. Igyekeztem arra koncentrálni, amit mondott, de ez elég nehezen ment.

- Szia. Chester Bennington vagyok, a Linkin Park énekese és úgy hallottam Mike-tól, hogy szükséged lenne némi segítségre – mondta Chester, mire bólintottam.

- Így igaz. Carly Robson a nevem és veletek kell a hétvégén előadnom egy közös dalt – mondtam, miközben megpróbáltam felállni a zongora elől, de Chester nem mozdult. Csak nézett, egy apró mosollyal a szája sarkában. Zavarba jöttem.

- Miért nézel így? – kérdeztem rekedten, mire Chester elmosolyodott.

- Csak. Mert szép vagy. És a hangod is szép.

- Kösz – jöttem még jobban zavarba és nagy nehezen fel tudtam állni. Szinte menekültem a férfi közeléből, mert úgy éreztem, 2 perc és letámadom. Annyira hihetetlenül, delejesen vonzó volt! Átmentem a szoba távolabbi felébe, hátha így megszabadulhatok ettől a vonzódástól, de nem így történt. Menekülőre fogtam. Elkezdtem összeszedegetni a lemezeket a hifi mellől, de idegességemben kihullottak a kezemből. Letérdeltem, hajam eltakarta az arcomat. Mélyeket lélegeztem. Nyugodj meg, Carly! Mi a fene történt veled? Mi ez az őrült vágyakozás, amit ez iránt a férfi iránt érzel? Hallottam, hogy Chester mögém lép, de nem mozdultam. A férfi a vállamra tette a kezét, mire összerezzentem.

- Hé. Mi a baj? – kérdezte halkan. Megráztam a fejem.

- Nem tudom. Majd rájövök. Térjünk rá a feladatra, jó?

Összeszedtem a cédéket a földről, felálltam és a lejátszóhoz mentem. Chester követett a tekintetével. Végig magamon éreztem a pillantását. Éreztem a vágyát. Hogy bejövök neki. Hogy legszívesebben ebben a pillanatban megdugna. Én pedig hagynám. Sőt. De nem lehet. Még nem.

- Meg kéne beszélnünk, hogy mit adjunk elő – szólaltam meg. – Bevallom, hogy tegnap este hallgattam végig először 3 albumotokat…és hát…

- Tetszik? Mármint a zenénk?

- Úristen, igen! Teljesen kész voltam tőle – kezdtem lelkesen -, olyan volt…á, nem is! Ezerszer jobb, mint egy orgazmus – szaladt ki a számon. Chester először elnevette magát. Aztán elkomolyodott és közelebb jött. Én pedig hátráltam, egészen a falig. Chester szorosan megállt előttem és az állam alá nyúlva arra kényszerített, hogy nézzek a szemébe.

- Drága, akkor neked még nem volt igazi, ultrabrutál orgazmusod, amikor úgy érzed, mindened szétszakad és darabokra esel szét az élvezettől – mondta és végigsimított az ujjával a számon. Nem tudtam megállni és bekaptam a mutatóujját. A nyelvem hegyével megérintettem az ujjbegyét, miközben a kezem a csípőjéhez ért. Chester elhúzta a kezét és közelebb húzódott hozzám. Éreztem a testéből áradó meleget, éreztem az illatát. A szemébe néztem.

- Bezártad az ajtót?

- Nem. De már bánom.

- Hát bánhatod is. Szerettem volna, ha megcsókolsz. Most. Érezni akartam a szádat, a nyelvedet és érezni akartam a vágyadat. Azt akartam, hogy dönts a falhoz és úgy csókolj, mint még soha senkit. Hogy simogasd végig a testemet, hogy…

- Elég. Hagyd abba, mert…

- Mert mi lesz? – néztem rá kihívóan, mire Chester hirtelen lenyúlt és végigsimított a mellemen. Megrogytak a térdeim.

- Ez lesz, drága.

Kivágódott az ajtó és Mike vágtatott be. Chester hátrébb lépett és én is igyekeztem úgy tenni, mintha mi sem történt volna. De a torkom elszorult és a vér az ölembe tolult, amikor felidéztem Chester érintését. Mike látta, hogy valami zajlott kettőnk között, de csak elvigyorodott. Aztán leültünk a földre és beszélgetni kezdtünk. A két férfi úgy viselkedett, mint az óvodások, állandóan ugratták egymást, nekem meg a könnyem folyt a nevetéstől. Azért a zenéről is beszélgettünk és szóba került néhány dal, amit érdemes lenne kipróbálni együtt: a Numb, a The End, és ami a legjobban tetszett, a Lying From You. Végigpróbáltuk a 3 számot, és végül a Numb mellett döntöttünk. A szövege valami eszméletlen volt. A dalban Mike részét meghagytuk neki, a többi részt megosztottuk magunk között Chazzel. Egész héten gőzerővel dolgoztunk és közben rengeteget beszélgettünk. Szépen lassan megismertük egymást és én iszonyatos gyorsasággal beleszerettem Chester Benningtonba.