J 13.

Lányok!
Köszönöm szépen, hogy olvastok! Napról napra lelkesebben lépek be a saját blogomba - miattatok.:)
Itt a következő rész.:)

13.

- Hogy mit csináltál???

- Ne sikítsd már a fülembe, ha lehet! Úristen – tartotta el a telefont a fülétől J. Kat hangját azonban még így is közvetlen közelről hallotta.

- Azt hiszem, nem értettem kristálytisztán! Még egyszer megkérdezem: mit csináltál???

- Baszki, Kat! Süket vagy? Elmondtam, nem? Mit nem lehet ezen érteni? – kérdezett vissza J ingerülten és töltött magának egy pohár spanyol mazsolabort. Leült a kedvenc foteljába és maga alá húzta a lábait. Belenyalt a borba, de Kat éles hangja megijesztette.

- Te nem vagy normális – jelentette ki a barátnője a telefonban. Kösz, ezt eddig is tudtam – gondolta magában J.

- Igazán rendes vagy, hogy felvilágosítasz arról, amit én magam is tudok – felelte gúnyosan, de Kat belefojtotta a szót.

- Megismétlem: nem vagy normális. Sőt. Nem is tudom, meddig fokozzam. Egy emeletes barom vagy. Egy hisztis, önérzetes kis picsa.

A bor kilöttyent a szőnyegre, ahogy J nagy lendülettel letette a poharat az asztalra.

- Hogy…micsoda? Minek hívtál?

Kat a vonal másik végén tudta, hogy J megvan. A lány belelépett a csapdába. Vigyorogva ismételte meg:

- HHP mint hülye hisztis picsa. Ezt akartad hallani?

- És elmondanád, hogy miért is vagyok hhp? – gurult dühbe J. Katnek sikerült kihoznia a sodrából. Nem sejtette, hogy a barátnője direkt használta ezt a kifejezést, mert tudta, hogy J ugrik rá. Kat gúnyolódva válaszolt:

- Soroljam? Egy: nekem nem kell senki segítsége, blabla. Kettő: nem dolgozom a DC-vel, mert ismerik a Linkin Parkot, blabla. Három: etyepetyézek Chester Benningtonnal, utána meg elküldöm a bús francba, ráadásul olyan stílusban, mint egy bárcás ribanc, blabla. Ennyi elég kezdetnek vagy mondjak még?

- Kat…

A barátnője azonban nem hagyta abba, mert tudta, hogy most kell hatnia J-re, ha azt akarja, hogy legyen valami a tervükből. Tudta, hogy megvan az esély arra, hogy J meg fog bántódni, de muszáj volt valahogy felrázni a lányt, ezért folytatta:

- A nagy önérzeted miatt sok mindent elveszíthetsz ám, ami még nem is volt a tiéd. Kezdem például Chesterrel. Nem ismered, maximum csak a testét, de azt elég közelről, ugye? Mégis azonnal ítélkeztél felette egy rosszul megfogalmazott mondat miatt.

- De…

- Nem. Ne szólj közbe. Őszintén elmondom, hogy mit gondolok. Szóval esélyt sem adtál neki, hogy elmagyarázza.

- Miért adtam volna neki esélyt? – fortyant fel J, de a lelke mélyén tudta, érezte, hogy Katnek igaza van.

- Például azért, mert néha másra is gondolhatnál magadon kívül. Önző vagy. És nem elég, hogy Chesterrel elrontottál mindent, de visszautasítottál egy olyan ajánlatot, ami közelebb vihetett volna a célodhoz, az álmodhoz. De nem. Te nemet mondasz a DC-nek, csak mert esetleg – hangsúlyozom, esetleg – kapcsolatban állnak a Linkin Parkkal. Arra nem is gondoltál, hogy ők vajon miért döntöttek melletted, igaz?

- Hát… - tétovázott J, és egyre rosszabb lett a lelkiismerete.

- Megint csak magadra gondoltál, hogy TE nem akarsz velük dolgozni. Nekik sem adtál esélyt. Azt csodálom, hogy engem még nem tettél lapátra, csak mert nincs belőlem hasznod…

J sápadtan hallgatta a barátnőjét. Tényleg ilyen lennék? Ilyen…önző? Ilyen…utálatos? Ilyen…érdekember? Mikor váltam ilyenné? És ezek szerint észre sem vette a változást, Kat és Chester kellett hozzá, hogy felismerje.

- Kat, kérlek – szólt sírós hangon a barátnőjéhez.

- Ne sírj. Azzal nem mész semmire. Nem akarlak bántani. Azért vagyok ilyen kemény, hogy végre észhez térj és megértsd: sokan vannak, akik szeretnek téged, de ezzel a viselkedéseddel elmarsz magad mellől mindenkit.

- Megértettem. Most leteszem, mert gondolkodnom kell. Majd hívlak, jó?

Kat egy kicsit megijedt J lemondó hangjától. Lehet, hogy túl messzire ment?

- Nyugi – hallotta J-t -, nem csinálok semmilyen hülyeséget, annál több eszem van. Csak itt az ideje, hogy átértékeljem az életemet. Szia, Kat.

- De J drágám… - szólt Kat a néma telefonba, mert J letette.

A lány pontosan tudta, hogy mire lesz most szüksége. Bement a konyhába és kinyitotta az egyik szekrény üvegajtaját. A polcon teák sokasodtak, amit az apjával gyűjtöttek össze a világ minden tájáról. Az apja szenvedélyes gyűjtő volt és mindig megtalálta a különleges teákat. J örökölte tőle ezt a tulajdonságot, csak ő a ruhaanyagokhoz értett ennyire. A lány benyúlt a szekrénybe és kivett egy kis dobozt, amiben Afrikából hozott karkadi-tea volt. Fogta a dobozkát, bezárta a lakást és elment Arunhoz. Szüksége volt az idős férfi megnyugtató közelségére és okos mondataira. Arun örömmel fogadta, mint mindig. Mivel látta, hogy a lánynak gondjai vannak, becsukta kicsiny boltját. Elkészítette a teát és kiültek a kis üzlet elé egy padra. J pedig mesélni kezdett Arunnak. Elmesélte Chestert, Mike-ot, Talindát, Robinát, Jay-Z-t, mindent. Az öreg pedig csak hallgatta. Néha bele-belekérdezett J elbeszélésébe, de olyan ügyesen tette, hogy J észre sem vette, hogy az öreg megmutatta neki az utat, amelyet követnie kell. A lány úgy ment haza, mint akit kicseréltek. És ez az igazi énje volt. Megint úgy érezte magát, mint az apja halála előtt.

Eközben Chester a stúdióban ücsörgött a zongora előtt és csak bámulta a billentyűket. Fekete. Fehér. Fekete. Fehér. Kicsi. Nagy. Kicsi. Nagy. Változatos, de mégis egyhangú. A férfi gondolatai állandóan J körül forogtak. Hirtelen ötlettől vezérelve játszani kezdte a My December című dalukat, mert eszébe jutott, hogy – nem szándékosan – ebből a dalból idézett J-nek ott az üzletben. „Mindent odaadnék, csak hogy legyen egy hely, ahová mehetek/Mindent odaadnék, csak hogy legyen valaki, aki hazajön hozzám.” Hát ennél aktuálisabb nem is lehetne ez a dal – gondolta magában a férfi, majd vett egy mély levegőt és váltott, a Pushing Me Away-re. A legutolsó Projekt Revolution-körúton sokat játszották ezt a dalt zongorakísérettel és a rajongók körében óriási sikert arattak vele. Chester már alig várta a következő fellépést, mert tudta, hogy a felkészülés legalább eltereli a figyelmét J-ről és a történtekről. A férfi már ezerszer megbánta azt a bizonyos mondatot és azt, hogy féltékeny volt Jay-Z-re. Azóta már beszéltek egymással és tisztázták a dolgot. Jay mesélt J-ről, az apjáról, a lány jótékonysági munkájáról és azt tanácsolta Chesternek, hogy a Music For Relief alapítványon keresztül vegye fel a kapcsolatot J-vel, mert a lány úgysem tud nemet mondani, ha a szegényekről volt szó. Chester megköszönte a tanácsot és felhívta az alapítvány elnökét. A Music For Relief alapítványt a Linkin Park hozta létre még 2005-ben, azzal a céllal, hogy segítsék a természeti katasztrófák áldozatait. A fiúkat pont az a cunami mozgatta meg, amelyik J apját is megölte. Azóta rengeteg zenekar és híres ember csatlakozott a kezdeményezéshez, például Tommy Lee a Mötley Crüe-ből, az Incubus, a Korn, a No Doubt, a D12 és még sokan mások. Chester elkérte a vezetőtől az egész évi programot és böngészni kezdte. Egy halvány elképzelés kezdett kibontakozni a férfiban, hogy hogyan is tudná megszerezni magának J-t. Annak ellenére akarta a lányt, hogy az olyan csúnyán beszélt vele akkor. És Chester hiába mondta neki, hogy nem akarja többet látni, ez nem volt igaz akkor sem és most sem. Hirtelen elhatározással felkapta a cuccait, elköszönt a fiúktól és elrohant. Bradék csak néztek utána, mert nem értették a viselkedését. Egyedül Mike volt az, aki tudta, hogy mi az oka Chester hirtelen távozásának. Az ő keze is benne volt ugyanis abban, hogy Jay-Z a Music For Relief-hez küldte Chestert. Mike tudta, hogy a legközelebbi program, amit szervezni fognak, nagyon fontos lesz J-nek és tutira nem fog nemet mondani, ha felkérik, hogy utazzon Thaiföldre. Phuket volt ugyanis a Music For Relief következő úticélja, ahol a csillogó-villogó szállodák mögött olyan szegénység húzódott meg, amin muszáj volt segíteni.