J 35.

35.

A férfi kikászálódott az ágyból, bár semmi kedve nem volt elengedni J-t. A telefonja a másik szobában volt, és mire odaért, a csörgés abbamaradt. Chester visszahívta a számot.

- Chester Bennington vagyok, erről a számról kerestek az előbb.

- Üdvözlöm, Carla Markoni vagyok, Isaiah igazgatója.

Chester megijedt.

- Mi történt a fiammal?

- Mr. Bennington. Isaiah ma verekedett az iskolában és eltörte egy társa ujját.

A férfi ereiben meghűlt a vér. Isaiah verekedett? Miért? És eltört ujj? Mi történhetett?

- Arra kérem, hogy fáradjon be, mert szeretnék Önnel személyesen elbeszélgetni Isaiah-ról.

- Értem. Természetesen. Rögtön indulok.

A férfi kapkodva öltözni kezdett. Felráncigálta magára a ruháit és besietett J-hez. A lány még az ágyban feküdt, de azonnal felült. Aggódva figyelte a férfit.

- Mi a baj?

- Be kell mennem az iskolába.

- Mi van a gyerekekkel?

- Isaiah verekedett a suliban és eltörte valakinek az ujját…Az igazgatónő hívott az előbb, hogy menjek be.

- Akkor igyekezz – nyomott egy gyors csókot J a férfi szájára.

- Majd jövök. Nem tudom, mikor…Szeretlek – csókolta meg J-t Chester és kisietett a szobából. A lány néhány másodperc múlva hallotta, hogy felbőg a Chrysler PT motorja, aztán csend. J hanyatt dobta magát az ágyon és felsóhajtott. Verekedés. Kíváncsi vagyok, mit mond majd a kiscsávó az apjának – gondolta a lány magában. Aztán felkelt, lezuhanyozott és belevetette magát a munkába. A tegnap estének azért voltak jó hatásai is, bár lehet, hogy a mostani gyönyörű szeretkezés az oka, de J pörgött, rengeteg ötlet jutott az eszébe. Még szerencse, hogy Shawn megengedte neki, hogy kötetlen munkaidő-beosztással dolgozzon a Rocawear-nek. Elmélyülten rajzolni kezdett és megint eszébe jutott, hogy mihez kezdene magával, ha nem rajzolhatna. Már majdnem készen volt az egyik tervvel, amikor eszébe jutott, hogy már régen nem msn-ezett Drew-val. Ez a „rég” ez 1 napot jelentett. Ledobta a ceruzát, és bejelentkezett a gépen.

- Baszki, mekkora mákos kis dög vagy! – jelent meg azonnal Drew üzenete a képernyőn. J elvigyorodott.

- Hihi. Naná. De miért is? – gépelte vissza.

- Na mégis miért, te nő? Ott térdelhettél a szexiscsokoládé előtt, te! Baszki. És…

- És igen. AZ a gatya volt rajta, hihi. És tényleg full rongyos.

- Szívod a véremet? – írta Drew. – Egyébként mi a franc történt? Hogy kerültél Chris térdei elé?

J pedig leírt neki mindent, az egész napos készülődést a Bennington-gyerekek fogadására, a kudarcot, hogy Chester fiai nem kíváncsiak rá, a Viper Room-ot, a tequilát, és végül Chris-t.

- Ó, te szenyó! Anyám, ha én lehettem volna a helyedben…Baszki, tutira lerántottam volna azt a kurva gatyát róla és…

- Aha. Aztán lett volna „sikítsd a nevem, szexiscsokoládé”, mi? – vihogott J, miközben gépelt.

- Nanáááááá. És Chester mit szólt a képhez?

- Hát…először jól megijesztett, mert úgy beszélt, mintha történhetett volna valami Chris és köztem. Pedig nem. Soha nem lépnék félre. Szerelmes vagyok ebbe a pasiba. Anyám, Drew! Annyira szeretem, hogy az néha már fáj. Komolyan. És állandóan hiányzik. Most sincs itthon és megőrülök…

- Hová ment?

- Bement az iskolába, mert az egyik gyereke bunyózott és a diri felhívta miatta.

- Az király. Gondolom, kiakadt.

- Ja. Te, figyi! Kanadával meg a Syncroud-dal mi van?

- A hétre ígértek választ. Lucas már halálra izgulja magát. Mellesleg szólva én is. Óriási lenne, ha kimehetnénk oda, és együtt dolgozhatnánk. Az mennyei lenne.

Hirtelen megszólalt J telefonja és a lány ijedten kapta oda a fejét. Ránézett a kijelzőre. Gyorsan felvette.

- Szia! Tudnád tartani egy kicsit a vonalat? El kell köszönnöm Drew-tól.

- Persze. Mondd meg neki, kérlek, hogy üdvözlöm – szólt a hívó fél.

J elköszönt Drew-tól.

- Bocsika, de mennem kell, telefonom van. Ja és Chris Cornell üdvözletét küldi – azzal kilépett msn-ről, meg sem várta Drew reakcióját. Már előre mosolygott azon, hogy ha holnap bekapcsolja a gépet, hány „wáááááááá” és „baszki” és „anyám” és „szexiscsokoládéééééééé” lesz majd a képernyőn.

- Itt vagyok, Chris. Miben segíthetek?

- Átugorhatnék hozzátok?

- Öööö…persze, de Chester most nincs itthon…

- Nem baj, igazából rád volna szükségem, illetve a lakásodra.

- Oké, gyere nyugodtan. Elmegyünk és megnézed, aztán megbeszéljük a részleteket.

- Kösz, Jemina. Nemsokára ott vagyok.

A lány gyorsan cipőt vett fel, magához vette az iratait meg a lakás kulcsát, és amikor Chris kocsija néhány perc múlva megállt a ház előtt, J csak beugrott és mentek is.

Chester eközben az iskolaigazgató irodájában ült. Isaiah a mellette lévő széken ücsörgött és dacos pillantással méregette az apját.

- Mr. Bennington…Sajnos nem ez volt Isaiah első erőszakos megnyilvánulása. Már többször figyelmeztettük, hogy ki fogjuk zárni a tanulóink közül.

Chester meglepődött, de nem mutatta ki. Többszöri figyelmeztetés? Ezekről ő semmit sem tud. A férfi elszégyellte magát. Tényleg nem tud sok mindent a gyerekeiről. Isaiah-ra nézett, de a kissrác elnézett mellette és a szék lábát rugdosta. A szeme alatt piros volt a bőr és össze volt karmolva az arca.

- Nézze, Mr. Bennington. Nincs jogom beleszólni a családi életükbe, de ez így nem mehet tovább. Nem fenyegetésképp mondom, de ez volt az utolsó alkalom. Ha bármilyen apró jelét észleljük az agresszivitásnak, azonnal kizárjuk Isaiah-t. Remélem, megérti.

- Igen. Érthető. Nem fog többet előfordulni.

- Nagyon remélem. Isaiah nagyon okos gyerek, kár lenne érte. Köszönöm, hogy befáradt.

Chester felállt és kezet fogott az igazgatónővel.

- Köszönöm a megértését. Viszontlátásra, Mrs. Markoni.

- Csak Miss Markoni. Nem vagyok férjnél – mosolyodott el a nő és egy kicsit Chesterre hunyorított. Chester nem is foglalkozott vele, de persze Isaiah rögtön észrevette. Fújt egyet, majd köszönés nélkül kiviharzott az irodából. Chester egy bocsánatkérő mosoly kíséretében utána sietett. A folyosó végén elkapta a fia karját.

- Isaiah, azonnal állj meg. Hallod?

A kissrác kirántotta a karját.

- Hagyj békén! Minek vagy itt? Máskor mindig anya szokott… - Isaiah rájött, hogy elszólta magát, de már késő volt.

- Máskor? Szóval tényleg nem ez volt az első. Miért nem szóltatok róla? Az apád vagyok, tudnom kellene róla, nem gondolod? Gyere, elmegyünk haza anyádhoz, aztán ott beszélünk.

- Nem kell velem beszélgetned! – kiabált a kissrác és kirohant az épületből, Chester pedig utána. Épphogy el tudta kapni Isaiah grabancát, mielőtt a kissrác kiszaladt volna az úttestre. Chester erősen fogta Isaiah két karját és letérdelt előtte.

- Fiam, figyelj ide! Isaiah! Nézz rám!

A kissrác végre ránézett és könnyes volt a szeme. Kibuktak belőle a szavak.

- Soha nem vagy velünk…Nem foglalkozol azzal, hogy hogy vagyunk…Nem is tudod, hogy hogyan élünk…Jaime-t például állandóan piszkálják miattad és őt védtem ma is…Nem kellett volna olyan erősen megfognom annak a gyereknek az ujját, de bántották Jaime-t és csúnyát mondtak rólad és… - mondta Isaiah és az arcán végigcsorogtak az első könnyek. De nem csak az ő arcán. Chester szíve fájt, ahogy hallgatta a fia szavait és érezte a könny sós ízét a szája sarkában. Isaiah ránézett és hirtelen átölelte. Szorosan fogta Chester nyakát, és a férfi most már sírt. Percekig csak ölelte egymást apa és fia, majd amikor megnyugodtak, beültek a kocsiba és Talindához hajtottak.

Sem ők, sem J és Chris nem figyelte a paparazzikat, akik mindig és mindenhol lesben álltak, így aznap is. Készült néhány fénykép Chris-ről és J-ről, amint együtt mennek a lány lakásához, és lefényképezték Chester-t is, ahogy Talinda megöleli a nő háza előtt.