J 18.

18.

Phi Phi kétórányi hajóútra volt Phukettől. J ezt a két órát a mosdóban vagy annak közelében töltötte. Nem bírta a hajózást. A repülőúttól szimplán csak félt, de a hajón rosszul lett. Folyamatosan szédült, a gyomra fel-alá liftezett, fájt a feje. Emellett, mintha ez nem lett volna elég, kiverte a víz és zihált. Annyira vert a szíve, hogy úgy érezte, megfullad. Chester folyamatosan mellette téblábolt, bár tudta, hogy nem igazán tud segíteni a lánynak. Állandóan a hajóorvos nyakára járt, mire a doki adott neki egy tapaszt, ami végre hatott és J nem volt annyira rosszul. A lány szervezetét nagyon megviselte ez a két órás rosszullét. Hogy fogom ezt kibírni visszafelé? – kérdezte kétségbeesve magában, miközben azt a szénsavas gyömbért kortyolgatta, amit Chester kerített neki. A lány hálás volt a törődésért, de szégyellte is magát, hogy a férfi ilyen állapotban látja. Feltápászkodott az ágyról és lassan felsétált a fedélzetre. Chester a hajó orrában állt, J odaóvakodott mellé. A férfi meglepődve nézett rá.

- Nem kéne pihenned? Elég szarul nézel ki.

- Köszi – mosolyodott el J, majd megfogta a korlátot és felsóhajtott.

- Jó ez a levegő. Annyira más, mint L.A-ben. Itt minden annyira más. Nyugodtabb. Most már talán élvezni is fogom.

- Velem? Naná! Velem mindent csak élvezni lehet – mondta Chester kétértelműen. – Érdekes, Phoenixben is volt víz, ha jól emlékszem, de ott nem lettél tőle rosszul…Na jó. nem piszkállak, mert a végén még bajom lehet belőle.

- Hát vigyázz is arra, amit mondasz, mert előveszem a harci tudományomat és neked annyi! – nevette el magát J. Aztán látta, hogy Chester megrándul és hallotta, hogy felszisszen.

- Mi a baj? – kérdezte aggódva, mert észrevette a férfi arcán a fájdalmat.

- A hátam. Hónapok óta begörcsöl, de nem tudják a dokik, hogy mitől. Van, hogy koncert közben a sok mozgástól megfájdul, de van, amikor már az énekléstől is. Úgyhogy mostanában a srácok nem nagyon látnak ugrálni a színpadon.

- Hát láttam néhány megmozdulásodat a youtube-on és igazából nem csodálom, hogy megfájdul a hátad. Ó. És a kezeidet hányszor törted el? – simított végig J Chester alkarján.

- Nem is tudom, jónéhányszor – nevetett fel a férfi, majd előremutatott. – Mindjárt ott vagyunk!

- Már épp ideje, szeretnék szilárd talajt érezni a talpam alatt – mondta J megkönnyebbülve. Néhány perc múlva elérték a kikötőt, ahol leszálltak a hajóról. A személyzet odaadta a bőröndjeiket, és ők elindultak megkeresni a szállásukat. Az épület már sokkal jobban tetszett J-nek, mint a phuketi szálloda. Ez sokkal kevésbé volt fényűző, a körülötte lévő növényzet viszont talán még pompásabb volt. J előkapta a telefonját és készített néhány képet a szállodáról, a kertről és persze Chesterről is. A férfi úgy tett, mintha alig bírná el a lány bőröndjét és lógó nyelvvel cipelte, J pedig nevetve lefényképezte. A rosszulléte teljesen elmúlt, mintha meg sem történt volna. Elfoglalták a szobáikat, aztán megbeszélték, hogy 15 perc múlva találkoznak J szobájában. A lány kiborította a bőröndje tartalmát az ágyra és azon gondolkozott, hogy mit is vegyen fel. Gyorsan lezuhanyozott, hátha a zuhany alatt kitalálja, de nem jött össze. Amikor Chester 15 perc múlva átjött, a lány egy törülközőben ácsorgott az ágy előtt.

- Figyelj, drága, nekem így is teljesen jó vagy, de nem biztos, hogy ebben a törülközőben kéne jönnöd – szólt neki, mire J kétségbeesve nézett rá.

- Bazz, lövésem sincs, milyen ruha kell! Ááá. Ezt vegyem fel? – emelt fel egy felsőt, majd egy másikat. – Vagy ezt? És rövidnadrágot? Vagy hosszút? Egyáltalán hová megyünk?

- Szerintem nem árt, ha először bugyit veszel fel a nadrág alá. Mondjuk ezt – lóbált meg egy olajzöld színű tangát az ujjain. Figyelmesen megnézte az aprócska darabot. – Rocawear? Te Jay-Z bugyijait hordod? – nézett vigyorogva J-re, mire a lány kikapta a kezéből a bugyit.

- Hülye. Chester, hány éves is vagy tulajdonképpen? 3 vagy 33?

- Hát néha magam sem tudom…

- Akkor jó. megyek öltözni – J kiválasztott egy türkizszínű felsőt és egy sötétszürke térdnadrágot, majd elvonult a fürdőbe. 3 perc múlva készen is volt. Belebújt egy Rocawear-bakancsba és menetkészen nézett Chesterre.

- Na, indulunk már? Megint rád kell várni?

- Persze. Mindig – vigyorgott a férfi, majd bezárták az ajtót és lementek a szálloda előterébe. A recepción térképet kértek és némi felvilágosítást arról, hogy a környező településekre hogyan juthatnak el. A recepciós lány nagyon segítőkész volt, főleg Chesternek magyarázott lelkesen, miközben többször is hozzáért a férfihoz, persze teljesen véletlenül. J meg tudta volna tépni, Chester viszont még adta is alá a lovat. A kimerítő magyarázat után útra keltek. Először is bevásároltak, vettek rengeteg ásványvizet meg kaját. Gyalog indultak az első kis faluba, mert csak néhány kilométerre volt a szállodától. Mintha egy teljesen más világba csöppentek volna. Az iszonyatos szegénység, nélkülözés szíven ütötte J-t. Könnybe lábadt szemmel figyelte ezeket az embereket, akik még ilyen körülmények között is örömmel fogadták őket és kevéske ennivalójukat is meg akarták osztani a látogatókkal. Chester talált egy fiatal fiút, aki valamennyire beszélt angolul, és ő tolmácsolt a kis falucska vezetőjének. Chester elmondta, hogy honnan jöttek és miért vannak itt, és arra kérte az embereket, hogy mondják el, mire van szükségük. J pedig mindent leírt. A lány, bár soha nem volt ilyen helyzetben, teljesen átérezte a lakók helyzetét. Veleszületett tulajdonsága volt ez, amit az apja csak megerősített. Hirtelen egy rántást érzett a nadrágszárán és odanézett. Egy 5 éves forma kis thai lányka nézte őt figyelmesen, majd kinyújtotta a karját. J megölelte a kislányt és magához szorította. A törékeny kis test úgy bújt a karjaiba, mintha menekülne valami vagy valaki elől. J megkérdezte a tolmács fiút, hogy ki a kislány és hol vannak a szülei. A fiú elmondta neki, hogy a kislány a 2004-es cunamiban vesztette el mindenkijét, legalábbis azóta nem kereste senki. J elborzadt és még jobban szorította a kicsit. Aztán megjelent egy hangosan kiabáló nő és sipítozva rángatni kezdte a kislányt. A kicsi viszont úgy kapaszkodott J-be, mintha az élete múlna rajta, csak rázta a fejét és a nő felé mutogatott. Chester mindezt látta és kérdezgetni kezdte a tolmács fiút. Néhány perc és erőteljesebb gesztikulálás után kiderült, hogy a sipítozó nő rendszeresen veri a kicsit, a neveléséért kapott pénzt pedig alkoholra és drogra költi. Chester elszörnyedt. J-re nézett és látta a lányon, hogy nagyon ki van borulva. Csak szorította magához a kicsi lánykát és halkan dúdolt a fülébe valami bugyuta dallamot, hogy megnyugodjon. Chester leguggolt melléjük.

- J. Figyelj ide…

- Chester, ezt nem hagyhatjuk! Nem tehetjük meg, hogy szó nélkül elmegyünk innen és ez a szemét rohadt boszorkány tovább bántja ezt a kislányt! – J sírni kezdett. – El kell vinni innen! És ki tudja, hány ilyen gyerek él még itt, akikről senki nem tud semmit? Muszáj valamit tenni! Nem vihetjük csak úgy magunkkal, igaz?

Chester megrázta a fejét.

- Az nem ilyen egyszerű.

- Akkor örökbefogadom.