J 24.

24.

J hatalmas sikítást hallott a laptopból. Ijedten fordult a géphez.

- Jézusom. Mi történt, Drew? Drew! Ugye nincs baj?

- Nincs – jött kisvártatva az elhaló válasz. – Baszki. J. Ez…ez…Toni…és kicsiChris…és…áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!! És Chris Cornell!!!

- Akkor jól gondoltam… - somolygott J az orra alatt.

- Úristen. Anyám. Nem is tudok mit mondani… - Drew alig kapott levegőt. A látvány teljesen letaglózta. Chris Cornell és a két kisgyereke. Élőben. Na jó, majdnem élőben. Látta őket. Most már boldogan halok meg, egy vágyam teljesült – gondolta a fiatal lány magában. Nem gondolta volna, hogy valaha is látja őket, még ha csak egy laptop webkameráján keresztül is. A munkatársa és barátja, Lucas Pettersen csak nézte Drew csodálkozó, boldog arcát, és tudta, hogy valami különleges dolog történhetett. Drew-ra nem volt jellemző, hogy kiakadna, hacsak nem a munkáról vagy Chris Cornellről volt szó. Mert akkor…mintha nem is ő lett volna. Mivel most a melóval kapcsolatban nem volt semmilyen újdonság, akkor csakis Chris Cornell lehet a dologban. Lucas évek óta ismerte Drew-t, még az egyetemen ismerkedtek meg, egy szobában laktak a kollégiumban. Olyanok voltak egymásnak, mint a testvérek. Sokan félreértették a kapcsolatukat, mert nem hitték el, hogy férfi és nő között igenis létezhet barátság. Ez a kapcsolat sok lányt elriasztott Lucas mellől, és sok férfi mondott le Drew-ról anélkül, hogy meg akarta volna tudni az igazságot Lucasról. Így megmaradtak egymásnak ebben a kis laborban. Mindketten arra vágytak, hogy valamelyik nagy cégnél dolgozhassanak, együtt, egymás mellett. Egyelőre azonban nem volt lehetőségük, hogy bárhová is menjenek, bár beadták a jelentkezésüket egy kanadai céghez, a Syncroude-hoz, de nem kaptak még választ. Lucas vigyorogva figyelte Drew-t és hátba vágta:

- Anyám. Úgy nyervogsz itt nekem, mint egy kosár kismacska. Térj már észhez. Ez csak egy lapos képernyő, amin véletlenül éppen ott sétál Chris Cornell.

- Áááááááááááááá! – Drew csak ennyit tudott mondani. Még mindig alig hitt a szemének. Közelebb hajolt a képernyőhöz. Baszki. AZ a gatya van Chrisen. Anyám. Hihetetlen. Meghaltam és a mennyben vagyok. Tuti. És a kicsik… - J, ott vagy még? Chris ott van még? – szólt a mikrofonon keresztül J-hez, de a barátnője nem válaszolt, csak halk beszédfoszlányok szűrődtek át a kamerán.

Drew még közelebb hajolt a géphez és először nem látott semmit, csak zöld füvet, majd meghallotta Toni hangos kacaját, és egy férfihangot:

- Toni, kicsim, nézd meg, mit csináltál…Tönkretetted a néni gépét…

- Nem hiszem…A kamera működött, nézzük meg, hogy jó-e még… - hallatszott J hangja, mire Drew rátapadt a képernyőre. A kamera elfordult J gépén és Drew hirtelen azt sem tudta, mit csináljon. A képernyőn ugyanis megjelent egy arc. Egy arc, akiről naponta álmodott. Akivel legalább egyszer találkozni szeretett volna. Akinek el szeretett volna menni egy koncertjére. Akinek odaadta volna az életét. És ez a férfi most ott volt vele szemben, a kamera másik felén. És mosolygott. Drew pedig azt hitte, elájul. De tényleg. Fizikailag érezte, hogy rosszul lesz. És amikor meghallotta a hangját…

- Azt hiszem, a kamera rendben van…Helló. Bocs a zavarásért, de a kislányom véletlenül felrúgta a laptopot. Még egyszer bocsánat, már itt sem vagyunk.

- Helló – Drew csak ennyit tudott kinyögni. Majd hirtelen lecsapta a kamerát a gép mellől. Baszki, ezt az égést. Végignézett magán. Tuti, hogy látta a pólómat. Mekkora égés. Baszki. De végül is mindegy. Úgysem tudja, ki vagyok. Viszont…áááááááááááááá!!! Mennyire dögös! Anyám.

- Szexiscsokoládééééééééé! – sikított fel hangosan, miközben odatáncolt a laborban lévő cédélejátszóhoz. Elindított egy cédét és üvölteni kezdte az Outshined című Soundgarden-dalt. Lucas csak mosolyogva nézte az őrült nőszemélyt, majd beállt mellé és együtt kornyikáltak, rázták a fejüket, játszottak a képzeletbeli gitáron. Ha valaki látta volna őket, biztosan nem gondolta volna róluk, hogy diplomás emberek.

J eközben a kis los angeles-i parkban a fűben ült Chris Cornell-lel és a két kicsivel. Toni és kicsiChris majdnem összeveszett azon, hogy ki üljön J ölébe. Az apjuk rájuk szólt:

- Gyerekek, nem tudtok viselkedni? Toni. Chris. Elnézést, nem szoktak így viselkedni…Sajnálom a gépét. Remélem, nem ment tönkre. Ó. Be sem mutatkoztam.

J közbevágott.

- Tudom, hogy kicsoda. Christopher John Boyle. És Antonia és a kis Christopher.

A férfi csodálkozva nézte a lányt. Nem gondolta volna, hogy felismeri. És ráadásul az igazi nevét is tudja. Nem olyannak tűnt, mint aki ismerheti a zenéjét. Legalábbis a kora alapján.

- Honnan tudja az eredeti nevemet? – kérdezte meg akaratlanul is, miközben megpróbálta elhúzni Tonit és kicsiChrist a lánytól. Toni már a lány haját tanulmányozta, kicsiChris pedig a hátára mászott és a nyakába akart ülni. Chris csodálkozott azon, hogy a gyerekei így viselkednek egy idegen nővel. Főleg a kisfia lepte meg, mert kicsiChris inkább tartózkodó volt az idegenekkel. Sőt az anyjával is. De ezzel a lánnyal azonnal megtalálták a közös hangot.

- Hogy honnan tudom? Ó. Hát…Egyrészt van egy barátnőm, aki rendesen kioktatott az önnel kapcsolatos dolgokról… - mosolygott J, miközben Drew-ra gondolt. Hihi, drágám. Ezt megkapod. Tuti behalnál, ha hallanád, hogy rólad beszélgetek Chris Cornell-lel. – Másrészt ha jól tudom, volt néhány fellépése a Linkin Park-kal mostanában…

Chris elvigyorodott.

- Aha. Tegeződhetnénk? Tudom, hogy nem illik az idősebb férfinak felajánlania…

- Oké. Kösz. Jemina vagyok. Imádnivalók a gyerekeid.

- Apa, apa, apa! – kezdett el kiabálni Toni. – Nézd, milyen szépen rajzol ez a néni… - és felmutatta J jegyzetfüzetét, amit a lány hátizsákjából húzott elő. Chris elszégyellte magát és szabadkozni kezdett.

- Ne haragudj. Úgy látszik, kibújt belőlük az ördög. Nem szoktak így viselkedni…

- Semmi baj. Figyelj, Toni. Ha gondolod, lerajzollak benneteket. Persze csak akkor, ha apukátok megengedi.

- Apa, apa, apa, apa! Ugye megengeded? – bújtak a gyerekek az apjukhoz és mindkettő olyan szemeket meresztett Chrisre, hogy a férfi nem tudott nemet mondani, csak lemondóan sóhajtott.

- Na jó, legyen. Ezt még meg kell beszélni anyátokkal is – bár minek, tette hozzá gondolatban a férfi. Vicky nem törődött a két kicsivel. Megszülte őket, és ezzel letudta a kötelességét. Ebbe a parkba sem jött el még velük sosem. Nem látta, hogy a két kicsi milyen boldog, amikor lecsúsznak az óriási csúszdán, vagy amikor olyan magasra löki őket a hintával, hogy majdnem átfordulnak. Nem hallotta a vidám nevetésüket, amikor a puha fűben hemperegnek és csiklandozzák egymást. J – hez fordult. – Tényleg lerajzolnád őket?

- Persze. Nagyon szívesen – bólintott J és Chris kezébe nyomott egy cetlit. – Itt a címem meg a számom. Ha megbeszéltétek otthon, hívj fel és gyertek el. Általában délután már otthon vagyok.

Chris elolvasta a cetlire felírt címet, ami ismerős volt neki. A lányra nézett és vizsgálgatni kezdte.

- Ismerem ezt a helyet. Jártam már ott. Lent van a parton. Ez Chester Bennington háza. Ott laksz?

J bólintott. Látta a férfin, hogy meglepődött.

- Igen, ott lakom. Chesterrel élek.

- Hallottam már híredet – felelte Chris röviden.

- Hú. És ez jót vagy rosszat jelent? – nevette el magát J.

- Hát…igazából csak annyit mondanak rólad, hogy… - Chris tétovázott. Nem is ismeri J-t, és máris bántsa meg?

J elkomorult. Látta Chrisen, hogy nem tudja, hogy is mondja el neki, amit hallott róla.

- Szóval…ne haragudj. Nem ismerlek. Nem akarom jártatni a számat. Bocs. Vedd úgy, hogy semmit nem mondtam… - állt fel Chris a takaróról, és el akart indulni.

- Toni, Chris! Gyertek, megyünk!

- Áááá, apa, még neee – szontyolodtak el a kicsik.

J is felállt és megragadta Chris karját. A férfira nézett.

- Mit mondanak rólam? – kérdezte és várta a választ. Chris erre kibökte:

- Hogy csak a pénz és a hírnév miatt vagy Chesterrel. És most őszinte leszek, mert úgy érzem, megérdemled, bár nem ismerlek. Én szeretném, ha ez nem így lenne, mert Chester a barátom. Nem akarom, hogy akár te, akár másvalaki tönkretegye az életét. Sokat segített nekem.

J elsápadt. Istenem. Eszébe sem jutott, hogy tényleg ezt gondolják róla az emberek. De miért? Azért, mert fiatalabb a férfinál? És mert Chesternek van pénze? Neki is van. Csak ahhoz senkinek semmi köze. Úristen. Beszélnem kell Chesterrel. Nagyon remélem, hogy ő nem ezt gondolja rólam…Beszélnem kell vele.