J 45.

45.

Chris mosolyogva figyelte a kicsik előadását. Úgy állt az ajtóban, hogy a gyerekek nem vették észre. A kicsiken látszott, hogy nagyon jól érzik magukat együtt és élvezik a „koncertet”, J pedig lelkesen tombolt a dalaikra. Chris a lányt nézve arra gondolt, hogy Chester milyen szerencsés, hogy megtalálta J-t. Neki is hiányzott valaki, akivel önfeledten, feltételek nélkül boldog szeretett volna lenni. Ő is és a gyerekei is. Toni és kicsiChris sokkal felszabadultabban viselkedett, amióta eljöttek „otthonról”. Vicky azóta egyszer sem volt rájuk kíváncsi, de a kicsik nem is keresték és Chrisnek sem hiányzott a képmutató, kifelé élő stílusa, az önzősége és a ridegsége.

J fáradtan rogyott le a földre, amikor vége lett a kicsik előadásának. Felkapott egy fehér pólót a földről és meglengette.

- Feladom, srácok és kisasszony! Ti sokkal jobban bírjátok a bulizást, mint én…

- Hát pedig nem is vagy öreg – jelentette ki Draven lovagiasan, mire Toni rákontrázott.

- De igen, az! Nézd meg, milyen ráncos a szeme!

- Az azért ráncos, mert nevet – szólalt meg Chris az ajtóban. A gyerekei odaviharzottak és szorosan átkarolták a lábát.

- Láttál minket, apa? Ugye milyen jók voltunk? – kérdezgették egymás szavába vágva. – Ha felnőttek leszünk, csinálunk egy zenekart Dravennel és…és sokkal jobbak leszünk, mint te vagy Chester bácsi! Bizony!

Chris elnevette magát.

- Igen, láttalak benneteket és királyok voltatok mindannyian! A zenéléssel még ráértek, ahhoz meg nincs mit hozzátennem, hogy jobbak lesztek, mint mi.

- Szia, Chris – köszönt J és feltápászkodott a földről. – Mi volt?

- Ki tudsz jönni a konyhába?

J bólintott, majd a gyerekek felé fordult.

- Bóbiták, legyetek szívesek összepakolni, okés? Én már a pakoláshoz is öreg vagyok ám – kacsintott rájuk, majd folytatta:

- Ha ügyesek lesztek, akkor valamelyik nap eljöhettek Chester bácsihoz és hozzám és kimegyünk fürödni, jó?

A kicsik visítozva ugrálni kezdtek az örömtől, aztán – természetesen Toni irányításával – elkezdtek rendet rakni. J követte a konyhába Christ. A férfi fáradtan zöttyent le az egyik székre, J leült vele szemben.

- Ennyire kemény volt? – kérdezte együtt érzően, de azért mosolygott. Chris elhúzta a száját.

- Basszus. Ez a csaj…nagyon durva.

- Mit művelt?

Chris megrázta a fejét.

- Ne akard tudni!

- De tudni akarom. Chester úgysem beszél róla szívesen.

- Hát…teljességgel megértem. Ez a csaj nem normális. Először is úgy osztotta az észt, mintha ő lenne a királynő, én meg örüljek neki, hogy egy levegőt szívhatok vele. Aztán meg…nekiállt…

- Mit? Minek állt neki?

- Hát…na…kikezdett velem – nyögte ki Chris. Kirázta a hideg, ahogy visszagondolt a fiatal nő szánalmas próbálkozásaira.

- És te?

- Finoman elirányítottam melegebb éghajlatra, de mintha a falnak beszéltem volna…

- Most már tutira kinyírom – jelentette ki J. – Ez már azért sok! Mit képzel magáról!

- Hagyjuk is, jó? Elég volt belőle mára. Ki szeretném magam fújni. És ki kell találnom, hogy mit is fogok főzni, mert én kezdem a sort a műsorban.

- Oké, akkor hagylak – állt fel J és megsimogatta Chris arcát. – Nyugi. Minden rendben lesz. Rihanna le fog bőgni, de még az is lehet, hogy kap egy-két taslit…Ja, és még valami…

- Mondd, ne kímélj – nézett Chris a lányra, aki elvigyorodott.

- Tökmindegy, mit fogsz főzni, akkor is Chester nyeri meg ezt a francos gasztroizébizét!

- Azért arra ne fogadj – kacsintott Chris és hátradőlt a széken.

- Megyek és megnézem a kicsiket, aztán összeszedem Draven-t és hazamegyünk.

J bement a gyerekszobába, ahol mintha semmiféle buli és fellépés nem történt volna. Csak a gyerekek kipirult arca árulkodott arról, hogy itt fergeteges „koncert” volt.

- Anyám. Nagyon ügyesek vagytok! Ezért biztos, hogy eljöhettek hozzánk! Beszéljétek meg apátokkal és bármikor jöhettek, amikor akartok! Gyere, Draven, indulunk haza.

A kissrác felállt a földről és komolyan kezet rázott kicsiChrissel, Toninak pedig – J legnagyobb megrökönyödésére – kezet csókolt. A kislány csak bájosan mosolygott és J szívébe megint belehasított a saját gyerek utáni vágy. Szeretett volna egy ilyen kislányt, mint Toni. Ilyen gyönyörűséges, okos, vagány kislányt. Chestertől. Majd egyszer lesz. Talán. Kézen fogta Dravent, felöltöztek és elköszöntek Christől. Az ajtóból J még visszaszólt.

- Egy kicsit használtam a laptopodat, de visszatettem a helyére. Kösz. Szia, Chris! Pihend ki magad!

Szükséged lesz rá, ha esetleg belenézel a gépedbe – gondolta a lány magában vidáman, bár azért volt benne félelem is, hogy lehet, hogy hülyeséget csinált. Beültek a kocsiba, Draven bekötötte magát és indultak haza.

Chris is benézett a gyerekszobába és ámulva vette tudomásul a rendet. A kicsik szerettek volna mesefilmet nézni, így Chris bekapcsolta nekik a tévét. Ő pedig elvonult a mellettük lévő szobába a laptopjával. Bekapcsolta a gépet, majd megnézte a beérkező leveleit. Elolvasta őket, amit kellett, azt továbbított az ügynökének, a többit majd megválaszolja holnap. Aztán rákattintott a beérkező fájlokra, mert eszébe jutott, hogy van ott egy kép, amit meg akart mutatni az ügynökének. Ám ezt a képet gyorsan elfelejtette, és a fáradtság is gyorsan kiment a szeméből. Feszessegg, olvasta az egyik kép címét. Hogy micsoda? Talán inkább feszesség, nem? Vagy mi van? Ez a kép akkor érkezett a fájljai közé, amíg ő Rihannával beszélgetett. Akkor ez J képe. Mindjárt továbbítom is neki – gondolta Chris és elkezdett gyorsan egy levelet írni J-nek. Becsatolta mellé a képet, ám a Továbbítás parancsig már nem jutott el, mert csak bámulta a képet. Közelebb hajolt a képernyőhöz. A képet egy sivatagos tájon készítették, a lemenő nap aranysárgára festette egy fehérre meszelt ház falát, aminek támaszkodva egy lány állt. Illetve támaszkodott. A fejével tartotta magát, szinte csak a feje búbját nyomta neki a falnak. Nem sok ruha volt rajta: egy bakancs, meg egy bőszárú terepszínű nadrág, egészen a csípőjéig lecsúszva. A lány bőre napbarnított volt, a teste pedig szép. Izmos, de mégis formás volt minden tagja, a hasa, a melle, a karjai. A fején szintén terepszínű sapka volt, a bal kezén terepmintás ujjatlan kesztyű. A jobb kezében gépfegyver, amit a lába mellett lógatott a földre.

Chris csak meresztette a szemét, aztán pislogott egyet. ez…nem igazán tudta, hogy mit gondoljon a képről. Megint közelebb hajolt a képernyőhöz és a fényképen lévő lány arcát kezdte el tanulmányozni. Valahonnan ismerős volt neki, de hirtelen nem tudta. Visszalépett abba a mappába, ahol a kép volt, hátha talál valami jelet vagy valamit, ami alapján rájön arra, hogy kiről készült ez a kép.

„Csövi, szépségem! Lucas vagyok. Ez a nőci most lelépett egy kicsit, asszem lefeküdt aludni, mert már régóta talpon van. Tudod, hogy hová készülünk, ugye? Pörgünk ezerrel!!!!!!!!!!!!!!!!!!” Utána pedig: „Ezért ki fog nyírni, de nem igazán érdekel. Úgyis imád, nem valószínű, hogy bántana, max 8 napon belül gyógyuló sebeket szerezhetek. Na. Szóval küldök egy képet. Még 2-3 éve készítették róla, egy művészeti kiállításra. Szerintem kurva jó lett, de ő nem akarja mutogatni, mert szégyelli. Na csatolom a képet, aztán húzok, mert úgy hallom, közeledik! Ha lehet, ne buktass le, mert kettérúgja azt az izmos seggemet! Csáó, gyönyörűm, majd még beszélünk!”

Chris nem igazán értette először ezeket a mondatokat, aztán rájött, hogy egy elmentett msn-beszélgetés részletét olvasta el. J és Lucas beszélgetett. Lucas pedig…ő…Drew barátja. Chrisnek leesett a tantusz és maga elé rántotta a gépet, de úgy, hogy majdnem kihúzta a falból a töltőjét. Basszus. Ez akkor…Drew lenne??? Jézusom. Azért volt valahonnan ismerős. Ez a kép…ez a lány…ez…A férfi érezte, hogy megmozdul benne valami. Percekig mereven bámulta a képet. Arra riadt fel, hogy Toni megszólal mellette:

- Apa, te milyen pucér nénit nézegetsz?

- Toni, kincsem, hányszor mondtam már, hogy…

- Jé, ez a néni tökre olyan, mint Drew! – közölte csodálkozva a kislány, majd hátat fordított és kiszaladt a konyhából. Chris megrökönyödve bámult Toni után.