Újabb köszönet...és J 9. rész :)

Sziasztok,lányok!

Először is: köszönöm a szülinapi köszöntést, nagyon jólesett!
Másodszor: köszönöm, hogy itt vagytok és olvastok engem.
Harmadszor: íme egy újabb rész (65 megírt résznél tartok egyébként, de megakadtam. Ha író lennék, ezt hívnám alkotói válságnak...).
Remélem, tetszeni fog. Jó szórakozást!

9.

J elvörösödött és szép lassan felállt a székről. Idegességében felborította az asztalon álló poharat, plusz lerántotta a terítőt is. Egyszóval meglehetősen ideges lett, amikor meglátta az ismerős arcot.

- A büdös francba – dünnyögte félhalkan, mire Mike elmosolyodott.

- Hé, Jemina! Hová akarod vinni ezt a terítőt? Szerintem eléggé gyenge minőségű anyagból van…

J elnevette magát és egy kicsit felengedett, bár az asztal mellett álldogáló személy még mindig zavarta.

- Na igen. Hát ebből nem lehetne semmit csinálni. Figyelj, Mike…- kezdte el összepakolni a cuccait a lány -, igazán örülök, hogy találkoztunk és megismertelek, de mondd meg a DC-s srácoknak, hogy kösz a lehetőséget…

- Miért nem akarsz velünk dolgozni? – kérdezte Mike érdeklődve. Ekkor megszólalt a harmadik személy is, aki eddig csak ácsorgott és a lányt figyelte. Meglegyintette Mike arcát.

- Ugyan már, Spike! Hagyd békén. Ha nem akar veletek dolgozni, akkor nem akar. De tényleg - fordult J felé -, miért is nem?

J végre ránézett. Jól emlékezett erre az arcra, bár csak néhány pillanatig látta. Tudta, hogy kicsoda. Hirtelen felment benne a pumpa, mert az idegenre nézve eszébe jutott minden, ami Phoenixben történt. Minden jó és minden rossz.

- Figyelj, ezt te nem értheted…Én saját céget akarok. Önállóan akarok dolgozni. A magam erejéből akarok a csúcsra jutni, ez az életem. Semmi és senki más nem érdekel. Egyébként pedig nem ismerjük egymást, úgyhogy ne kérj tőlem semmit számon – fortyant fel J.

- Ó, ne haragudj. Hadd mutatkozzam be. Talinda Bentley vagyok – nyújtotta a kezét a nő, de J nem fogadta el.

- Bentley? Nem Bennington? – csúszott ki a száján a kérdés, mire Talinda megrázta a fejét.

- Nem, nem Bennington. Úgy látom, mégis tudod, ki vagyok…A te neved pedig…

- Na jó, én megyek! Sziasztok és remélem, nem nagyon fogunk találkozni – ment át taplóba J és lelépett. Mike és Talinda csak bámult utána, majd Mike a nőhöz fordult.

- Most mi van? Nem értem. Tök jól elvoltunk, amíg meg nem jelentél…Nem értem Jemina viselkedését.

- Jaj, Mike! Azért nem érted, mert férfiból vagy – nevetett Talinda, mert elégedett volt a teszt eredményével. Igen biztató volt a lány reakciója.

- Egyébként mi járatban errefelé, Talinda? Az az érzésem, hogy nem véletlenül volt pont erre dolgod.

- Tudtam, hogy itt lesztek és kíváncsi voltam Jeminára.

Mike csak pislogott.

- Honnan tudtad? És miért akartad megismerni? Egyáltalán honnan tudod, hogy ki ő?

- Várj már egy kicsit és mindent elmesélek.

10 perc múlva Mike mindent megértett. Talinda ugyanis elmondta neki, hogy milyen körülmények között találkozott először J-vel és hogy Kat Von D-vel és a Dowdell-házaspárral elhatározták, hogy összehozzák Chestert és J-t. Lelkesedése Mike-ra is átragadt, úgy viselkedtek, mint a gyerekek. Tervezgették a lépéseket, amelyek segítségével Chester és a lány egymásra fog találni. Talinda jó szövetségesre lelt Mike-ban, mert a férfi volt Chester legjobb barátja és nagyon jól ismerte.

J céltalanul ténfergett az utcákon és gondolkozott. Szégyellte magát, amiért úgy viselkedett Talindával, mint egy bunkó, de a nő megjelenése sokkolta. Pláne hogy azonnal Chester jutott róla eszébe. Baszki, J, hagyd már abba – korholta magát a lány -, azért ez már túlzás, hogy mindenről és mindenkiről csak és kizárólag Chester ugrik be! De ha egyszer annyira észbontó pasi…J sóhajtott egyet, amikor felidézte Chester csókjait, az érintését, az érzést, amit a férfi vágya kiváltott belőle. Szinte a bőrén érezte a férfi tenyerét, a száján a száját. Megrezzent, amikor megszólalt a telefonja. A szám a kijelzőn ismeretlen volt.

- Igen, tessék.

- Jemima Sakkara? – hallott egy affektáló női hangot.

- Nem – szólt vissza mérgesen -, a nevem JemiNa SaNkara. Önben kit tisztelhetek és mit akar tőlem, ha még a nevemet se tudja rendesen?

- A Ve’cel termékek értékesítője vagyok és azért hívom, hogy közöljem Önnel: jobb lenne, ha minél előbb elvinné tőlünk az ócska rongyát, amit ideküldött, mielőtt a tulaj meglátja és botrány lesz belőle…

- Hogy…micsoda? Honnan hív? És milyen rongy? Én nem…

- Mondom a címet és villámgyorsan legyen itt, különben baj lesz…Robina Maxwellt keresse. Mondom a címet…

Az affekta elhadarta a címet, majd köszönés nélkül bontotta a vonalat. J értetlenül állt az utca közepén és nem értette a dolgot. Milyen Ví…izé? Ő nem küldött sehová semmit, főleg nem a ruháit, mert nem volt szokása az alkotásaival házalni. De akkor…Kat! Kinyírom! Megfojtom! Elkaparom! Így leégetni! – dühöngött a lány, majd elindult a megadott címre. Szerencsére nem volt messze, így néhány perc alatt odaért. Kellőképpen felhergelte magát ez alatt a rövid idő alatt. Zajosan belökte az üvegajtót és a pult mögött álló szőkeséghez sietett.

- Robina Maxwellt keresem.

A szöszi csak nézett rá, miközben a körmeit pattogtatta és rágózott. J legszívesebben felpofozta vagy megtépte volna.

- Hahó. Mondom, Robina Maxwellhez jöttem. Jemina San…

- Tudom, ki vagy – szólalt meg a szöszi, majd benyúlt a pult alá és két ujjal kiemelt egy felsőt. Ledobta J elé.

- Vidd innen. Iszonyatos. Szörnyű. Mi ilyenekkel nem foglalkozunk. A mi egyedi tervezésű és festésű ruhadarabjaink közelébe sem ér a te…nem is tudom, micsodád…

- Mit csináltál vele? – kérdezte J, mert elhűlve látta, hogy a felsőrész szét van szakadva a varrásoknál.

- Hááát…megpróbáltam felvenni, de nem jött rám és…

- Anyám. Basszus, nincs szemed? – kezdett el kiabálni J. – Nem láttad, hogy ez rohadtul nem a te méreted? Bár az agyad belefért volna talán…Már ha van…

- Na húzz innen, kisanyám – sziszegte a szőkeség -, mert nagyon megbánod azt is, hogy megszülettél! Tűnj el innen! És jobb lenne, ha eltakarodnál Chazy közeléből is, mert ő az enyém…

J a szöszire bámult.

- Mi van? Ki az a Chazy és nekem mi közöm hozzá? A felsőmről pedig csak annyit, hogy nem is kellene a ti segítségetek, ezerszer jobb dolgokat tervezek, mint ezek itt… - mutatott körbe a lány a kis üzletben. Odalépett az egyik polchoz és lekapott róla egy pólót.

- Mi ebben olyan nagy cucc? Pár nőci meg pisztoly a pólón, na és? Ki a tervező? Én tutira nem mutogatnám ezeket, pláne nem ennyiért… - nézett rá az árcímkére J és elkerekedett a szeme.

- Miiiii? 80 dolcsi egy ilyen pólóért? Miből van ez? Aranyból? Ki ad ki ennyi pénzt egy pólóért? És egyáltalán… ki tervezte? Lenne hozzá egy-két szavam…

- Én követtem el ezt az óriási baklövést – szólalt meg egy férfihang a háta mögött. Bazz, ez nem lehet igaz, már megint beégtem – gondolta J és lassan megfordult.