2009/11/25

J 7.

7.

Chester fáradtan dőlt hátra a kanapén. A tévé távirányítójáért nyúlt, de Robina kikapta a kezéből.

- Ne kapcsold ki, szívem, mert most lesz a Fashion TV-n az új divattervezők vizsgaelőadásának összefoglalója. Kíváncsi vagyok, milyen műveket alkottak a „mesterek” – nevetett lenézően a nő, miközben Chesterhez bújt. A férfi elhúzódott tőle.

- Muszáj pont most megnézned? Fáradt vagyok, pihenni szeretnék…

- Igen, muszáj pont most megnéznem. Mulatni akarok. Különben is mitől lennél fáradt? A stúdióban csak énekelgetsz meg zenélgetsz a haverjaiddal. Abban nem lehet elfáradni. Ó, kezdődik! – tapsikolt Robina, Chester pedig felsóhajtott.

Kösz, hogy ennyire tekintettel vagy rám – dohogott magában. Hihetetlen ez a nő! Lövése sincs arról, mennyit melózunk a srácokkal, mire egy dal teljesen készen lesz. Éjjel-nappal próbálunk, van, hogy ott alszunk a stúdióban. De mindegy. Holnap elküldöm a búsba – döntötte el Chester. Phoenix, a MusInk és Jemina óta egyre inkább érlelődött benne az elhatározás, hogy véget vet ennek a „kapcsolatnak”. Elege volt a nőből, minden porcikája tiltakozott az ellen, hogy vele legyen.

Robina gúnyosan felnevetett. Anyám, még a nevetése is idegesít. Ennek így semmi értelme.

- Robina, figyelj ide… - kezdte el a mondandóját, de a nő közbevágott.

- Odanézz! Hogy néz már ki ez a ruha! Fúj. Ennél én jobbat tudtam volna csinálni. Tudod, hogy abba az iskolába akartam járni, csak…

Csak nem vettek fel, mert nincs hozzá elég eszed és tehetséged – folytatta magában Chester a megkezdett mondatot és elvigyorodott. A nő ránézett és félreértelmezte a mosolyát.

- Ugye mennyire béna? Ó, szívem! Ezt a csajt nézd! Hogy néz már ki? Milyen keverék lehet?

Chester felsóhajtott és a képernyőre nézett. Nem hitt a szemének. Ez …Ez Jemina! A lány éppen végigvonult a kifutón, a közönség pedig felállva ünnepelte. Milyen gyönyörű. Annyira…szép. Olyan…különleges. A ruha is és a lány is. Chesternek érzékeny pontja volt a divat. Szeretett öltözködni. Talinda mindig nevetett rajta, hogy milyen nagy gonddal állítja össze az öltözékét. Nagyobb gardróbja és több ruhája volt, mint a volt feleségének. Robinának viszont nincs ízlése. Ez a ruha nagyon jó. Jemina pedig…Huh. Chester érezte, hogy elönti a forróság, amikor felidézte, milyen volt megérinteni, megcsókolni a lányt ott Phoenixben. A szemét a tévére szegezte és úgy figyelte a lányt. Robina éles nevetése térítette magához.

- Úristen! Ez is hogy néz ki? Már megint ez a csaj. Miért őt mutatják állandóan? Kis félvér szuka.

- Robina, most már állítsd le magad! Miért kell mindenkit piszkálnod, aki egy kicsit is elüt a többi embertől? – csattant fel ingerülten Chester, mire Robina ránézett.

- Mi van veled, szívem? Miért véded? Mintha ismernéd! Mióta vagy ilyen nagy barátja az ilyen…korcsoknak?

- Ebből elég. Maradj csöndben. Már ha nem esik nehezedre. Nézni akartad, akkor nézd, ne csak a szád járjon. Egyébként pedig az a ruha igenis jó volt. Simán el tudnám képzelni, hogy a Ve’celhez hozzam a lányt…nagyon tehetséges…

Chester félbehagyta a mondatot. Azt hitte, káprázik a szeme. Nem, biztosan rosszul láttam. A bemutató végén az egyik tévé kamerása és riportere körbejárt a kamerával és megpróbálta mikrofonvégre kapni a frissen végzett tervezőket. Épp a kijáratnál forgattak, amikor megjelent a képben Kat Von D, J-vel az oldalán. Chester pislantott egyet, mert látta, amikor egy férfi megállítja J-t és átad neki egy névjegyet. A férfi előkapta a mobilját és villámgyorsan tárcsázott. A vonal másik végén a harmadik csörgésre felvették.

- Mike, mit kerestél te ott? – kérdezte Chester köszönés nélkül.

- Csá, haver, neked is szép napot. Mi van? Hol voltam? – értetlenkedett Mike Shinoda. Mike Chester barátja és zenésztársa volt a Linkin Parkban. És a DC-nek tervezett néha cipőket. Mike-kal nagyon jóban voltak, sokat jártak össze és Chester a MusInk után véletlenül elejtett néhány mondatot Jemináról. Most pedig Mike találkozott vele és odaadta neki a névjegyét. Chester irigykedve gondolt a barátjára és meglepődött azon, hogy milyen gyerekesen tud viselkedni, ha J-ről van szó.

- A bemutatón. Mit akartál attól a lánytól?

- Mi? Ja. Névjegyet adtam neki. A DC-s srácok kértek meg rá, hogy nézzek el a bemutatóra, hátha találok egy-két tehetséges emberkét nekik. Hát találtam. Nagyon jó a kiscsaj. Tuti befutó. De miért érdekel téged ennyire? – kérdezte Mike érdeklődve, majd pillanatnyi csend után folytatta.

- Na ne már. Ő az? Az a lány Phoenixből?

- Igen.

- Kivel társalogsz, szívem? – szólt közbe Robina, aki nem tudta elviselni, ha egy fél percre nem figyelt rá senki, de Chester csendre intette. A nő durcásan elfordult. Chester pedig megvonta a vállát. Kivonult a teraszra. Megtámasztotta a telefont a vállával és rágyújtott.

- Bocs, itt vagyok, csak kijöttem cigizni. Szóval…

- Szóval ott tartottunk, hogy a lány Phoenixből…

- Jemina a neve – szólt közbe Chester, mire Mike elnevette magát.

- Értem. Tehát megkértem Jeminát, hogy hívjon fel.

- És? – kérdezte Chester türelmetlenül.

- És? Nincs és. Ennyi történt. Apám, te belezúgtál. Igaz?

- Igen. Nem. Nem tudom. Ugye milyen szép?

Mike megint nevetett.

- Hát nem igazán figyeltem. Lehet, hogy tényleg szép, nem tudom. Viszont eszméletlenül tehetséges. Meg kell szereznem a DC-nek, szerintem jók lennénk együtt.

- Hé! Lassan a testtel, haver! Jemina…

- Szívem, dobd már el azt az átkozott cigit, úúúúúúgy utálom – szólt ki Robina a teraszra. Chester dühösen hátrafordult.

- Nem zavar, hogy telefonálok? Hagyj már végre békén! Az lenne a legjobb, ha elmennél. És ne is gyere vissza.

- Hogy miii? – sikította Robina. – ezt nem gondolhatod komolyan, szívem!

- Ne szívemezz már, rühellem!

- Tegnap még nem rühellted, amikor az ágyban fekve így hívtalak, miközben te éppen…

- Mike, visszahívlak, csak el kell valamit intéznem – mondta Chester Mike-nak. Eldobta a cigit, kinyomta a telefont, zsebrevágta, majd megragadta Robina karját és a kijárat felé tuszkolta. A nő sivítva ellenkezett, amikor Chester kinyitotta az ajtót.

- Viszlát. Ne gyere többet. Ne keress többet. Megőrjítesz. Tűnj el az életemből.

A nő összeszűkült szemmel nézett Chesterre és mutogatni kezdett a férfira.

- Ezt még nagyon megbánod! Megkeserülöd, hogy így kidobtál! Hát ez… - nyekegett Robina, de Chester nem tágított.

- Menj innen. Menj már! – kiáltott a nőre, mire az felmutatta neki a középső ujját és emelt fővel elsétált. Chester megkönnyebbülten csukta be az ajtót. Végre. Sikerült. Nem így akarta kidobni Robinát, de az a lényeg, hogy sikerült.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Annyira jó volt, nagyon várom a folytatást.
    Remélem ez a ribi nem nagyon fog bekavarni nekik és hamar találkoznak.
    Kriszti

    VálaszTörlés
  2. Őszinte elismerésem xD Nekem is így kéne kidobnom valakit majd.. na egy pillanat (ihlet). De nem, majd máshogy.

    VálaszTörlés