J 7.

7.

Chester fáradtan dőlt hátra a kanapén. A tévé távirányítójáért nyúlt, de Robina kikapta a kezéből.

- Ne kapcsold ki, szívem, mert most lesz a Fashion TV-n az új divattervezők vizsgaelőadásának összefoglalója. Kíváncsi vagyok, milyen műveket alkottak a „mesterek” – nevetett lenézően a nő, miközben Chesterhez bújt. A férfi elhúzódott tőle.

- Muszáj pont most megnézned? Fáradt vagyok, pihenni szeretnék…

- Igen, muszáj pont most megnéznem. Mulatni akarok. Különben is mitől lennél fáradt? A stúdióban csak énekelgetsz meg zenélgetsz a haverjaiddal. Abban nem lehet elfáradni. Ó, kezdődik! – tapsikolt Robina, Chester pedig felsóhajtott.

Kösz, hogy ennyire tekintettel vagy rám – dohogott magában. Hihetetlen ez a nő! Lövése sincs arról, mennyit melózunk a srácokkal, mire egy dal teljesen készen lesz. Éjjel-nappal próbálunk, van, hogy ott alszunk a stúdióban. De mindegy. Holnap elküldöm a búsba – döntötte el Chester. Phoenix, a MusInk és Jemina óta egyre inkább érlelődött benne az elhatározás, hogy véget vet ennek a „kapcsolatnak”. Elege volt a nőből, minden porcikája tiltakozott az ellen, hogy vele legyen.

Robina gúnyosan felnevetett. Anyám, még a nevetése is idegesít. Ennek így semmi értelme.

- Robina, figyelj ide… - kezdte el a mondandóját, de a nő közbevágott.

- Odanézz! Hogy néz már ki ez a ruha! Fúj. Ennél én jobbat tudtam volna csinálni. Tudod, hogy abba az iskolába akartam járni, csak…

Csak nem vettek fel, mert nincs hozzá elég eszed és tehetséged – folytatta magában Chester a megkezdett mondatot és elvigyorodott. A nő ránézett és félreértelmezte a mosolyát.

- Ugye mennyire béna? Ó, szívem! Ezt a csajt nézd! Hogy néz már ki? Milyen keverék lehet?

Chester felsóhajtott és a képernyőre nézett. Nem hitt a szemének. Ez …Ez Jemina! A lány éppen végigvonult a kifutón, a közönség pedig felállva ünnepelte. Milyen gyönyörű. Annyira…szép. Olyan…különleges. A ruha is és a lány is. Chesternek érzékeny pontja volt a divat. Szeretett öltözködni. Talinda mindig nevetett rajta, hogy milyen nagy gonddal állítja össze az öltözékét. Nagyobb gardróbja és több ruhája volt, mint a volt feleségének. Robinának viszont nincs ízlése. Ez a ruha nagyon jó. Jemina pedig…Huh. Chester érezte, hogy elönti a forróság, amikor felidézte, milyen volt megérinteni, megcsókolni a lányt ott Phoenixben. A szemét a tévére szegezte és úgy figyelte a lányt. Robina éles nevetése térítette magához.

- Úristen! Ez is hogy néz ki? Már megint ez a csaj. Miért őt mutatják állandóan? Kis félvér szuka.

- Robina, most már állítsd le magad! Miért kell mindenkit piszkálnod, aki egy kicsit is elüt a többi embertől? – csattant fel ingerülten Chester, mire Robina ránézett.

- Mi van veled, szívem? Miért véded? Mintha ismernéd! Mióta vagy ilyen nagy barátja az ilyen…korcsoknak?

- Ebből elég. Maradj csöndben. Már ha nem esik nehezedre. Nézni akartad, akkor nézd, ne csak a szád járjon. Egyébként pedig az a ruha igenis jó volt. Simán el tudnám képzelni, hogy a Ve’celhez hozzam a lányt…nagyon tehetséges…

Chester félbehagyta a mondatot. Azt hitte, káprázik a szeme. Nem, biztosan rosszul láttam. A bemutató végén az egyik tévé kamerása és riportere körbejárt a kamerával és megpróbálta mikrofonvégre kapni a frissen végzett tervezőket. Épp a kijáratnál forgattak, amikor megjelent a képben Kat Von D, J-vel az oldalán. Chester pislantott egyet, mert látta, amikor egy férfi megállítja J-t és átad neki egy névjegyet. A férfi előkapta a mobilját és villámgyorsan tárcsázott. A vonal másik végén a harmadik csörgésre felvették.

- Mike, mit kerestél te ott? – kérdezte Chester köszönés nélkül.

- Csá, haver, neked is szép napot. Mi van? Hol voltam? – értetlenkedett Mike Shinoda. Mike Chester barátja és zenésztársa volt a Linkin Parkban. És a DC-nek tervezett néha cipőket. Mike-kal nagyon jóban voltak, sokat jártak össze és Chester a MusInk után véletlenül elejtett néhány mondatot Jemináról. Most pedig Mike találkozott vele és odaadta neki a névjegyét. Chester irigykedve gondolt a barátjára és meglepődött azon, hogy milyen gyerekesen tud viselkedni, ha J-ről van szó.

- A bemutatón. Mit akartál attól a lánytól?

- Mi? Ja. Névjegyet adtam neki. A DC-s srácok kértek meg rá, hogy nézzek el a bemutatóra, hátha találok egy-két tehetséges emberkét nekik. Hát találtam. Nagyon jó a kiscsaj. Tuti befutó. De miért érdekel téged ennyire? – kérdezte Mike érdeklődve, majd pillanatnyi csend után folytatta.

- Na ne már. Ő az? Az a lány Phoenixből?

- Igen.

- Kivel társalogsz, szívem? – szólt közbe Robina, aki nem tudta elviselni, ha egy fél percre nem figyelt rá senki, de Chester csendre intette. A nő durcásan elfordult. Chester pedig megvonta a vállát. Kivonult a teraszra. Megtámasztotta a telefont a vállával és rágyújtott.

- Bocs, itt vagyok, csak kijöttem cigizni. Szóval…

- Szóval ott tartottunk, hogy a lány Phoenixből…

- Jemina a neve – szólt közbe Chester, mire Mike elnevette magát.

- Értem. Tehát megkértem Jeminát, hogy hívjon fel.

- És? – kérdezte Chester türelmetlenül.

- És? Nincs és. Ennyi történt. Apám, te belezúgtál. Igaz?

- Igen. Nem. Nem tudom. Ugye milyen szép?

Mike megint nevetett.

- Hát nem igazán figyeltem. Lehet, hogy tényleg szép, nem tudom. Viszont eszméletlenül tehetséges. Meg kell szereznem a DC-nek, szerintem jók lennénk együtt.

- Hé! Lassan a testtel, haver! Jemina…

- Szívem, dobd már el azt az átkozott cigit, úúúúúúgy utálom – szólt ki Robina a teraszra. Chester dühösen hátrafordult.

- Nem zavar, hogy telefonálok? Hagyj már végre békén! Az lenne a legjobb, ha elmennél. És ne is gyere vissza.

- Hogy miii? – sikította Robina. – ezt nem gondolhatod komolyan, szívem!

- Ne szívemezz már, rühellem!

- Tegnap még nem rühellted, amikor az ágyban fekve így hívtalak, miközben te éppen…

- Mike, visszahívlak, csak el kell valamit intéznem – mondta Chester Mike-nak. Eldobta a cigit, kinyomta a telefont, zsebrevágta, majd megragadta Robina karját és a kijárat felé tuszkolta. A nő sivítva ellenkezett, amikor Chester kinyitotta az ajtót.

- Viszlát. Ne gyere többet. Ne keress többet. Megőrjítesz. Tűnj el az életemből.

A nő összeszűkült szemmel nézett Chesterre és mutogatni kezdett a férfira.

- Ezt még nagyon megbánod! Megkeserülöd, hogy így kidobtál! Hát ez… - nyekegett Robina, de Chester nem tágított.

- Menj innen. Menj már! – kiáltott a nőre, mire az felmutatta neki a középső ujját és emelt fővel elsétált. Chester megkönnyebbülten csukta be az ajtót. Végre. Sikerült. Nem így akarta kidobni Robinát, de az a lényeg, hogy sikerült.