J 41.

41.

J csak nézte a nőt. Ismerős volt valahonnan neki, de nem tudta, kivel áll szemben. Aztán megijedt, mert Draven sírni kezdett, és a nő…a nő megfogta a kisfiú karját és J felé lökte, de olyan durván, hogy Draven elesett és beverte a homlokát a lépcső szélébe. J felkapta a kisfiút és szorosan átölelte. Dühösen kiabálni kezdett a nőre:

- Mi a jó istent művel ezzel a gyerekkel? Megőrült? Be is törhetett volna a feje! Mégis mit képzel, ki maga?

A nő olyan mély gyűlölettel nézett J-re, hogy a lány önkéntelenül is hátrébb lépett és még szorosabban fogta Dravent. A kisfiú J nyakába kapaszkodott és remegett. J ringatta Dravent és a fülébe suttogta:

- Nyugodj meg, kicsim. Nem lesz baj. Nem lesz baj. Cssss. Itt vagyok és vigyázok rád.

- Vigasztald csak, te riherongy. Ezt akartad, nem? – szólalt meg a nő.

- Mi van? Miről beszél?

A nő hadonászni kezdett és J felé lépett.

- Gondolom, te vagy Chester új szerzeménye, igaz? – kérdezte megvetően, miközben végignézett J-n. – Úgy látom, még mindig nem bír a farkával. Friss husi? Még fiatalabb vagy, mint Talinda. Kíváncsi vagyok, te meddig kellesz neki.

- Hé! Hogy beszél? Most már…

A nő közbevágott.

- Mi is a neved? Jemima vagy mi a franc?

- Jemina – hangsúlyozta ki a lány.

- Tökmindegy – legyintett a nő, majd folytatta:

- Napok óta csak azt hallgatom ettől a kis szarostól, hogy haza akar menni Jem-hez. Meg Jem így meg úgy. És Jem-mel ezt szoktuk csinálni és Jem erre mást mondana és blabla. Elegem van. Eddig nem volt semmi baja Dravennek! Akárhányszor elvittem az öreganyjáékhoz, mindig ott akart maradni! De most…folyamatosan nyivákolt, hogy mikor jön már haza. Jemhez és az apjához!

J-nek hirtelen leesett, hogy ki a nő.

- Maga az anyja? Maga Samantha?

- Igen! Én szültem! Chester nekem csinálta! És nem fogod őt elvenni tőlem!

Draven szinte fojtogatta J-t, olyan szorosan kapaszkodott a lány nyakába és megint sírni kezdett. J folyamatosan nyugtatgatta, de amikor az anyja odakapott, hogy elvegye J-től, kiabálni kezdett:

- Jem! Jem! Nem akarom, hogy itt legyen! Menjünk be! Félek… - csuklott el a kisfiú hangja. J pedig megelégelte a cirkuszt. Közelebb lépett Samanthához:

- Menjen innen! Nézze meg, mit csinált! Halálra rémíti ezt a gyereket. Menjen innen, mielőtt hívom a zsarukat, és akkor tutira nem fogja többet az életben látni a gyerekét!

- Ne fenyegetőzz, te kurva! Kis félvér ribanc! Megbánod még, hogy velem kezdtél! Keservesen megbánod!

- Elég legyen – szólt halkan J, mire Samantha még jobban rikácsolni kezdett.

- Csak tudnám, hogy mit eszik rajtad Chester! Biztosan jó vagy az ágyban! Másra biztosan nem kellesz neki, haha! Arra ne is számíts, hogy feleségül vesz. Neki nem számít a házasság, volt már benne része kétszer. Jól kihancúrozza magát veled, aztán kirakja a szűrödet! Akkor meg csak nézhetsz! Bár gondolom, te sem azért vagy vele, mert halálosan szerelmes vagy bele!

J csak nézte az őrjöngő nőt és nem értette. Nem értette, hogy hogy volt képes bántani Dravent. Az, hogy őt leribancozta…hát már lassan megszokja. De egy ártatlan gyereket bántani, aki ráadásul vér a véréből…Ez már több a soknál.

- Most legyen elég – szólt közbe, amikor Samantha mocskos szájjal elkezdte ecsetelni Chester ágybeli képességeit. – Azt mondtam, elég! Tűnjön innen. Fél percet kap, utána telefonálok.

Samantha habzó szájjal hátrébb lépett és elindult a rá várakozó kocsi felé, de azért még folytatta a mondandóját. J azonban nem figyelt rá. Dravennel a karjaiban bement a házba. bevitte a kisfiút a szobájába és lefektette az ágyra. Draven könnyes szemmel nézett rá:

- Miért viselkedett anya így?

- Nem tudom, szívem. De ne is figyelj rá. Maradj itt, mindjárt hozok valamit, amivel letöröljük a kis homlokodat, mert vérzik.

J egy puszit nyomott Draven arcocskájára és kisietett a fürdőszobába. Kinyitotta a kis szekrényt a mosdó felett és rögtön megtalálta a fertőtlenítőt, steril gézlapocskákat és ragtapaszt. Visszament a szobába. Leült Draven mellé az ágyra és óvatosan letisztította a homlokát. A seb szerencsére nem volt sem nagy, sem mély, inkább csak horzsolás volt.

- Tegyünk rá ragtapaszt? Ide nézz, mit találtam – mutatta fel a halálfejes ragtapaszt. Draven csak bólintott. J leragasztotta a homlokát.

- Így jó lesz? Nézd meg, milyen vagány vagy – és Draven elé tartott egy kis kézitükröt. A kisfiú szomorúan elmosolyodott, majd J-re nézett. A lány szíve összefacsarodott a szemeiből áradó fájdalomtól és szomorúságtól. Átölelte a kisfiút.

- Jól van, kincsem. Nincs már semmi baj. Itt vagyok veled.

- Álmos vagyok.

- Akkor aludj egy jó nagyot és mire felébredsz, már minden rendben lesz – állt fel az ágyról J, de Draven megfogta a kezét.

- Itt maradsz velem?

- Szeretnéd?

Draven bólintott.

- Okés. Csak bezárom a bejárati ajtót és már itt is vagyok. Addig vetkőzz le és bújj a takaró alá, jó?

A kisfiú megint csak bólintott és elkezdte levenni a nadrágját. J lement a földszintre és bezárta az ajtót. Mire visszaért a gyerekszobába, Draven már a takaró alatt feküdt. J lefeküdt mellé az ágyra. Draven azonnal hozzábújt és átkarolta a nyakát. J simogatni kezdte a kisfiú haját és arcát és halkan mesélni kezdett. Egy olyan mesét, amit még az apjától hallott ennyi idősen. Egy kicsit átvariálta fiúsra, nem tündérek voltak benne, hanem hős szamurájok, akik kiálltak a jók mellett és legyőzték a gonosz embereket. Draven gyorsan elaludt. J egy darabig hallgatta a kisfiú békés, nyugodt szuszogását, aztán ő is elaludt.

Chester ez idő alatt a tévéstúdió melletti kávézóban ücsörgött és Rihannával tárgyalt. Illetve a kiscsaj beszélt, Chester meg csak nézte és hallgatta. Hát…mi tagadás, tényleg csinos a leányka és ahogy elnézem, nem lenne ellenére egy kis szex, de J lába nyomába nem érhet – állapította meg a férfi magában, és próbált arra koncentrálni, amit Rihanna mondott. Ám a gondolatai állandóan J körül forogtak. Mindig elcsodálkozott magán, hogy úgy viselkedik, mint egy tini. Szerelmes volt. Fülig. Hiányzott neki J. Nem csak a teste, hanem…hanem mindene. Hallani akarta a hangját, látni akarta az arcát, miközben beszélgetnek. Vele akart lenni.

- …beszéltük meg. Így jó lesz? – hallotta meg Rihanna hangját és a kiscsaj végigsimított Chester ujjain. A férfi úgy elkapta a kezét, mintha valami megégette volna.

- Bocs, nem figyeltem.

- Épp azt mondtam, hogy ki melyik napon fog főzni. Chris Cornell hétfőn, aztán Justin, Kat, csütörtökön én, pénteken pedig te. Aztán ott lenne a záróbuli is. Nálad.

- Mi? Záróbuli? És nálam? – kérdezett vissza Chester meglepődve. Rihanna bólintott és csábosan elmosolyodott.

- Biztosan jó lesz. Ó, és készülj fel, hogy a főztömtől megnyalod…mind a tíz ujjadat… - kezdett el kacérkodni a kiscsaj, mire Chester elvigyorodott az orra alatt. Anyám, ha ezt J látná. Kikaparná a szemedet, szívem.

- Oké. Akkor ezt meg is beszéltük. Még hívjuk egymást, jó? Most mennem kell – állt fel Chester és pénzt dobott az asztalra. – A vendégem voltál.

- Hová sietsz? Beszélgethetnénk még egy kicsit. Megismerhetnénk egymást jobban is, hogy ne idegenként találkozzunk a tévében – mosolygott még mindig Rihanna, de Chester elutasítóan megrázta a fejét.

- Haza kell mennem, várnak.

Rihanna bólintott.

- Aha. A kis barátnőd? Irigylem. Biztosan jól…bánsz vele…hm…Lennék a helyében… - nyögte be a kiscsaj, mire Chester menekülőre fogta. Gyorsan elhúzta a csíkot, de még hallotta Rihanna nevetését. Anyám, fújt egy nagyot a férfi, amikor már a kocsi biztonságos ülésében csücsült. Ez a nő…Basszus, ilyen nyíltan kikezdeni velem! Hiába volt évek óta „sztár”, Chester képtelen volt megszokni ezt a fajta viselkedést egy nőtől. Neki soha nem kellettek az ilyen lányok, nők, akikben nem volt semmi titok. A férfi szerette meghódítani őket, lépésről-lépésre, nem rögtön ágyba bújni velük. Na jó, ez alól pont J volt a kivétel, mert vele ismeretlenül is képes lett volna szeretkezni. Ahogy azonban összejöttek…amennyire rosszul indultak a dolgok, hát annyira jól alakult a kapcsolatuk. Chester a gázra lépett, minél előbb otthon akart lenni, J-vel. Át akarta ölelni a lányt, szorosan, és a fülébe súgni, hogy mennyire szereti. A férfi gyorsan hazaért, és meglepődve tapasztalta, hogy a bejárati ajtó zárva van. Lehet, hogy Jemina nincs is itthon? A kocsija a garázs előtt parkolt, tehát elvileg itthon kéne lennie. Hacsak nem ment el valahová gyalog, vagy taxival, de annak meg semmi értelme. Különben is szólt volna. Chester előkotorta a lakáskulcsot és bement. A házban néma csend honolt. A férfi végignézett az összes földszinti szobában, de sehol senki. Aztán kiment a teraszra, hátha a lány kint van a parton, de megintcsak senkit nem talált. Így maradt az emelet. Chester felsietett a lépcsőn. A hálószobában senki. A tervezőszobában senki. És akkor meglátta J-t. Draven szobájában. Chester lábujjhegyen beóvakodott a szobába. Hallotta J mély légvételeit és elmosolyodott, bár csodálkozott is, hogy J ilyenkor alszik, pláne a gyerekszobában. Aztán észrevette a lány nyaka köré fonódó karocskát és elérzékenyült. Draven szorosan J-hez bújt és átkarolta a lány nyakát, J pedig óvón ölelte a kisfiút. Milyen szépek – gondolta Chester és leült az egyik fotelba. Egy darabig csak nézte őket, aztán bevillant neki, hogy Dravennek most még elvileg az anyjánál kéne lennie. Hogyhogy itt van? És…miért van beragasztva a feje? Draven hirtelen felsírt álmában és még jobban J-hez bújt, a lány pedig ösztönös mozdulattal csitítani próbálta.

- Anya, ne bánts!