J 19.

19.

Chester annyira sajnálta J-t, hogy majd’ a szíve szakadt meg. De tudta, hogy nem fog sikerülni az örökbefogadás, mert a lány egyedülálló. A thai hatóságok pedig szigorúan csak házaspároknak és családoknak adnak örökbe gyerekeket. Persze akadnak kivételek, amikor bizonyos személyeknek elegendő pénze van arra, hogy évente óriási összegekkel támogassanak országokat, cserébe egy kisgyerekért. J-nek pedig talán nincs ennyi pénze, remélte Chester, és bízott benne, hogy a lánynak eszébe sem jutna „megvenni” a kislányt. J-re és a kicsire nézett. A lány a földön ült, a kislány előtte és J jegyzetfüzetébe rajzolgatott. J néha felemelte a kezét és megsimogatta a kislány hosszú fekete haját és belelesett a füzetbe. Chester látta, hogy a lány szeme elkerekedik

- Chester! Gyere ide egy kicsit…Ezt látnod kell…

A férfi leguggolt a kislány mellé és megnézte a rajzot. Leesett az álla. A gyerek annyira élethűen rajzolta le őket, hogy alig hittek a szemüknek. Mintha egy fénykép lett volna előttük.

- Látod? – szólt halkan J. – Ezért sem hagyhatom itt. Iskolába kell járnia, normális körülmények között kell élnie. Velem.

Chester mély levegőt vett.

- Gyere. Vissza kell mennünk. Hamarosan ránk sötétedik. A szállodában majd beszélünk erről az örökbefogadósdiról. Gyere. J, kérlek. Engedd el.

Chester egy kicsit megszorította J ujjait, és a lány nagy nehezen hagyta, hogy a férfi felemelje a kislányt és odaadja egy nőnek. A tolmács elmondta, hogy ez a kedves arcú fiatal nő a faluban olyan nevelőnőféleség, és mindenki szereti, úgyhogy nyugodtan rábízhatják a kislányt. J búcsúzóul homlokon csókolta a kicsit, majd Chester elhúzta onnan. Némán siettek a szálloda felé. J tervezgette, hogy milyen is lesz az élete a kislánnyal. Noi. Ennyit tudott kivenni a társalgásból, és rájött, hogy mindig akkor mondták ezt a szót, amikor a gyerekről volt szó. A lány annyira elmerült a gondolataiban, hogy többször is megbotlott vagy gödörbe lépett, és ha Chester nincs mellette, már össze-vissza törte volna magát. Amikor megérkeztek a szállodába, J elköszönt Chestertől, a szobájába sietett és megnyitotta a zuhanyt. Koszos volt, poros, és itt-ott voltak rajta apróbb sérülések, amiket a hazafelé úton szerzett. A lábszára és a karja tele volt karcolásokkal, amiket most csípett a víz. J sziszegett a zuhany alatt egy sort, néha káromkodott is. Amikor végzett a zuhanyozással, magára tekert egy törülközőt, kiült a kis teraszra és felhívta Katet.

Chester eközben a másik szobában szintén lezuhanyozott és átöltözött tiszta ruhába. Leült a tévé elé és bekapcsolta, de semmi normális műsor nem volt. Fogta magát és kiment az erkélyre cigizni. Sötét volt már, csak a szálloda kertjében elhelyezett lámpák és a medencevilágítás csinált némi fényt. Legszívesebben átment volna J-hez, mert ennyi idő után máris hiányzott neki a lány társasága. Gondolkozni kezdett ezen az örökbefogadáson, amikor meghallotta J hangját a szomszéd teraszról:

- Hogy mi? Kat, biztos vagy benne? Kérlek, nézz még alaposabban utána, jó? Nem…Ne haragudj. Elhiszem, hogy minden tőled telhetőd megteszel…Ha láttad volna Noi-t…Alig tudtam otthagyni, Chester rángatott el onnan…

A férfi akaratlanul is jobban fülelt, mert kíváncsi volt, J esetleg mond-e valamit róla Katnek. Mond-e valamit, ami felbátoríthatja. Ami még biztosabbá teheti azt az érzést, hogy szerelmes ebbe a lányba. J közben kuncogni kezdett:

- Ó, te parázna! Olyan disznó vagy…Hihi. Mit gondolsz te rólam? – J hallgatta Kat válaszát, amit nem hagyott szó nélkül: - Phoenix az más volt. Nagyon jól tudod. Elmondtam, miért csináltam azt, amit. És a mai napig így érzek iránta…

Hopp. Nahát. Érdemes itt ácsorognom, lábujjhegyen egyensúlyozva ezen a hülye széken, rátapadva a falra, és hallgatóznom, mint egy dedós. Gyerünk, J! Mondj már valamit, mert nemsokára leesek – gondolta magában a férfi, és a következő pillanatban J olyat mondott, amitől Chesternek erősen kapaszkodnia kellett, nehogy felboruljon.

- Minden pillanatra emlékszem, amit Phoenixben együtt töltöttünk. Minden mozdulatot fel tudok idézni. Kat…Ugyanazt érzem itt Thaiföldön, amit Phoenixben és L.A-ben is. Tök mindegy, hol vagyunk. Bármit odaadnék, ha az enyém lenne.

Chester elvigyorodott a túloldalon és a levegőbe bokszolt. Ezt azonban nem kellett volna, mert a szék megingott. Ráadásul meglátott a falon egy elég szép méretes pókot, amitől megijedt. Allergiás volt a pókcsípésre, sok évvel ezelőtt hónapokig szenvedett egy csípéstől. Szóval a szék megmozdult, a pók is megmozdult a falon, Chester pedig óriási zajt csapva a földön kötött ki. A hátára esett és fájdalmasan felnyögött.

J hallotta a robajt a túloldalról és felpattant a székből. Gyorsan elbúcsúzott Kattől, majd a falhoz lépett.

- Chester…te vagy az? Mit csinálsz?

A férfi szisszentett egyet.

- Á, semmi különöset…

- Miért sziszegsz?

- Nem érdekes…csak fáj egy kicsit a hátam…

- Maradj nyugton, átmegyek!

- Nem kell – válaszolta a férfi gyorsan, de elkésett. J gyorsan magára kapott valami ruhát. 2 perc múlva már a teraszajtóban állt és nézte a férfit.

- Miért fekszel itt kint, a hátadon? – kérdezte érdeklődve, miközben körülnézett. Meglátta a felborult széket. – Kiestél a székből? Vagy felrúgtad? Vagy mi a francot csináltál? – és már nevetett. A férfi megpróbált megmozdulni, de a háta annyira begörcsölt, hogy mozdulni sem tudott, csak megint nyögött egyet.

- Anyám. Hát ez nagyon…fáj…

J letérdelt mellé.

- Próbáld meg felhúzni egy kicsit a vállaidat.

- Mit akarsz…

- Nyugi. Próbáld meg.

Chester óriási erőfeszítés árán meg tudta mozdítani a vállait, persze belevitt egy kis hasizmot is. J persze rögtön kiszúrta az izomkötegeket és megbámulta. A lány megrázta a fejét és Chesterre nézett, mire a férfi egy kicsit elvigyorodott.

- Nem tudom ám sokáig kockásítani a hasamat. Mit akarsz csinálni?

J lovaglóülésben elhelyezkedett a férfi fölött. A kezeit a férfi teste és a föld közé csúsztatta. A két tenyere Chester lapockáihoz ért.

- Engedd vissza magad a földre.

- Mi? Feküdjek a kezedre? Eltörik…Összenyomom. Vagy mit tudom én…

- Nyugi. Csak tedd azt, amit mondtam.

- De…

- Ne beszélj már annyit, csak feküdj le – és hogy nyomatékot adjon a szavainak, J megcsókolta Chester száját, miközben gyengéden lenyomta a földre. Amikor a férfi vízszintesbe került, J becsukta a szemét és kikapcsolta az agyát. Nem érzett fájdalmat, nem érezte Chester felsőtestének súlyát. Csak a bőrét a tenyerén. A melegséget. Arra gondolt, hogy mennyire jó érzés együtt lenni vele. Boldog volt. És ezt a boldogságot átsugározta a tenyerén keresztül Chester szervezetébe. Az apjától tanulta ezt a módszert. A szeretet átadása nem csak szavakkal lehetséges, sőt. A tettek sokszor többet mondanak a szavaknál, mélyebben ki tudják fejezni az ember érzéseit. J szerette volna, ha a férfi ugyanazt érezné, mint ő. Kinyitotta a szemét és Chestert nézte, miközben egy kicsit mozdított az ujjain. A férfi behunyt szemmel feküdt a földön, teljesen elengedte magát és mélyeket lélegzett. J érezte, hogy oldódik a görcs a keze alatt. Lehajolt és Chester fülébe suttogott:

- Jobb már?

- Igen – felelte Chester, még mindig csukott szemmel. – Sokkal jobb.

- Mondtam, hogy bízd rám magad. Köszönöm, hogy megtetted. Érzem, hogy kevésbé vagy görcsös.

- Aha. A hátam, az kevésbé görcsös. Viszont lejjebb…Bocs. De nem tehetek róla, hogy…

J Chester szájára tette az ujját, a férfi pedig kinyitotta a szemét.

- Mondtam én egy szóval is, hogy baj? – mosolyodott el J. – Kéne megint egy kis hasizom, mert most már érzem, hogy zsibbadok…Várj, leszállok rólad, te pedig próbálj meg felülni…

- Ne. Maradj így. Olyan jó. Szeretem, amikor érezlek. Kockásítok, felülök, de te maradj az ölemben. Kérlek.

Az első mozdulat óvatos volt. Chester csodálkozott, hogy nem érez semmi fájdalmat. Viszont azt is érezte és látta, hogy J mégiscsak felállt az öléből. A férfi feltápászkodott a földről és a lányra nézett, aki keresztbefonta a karját és őt nézte.

- Szóval…hogy is kerültél a földre?

- Hát…felborultam a székkel…mert hintáztam rajta…

- Aha. Értem. Pont a fal mellett – mondta J szigorúan, mint egy tanárnő. Majd Chester elé lépett és a szemébe nézett.

- Hallgatóztál? Kihallgattad, mit beszéltem Kattel?

- Igen – vallotta be a férfi vonakodva. J pedig elnevette magát.

- Képes voltál felmászni arra a francos székre? Sokkal nagyobbat is eshettél volna…

- Nem estem volna le, ha nincs ott a falon az a rohadt pók…

- Szóval a pók a hibás. És mit hallottál, Chester? Miről beszéltem Kattel? – kérdezte J, de már komolyan. Kíváncsian fürkészte a férfi arcát. Nem tudta, mennyit hallott a beszélgetésükből. Várta, hogy Chester mit fog mondani.

A férfi néhány másodpercig csak nézte J arcát és látta rajta a várakozást. Itt az ideje a színvallásnak. Magához húzta J-t, a lány pedig nem tiltakozott. Gyengéden átölelte. A füléhez hajolt és halkan, nagyon halkan énekelni kezdett: „Mindent odaadnék, csak hogy legyen egy hely, ahová mehetek/Mindent odaadnék, csak hogy legyen valaki, aki hazajön hozzám.”

- Szeretném, ha az enyém lennél, Jemina. Menjünk haza együtt. Szeretnék mindig veled lenni.

- Vegyél feleségül.

J 18.

18.

Phi Phi kétórányi hajóútra volt Phukettől. J ezt a két órát a mosdóban vagy annak közelében töltötte. Nem bírta a hajózást. A repülőúttól szimplán csak félt, de a hajón rosszul lett. Folyamatosan szédült, a gyomra fel-alá liftezett, fájt a feje. Emellett, mintha ez nem lett volna elég, kiverte a víz és zihált. Annyira vert a szíve, hogy úgy érezte, megfullad. Chester folyamatosan mellette téblábolt, bár tudta, hogy nem igazán tud segíteni a lánynak. Állandóan a hajóorvos nyakára járt, mire a doki adott neki egy tapaszt, ami végre hatott és J nem volt annyira rosszul. A lány szervezetét nagyon megviselte ez a két órás rosszullét. Hogy fogom ezt kibírni visszafelé? – kérdezte kétségbeesve magában, miközben azt a szénsavas gyömbért kortyolgatta, amit Chester kerített neki. A lány hálás volt a törődésért, de szégyellte is magát, hogy a férfi ilyen állapotban látja. Feltápászkodott az ágyról és lassan felsétált a fedélzetre. Chester a hajó orrában állt, J odaóvakodott mellé. A férfi meglepődve nézett rá.

- Nem kéne pihenned? Elég szarul nézel ki.

- Köszi – mosolyodott el J, majd megfogta a korlátot és felsóhajtott.

- Jó ez a levegő. Annyira más, mint L.A-ben. Itt minden annyira más. Nyugodtabb. Most már talán élvezni is fogom.

- Velem? Naná! Velem mindent csak élvezni lehet – mondta Chester kétértelműen. – Érdekes, Phoenixben is volt víz, ha jól emlékszem, de ott nem lettél tőle rosszul…Na jó. nem piszkállak, mert a végén még bajom lehet belőle.

- Hát vigyázz is arra, amit mondasz, mert előveszem a harci tudományomat és neked annyi! – nevette el magát J. Aztán látta, hogy Chester megrándul és hallotta, hogy felszisszen.

- Mi a baj? – kérdezte aggódva, mert észrevette a férfi arcán a fájdalmat.

- A hátam. Hónapok óta begörcsöl, de nem tudják a dokik, hogy mitől. Van, hogy koncert közben a sok mozgástól megfájdul, de van, amikor már az énekléstől is. Úgyhogy mostanában a srácok nem nagyon látnak ugrálni a színpadon.

- Hát láttam néhány megmozdulásodat a youtube-on és igazából nem csodálom, hogy megfájdul a hátad. Ó. És a kezeidet hányszor törted el? – simított végig J Chester alkarján.

- Nem is tudom, jónéhányszor – nevetett fel a férfi, majd előremutatott. – Mindjárt ott vagyunk!

- Már épp ideje, szeretnék szilárd talajt érezni a talpam alatt – mondta J megkönnyebbülve. Néhány perc múlva elérték a kikötőt, ahol leszálltak a hajóról. A személyzet odaadta a bőröndjeiket, és ők elindultak megkeresni a szállásukat. Az épület már sokkal jobban tetszett J-nek, mint a phuketi szálloda. Ez sokkal kevésbé volt fényűző, a körülötte lévő növényzet viszont talán még pompásabb volt. J előkapta a telefonját és készített néhány képet a szállodáról, a kertről és persze Chesterről is. A férfi úgy tett, mintha alig bírná el a lány bőröndjét és lógó nyelvvel cipelte, J pedig nevetve lefényképezte. A rosszulléte teljesen elmúlt, mintha meg sem történt volna. Elfoglalták a szobáikat, aztán megbeszélték, hogy 15 perc múlva találkoznak J szobájában. A lány kiborította a bőröndje tartalmát az ágyra és azon gondolkozott, hogy mit is vegyen fel. Gyorsan lezuhanyozott, hátha a zuhany alatt kitalálja, de nem jött össze. Amikor Chester 15 perc múlva átjött, a lány egy törülközőben ácsorgott az ágy előtt.

- Figyelj, drága, nekem így is teljesen jó vagy, de nem biztos, hogy ebben a törülközőben kéne jönnöd – szólt neki, mire J kétségbeesve nézett rá.

- Bazz, lövésem sincs, milyen ruha kell! Ááá. Ezt vegyem fel? – emelt fel egy felsőt, majd egy másikat. – Vagy ezt? És rövidnadrágot? Vagy hosszút? Egyáltalán hová megyünk?

- Szerintem nem árt, ha először bugyit veszel fel a nadrág alá. Mondjuk ezt – lóbált meg egy olajzöld színű tangát az ujjain. Figyelmesen megnézte az aprócska darabot. – Rocawear? Te Jay-Z bugyijait hordod? – nézett vigyorogva J-re, mire a lány kikapta a kezéből a bugyit.

- Hülye. Chester, hány éves is vagy tulajdonképpen? 3 vagy 33?

- Hát néha magam sem tudom…

- Akkor jó. megyek öltözni – J kiválasztott egy türkizszínű felsőt és egy sötétszürke térdnadrágot, majd elvonult a fürdőbe. 3 perc múlva készen is volt. Belebújt egy Rocawear-bakancsba és menetkészen nézett Chesterre.

- Na, indulunk már? Megint rád kell várni?

- Persze. Mindig – vigyorgott a férfi, majd bezárták az ajtót és lementek a szálloda előterébe. A recepción térképet kértek és némi felvilágosítást arról, hogy a környező településekre hogyan juthatnak el. A recepciós lány nagyon segítőkész volt, főleg Chesternek magyarázott lelkesen, miközben többször is hozzáért a férfihoz, persze teljesen véletlenül. J meg tudta volna tépni, Chester viszont még adta is alá a lovat. A kimerítő magyarázat után útra keltek. Először is bevásároltak, vettek rengeteg ásványvizet meg kaját. Gyalog indultak az első kis faluba, mert csak néhány kilométerre volt a szállodától. Mintha egy teljesen más világba csöppentek volna. Az iszonyatos szegénység, nélkülözés szíven ütötte J-t. Könnybe lábadt szemmel figyelte ezeket az embereket, akik még ilyen körülmények között is örömmel fogadták őket és kevéske ennivalójukat is meg akarták osztani a látogatókkal. Chester talált egy fiatal fiút, aki valamennyire beszélt angolul, és ő tolmácsolt a kis falucska vezetőjének. Chester elmondta, hogy honnan jöttek és miért vannak itt, és arra kérte az embereket, hogy mondják el, mire van szükségük. J pedig mindent leírt. A lány, bár soha nem volt ilyen helyzetben, teljesen átérezte a lakók helyzetét. Veleszületett tulajdonsága volt ez, amit az apja csak megerősített. Hirtelen egy rántást érzett a nadrágszárán és odanézett. Egy 5 éves forma kis thai lányka nézte őt figyelmesen, majd kinyújtotta a karját. J megölelte a kislányt és magához szorította. A törékeny kis test úgy bújt a karjaiba, mintha menekülne valami vagy valaki elől. J megkérdezte a tolmács fiút, hogy ki a kislány és hol vannak a szülei. A fiú elmondta neki, hogy a kislány a 2004-es cunamiban vesztette el mindenkijét, legalábbis azóta nem kereste senki. J elborzadt és még jobban szorította a kicsit. Aztán megjelent egy hangosan kiabáló nő és sipítozva rángatni kezdte a kislányt. A kicsi viszont úgy kapaszkodott J-be, mintha az élete múlna rajta, csak rázta a fejét és a nő felé mutogatott. Chester mindezt látta és kérdezgetni kezdte a tolmács fiút. Néhány perc és erőteljesebb gesztikulálás után kiderült, hogy a sipítozó nő rendszeresen veri a kicsit, a neveléséért kapott pénzt pedig alkoholra és drogra költi. Chester elszörnyedt. J-re nézett és látta a lányon, hogy nagyon ki van borulva. Csak szorította magához a kicsi lánykát és halkan dúdolt a fülébe valami bugyuta dallamot, hogy megnyugodjon. Chester leguggolt melléjük.

- J. Figyelj ide…

- Chester, ezt nem hagyhatjuk! Nem tehetjük meg, hogy szó nélkül elmegyünk innen és ez a szemét rohadt boszorkány tovább bántja ezt a kislányt! – J sírni kezdett. – El kell vinni innen! És ki tudja, hány ilyen gyerek él még itt, akikről senki nem tud semmit? Muszáj valamit tenni! Nem vihetjük csak úgy magunkkal, igaz?

Chester megrázta a fejét.

- Az nem ilyen egyszerű.

- Akkor örökbefogadom.

Csak hallgassátok...

Nem fűzök hozzá kommentárt.
1999-es Linkin Park-demo. Chester hangja valami álomi szép.
Kár, hogy nem adták ki.

J 17.

17.

- Chester…izé…engedj el…

Chester azt sem tudta, hol van, csak J hangját hallotta a füle mellett. Kábultan nézett a lányra, nem értette, miért kéri, hogy engedje el. Hiszen olyan jó volt, amit csináltak. Annyira jó. Miért kell abbahagyniuk?

- Miért engedjelek el? – kérdezte értetlenül, aztán látta, hogy J mosolyog és az ajtó felé néz. A férfi elmormolt az orra alatt egy halk káromkodást és a homlokát J homlokának támasztotta.

- Ez egyszerűen hihetetlen. Most ki jött közbe?

- Nem Talinda, nem is Jay-Z. Csak a szállodaigazgató, azt hiszem. A ruhája alapján legalábbis valami olyasmi lehet – pillantott J a zavartan toporgó alakra.

- Király. Valaki nagyon nem akarja, hogy tovább folytassuk, amit elkezdtünk – szólt Chester lemondóan, mire J elnevette magát és az igazgatótól nem zavartatva magát forrón megcsókolta Chestert.

- Hát ez a valaki biztosan nem én vagyok. Meg szerintem te sem – simogatta meg a férfi arcát, majd felállt és felhúzta Chestert is. Chester igyekezett lehűteni magát valamennyire, hogy legalább ne dudorodó gatyával álljon a szállodaigazgató előtt. Aztán megvonta a vállát. Mit érdekel engem? – kérdezte magától. Ő jött be anélkül, hogy beengedtük volna. Érezze magát ő zavarban. Az igazgató tényleg zavarban volt, látszott rajta, hogy azt se tudja, hová nézzen. Aztán nagy nehezen kinyögte, hogy miért is jött:

- Mr. Bennington…Mr. Gilmore kéri, hogy fáradjon le a konferenciaterembe. És ön is, Miss Sankara – fordult J felé az aprócska ember, de nem nézett a lány szemébe. J megsajnálta. Odament hozzá és megveregette az idős férfi vállát.

- Mondja meg Mr. Gilmore-nak, hogy 10 perc múlva ott leszünk. Köszönjük, hogy szólt. Bár arra kérem, hogy legközelebb várja meg, amíg beengedjük, jó?

A kis ember piros arccal kihátrált a szobából. J fújt egyet és kiment a teraszra Chesterhez.

- Ezt nem hiszem el. Ha veled vagyok, valaki mindig belerondít – mondta a lány mosolyogva és a korlátnak dőlt. – Ráadásul mindig a legjobb részeknél jön közbe valaki.

- Na igen.

J Chesterre nézett.

- Ennyit tudsz mondani?

A férfi kotorászni kezdett a zsebében, majd remegő kézzel rágyújtott. Ahogy kifújta a füstöt, érezte, hogy lehiggad egy kicsit.

- Bizony, ennyit tudok mondani. Többre egyelőre nem vagyok képes. Adj néhány másodpercet…nem, inkább percet, hogy magamhoz térjek, jó? – vigyorgott bágyadtan a lányra. Mélyet szívott a cigiből, és behunyta a szemét.

J csak nézte, ahogy cigizik. Még ezt is hihetetlenül szexisnek találta a férfiban. Aprólékosan szemlélte Chestert, minden porcikáját alaposan kielemezte magában. Elmélyülten tanulmányozta a férfit, amikor Chester, még mindig csukott szemmel, megszólalt:

- Ne nézz így.

J felrezzent a bámulásból.

- Hogyan ne nézzek? És honnan tudod, hogy nézlek?

- Érzem, drága. Éget a pillantásod.

- És az baj, ha így nézlek? – kérdezett vissza J, Chester pedig kinyitotta a szemét és a lányra pillantott. Majd hirtelen megragadta a lány karját és magához rántotta. J érezte, hogy a férfi még mindig nem „higgadt” le teljesen.

- Nem baj. Egyáltalán nem baj, ha így nézel – felelte a férfi. - Csak azért zavar, mert elég rám nézned és én úgy érzem magam, mint egy hülye idióta. És azért is zavar, mert tudom, hogy nem fejezhetjük be azt, amit az előbb elkezdtünk…

- Egyszer már csak sikerül nyélbe ütnünk a dolgot valahogy – próbált meg viccelni J, de Chester megrázta a fejét.

- Nem.

- Tessék? – kérdezett vissza J vékony hangon. Azt hitte, rosszul hall. Most akkor mi van?

- Nyugi. Látod, már megint rosszul kezdtem neki – nyugtatta meg Chester. – Nem akarom „nyélbe ütni” a dolgot – hajolt a lány füléhez és suttogva folytatta:

- Nem egy gyors numerát akarok veled. És nem egyszer. Meg akarom ismerni a tested minden porcikáját és vele együtt a lelkedet is akarom. Nyugodtan akarok veled szerelmeskedni, sokszor. És mindenhol. Persze csak ha te is akarod…

- Huhhh. Ööö…naná, hogy…jaj… - J ennyit tudott kinyögni. Chester szavai és a belőlük áradó szenvedély teljesen letaglózta. Nem gondolta volna, hogy a férfi ugyanazt érzi, mint ő. Ha nem szólalt volna meg a mobilja a zsebében, tutira rámászott volna Chesterre és gyors numera ide vagy oda, elkapta volna. Így viszont nagy nehezen hátrébb lépett és előkotorta a mobilját. A korlátnak támaszkodott és beleszólt:

- Csá, bébi! Mi újság veled?

Bébi? Chester meghökkent. Ki lehet a vonal másik végén? Már megint féltékeny vagy, pedig azt sem tudod, hogy ki ez a „bébi” – korholta magát a férfi. Aztán elvigyorodott, J háta mögé lépett és átölelte a lányt.

- Aha. A hely szép…csak…tudod…igen. Nehéz. Más esetben biztosan élvezném, bár… - hagyta félbe a mondatot J, mert Chester ölelésétől egy kicsit elveszítette a beszélgetés fonalát.

- Ööö…figyi, Kat…mit is mondtál az előbb? - kérdezett vissza, de a mondat vége egy sóhajba fúlt, ahogy Chester végighúzta a tenyerét a gerince vonalán.

- J! Mi volt ez?

- Micsoda?

- Hát ez a sóhaj.

- Én nem is… - már megint sóhajtania kellett, mert Chester belecsókolt a nyakába.

- Már megint sóhajtottál! – hallotta a lány Kat hangját a telefonban.

- Ööö…izé…később visszahívlak, jó?

- Oké. De Chester ne legyen a közeledben, különben nem tudunk egy normális mondatot sem váltani! – vihogott Kat, mire J tiltakozni kezdett.

- De ő…én nem…de…

- Jézusom! J! Te teljesen odáig vagy meg vissza! Na csá. Én nem hallgatom tovább ezt a nyalakodást – nyomta ki Kat röhögve a telefont.

- Nem is nyalakodunk – szólt J a néma telefonba, majd megfordult Chester karjaiban és a férfi szemébe nézett.

- Ne menjünk bele mélyebben a dologba, jó? A 10 perc, amit Gilmore-nak üzentem, hamarosan letelik. Ne húzz fel, jó? Szeretnék rendesen részt venni az alapítvány munkájában, de akkor nem fog menni, ha állandóan arra gondolok, hogy éppen mi minden mást is csinálhatnánk. Baszki, mennyi hülyeséget összehordok. Igaza van Katnek.

- Miért? Mit mondott? – mosolyodott el Chester a lány szavain és hátrált egy fél lépést.

- Hogy ha a közelemben vagy, nem tudok normálisan viselkedni…

- És ez tényleg így van?

- Miért, szerinted én most normális vagyok? Életemben nem csináltam és nem beszéltem annyi baromságot, mint mostanában…

- Ebbe ne menjünk bele, jó? Majd kitárgyaljuk nyugodt körülmények között, hogy ki mennyire idióta, jó? Most viszont tényleg mennünk kéne, mielőtt megint ránk nyit valaki. Gyere.

Kézen fogta a lányt, bezárták a két szoba ajtaját és lementek a konferenciaterembe. Természetesen már mindenki ott volt, ők érkeztek utolsónak. Leültek a leghátsó sorba és hallgatták Trent Gilmore-t, aki elővezette, hogy milyen programjaik lesznek az elkövetkezendő egy hétben Phuketen és a környező szigeteken. Párokban kell dolgozniuk, együtt kell bejárniuk a kis falvakat és településeket. A férfi elmondta, hogy először mindig fel kell mérni, hogy a lakóknak mire van szükségük, utána pedig meg kell szervezni a szállítást.

- A párok pedig a következőképpen alakulnak…- és itt elsorolt néhány nevet. J akkor kapta fel a fejét, amikor meghallotta a saját nevét.

- Jemina, te Chesterrel mész, mert csak őt ismered és egy ilyen helyzetben nem bízlak egy vadidegen emberre. Rendben?

- Persze, nem probléma – felelt a lány és igyekezett nem elpirulni, Chester pedig csak somolygott az orra alatt. Tudta, hogy Gilmore így fogja megoldani a párokat, már évek óta ez volt a menetrend.

- És hová kell mennünk? – kérdezte Chester.

- Phi Phi szigetére. Reggel 8-ra legyetek itt, mert fél 9-kor indul a hajó, amivel el lehet jutni a szigetre.

- És hogy jövünk vissza? – kérdezte J.

- Sehogy.

- Mi?

- Csak nappal közlekedik arra hajó, úgyhogy 3 napot és 2 éjszakát ott kell töltenetek.

J 16.

16.

Ha nem kapcsolódott volna hozzá élete egyik legszomorúbb élménye, J odáig lett volna Phuketért. A hely gyönyörű volt, és annyira más, mint L.A. A víz nem is kék volt, hanem türkizszínű, a homok puha, a pálmafák és a rengeteg növény pedig szinte dzsungellé változtatta annak a szállodának a kertjét, ahol megszálltak. J szobájából fantasztikus kilátás nyílt a partra. A lány letette a bőröndjét és kiment a teraszra. A korlátnak támaszkodott és csak nézte a végtelen vizet. Azt a vizet, ami magával ragadta az apját. A lány szemét elöntötték a könnyek, amikor felidézte azt a napot. Karácsony után történt. Amikor a híradásokban a cunamiról tudósítottak, J a tévére tapadt, mellette pedig folyamatosan az apját hívta, de a telefon csak csengett, csengett, senki nem tudta már felvenni. J szívét most újra átjárta az a fájdalom, amit akkor érzett, amikor napok múlva felhívták a nagykövetségről, és közölték vele, hogy megtalálták az apja holttestét. A lány napokig nem volt magánál, csak ténfergett a lakásban és emlékezett. Ahogy most is. Sírni kezdett. Lecsúszott a földre és arcát a korlát rácsainak támasztotta.
Chester a lány melletti szobát kapta. Kipakolt a bőröndjéből, mert allergiás volt a gyűrött ruhákra. Elvigyorodott, amikor látta, hogy a szekrény tele lett a cuccaival. Amikor Talindával még házasok voltak, és utaztak valahová, neki mindig sokkal több ruhája volt, mint a nőnek. Szépen sorba rendezte a pólóit, nadrágjait, cipőit, a tisztálkodószereket kivitte a fürdőbe. Aztán kiment a teraszra, mert nikotinhiánya volt. Épp rágyújtott és leszívta az első slukkot, amikor hirtelen mintha sírást hallott volna a mellette lévő terasz felől. Bár a két szoba teraszát fal választotta el egymástól, Chester tudta, hogy J az, aki sír. Menjek át hozzá? – kérdezte magától a férfi. Bizonytalan volt, mert nem tudta, J hogyan reagálna rá, ha most átmenne és vigasztalni kezdené. Lehet, hogy egyedül akar maradni. Aztán halk suttogás ütötte meg a fülét:
- Chester…Itt vagy? Te cigizel?
- Igen, J. Itt vagyok – válaszolta szintén halkan a férfi és közelebb lépett az elválasztófalhoz. – Mi a baj?
- Olyan egyedül vagyok…Nem tudnál…esetleg…szóval… - hú, de nehéz kimondani, hogy jöjjön át, gondolta magában J.
- Szeretnéd, ha átmennék? – kérdezte Chester, de a lány nem válaszolt. – J! Szeretnéd, ha átmennék? – kérdezte meg ismét.
- Megtennéd? – érkezett a halk kérdés, mire Chester elnyomta a cigit és annyit mondott:
- Megyek.
A férfi nagy léptekkel átszelte a szobát, és fél perc múlva már J mellett guggolt a lány szobájának teraszán.
- Jól vagy, drága? – kérdezte a lánytól.
- Most már jobban vagyok – felelte J és a szívét melegség járta át a megszólítástól. – Köszönöm, hogy átjöttél.
Chester leült a lány mellé a földre.
- Eszedbe jutott az apád, igaz?
- Igen. Nem tudom, hogy jó ötlet volt-e idejönnöm. Otthon még annak tűnt, de…olyan nehéz. Nem gondoltam bele, hogy milyen lesz szembesülni ezzel a hellyel…Még mindig nem engedtem el az apámat, pedig lassan 5 éve nincs már velem.
- Tudok valamiben segíteni?
- Nekem az is sokat számít, hogy itt vagy, főleg azok után, ahogy viselkedtem veled – mosolyodott el J szomorúan, mire Chester megsimogatta az arcát. J, bármennyire is szomorú volt, a férfi érintésétől felvillanyozódott. Chesterre nézett. Tisztázni akart minden félreértést a férfival, ami köztük történt. Nagy levegőt vett és megkérdezte:
- Haragszol még rám?
- Miért kéne rád haragudnom? – kérdezett vissza Chester. – Amiért leszóltad a cuccaimat, aztán meg jól felhúztál, és a végén simán letapiztál és beégettél Jay-Z előtt?
J elvörösödött és félrenézett. Chester a lány álla alá nyúlt és visszafordította a fejét. Közvetlen közelről nézték egymást.
- Akkor nagyon haragudtam. Rosszul esett. Nem az, hogy nem tetszettek a pólóim, mert az volt a legkisebb gond. Tudom, hogy azért viselkedtél úgy, ahogy, mert nem jól fogalmaztam meg azt, amit mondani akartam akkor neked. Az én hibám is.
- De nekem akkor sem kellett volna…
Chester a lány szájára tette az ujját.
- Mindketten felfokozott idegállapotban voltunk, ha még emlékszel… - mosolyodott el és önkéntelenül végigsimított a lány ajkán. J-nek ettől az apró érintéstől melege lett és a szíve vadul verni kezdett. Alig tudott megszólalni:
- Felfokozott idegállapot? Na igen. Miért is voltunk fel…hm…fokozódva? – kérdezte meg rekedten és a pillantása Chester szájára tapadt. A férfi észrevette ezt. Megint végighúzta az ujját J száján és érezte, hogy felizgul. Közelebb hajolt a lányhoz:
- Nem emlékszel? – suttogta, J pedig belement a játékba. Megrázta a fejét.
- Nem. Segítenél esetleg? Olyan régen volt már…
- Szívesen felelevenítem azt az élményt – válaszolta a férfi. – Épp kiosztottad Robinát az üzletben, amikor megérkeztem…
- Igen. Erre még emlékszem.
- Aztán megmutattam neked az egyik pólómat…
- Még ez is rémlik.
- Utána pedig…
- Mi volt utána? – vágott közbe sürgetően J, mire Chester megfogta a lány kezét és a mellkasára húzta.
- Utána anyagellenőrzést hajtottunk végre…Ez sem rémlik?
- Hááát…Hogyan ellenőriztem le a pólód anyagát?
- Így – Chester fogta a lány kezét és végighúzta a mellkasán. J-nek ezután nem kellett több segítség. Ugyanazt érezte, mint akkor ott az üzletben. Emésztő vágyakozást. Chester szemébe nézett és látta benne a vágyat.
- És utána…Mi történt utána?
- Megkóstoltam a szádat, hogy ugyanolyan édes-e, mint Phoenixben… - suttogta rekedten Chester. – Megcsókoltalak, mert azt akartam, hogy érezd, mennyire szeretnék veled lenni…Mint most.
A lány úgy érezte, megfullad a vágyakozástól, amit a férfi szavai és érintése kiváltott belőle. Feltérdelt Chesterrel szemben és felhúzta a férfit is a földről.
- Csókolj meg, Chester! Kérlek. Most. Csókolj meg úgy, mint Phoenixben…Érj hozzám úgy, mint Phoenixben…
A férfi a két kezébe fogta a lány arcát.
- Ez nem Phoenix. Ez Thaiföld. És én most megcsókollak. Tudni akarom, hogy még mindig úgy hatsz-e rám…
És megcsókolta. Világrobbanás. Ez volt J utolsó gondolata. Aztán minden kiment a fejéből, ahogy Chester a szájába csúsztatta a nyelvét és először gyengéden, majd egyre vadabbul csókolni kezdte. A keze közben a lány arcáról lecsúszott a derekára és magához húzta J-t. Annyira közel, hogy a lány érezte Chester vágyát. Halkan felnyögött és a csípőjét a férfi ágyékának nyomta.
Chester tudta, hogy elveszett. J érintése, illata, íze teljesen megbolondította. Amikor meghallotta a lány halk nyögését, még izgatottabb lett, pedig azt hitte, ennél már nem kívánhatja jobban J-t. Ezek szerint mégis. És amikor érezte, hogy a lány keze a pólója alá siklik és végigsimít a mellkasán, nem tudta megállni és ő is felnyögött. Keményen csókolta J-t, közben pedig ritmikusan mozgatta a csípőjét. A lány pedig átvette a mozgás ütemét. Megint megszűnt körülöttük a világ. Nem érdekelte őket senki és semmi, csak egymással foglalkoztak. Nem hallották a kopogást sem. Csak akkor eszméltek fel, amikor valaki megköszörülte a torkát mögöttük.
- Öööö…elnézést, Mr. Bennington…

J 15.

15.

Másnap J könnyen megtalálta a többieket a repülőtéri váróban, mert mindenki a Music For Relief alapítvány egyenpólóját viselte. Az elnök mosolyogva üdvözölte J-t és bemutatta a társaságnak. Volt köztük nő és férfi, idős és fiatal, fehér bőrű és más nemzetiségű vegyesen. Mindannyian kedvesen köszöntötték J-t és a lányban oldódott a reggel óta érzett feszültség. De csak egy kicsit. Még mindig nem tudta, hogy Chester jön-e. Aztán meglátta. Akkor lépett be a váróba. J szíve hevesen verni kezdett. A férfin fekete farmer volt, bakancs, egy hosszúujjú fekete pulóver, fölötte pedig a MFR-emblémás póló. Amikor odaért a többiekhez, feltolta a feje tetejére a napszemüvegét és egyenesen J szemébe nézett, mire a lány térde megroggyant. Szeretem – gondolta magában a lány. Kell nekem – gondolta magában Chester, majd erőnek erejével elfordította a tekintetét és odament az elnökhöz. Kezet fogott vele és üdvözölte a többieket. Beszélgetett velük néhány percig, de már nagyon mehetnékje volt. Oda akart menni J-hez és beszélni vele, hallani a hangját. A lány egy kicsit távolabb a bőröndjén ücsörgött és őt nézte. Chester gyorsan befejezte a beszélgetést és lassan elindult J felé.
J csak figyelte, ahogy Chester közeledik felé. Meg sem mozdult, úgy érezte, minden tagja kocsonyából van. A férfi hihetetlenül szexis volt ebben a szerelésben és a fejtetőre tolt napszemüveg csak dobott az összhatáson. J nem tudott betelni a látvánnyal. Chester odalépett hozzá és megállt előtte. Másodpercekig csak nézték egymást, aztán Chester megszólalt:
- Szia, J.
- Szia, Chester – köszönt a lány remegő hangon. Bazz, nem igaz, hogy már beszélni sem tudok normálisan, ha a közelemben van – gondolta a lány.
- Örülök, hogy itt vagy.
- Én is. Fontos nekem ez az utazás. Az apám ott halt meg…
- Tudom, Jay mesélte. Nagyon sajnálom. Jól vagy?
J bólintott.
- Megvagyok. És te? – áááááááá, úristen, milyen hülye párbeszéd! Hirtelen ötlettől vezérelve megkérdezte:
- Ülsz mellém a gépen? Tudod, még nem ismerek senkit, csak téged…
- Na igen – mosolyodott el végre a férfi és ettől J is megnyugodott egy kicsit. – Gyere, mennünk kell, mindjárt indul a gép. Add a bőröndödet.
J megrázta a fejét.
- Tudom vinni, nem vagyok cukorból, de azért köszi – mosolyodott el ő is.
Na igen, nem vagy cukorból, viszont édes vagy és finom – mondta ki majdnem Chester. Amikor megérkezett a váróba, rögtön észrevette J-t és már a látványtól az egekbe szökött a pulzusa. Az pedig, hogy együtt mennek most a repülőgép felé, jó érzés volt. Főleg, hogy tudta, a hosszú úton egymás mellett fognak ülni. Leadták a bőröndöket, odaadták a jegyet az alkalmazottnak, majd beszálltak a gépbe. A stewardess megmutatta, hogy ki hová fog ülni.
J egy ablak melletti helyet választott és leült. Az ölébe vette a kis hátizsákját, amit mindenhová magával szokott vinni. Izgult. A szíve a torkában dobogott, úgy érezte, megfullad a vágytól és az izgalomtól. Amikor Chester leült mellé, egymáshoz ért a kezük és J megérezte a férfi parfümjének illatát. Akaratlanul is felsóhajtott. Jaj nekem – gondolta.
- Mi a baj? Ideges vagy az utazás miatt? – kérdezte Chester aggódva, amikor meghallotta J sóhaját. Végigsimított a lány kezén, mire J összerezzent.
- Bocs, nem akartam. Látom, zavar az érintésem…
J a férfi szemébe nézett és köntörfalazás nélkül kimondta:
- Igen. Zavar.
Chester megrökönyödve hallgatta. Csalódott volt, mert a lány ezt mondta. Ezek szerint semmi esélyem arra, hogy bármi is lehet még köztünk – gondolta a férfi, aztán csak bólintott.
- Értem.
- Nem, nem érted – felelte gyorsan J, mert látta Chester reakcióját. Megragadta a férfi kezét. – Azért zavar, mert legszívesebben itt helyben megcsókolnálak, de nem lehet, mert hülye vagyok és elszúrtam a dolgot kettőnk között és nagyon bánom, hogy csúnyán viselkedtem és én szerettem volna, ha …
Nem tudta folytatni, mert Chester a szájára tette az ujját. A lányhoz hajolt és a fülébe suttogta:
- Cssss. Ne is folytasd. Majd megbeszéljük, ha odaértünk Phuketre, jó? Nyugodt körülmények között akarok veled lenni, nem egy repülő fedélzetén, ami tele van emberekkel. Azt hiszem, Thaiföld épp megfelelő helyszín lesz az újrakezdéshez. De azért most megcsókolhatnál.
- Az előbb azt mondtad, hogy nem itt akarsz…
- Tudom, mit mondtam, de nem bírom ki – suttogott még mindig a lány fülébe Chester. – Csak egy icipici csókot kérek – mosolyodott el csibészesen, J pedig nem tudott neki ellenállni. A férfi felé hajolt, hogy arcon csókolja, de Chester mozdított egyet a fején és összeért a szájuk. Ettől az apró érintéstől megfordult körülöttük a világ. Chester olyan gyengéden csókolta, hogy J pityeregni kezdett. A férfi lecsókolta az arcáról a könnyeket.
- Hé. Miért sírsz? Nincs semmi baj.
- Tudom. Csak úgy elérzékenyültem, pedig amúgy nem vagyok egy nyekergős típus. Viszont félek a repüléstől…Főleg a fel-és leszállástól. Meg a közötte lévő időtől is – vallotta be J.
- Akkor csatold be az övedet, mert mindjárt indulunk.
A lány gyorsan becsatolta az övet és feszülten figyelte, hogy mit mond az első stewardess a menekülőutakról meg oxigénről meg mindenféléről. Érezte, hogy a gyomra összeszorul a félelemtől. Megragadta az ülés karfáját és várta, hogy mikor dübörögnek fel az óriási hajtóművek.
Chester látta, hogy a lány tényleg fél. A lány kezéért nyúlt és lefejtette az ujjait a karfáról. J most az ő kezét szorította, de olyan erősen, hogy az ujjpercei elfehéredtek.
- J – szólt a lánynak, de az nem reagált. – J, figyelj rám– szólt megint, de még mindig semmi. – J!
A lány feleszmélt és Chesterre nézett.
- Szóltál?
- Hát…igen, néhányszor. Ha ennyire rettegsz, hogy utaztál annyit a világban?
- Amikor kicsi voltam, felszálláskor apám mindig énekelt nekem…
- Oké – bólintott Chester. – Bár én nem vagyok az apád és nem tudom, hogy miket énekelt neked, de talán tudok segíteni.
Elengedte a lány kezét, benyúlt a hátizsákjába és elővette az iPodját. A fülhallgatót J fülébe tette.
- Csukd be a szemed és add ide a kezedet, jó?
J pedig úgy tett, ahogy a férfi mondta. A fülhallgatóban pedig megszólalt a zene. Chester néhány másodperc után érezte, hogy a lány ellazul és nyugodtan ül, nem olyan feszült. Az iPodra néhány LP-dal volt feltöltve. Chester nem azért hallgatta önmagát, mert beképzelt volt, hanem mert kereste az esetleges hibákat és a lehetőségeket az új dalok megírásához. Közben a gép elindult és baj nélkül felszállt, de J ebből semmit nem érzékelt. Lehunyt szemmel hallgatta Chestert, a férfi hangja a lelkéig hatolt. Az pedig csak ráadás volt, hogy a férfi finoman simogatta a kezét, majd összefűzte az ujjaikat. A repülőút Thaiföldre a múlt lezárása és talán a közös jövőjük megkezdése volt.

J 14.

Mégiscsak ma hozok folytit,nehogy véletlenül Chester nélkül maradjatok...:)

14.

Napokkal később J bekopogott Shawn irodájának ajtaján, majd belépett. A férfi éppen a következő bakancskollekció darabjait nézegette a számítógépén. Kíváncsian pillantott J-re. Tudta, mit akar mondani a lány, de kíváncsi volt, hogyan fogja elővezetni.

- Figyi, Shawn. Lenne egy óriási kérésem – kezdte el mondani J, miközben odament a férfi háta mögé és a képernyőre pislantott.

- Mondd, kicsi. Mi az a kérés? Szeretnéd, ha a nevedet adhatnád az új kollekcióhoz? – mosolyodott el Shawn, de J megrázta a fejét.

- Nem ez a legfontosabb dolog a világon. Hű, ez dögös – mutatott közben a monitorra, de ezzel csak időt akart nyerni. Shawn pedig ismerte már annyira, hogy tudja ezt.

- Ne terelj, kicsi.

- Oké, bocs. Szóval kéne nekem 1 hét szabi, mert elhívtak Thaiföldre, segíteni a rászorulókon. A Music For Relief alapítványtól kaptam egy hívást, hogy szeretnék, ha elmennék velük.

- Értem – bólintott Shawn. – Mikor akarsz indulni?

J megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Holnapután. Egy órán belül vissza kell szólnom nekik, hogy tudok-e menni, mert úgy kell lefoglalniuk a jegyet az útra.

- Thaiföld? Nem fog fájni, ha odamész?

- Shawn, túl kell lépnem rajta valamikor. És erre az a legjobb mód, ha odamegyek Phuketre és szembenézek a múlttal és azzal a hellyel, ami elvette tőlem az apámat.

Shawn csak nézte a lányt és örömmel állapította meg, hogy mennyire megváltozott. Sokkal komolyabb lett, sokkal felnőttebb.

- Mit tudsz az alapítványról? Ugye tudod, hogy Chesterék indították el pont az után a cunami után?

- Igen, tudom. Nagyon szép tőlük, hogy ennyit foglakoznak ezekkel az emberekkel, pedig megtehetnék, hogy vállvonogatva félresöprik a problémáikat, hisz végülis semmi közük hozzájuk – felelte J. Chester nevének említésére az arca piros lett és ezt Shawn is kibökte.

- Nem fog zavarni, ha esetleg ő is megy?

J megint sóhajtott és még pirosabb lett.

- Ha ott lesz, igyekszem messziről elkerülni. Bár nem hiszem, hogy ő nagyon látni akarna, szóval nem lesz nehéz. Ezen is túl kell tennem magam. Biztosan sikerül majd úgy intéznünk, hogy ne találkozzunk…

Azt te csak hiszed, hogy Chazy nem akar látni – gondolta magában Shawn, és alig tudta megállni, hogy ne vigyorodjon el. Folyamatosan kapcsolatban volt Mike Shinodával, aki szinte naponta beszámolt neki Chester lépéseiről, amiket a férfi annak érdekében tesz, hogy végre sikerüljön találkoznia és beszélnie J-vel.

- Oké. Értelek. Vigyázz magadra és lehetőleg ne szedj össze semmilyen francos thai vírust, jó? Ó, és menj a raktárba. Válassz magadnak néhány „munkaruhát”, elvégre engem is képviselni fogsz!

- Köszi, Shawn! Mondtam már, hogy imádlak? – nevetett J, egy csókot nyomott a férfi homlokára és elsietett, Shawn pedig most már nyugodtan vigyoroghatott.

J lesietett a raktárba. Azonnal meglátta azt a bakancsot, amit az előbb Shawn gépén látott. Választott még néhány felsőrészt, két nadrágot, a szerzeményeit bepakolta egy nagy Rocawear-es papírtáskába és hazasietett. Azonnal felhívta az alapítvány elnökét, aki örömmel nyugtázta, hogy J is velük tart. A lányon óriási izgalom lett úrrá. Egyrészt az utazás miatt, de főleg Chester miatt. Hátha ott lesz ő is. Hátha láthatja. Legalább egy kicsit. Aztán elraktározza ezeket az apró pillanatokat egy későbbi időre, amikor majd a leendő gyerekeinek vagy unokáinak mesélni fog arról a férfiról, aki viharos gyorsasággal elrabolta a szívét, és akit elüldözött maga mellől. Bár csak holnapután fognak indulni, J összekészítette a ruháit. A Rocawear-es cuccok mellé azért dobott be néhány saját készítésű ruhát is, meg 2 fürdőruhát, mert ki tudja. Biztosan lesz majd annyi ideje, hogy megmártózzon a vízben. Miután ezzel végzett, felhívta Katet. Azóta a bizonyos beszélgetés óta még szorosabb lett köztük a barátság, mert mindkettejükbe szorult annyi intelligencia, hogy megértsék, mit is akar a másik. J lelkesen előadta Katnek, hogy hová fog menni 2 nap múlva, a barátnője pedig arra biztatta, hogy ne bújjon el Chester elől, ha találkoznak, hanem viselkedjen felnőtt ember módjára. Majdnem egy órát trécseltek. Kat után Drew következett. J leült a számítógép elé és bejelentkezett msn-re. Barátnője szinte azonnal jelentkezett is. Vele is jól kitárgyalták az utazást és J érzéseit és félelmeit, de Drew is azt mondta, illetve írta, hogy nem menekülhet örökké. Előbb-utóbb szembe kell néznie Chesterrel. Zárásképpen meghallgattak néhány Soundgarden és Pearl Jam számot, majd J bontotta a kapcsolatot. Töltött magának egy pohár mazsolabort és kiült a teraszra. Los Angeles még mindig elbűvölte. Szerette ezt a várost, örült, hogy ide született. Az ember egy ilyen helyen sokkal könnyebben boldogul. Ott van például Drew. A lány egy közép-európai kis országban, egy még kisebb faluban élt. Vegyészmérnöki diplomája volt, és minden vágya az volt, hogy egy olajfinomítóban vagy egy olajfúró tornyon dogozzon a legjobb barátjával együtt. Ha L.A-ben vagy egy másik nagyvárosban élne, sokkal több lehetősége adódna arra, hogy megvalósítsa az álmát. J itt élt L.A-ben és közel volt ahhoz, hogy az egyik álma valóra váljon. Viszont átrendezte a gondolatait és rájött arra, hogy egy társ és boldogság nélkül nem ér semmit az egész. Megitta a bort, majd engedett egy nagy kádnyi vizet, majdnem egy órán keresztül áztatta magát, aztán lefeküdt és Phuketről és az apjáról álmodott.

Eközben Chester L.A. másik negyedében szintén a thaiföldi utazásra gondolt. És J-re, aki el fog jönni velük. A férfi boldogan hallgatta az alapítvány elnökét, amikor a férfi felhívta és elmondta neki a résztvevők teljes listáját. Ahogy Chester meghallotta Jemina Miya Sankara nevét, a szíve vadul verni kezdett. Eszébe jutott a phoenixi találkozásuk, a lány érintése és csókjai, a teste, az illata, hogy milyen volt, amikor hozzáért. Annyira beleélte magát az emlékezésbe, hogy le kellett zuhanyoznia hideg vízben. Úgy érezte magát, mint egy tini az első randija előtt. A zuhany után bebújt az ágyba és elaludt. Ő is Thaiföldről álmodott. És J-ről.

A másnap hamar eltelt. J reggel megitta a kávéját, aztán elugrott Kathez, majd meglátogatta Arunt is. Épp teáztak, amikor megcsörrent a telefonja. Az alapítvány elnöke hívta és pontosították a másnapi indulást. A lány ezután már használhatatlan volt, nem tudott két értelmes mondatot váltani Arunnal, így inkább hazament. Bepakolta a már kikészített ruháit, és a bőröndöt az ajtó mellé állította, hogy reggel induláskor csak fel kelljen kapnia. Úgy döntött, már nem csinál semmit. Leült a tévé elé és amíg az egyik zenecsatornát hallgatta, rajzolni kezdett. Eszébe jutott, hogy vajon mihez kezdene, ha valami történne például a kezével és nem tudna többet rajzolni. Fogalma sem volt, mi lenne akkor vele. Nem értett máshoz. Ez volt az élete. Aztán meghallotta a zenét és a tekintete a tévéképernyőre tapadt. Linkin Park. És Chester. Egy 2008-as Projekt Revolution-koncertet adtak. Amikor J meglátta a férfit, olyan forróság öntötte el a testét, hogy szinte megrémült tőle. És ahogy Chester énekelt…A következő percben megjelent a színpadon Chris Cornell és együtt adták elő a Crawling című dalt. J Drew-ra gondolt. Barátnője imádta Chris Cornellt, de még soha nem látta koncerten. J elhatározta, hogy ha megtudja, mikor lesz Chrisnek koncertje L.A-ben, meghívja a lányt és együtt elmennek. Szerette volna, ha a barátnőjének legalább ez a vágya teljesül.