20.
- Nem. Nem veszlek feleségül – mondta ki Chester nehezen, pedig tudta, hogy fájdalmat okoz vele a lánynak.
- Ne haragudj…Csak gondolkoztam és…akkor örökbe fogadhattam volna Noit és… - kezdett el mentegetőzni J, de Chester közbevágott.
- Ha egyszer elveszlek feleségül, akkor az azért lesz, mert mindketten a másikkal akarjuk leélni az életünket. Egy lehetséges, elméleti örökbefogadás miatt nem nősülök meg. Annak nem lenne jó vége.
- Miért nem? – kérdezte J szomorúan. Rájött, hogy a lehető legrosszabbkor mondta ki, amit gondolt. Chester megfogta a kezét és behúzta a szobába. Leültette J-t a kanapéra és mellé ült.
- Nézd, J. Nem tudom, mennyire tudod, de én már kétszer voltam nős. Van négy fiam. Közülük három az enyém, a negyedik kissrác a majdnem volt feleségemé, de elpereltem tőle, mert nála nem volt jó helyen. Samanthával majdnem 10 évig voltunk házasok. Elváltam tőle, és még abban az évben elvettem Talindát. 4 évig sem bírtuk ki.
- Ezeket most miért mondod el nekem? – kérdezte J halkan.
- Mert szeretném, ha megértenéd, miért mondtam nemet. Nem akarom még egyszer elszúrni. Sok volt a két válás, a gyerekeimet is megviselte. Nem akarok nekik még több fájdalmat okozni. Ha még egyszer megnősülök, akkor azt akarom, hogy az a házasság kitartson életem végéig.
- De…
- Neked csak azért jutott eszedbe ez a megoldás, mert más lehetséges mód egyenlőre nincs az örökbefogadásra. Ebbe pedig nem megyek bele. Alig ismerjük egymást. Egy házasság és egy örökbefogadás óriási felelősséggel jár. Ne hozz elhamarkodott döntést.
J tudta, hogy a férfinak teljesen igaza van, csak rossz volt hallani a szájából a szavakat. Szomorúan megkérdezte:
- Akkor most elszúrtam mindent? – és lehajtotta a fejét. Arcán peregni kezdtek a könnyek. Szerette Chestert. A férfi viszont ezek után azt gondolhatja, és teljesen jogosan, hogy csak az örökbefogadás miatt van vele együtt. Muszáj megmondanom neki, hogy ez nem így van. Vett egy mély levegőt és a férfira nézett.
- Akkor most én is szeretnék mondani valamit. Mentegetőzésnek fog hangzani, de kérlek, higyj nekem. Teljesen őszinte leszek. Olyan őszinte, amilyen szerintem még soha nem voltam. Szeretlek téged. Phoenix óta szeretlek. És arra kérlek, hidd el, nem azért mondom, mert Noit akarom. Én téged akarlak. Veled akarok lenni. Soha nem akartam ennyire semmit és senkit. Már Phoenixben azt éreztem, hogy rád vártam egész életemben, pedig nem is tudtam rólad semmit. Sajnálom, hogy belekevertem Noit…Annyira sajnálom…És talán igazad van. Lehet, hogy egy ilyen házassággal elrontanánk mindent. Nem egy példa van rá. De egy pillanatra azt gondoltam, megpróbálhatnánk… - fejezte be elcsukló hangon.
- Jemina. Jemina. Figyelj rám. Ne sírj. Ne hamarkodjunk el semmit. Ha hazamegyünk innen, ígérem, hogy az lesz az első dolgom, hogy utánajárok mindennek. De most még itt vagyunk. És késő éjszaka van. Fáradtak vagyunk mind a ketten. Aludnunk kéne. Alszol velem?
- Gondolod, hogy ez jó ötlet? – kérdezte a lány szipogva, mire Chester megsimogatta a lány könnyes arcát.
- Hát lenne jobb ötletem is, de azt most inkább hagyjuk.
J elmosolyodott és letörölte az arcát. Megkönnyebbült, hogy elmondta Chesternek az érzéseit, bár ez a házasság-dolog még mindig ott motoszkált benne. Tudta, hogy nem szabad erőltetnie, főleg hogy Chester is elmondta, miért nem szeretné. J teljesen megértette a férfit és ő sem szerette volna, ha mondjuk esetleg összeházasodnak, elhozhatja innen Noit, aztán néhány hónap vagy év után meg tönkremegy a kapcsolatuk, talán épp a kislány miatt. Ahogy jobban belegondolt, egyre inkább elfogadta Chester hozzáállását, bár – ahogy mondják – a remény hal meg utoljára. Most viszont Chester azt akarja, hogy együtt aludjanak. Csak aludjanak. Mi lesz ebből? Nincs is pizsamám – döbbent rá a lány.
- Min gondolkozol? – hallotta meg Chester hangját közvetlenül a füle mellett.
- Nincs pizsim. Otthon meztelenül szoktam aludni… - bökte ki J.
- Hát…akkor nem alszunk együtt. Mert ha meztelenül feküdnél mellettem, tuti nem lenne egy percnyi alvás sem.
J felállt a kanapéról.
- Na jó. Hát akkor…jó éjszakát, Chester. Én mentem…aludni – köszönt el és elmosolyodott, amikor látta Chester arckifejezését.
- De… - kezdte mondani a férfi.
- Nincs de. Nincs nálam pizsi.
- Adok egy pólót. Várj meg. Nehogy elmenj! – mondta Chester gyorsan. J vigyorogva nézte, ahogy Chester besiet a hálószobába. Utána sétált. Amikor meglátta, hogy a férfi mennyi ruhát hozott magával és milyen szépen kipakolta őket, halkan füttyentett egyet. Chester épp az egyik szekrényben turkált, a lány odalépett a háta mögé. Végighúzta az ujjait az összehajtogatott pólókon.
- Ezek mind a te cuccaid? Anyám. Minek hoztál ennyi mindent?
- Sose lehet tudni…Hátha kölcsön kell valakinek adnom egy pólót…
- Mondjuk ezt? – J megfogta az egyik felsőt, és kirántotta a szekrényből. A szekrény teljes tartalma kiborult a földre. J megjátszott ijedtséggel nézett Chesterre.
- Úúú. Bocsi. Nem akartam…Mindjárt összehajtogatom őket, jó?
A lány leguggolt, hogy felvegye a földről a felsőket, közben mintegy véletlenül hozzáért Chester lábához. Megfogta a férfi bokáját.
- Arrébb lépnél? Nehogy összegyűrődjön ez a dögös póló…Hé, ez a nadrág milyen anyagból van? – simított végig Chester lábszárán, amitől a férfi érezte, hogy minden idegszála megfeszül. J érintése már megint felizgatta. Amikor pedig J feljebb csúsztatta a kezét a combjaira, Chester tudta, hogy kész, vége. Ha ma éjszaka nem kapja meg a lányt, hát akkor sose. Pedig nem így akarta. Nem ilyen rövid ismeretség után. Persze – gondolta magában a férfi gúnyosan, miközben arra koncentrált, hogy lehetőleg ne nagyon remegjenek a térdei. Rövid ismeretség, mi? Phoenixben aztán tényleg nem ismerték egymást, mégis…Ha akkor nem jön közbe Talinda, végigcsinálták volna azt, amit elkezdtek. Aztán meg…ki tudja, hol lennének. Lehet, hogy jobb ez így.
- Szóval…milyen anyagból van? – hallotta megint J kérdését.
- Most komolyan ez a legfontosabb kérdés? – kérdezte Chester rekedten.
- Csak érdeklődöm a munkád iránt.
- Aha. Oké. Szóval nem tudom, hogy pontosan milyen anyag. Ha gondolod, megnézhetem a címkéjén, de ahhoz előbb ki kell csatolnom az övemet…
J lassan felállt, de úgy, hogy a teste egész végig Chester testéhez ért.
- Megint Calvin Klein-alsónadrág van rajtad? – csúszott ki a száján a kérdés, és Chester meglepődve nézett rá.
- Honnan tudod, hogy milyen gatyát hordok?
- Ööö…hát a múltkor az üzletben…amikor átvetted a pólódat,akkor kilátszott és…meg a neten van fent egy csomó olyan képed, ami a koncerteken készült és szinte mindig kilátszik az alsógatyád és…Úristen. Állíts már le. Nem tudom befogni a számat, pedig …
A lány nem tudta befejezni a mondatot, mert Chester közelebb húzta magához és J megérezte, hogy a férfi mennyire kívánja.
- Figyi, Chester…Ez most a csatod…vagy esetleg más? – kérdezte mosolyogva, de elakadt a lélegzete, amikor a férfi a tarkójára csúsztatta a kezét és belemarkolt a hajába.
- Ne beszélj már annyit. Érdekel a nadrágom anyaga vagy nem? Kérsz egy pólót vagy nem? Megcsókolsz végre vagy nem?
J lába remegni kezdett, ahogy Chester simogatni kezdte a nyakát az ujjaival. Lehunyta a szemét és minden idegszálával a férfi érintésére koncentrált. Szája félig kinyílt és Chester kihasználta a felkínálkozó lehetőséget. Először gyengéden adott a lány szájára egy gyors puszit. Aztán a következő már hosszabb volt. A harmadik pedig még tovább tartott és a férfi ekkor már a nyelvét is a lány szájába csúsztatta. J szeme még mindig csukva volt, de a keze megragadta Chester pólóját és belemarkolt, majd az ujjaival bekíváncsiskodott a felsőrész alá. A férfi bőre forró volt és sima.
- Sima…Nem borostás…- suttogta a lány, amikor Chester egy pillanatra elszakadt a szájától. – Amikor a képeidet nézegettem, mindig azon gondolkoztam, hogy vajon gyantázod vagy borotválod a mellkasodat…
- És mire jutottál? – kérdezte Chester, miközben igyekezett normális ütemben lélegezni, ami egyáltalán nem volt könnyű. A szíve ezerrel vert, a torka szorongatott és keze-lába reszketett az izgalomtól.
- Muszáj lesz közelebbről is megtanulmányoznom, mert az elsőkézből szerzett információk a legbiztosabbak – felelte J és lehúzta Chesterről a pólóját.
A férfi megint ott állt előtte félmeztelenül, és ugyanolyan vonzó, vadító és izgalmas volt, mint Phoenixben. J felemelte a kezét és a tenyerét Chester mellkasára tette. Érezte a férfi szívének erős és gyors dobogását a bőrén, és ez nagyon felizgatta. Tetszett neki, hogy Chester ennyire akarja. Az ő szíve is körülbelül ennyire gyorsan vert, ha nem jobban. Az ujjaival végigkövette Chester mellkasán a rózsamintás tetoválást. Sejtette, hogy mit jelentenek a rövidítések, de nem érdekelte. Chester most velem van, engem fog simogatni, csókolni, velem fog szeretkezni – gondolta magában a lány győzedelmesen. Viszont volt egy bökkenő. És J tudta, hogy ezt még most kell elmondania a férfinak, mielőtt még esetleg megbánnák az éjszakát.
19.
Chester annyira sajnálta J-t, hogy majd’ a szíve szakadt meg. De tudta, hogy nem fog sikerülni az örökbefogadás, mert a lány egyedülálló. A thai hatóságok pedig szigorúan csak házaspároknak és családoknak adnak örökbe gyerekeket. Persze akadnak kivételek, amikor bizonyos személyeknek elegendő pénze van arra, hogy évente óriási összegekkel támogassanak országokat, cserébe egy kisgyerekért. J-nek pedig talán nincs ennyi pénze, remélte Chester, és bízott benne, hogy a lánynak eszébe sem jutna „megvenni” a kislányt. J-re és a kicsire nézett. A lány a földön ült, a kislány előtte és J jegyzetfüzetébe rajzolgatott. J néha felemelte a kezét és megsimogatta a kislány hosszú fekete haját és belelesett a füzetbe. Chester látta, hogy a lány szeme elkerekedik
- Chester! Gyere ide egy kicsit…Ezt látnod kell…
A férfi leguggolt a kislány mellé és megnézte a rajzot. Leesett az álla. A gyerek annyira élethűen rajzolta le őket, hogy alig hittek a szemüknek. Mintha egy fénykép lett volna előttük.
- Látod? – szólt halkan J. – Ezért sem hagyhatom itt. Iskolába kell járnia, normális körülmények között kell élnie. Velem.
Chester mély levegőt vett.
- Gyere. Vissza kell mennünk. Hamarosan ránk sötétedik. A szállodában majd beszélünk erről az örökbefogadósdiról. Gyere. J, kérlek. Engedd el.
Chester egy kicsit megszorította J ujjait, és a lány nagy nehezen hagyta, hogy a férfi felemelje a kislányt és odaadja egy nőnek. A tolmács elmondta, hogy ez a kedves arcú fiatal nő a faluban olyan nevelőnőféleség, és mindenki szereti, úgyhogy nyugodtan rábízhatják a kislányt. J búcsúzóul homlokon csókolta a kicsit, majd Chester elhúzta onnan. Némán siettek a szálloda felé. J tervezgette, hogy milyen is lesz az élete a kislánnyal. Noi. Ennyit tudott kivenni a társalgásból, és rájött, hogy mindig akkor mondták ezt a szót, amikor a gyerekről volt szó. A lány annyira elmerült a gondolataiban, hogy többször is megbotlott vagy gödörbe lépett, és ha Chester nincs mellette, már össze-vissza törte volna magát. Amikor megérkeztek a szállodába, J elköszönt Chestertől, a szobájába sietett és megnyitotta a zuhanyt. Koszos volt, poros, és itt-ott voltak rajta apróbb sérülések, amiket a hazafelé úton szerzett. A lábszára és a karja tele volt karcolásokkal, amiket most csípett a víz. J sziszegett a zuhany alatt egy sort, néha káromkodott is. Amikor végzett a zuhanyozással, magára tekert egy törülközőt, kiült a kis teraszra és felhívta Katet.
Chester eközben a másik szobában szintén lezuhanyozott és átöltözött tiszta ruhába. Leült a tévé elé és bekapcsolta, de semmi normális műsor nem volt. Fogta magát és kiment az erkélyre cigizni. Sötét volt már, csak a szálloda kertjében elhelyezett lámpák és a medencevilágítás csinált némi fényt. Legszívesebben átment volna J-hez, mert ennyi idő után máris hiányzott neki a lány társasága. Gondolkozni kezdett ezen az örökbefogadáson, amikor meghallotta J hangját a szomszéd teraszról:
- Hogy mi? Kat, biztos vagy benne? Kérlek, nézz még alaposabban utána, jó? Nem…Ne haragudj. Elhiszem, hogy minden tőled telhetőd megteszel…Ha láttad volna Noi-t…Alig tudtam otthagyni, Chester rángatott el onnan…
A férfi akaratlanul is jobban fülelt, mert kíváncsi volt, J esetleg mond-e valamit róla Katnek. Mond-e valamit, ami felbátoríthatja. Ami még biztosabbá teheti azt az érzést, hogy szerelmes ebbe a lányba. J közben kuncogni kezdett:
- Ó, te parázna! Olyan disznó vagy…Hihi. Mit gondolsz te rólam? – J hallgatta Kat válaszát, amit nem hagyott szó nélkül: - Phoenix az más volt. Nagyon jól tudod. Elmondtam, miért csináltam azt, amit. És a mai napig így érzek iránta…
Hopp. Nahát. Érdemes itt ácsorognom, lábujjhegyen egyensúlyozva ezen a hülye széken, rátapadva a falra, és hallgatóznom, mint egy dedós. Gyerünk, J! Mondj már valamit, mert nemsokára leesek – gondolta magában a férfi, és a következő pillanatban J olyat mondott, amitől Chesternek erősen kapaszkodnia kellett, nehogy felboruljon.
- Minden pillanatra emlékszem, amit Phoenixben együtt töltöttünk. Minden mozdulatot fel tudok idézni. Kat…Ugyanazt érzem itt Thaiföldön, amit Phoenixben és L.A-ben is. Tök mindegy, hol vagyunk. Bármit odaadnék, ha az enyém lenne.
Chester elvigyorodott a túloldalon és a levegőbe bokszolt. Ezt azonban nem kellett volna, mert a szék megingott. Ráadásul meglátott a falon egy elég szép méretes pókot, amitől megijedt. Allergiás volt a pókcsípésre, sok évvel ezelőtt hónapokig szenvedett egy csípéstől. Szóval a szék megmozdult, a pók is megmozdult a falon, Chester pedig óriási zajt csapva a földön kötött ki. A hátára esett és fájdalmasan felnyögött.
J hallotta a robajt a túloldalról és felpattant a székből. Gyorsan elbúcsúzott Kattől, majd a falhoz lépett.
- Chester…te vagy az? Mit csinálsz?
A férfi szisszentett egyet.
- Á, semmi különöset…
- Miért sziszegsz?
- Nem érdekes…csak fáj egy kicsit a hátam…
- Maradj nyugton, átmegyek!
- Nem kell – válaszolta a férfi gyorsan, de elkésett. J gyorsan magára kapott valami ruhát. 2 perc múlva már a teraszajtóban állt és nézte a férfit.
- Miért fekszel itt kint, a hátadon? – kérdezte érdeklődve, miközben körülnézett. Meglátta a felborult széket. – Kiestél a székből? Vagy felrúgtad? Vagy mi a francot csináltál? – és már nevetett. A férfi megpróbált megmozdulni, de a háta annyira begörcsölt, hogy mozdulni sem tudott, csak megint nyögött egyet.
- Anyám. Hát ez nagyon…fáj…
J letérdelt mellé.
- Próbáld meg felhúzni egy kicsit a vállaidat.
- Mit akarsz…
- Nyugi. Próbáld meg.
Chester óriási erőfeszítés árán meg tudta mozdítani a vállait, persze belevitt egy kis hasizmot is. J persze rögtön kiszúrta az izomkötegeket és megbámulta. A lány megrázta a fejét és Chesterre nézett, mire a férfi egy kicsit elvigyorodott.
- Nem tudom ám sokáig kockásítani a hasamat. Mit akarsz csinálni?
J lovaglóülésben elhelyezkedett a férfi fölött. A kezeit a férfi teste és a föld közé csúsztatta. A két tenyere Chester lapockáihoz ért.
- Engedd vissza magad a földre.
- Mi? Feküdjek a kezedre? Eltörik…Összenyomom. Vagy mit tudom én…
- Nyugi. Csak tedd azt, amit mondtam.
- De…
- Ne beszélj már annyit, csak feküdj le – és hogy nyomatékot adjon a szavainak, J megcsókolta Chester száját, miközben gyengéden lenyomta a földre. Amikor a férfi vízszintesbe került, J becsukta a szemét és kikapcsolta az agyát. Nem érzett fájdalmat, nem érezte Chester felsőtestének súlyát. Csak a bőrét a tenyerén. A melegséget. Arra gondolt, hogy mennyire jó érzés együtt lenni vele. Boldog volt. És ezt a boldogságot átsugározta a tenyerén keresztül Chester szervezetébe. Az apjától tanulta ezt a módszert. A szeretet átadása nem csak szavakkal lehetséges, sőt. A tettek sokszor többet mondanak a szavaknál, mélyebben ki tudják fejezni az ember érzéseit. J szerette volna, ha a férfi ugyanazt érezné, mint ő. Kinyitotta a szemét és Chestert nézte, miközben egy kicsit mozdított az ujjain. A férfi behunyt szemmel feküdt a földön, teljesen elengedte magát és mélyeket lélegzett. J érezte, hogy oldódik a görcs a keze alatt. Lehajolt és Chester fülébe suttogott:
- Jobb már?
- Igen – felelte Chester, még mindig csukott szemmel. – Sokkal jobb.
- Mondtam, hogy bízd rám magad. Köszönöm, hogy megtetted. Érzem, hogy kevésbé vagy görcsös.
- Aha. A hátam, az kevésbé görcsös. Viszont lejjebb…Bocs. De nem tehetek róla, hogy…
J Chester szájára tette az ujját, a férfi pedig kinyitotta a szemét.
- Mondtam én egy szóval is, hogy baj? – mosolyodott el J. – Kéne megint egy kis hasizom, mert most már érzem, hogy zsibbadok…Várj, leszállok rólad, te pedig próbálj meg felülni…
- Ne. Maradj így. Olyan jó. Szeretem, amikor érezlek. Kockásítok, felülök, de te maradj az ölemben. Kérlek.
Az első mozdulat óvatos volt. Chester csodálkozott, hogy nem érez semmi fájdalmat. Viszont azt is érezte és látta, hogy J mégiscsak felállt az öléből. A férfi feltápászkodott a földről és a lányra nézett, aki keresztbefonta a karját és őt nézte.
- Szóval…hogy is kerültél a földre?
- Hát…felborultam a székkel…mert hintáztam rajta…
- Aha. Értem. Pont a fal mellett – mondta J szigorúan, mint egy tanárnő. Majd Chester elé lépett és a szemébe nézett.
- Hallgatóztál? Kihallgattad, mit beszéltem Kattel?
- Igen – vallotta be a férfi vonakodva. J pedig elnevette magát.
- Képes voltál felmászni arra a francos székre? Sokkal nagyobbat is eshettél volna…
- Nem estem volna le, ha nincs ott a falon az a rohadt pók…
- Szóval a pók a hibás. És mit hallottál, Chester? Miről beszéltem Kattel? – kérdezte J, de már komolyan. Kíváncsian fürkészte a férfi arcát. Nem tudta, mennyit hallott a beszélgetésükből. Várta, hogy Chester mit fog mondani.
A férfi néhány másodpercig csak nézte J arcát és látta rajta a várakozást. Itt az ideje a színvallásnak. Magához húzta J-t, a lány pedig nem tiltakozott. Gyengéden átölelte. A füléhez hajolt és halkan, nagyon halkan énekelni kezdett: „Mindent odaadnék, csak hogy legyen egy hely, ahová mehetek/Mindent odaadnék, csak hogy legyen valaki, aki hazajön hozzám.”
- Szeretném, ha az enyém lennél, Jemina. Menjünk haza együtt. Szeretnék mindig veled lenni.
- Vegyél feleségül.
18.
Phi Phi kétórányi hajóútra volt Phukettől. J ezt a két órát a mosdóban vagy annak közelében töltötte. Nem bírta a hajózást. A repülőúttól szimplán csak félt, de a hajón rosszul lett. Folyamatosan szédült, a gyomra fel-alá liftezett, fájt a feje. Emellett, mintha ez nem lett volna elég, kiverte a víz és zihált. Annyira vert a szíve, hogy úgy érezte, megfullad. Chester folyamatosan mellette téblábolt, bár tudta, hogy nem igazán tud segíteni a lánynak. Állandóan a hajóorvos nyakára járt, mire a doki adott neki egy tapaszt, ami végre hatott és J nem volt annyira rosszul. A lány szervezetét nagyon megviselte ez a két órás rosszullét. Hogy fogom ezt kibírni visszafelé? – kérdezte kétségbeesve magában, miközben azt a szénsavas gyömbért kortyolgatta, amit Chester kerített neki. A lány hálás volt a törődésért, de szégyellte is magát, hogy a férfi ilyen állapotban látja. Feltápászkodott az ágyról és lassan felsétált a fedélzetre. Chester a hajó orrában állt, J odaóvakodott mellé. A férfi meglepődve nézett rá.
- Nem kéne pihenned? Elég szarul nézel ki.
- Köszi – mosolyodott el J, majd megfogta a korlátot és felsóhajtott.
- Jó ez a levegő. Annyira más, mint L.A-ben. Itt minden annyira más. Nyugodtabb. Most már talán élvezni is fogom.
- Velem? Naná! Velem mindent csak élvezni lehet – mondta Chester kétértelműen. – Érdekes, Phoenixben is volt víz, ha jól emlékszem, de ott nem lettél tőle rosszul…Na jó. nem piszkállak, mert a végén még bajom lehet belőle.
- Hát vigyázz is arra, amit mondasz, mert előveszem a harci tudományomat és neked annyi! – nevette el magát J. Aztán látta, hogy Chester megrándul és hallotta, hogy felszisszen.
- Mi a baj? – kérdezte aggódva, mert észrevette a férfi arcán a fájdalmat.
- A hátam. Hónapok óta begörcsöl, de nem tudják a dokik, hogy mitől. Van, hogy koncert közben a sok mozgástól megfájdul, de van, amikor már az énekléstől is. Úgyhogy mostanában a srácok nem nagyon látnak ugrálni a színpadon.
- Hát láttam néhány megmozdulásodat a youtube-on és igazából nem csodálom, hogy megfájdul a hátad. Ó. És a kezeidet hányszor törted el? – simított végig J Chester alkarján.
- Nem is tudom, jónéhányszor – nevetett fel a férfi, majd előremutatott. – Mindjárt ott vagyunk!
- Már épp ideje, szeretnék szilárd talajt érezni a talpam alatt – mondta J megkönnyebbülve. Néhány perc múlva elérték a kikötőt, ahol leszálltak a hajóról. A személyzet odaadta a bőröndjeiket, és ők elindultak megkeresni a szállásukat. Az épület már sokkal jobban tetszett J-nek, mint a phuketi szálloda. Ez sokkal kevésbé volt fényűző, a körülötte lévő növényzet viszont talán még pompásabb volt. J előkapta a telefonját és készített néhány képet a szállodáról, a kertről és persze Chesterről is. A férfi úgy tett, mintha alig bírná el a lány bőröndjét és lógó nyelvvel cipelte, J pedig nevetve lefényképezte. A rosszulléte teljesen elmúlt, mintha meg sem történt volna. Elfoglalták a szobáikat, aztán megbeszélték, hogy 15 perc múlva találkoznak J szobájában. A lány kiborította a bőröndje tartalmát az ágyra és azon gondolkozott, hogy mit is vegyen fel. Gyorsan lezuhanyozott, hátha a zuhany alatt kitalálja, de nem jött össze. Amikor Chester 15 perc múlva átjött, a lány egy törülközőben ácsorgott az ágy előtt.
- Figyelj, drága, nekem így is teljesen jó vagy, de nem biztos, hogy ebben a törülközőben kéne jönnöd – szólt neki, mire J kétségbeesve nézett rá.
- Bazz, lövésem sincs, milyen ruha kell! Ááá. Ezt vegyem fel? – emelt fel egy felsőt, majd egy másikat. – Vagy ezt? És rövidnadrágot? Vagy hosszút? Egyáltalán hová megyünk?
- Szerintem nem árt, ha először bugyit veszel fel a nadrág alá. Mondjuk ezt – lóbált meg egy olajzöld színű tangát az ujjain. Figyelmesen megnézte az aprócska darabot. – Rocawear? Te Jay-Z bugyijait hordod? – nézett vigyorogva J-re, mire a lány kikapta a kezéből a bugyit.
- Hülye. Chester, hány éves is vagy tulajdonképpen? 3 vagy 33?
- Hát néha magam sem tudom…
- Akkor jó. megyek öltözni – J kiválasztott egy türkizszínű felsőt és egy sötétszürke térdnadrágot, majd elvonult a fürdőbe. 3 perc múlva készen is volt. Belebújt egy Rocawear-bakancsba és menetkészen nézett Chesterre.
- Na, indulunk már? Megint rád kell várni?
- Persze. Mindig – vigyorgott a férfi, majd bezárták az ajtót és lementek a szálloda előterébe. A recepción térképet kértek és némi felvilágosítást arról, hogy a környező településekre hogyan juthatnak el. A recepciós lány nagyon segítőkész volt, főleg Chesternek magyarázott lelkesen, miközben többször is hozzáért a férfihoz, persze teljesen véletlenül. J meg tudta volna tépni, Chester viszont még adta is alá a lovat. A kimerítő magyarázat után útra keltek. Először is bevásároltak, vettek rengeteg ásványvizet meg kaját. Gyalog indultak az első kis faluba, mert csak néhány kilométerre volt a szállodától. Mintha egy teljesen más világba csöppentek volna. Az iszonyatos szegénység, nélkülözés szíven ütötte J-t. Könnybe lábadt szemmel figyelte ezeket az embereket, akik még ilyen körülmények között is örömmel fogadták őket és kevéske ennivalójukat is meg akarták osztani a látogatókkal. Chester talált egy fiatal fiút, aki valamennyire beszélt angolul, és ő tolmácsolt a kis falucska vezetőjének. Chester elmondta, hogy honnan jöttek és miért vannak itt, és arra kérte az embereket, hogy mondják el, mire van szükségük. J pedig mindent leírt. A lány, bár soha nem volt ilyen helyzetben, teljesen átérezte a lakók helyzetét. Veleszületett tulajdonsága volt ez, amit az apja csak megerősített. Hirtelen egy rántást érzett a nadrágszárán és odanézett. Egy 5 éves forma kis thai lányka nézte őt figyelmesen, majd kinyújtotta a karját. J megölelte a kislányt és magához szorította. A törékeny kis test úgy bújt a karjaiba, mintha menekülne valami vagy valaki elől. J megkérdezte a tolmács fiút, hogy ki a kislány és hol vannak a szülei. A fiú elmondta neki, hogy a kislány a 2004-es cunamiban vesztette el mindenkijét, legalábbis azóta nem kereste senki. J elborzadt és még jobban szorította a kicsit. Aztán megjelent egy hangosan kiabáló nő és sipítozva rángatni kezdte a kislányt. A kicsi viszont úgy kapaszkodott J-be, mintha az élete múlna rajta, csak rázta a fejét és a nő felé mutogatott. Chester mindezt látta és kérdezgetni kezdte a tolmács fiút. Néhány perc és erőteljesebb gesztikulálás után kiderült, hogy a sipítozó nő rendszeresen veri a kicsit, a neveléséért kapott pénzt pedig alkoholra és drogra költi. Chester elszörnyedt. J-re nézett és látta a lányon, hogy nagyon ki van borulva. Csak szorította magához a kicsi lánykát és halkan dúdolt a fülébe valami bugyuta dallamot, hogy megnyugodjon. Chester leguggolt melléjük.
- J. Figyelj ide…
- Chester, ezt nem hagyhatjuk! Nem tehetjük meg, hogy szó nélkül elmegyünk innen és ez a szemét rohadt boszorkány tovább bántja ezt a kislányt! – J sírni kezdett. – El kell vinni innen! És ki tudja, hány ilyen gyerek él még itt, akikről senki nem tud semmit? Muszáj valamit tenni! Nem vihetjük csak úgy magunkkal, igaz?
Chester megrázta a fejét.
- Az nem ilyen egyszerű.
- Akkor örökbefogadom.
17.
- Chester…izé…engedj el…
Chester azt sem tudta, hol van, csak J hangját hallotta a füle mellett. Kábultan nézett a lányra, nem értette, miért kéri, hogy engedje el. Hiszen olyan jó volt, amit csináltak. Annyira jó. Miért kell abbahagyniuk?
- Miért engedjelek el? – kérdezte értetlenül, aztán látta, hogy J mosolyog és az ajtó felé néz. A férfi elmormolt az orra alatt egy halk káromkodást és a homlokát J homlokának támasztotta.
- Ez egyszerűen hihetetlen. Most ki jött közbe?
- Nem Talinda, nem is Jay-Z. Csak a szállodaigazgató, azt hiszem. A ruhája alapján legalábbis valami olyasmi lehet – pillantott J a zavartan toporgó alakra.
- Király. Valaki nagyon nem akarja, hogy tovább folytassuk, amit elkezdtünk – szólt Chester lemondóan, mire J elnevette magát és az igazgatótól nem zavartatva magát forrón megcsókolta Chestert.
- Hát ez a valaki biztosan nem én vagyok. Meg szerintem te sem – simogatta meg a férfi arcát, majd felállt és felhúzta Chestert is. Chester igyekezett lehűteni magát valamennyire, hogy legalább ne dudorodó gatyával álljon a szállodaigazgató előtt. Aztán megvonta a vállát. Mit érdekel engem? – kérdezte magától. Ő jött be anélkül, hogy beengedtük volna. Érezze magát ő zavarban. Az igazgató tényleg zavarban volt, látszott rajta, hogy azt se tudja, hová nézzen. Aztán nagy nehezen kinyögte, hogy miért is jött:
- Mr. Bennington…Mr. Gilmore kéri, hogy fáradjon le a konferenciaterembe. És ön is, Miss Sankara – fordult J felé az aprócska ember, de nem nézett a lány szemébe. J megsajnálta. Odament hozzá és megveregette az idős férfi vállát.
- Mondja meg Mr. Gilmore-nak, hogy 10 perc múlva ott leszünk. Köszönjük, hogy szólt. Bár arra kérem, hogy legközelebb várja meg, amíg beengedjük, jó?
A kis ember piros arccal kihátrált a szobából. J fújt egyet és kiment a teraszra Chesterhez.
- Ezt nem hiszem el. Ha veled vagyok, valaki mindig belerondít – mondta a lány mosolyogva és a korlátnak dőlt. – Ráadásul mindig a legjobb részeknél jön közbe valaki.
- Na igen.
J Chesterre nézett.
- Ennyit tudsz mondani?
A férfi kotorászni kezdett a zsebében, majd remegő kézzel rágyújtott. Ahogy kifújta a füstöt, érezte, hogy lehiggad egy kicsit.
- Bizony, ennyit tudok mondani. Többre egyelőre nem vagyok képes. Adj néhány másodpercet…nem, inkább percet, hogy magamhoz térjek, jó? – vigyorgott bágyadtan a lányra. Mélyet szívott a cigiből, és behunyta a szemét.
J csak nézte, ahogy cigizik. Még ezt is hihetetlenül szexisnek találta a férfiban. Aprólékosan szemlélte Chestert, minden porcikáját alaposan kielemezte magában. Elmélyülten tanulmányozta a férfit, amikor Chester, még mindig csukott szemmel, megszólalt:
- Ne nézz így.
J felrezzent a bámulásból.
- Hogyan ne nézzek? És honnan tudod, hogy nézlek?
- Érzem, drága. Éget a pillantásod.
- És az baj, ha így nézlek? – kérdezett vissza J, Chester pedig kinyitotta a szemét és a lányra pillantott. Majd hirtelen megragadta a lány karját és magához rántotta. J érezte, hogy a férfi még mindig nem „higgadt” le teljesen.
- Nem baj. Egyáltalán nem baj, ha így nézel – felelte a férfi. - Csak azért zavar, mert elég rám nézned és én úgy érzem magam, mint egy hülye idióta. És azért is zavar, mert tudom, hogy nem fejezhetjük be azt, amit az előbb elkezdtünk…
- Egyszer már csak sikerül nyélbe ütnünk a dolgot valahogy – próbált meg viccelni J, de Chester megrázta a fejét.
- Nem.
- Tessék? – kérdezett vissza J vékony hangon. Azt hitte, rosszul hall. Most akkor mi van?
- Nyugi. Látod, már megint rosszul kezdtem neki – nyugtatta meg Chester. – Nem akarom „nyélbe ütni” a dolgot – hajolt a lány füléhez és suttogva folytatta:
- Nem egy gyors numerát akarok veled. És nem egyszer. Meg akarom ismerni a tested minden porcikáját és vele együtt a lelkedet is akarom. Nyugodtan akarok veled szerelmeskedni, sokszor. És mindenhol. Persze csak ha te is akarod…
- Huhhh. Ööö…naná, hogy…jaj… - J ennyit tudott kinyögni. Chester szavai és a belőlük áradó szenvedély teljesen letaglózta. Nem gondolta volna, hogy a férfi ugyanazt érzi, mint ő. Ha nem szólalt volna meg a mobilja a zsebében, tutira rámászott volna Chesterre és gyors numera ide vagy oda, elkapta volna. Így viszont nagy nehezen hátrébb lépett és előkotorta a mobilját. A korlátnak támaszkodott és beleszólt:
- Csá, bébi! Mi újság veled?
Bébi? Chester meghökkent. Ki lehet a vonal másik végén? Már megint féltékeny vagy, pedig azt sem tudod, hogy ki ez a „bébi” – korholta magát a férfi. Aztán elvigyorodott, J háta mögé lépett és átölelte a lányt.
- Aha. A hely szép…csak…tudod…igen. Nehéz. Más esetben biztosan élvezném, bár… - hagyta félbe a mondatot J, mert Chester ölelésétől egy kicsit elveszítette a beszélgetés fonalát.
- Ööö…figyi, Kat…mit is mondtál az előbb? - kérdezett vissza, de a mondat vége egy sóhajba fúlt, ahogy Chester végighúzta a tenyerét a gerince vonalán.
- J! Mi volt ez?
- Micsoda?
- Hát ez a sóhaj.
- Én nem is… - már megint sóhajtania kellett, mert Chester belecsókolt a nyakába.
- Már megint sóhajtottál! – hallotta a lány Kat hangját a telefonban.
- Ööö…izé…később visszahívlak, jó?
- Oké. De Chester ne legyen a közeledben, különben nem tudunk egy normális mondatot sem váltani! – vihogott Kat, mire J tiltakozni kezdett.
- De ő…én nem…de…
- Jézusom! J! Te teljesen odáig vagy meg vissza! Na csá. Én nem hallgatom tovább ezt a nyalakodást – nyomta ki Kat röhögve a telefont.
- Nem is nyalakodunk – szólt J a néma telefonba, majd megfordult Chester karjaiban és a férfi szemébe nézett.
- Ne menjünk bele mélyebben a dologba, jó? A 10 perc, amit Gilmore-nak üzentem, hamarosan letelik. Ne húzz fel, jó? Szeretnék rendesen részt venni az alapítvány munkájában, de akkor nem fog menni, ha állandóan arra gondolok, hogy éppen mi minden mást is csinálhatnánk. Baszki, mennyi hülyeséget összehordok. Igaza van Katnek.
- Miért? Mit mondott? – mosolyodott el Chester a lány szavain és hátrált egy fél lépést.
- Hogy ha a közelemben vagy, nem tudok normálisan viselkedni…
- És ez tényleg így van?
- Miért, szerinted én most normális vagyok? Életemben nem csináltam és nem beszéltem annyi baromságot, mint mostanában…
- Ebbe ne menjünk bele, jó? Majd kitárgyaljuk nyugodt körülmények között, hogy ki mennyire idióta, jó? Most viszont tényleg mennünk kéne, mielőtt megint ránk nyit valaki. Gyere.
Kézen fogta a lányt, bezárták a két szoba ajtaját és lementek a konferenciaterembe. Természetesen már mindenki ott volt, ők érkeztek utolsónak. Leültek a leghátsó sorba és hallgatták Trent Gilmore-t, aki elővezette, hogy milyen programjaik lesznek az elkövetkezendő egy hétben Phuketen és a környező szigeteken. Párokban kell dolgozniuk, együtt kell bejárniuk a kis falvakat és településeket. A férfi elmondta, hogy először mindig fel kell mérni, hogy a lakóknak mire van szükségük, utána pedig meg kell szervezni a szállítást.
- A párok pedig a következőképpen alakulnak…- és itt elsorolt néhány nevet. J akkor kapta fel a fejét, amikor meghallotta a saját nevét.
- Jemina, te Chesterrel mész, mert csak őt ismered és egy ilyen helyzetben nem bízlak egy vadidegen emberre. Rendben?
- Persze, nem probléma – felelt a lány és igyekezett nem elpirulni, Chester pedig csak somolygott az orra alatt. Tudta, hogy Gilmore így fogja megoldani a párokat, már évek óta ez volt a menetrend.
- És hová kell mennünk? – kérdezte Chester.
- Phi Phi szigetére. Reggel 8-ra legyetek itt, mert fél 9-kor indul a hajó, amivel el lehet jutni a szigetre.
- És hogy jövünk vissza? – kérdezte J.
- Sehogy.
- Mi?
- Csak nappal közlekedik arra hajó, úgyhogy 3 napot és 2 éjszakát ott kell töltenetek.
