J 16.

16.

Ha nem kapcsolódott volna hozzá élete egyik legszomorúbb élménye, J odáig lett volna Phuketért. A hely gyönyörű volt, és annyira más, mint L.A. A víz nem is kék volt, hanem türkizszínű, a homok puha, a pálmafák és a rengeteg növény pedig szinte dzsungellé változtatta annak a szállodának a kertjét, ahol megszálltak. J szobájából fantasztikus kilátás nyílt a partra. A lány letette a bőröndjét és kiment a teraszra. A korlátnak támaszkodott és csak nézte a végtelen vizet. Azt a vizet, ami magával ragadta az apját. A lány szemét elöntötték a könnyek, amikor felidézte azt a napot. Karácsony után történt. Amikor a híradásokban a cunamiról tudósítottak, J a tévére tapadt, mellette pedig folyamatosan az apját hívta, de a telefon csak csengett, csengett, senki nem tudta már felvenni. J szívét most újra átjárta az a fájdalom, amit akkor érzett, amikor napok múlva felhívták a nagykövetségről, és közölték vele, hogy megtalálták az apja holttestét. A lány napokig nem volt magánál, csak ténfergett a lakásban és emlékezett. Ahogy most is. Sírni kezdett. Lecsúszott a földre és arcát a korlát rácsainak támasztotta.
Chester a lány melletti szobát kapta. Kipakolt a bőröndjéből, mert allergiás volt a gyűrött ruhákra. Elvigyorodott, amikor látta, hogy a szekrény tele lett a cuccaival. Amikor Talindával még házasok voltak, és utaztak valahová, neki mindig sokkal több ruhája volt, mint a nőnek. Szépen sorba rendezte a pólóit, nadrágjait, cipőit, a tisztálkodószereket kivitte a fürdőbe. Aztán kiment a teraszra, mert nikotinhiánya volt. Épp rágyújtott és leszívta az első slukkot, amikor hirtelen mintha sírást hallott volna a mellette lévő terasz felől. Bár a két szoba teraszát fal választotta el egymástól, Chester tudta, hogy J az, aki sír. Menjek át hozzá? – kérdezte magától a férfi. Bizonytalan volt, mert nem tudta, J hogyan reagálna rá, ha most átmenne és vigasztalni kezdené. Lehet, hogy egyedül akar maradni. Aztán halk suttogás ütötte meg a fülét:
- Chester…Itt vagy? Te cigizel?
- Igen, J. Itt vagyok – válaszolta szintén halkan a férfi és közelebb lépett az elválasztófalhoz. – Mi a baj?
- Olyan egyedül vagyok…Nem tudnál…esetleg…szóval… - hú, de nehéz kimondani, hogy jöjjön át, gondolta magában J.
- Szeretnéd, ha átmennék? – kérdezte Chester, de a lány nem válaszolt. – J! Szeretnéd, ha átmennék? – kérdezte meg ismét.
- Megtennéd? – érkezett a halk kérdés, mire Chester elnyomta a cigit és annyit mondott:
- Megyek.
A férfi nagy léptekkel átszelte a szobát, és fél perc múlva már J mellett guggolt a lány szobájának teraszán.
- Jól vagy, drága? – kérdezte a lánytól.
- Most már jobban vagyok – felelte J és a szívét melegség járta át a megszólítástól. – Köszönöm, hogy átjöttél.
Chester leült a lány mellé a földre.
- Eszedbe jutott az apád, igaz?
- Igen. Nem tudom, hogy jó ötlet volt-e idejönnöm. Otthon még annak tűnt, de…olyan nehéz. Nem gondoltam bele, hogy milyen lesz szembesülni ezzel a hellyel…Még mindig nem engedtem el az apámat, pedig lassan 5 éve nincs már velem.
- Tudok valamiben segíteni?
- Nekem az is sokat számít, hogy itt vagy, főleg azok után, ahogy viselkedtem veled – mosolyodott el J szomorúan, mire Chester megsimogatta az arcát. J, bármennyire is szomorú volt, a férfi érintésétől felvillanyozódott. Chesterre nézett. Tisztázni akart minden félreértést a férfival, ami köztük történt. Nagy levegőt vett és megkérdezte:
- Haragszol még rám?
- Miért kéne rád haragudnom? – kérdezett vissza Chester. – Amiért leszóltad a cuccaimat, aztán meg jól felhúztál, és a végén simán letapiztál és beégettél Jay-Z előtt?
J elvörösödött és félrenézett. Chester a lány álla alá nyúlt és visszafordította a fejét. Közvetlen közelről nézték egymást.
- Akkor nagyon haragudtam. Rosszul esett. Nem az, hogy nem tetszettek a pólóim, mert az volt a legkisebb gond. Tudom, hogy azért viselkedtél úgy, ahogy, mert nem jól fogalmaztam meg azt, amit mondani akartam akkor neked. Az én hibám is.
- De nekem akkor sem kellett volna…
Chester a lány szájára tette az ujját.
- Mindketten felfokozott idegállapotban voltunk, ha még emlékszel… - mosolyodott el és önkéntelenül végigsimított a lány ajkán. J-nek ettől az apró érintéstől melege lett és a szíve vadul verni kezdett. Alig tudott megszólalni:
- Felfokozott idegállapot? Na igen. Miért is voltunk fel…hm…fokozódva? – kérdezte meg rekedten és a pillantása Chester szájára tapadt. A férfi észrevette ezt. Megint végighúzta az ujját J száján és érezte, hogy felizgul. Közelebb hajolt a lányhoz:
- Nem emlékszel? – suttogta, J pedig belement a játékba. Megrázta a fejét.
- Nem. Segítenél esetleg? Olyan régen volt már…
- Szívesen felelevenítem azt az élményt – válaszolta a férfi. – Épp kiosztottad Robinát az üzletben, amikor megérkeztem…
- Igen. Erre még emlékszem.
- Aztán megmutattam neked az egyik pólómat…
- Még ez is rémlik.
- Utána pedig…
- Mi volt utána? – vágott közbe sürgetően J, mire Chester megfogta a lány kezét és a mellkasára húzta.
- Utána anyagellenőrzést hajtottunk végre…Ez sem rémlik?
- Hááát…Hogyan ellenőriztem le a pólód anyagát?
- Így – Chester fogta a lány kezét és végighúzta a mellkasán. J-nek ezután nem kellett több segítség. Ugyanazt érezte, mint akkor ott az üzletben. Emésztő vágyakozást. Chester szemébe nézett és látta benne a vágyat.
- És utána…Mi történt utána?
- Megkóstoltam a szádat, hogy ugyanolyan édes-e, mint Phoenixben… - suttogta rekedten Chester. – Megcsókoltalak, mert azt akartam, hogy érezd, mennyire szeretnék veled lenni…Mint most.
A lány úgy érezte, megfullad a vágyakozástól, amit a férfi szavai és érintése kiváltott belőle. Feltérdelt Chesterrel szemben és felhúzta a férfit is a földről.
- Csókolj meg, Chester! Kérlek. Most. Csókolj meg úgy, mint Phoenixben…Érj hozzám úgy, mint Phoenixben…
A férfi a két kezébe fogta a lány arcát.
- Ez nem Phoenix. Ez Thaiföld. És én most megcsókollak. Tudni akarom, hogy még mindig úgy hatsz-e rám…
És megcsókolta. Világrobbanás. Ez volt J utolsó gondolata. Aztán minden kiment a fejéből, ahogy Chester a szájába csúsztatta a nyelvét és először gyengéden, majd egyre vadabbul csókolni kezdte. A keze közben a lány arcáról lecsúszott a derekára és magához húzta J-t. Annyira közel, hogy a lány érezte Chester vágyát. Halkan felnyögött és a csípőjét a férfi ágyékának nyomta.
Chester tudta, hogy elveszett. J érintése, illata, íze teljesen megbolondította. Amikor meghallotta a lány halk nyögését, még izgatottabb lett, pedig azt hitte, ennél már nem kívánhatja jobban J-t. Ezek szerint mégis. És amikor érezte, hogy a lány keze a pólója alá siklik és végigsimít a mellkasán, nem tudta megállni és ő is felnyögött. Keményen csókolta J-t, közben pedig ritmikusan mozgatta a csípőjét. A lány pedig átvette a mozgás ütemét. Megint megszűnt körülöttük a világ. Nem érdekelte őket senki és semmi, csak egymással foglalkoztak. Nem hallották a kopogást sem. Csak akkor eszméltek fel, amikor valaki megköszörülte a torkát mögöttük.
- Öööö…elnézést, Mr. Bennington…

J 15.

15.

Másnap J könnyen megtalálta a többieket a repülőtéri váróban, mert mindenki a Music For Relief alapítvány egyenpólóját viselte. Az elnök mosolyogva üdvözölte J-t és bemutatta a társaságnak. Volt köztük nő és férfi, idős és fiatal, fehér bőrű és más nemzetiségű vegyesen. Mindannyian kedvesen köszöntötték J-t és a lányban oldódott a reggel óta érzett feszültség. De csak egy kicsit. Még mindig nem tudta, hogy Chester jön-e. Aztán meglátta. Akkor lépett be a váróba. J szíve hevesen verni kezdett. A férfin fekete farmer volt, bakancs, egy hosszúujjú fekete pulóver, fölötte pedig a MFR-emblémás póló. Amikor odaért a többiekhez, feltolta a feje tetejére a napszemüvegét és egyenesen J szemébe nézett, mire a lány térde megroggyant. Szeretem – gondolta magában a lány. Kell nekem – gondolta magában Chester, majd erőnek erejével elfordította a tekintetét és odament az elnökhöz. Kezet fogott vele és üdvözölte a többieket. Beszélgetett velük néhány percig, de már nagyon mehetnékje volt. Oda akart menni J-hez és beszélni vele, hallani a hangját. A lány egy kicsit távolabb a bőröndjén ücsörgött és őt nézte. Chester gyorsan befejezte a beszélgetést és lassan elindult J felé.
J csak figyelte, ahogy Chester közeledik felé. Meg sem mozdult, úgy érezte, minden tagja kocsonyából van. A férfi hihetetlenül szexis volt ebben a szerelésben és a fejtetőre tolt napszemüveg csak dobott az összhatáson. J nem tudott betelni a látvánnyal. Chester odalépett hozzá és megállt előtte. Másodpercekig csak nézték egymást, aztán Chester megszólalt:
- Szia, J.
- Szia, Chester – köszönt a lány remegő hangon. Bazz, nem igaz, hogy már beszélni sem tudok normálisan, ha a közelemben van – gondolta a lány.
- Örülök, hogy itt vagy.
- Én is. Fontos nekem ez az utazás. Az apám ott halt meg…
- Tudom, Jay mesélte. Nagyon sajnálom. Jól vagy?
J bólintott.
- Megvagyok. És te? – áááááááá, úristen, milyen hülye párbeszéd! Hirtelen ötlettől vezérelve megkérdezte:
- Ülsz mellém a gépen? Tudod, még nem ismerek senkit, csak téged…
- Na igen – mosolyodott el végre a férfi és ettől J is megnyugodott egy kicsit. – Gyere, mennünk kell, mindjárt indul a gép. Add a bőröndödet.
J megrázta a fejét.
- Tudom vinni, nem vagyok cukorból, de azért köszi – mosolyodott el ő is.
Na igen, nem vagy cukorból, viszont édes vagy és finom – mondta ki majdnem Chester. Amikor megérkezett a váróba, rögtön észrevette J-t és már a látványtól az egekbe szökött a pulzusa. Az pedig, hogy együtt mennek most a repülőgép felé, jó érzés volt. Főleg, hogy tudta, a hosszú úton egymás mellett fognak ülni. Leadták a bőröndöket, odaadták a jegyet az alkalmazottnak, majd beszálltak a gépbe. A stewardess megmutatta, hogy ki hová fog ülni.
J egy ablak melletti helyet választott és leült. Az ölébe vette a kis hátizsákját, amit mindenhová magával szokott vinni. Izgult. A szíve a torkában dobogott, úgy érezte, megfullad a vágytól és az izgalomtól. Amikor Chester leült mellé, egymáshoz ért a kezük és J megérezte a férfi parfümjének illatát. Akaratlanul is felsóhajtott. Jaj nekem – gondolta.
- Mi a baj? Ideges vagy az utazás miatt? – kérdezte Chester aggódva, amikor meghallotta J sóhaját. Végigsimított a lány kezén, mire J összerezzent.
- Bocs, nem akartam. Látom, zavar az érintésem…
J a férfi szemébe nézett és köntörfalazás nélkül kimondta:
- Igen. Zavar.
Chester megrökönyödve hallgatta. Csalódott volt, mert a lány ezt mondta. Ezek szerint semmi esélyem arra, hogy bármi is lehet még köztünk – gondolta a férfi, aztán csak bólintott.
- Értem.
- Nem, nem érted – felelte gyorsan J, mert látta Chester reakcióját. Megragadta a férfi kezét. – Azért zavar, mert legszívesebben itt helyben megcsókolnálak, de nem lehet, mert hülye vagyok és elszúrtam a dolgot kettőnk között és nagyon bánom, hogy csúnyán viselkedtem és én szerettem volna, ha …
Nem tudta folytatni, mert Chester a szájára tette az ujját. A lányhoz hajolt és a fülébe suttogta:
- Cssss. Ne is folytasd. Majd megbeszéljük, ha odaértünk Phuketre, jó? Nyugodt körülmények között akarok veled lenni, nem egy repülő fedélzetén, ami tele van emberekkel. Azt hiszem, Thaiföld épp megfelelő helyszín lesz az újrakezdéshez. De azért most megcsókolhatnál.
- Az előbb azt mondtad, hogy nem itt akarsz…
- Tudom, mit mondtam, de nem bírom ki – suttogott még mindig a lány fülébe Chester. – Csak egy icipici csókot kérek – mosolyodott el csibészesen, J pedig nem tudott neki ellenállni. A férfi felé hajolt, hogy arcon csókolja, de Chester mozdított egyet a fején és összeért a szájuk. Ettől az apró érintéstől megfordult körülöttük a világ. Chester olyan gyengéden csókolta, hogy J pityeregni kezdett. A férfi lecsókolta az arcáról a könnyeket.
- Hé. Miért sírsz? Nincs semmi baj.
- Tudom. Csak úgy elérzékenyültem, pedig amúgy nem vagyok egy nyekergős típus. Viszont félek a repüléstől…Főleg a fel-és leszállástól. Meg a közötte lévő időtől is – vallotta be J.
- Akkor csatold be az övedet, mert mindjárt indulunk.
A lány gyorsan becsatolta az övet és feszülten figyelte, hogy mit mond az első stewardess a menekülőutakról meg oxigénről meg mindenféléről. Érezte, hogy a gyomra összeszorul a félelemtől. Megragadta az ülés karfáját és várta, hogy mikor dübörögnek fel az óriási hajtóművek.
Chester látta, hogy a lány tényleg fél. A lány kezéért nyúlt és lefejtette az ujjait a karfáról. J most az ő kezét szorította, de olyan erősen, hogy az ujjpercei elfehéredtek.
- J – szólt a lánynak, de az nem reagált. – J, figyelj rám– szólt megint, de még mindig semmi. – J!
A lány feleszmélt és Chesterre nézett.
- Szóltál?
- Hát…igen, néhányszor. Ha ennyire rettegsz, hogy utaztál annyit a világban?
- Amikor kicsi voltam, felszálláskor apám mindig énekelt nekem…
- Oké – bólintott Chester. – Bár én nem vagyok az apád és nem tudom, hogy miket énekelt neked, de talán tudok segíteni.
Elengedte a lány kezét, benyúlt a hátizsákjába és elővette az iPodját. A fülhallgatót J fülébe tette.
- Csukd be a szemed és add ide a kezedet, jó?
J pedig úgy tett, ahogy a férfi mondta. A fülhallgatóban pedig megszólalt a zene. Chester néhány másodperc után érezte, hogy a lány ellazul és nyugodtan ül, nem olyan feszült. Az iPodra néhány LP-dal volt feltöltve. Chester nem azért hallgatta önmagát, mert beképzelt volt, hanem mert kereste az esetleges hibákat és a lehetőségeket az új dalok megírásához. Közben a gép elindult és baj nélkül felszállt, de J ebből semmit nem érzékelt. Lehunyt szemmel hallgatta Chestert, a férfi hangja a lelkéig hatolt. Az pedig csak ráadás volt, hogy a férfi finoman simogatta a kezét, majd összefűzte az ujjaikat. A repülőút Thaiföldre a múlt lezárása és talán a közös jövőjük megkezdése volt.

J 14.

Mégiscsak ma hozok folytit,nehogy véletlenül Chester nélkül maradjatok...:)

14.

Napokkal később J bekopogott Shawn irodájának ajtaján, majd belépett. A férfi éppen a következő bakancskollekció darabjait nézegette a számítógépén. Kíváncsian pillantott J-re. Tudta, mit akar mondani a lány, de kíváncsi volt, hogyan fogja elővezetni.

- Figyi, Shawn. Lenne egy óriási kérésem – kezdte el mondani J, miközben odament a férfi háta mögé és a képernyőre pislantott.

- Mondd, kicsi. Mi az a kérés? Szeretnéd, ha a nevedet adhatnád az új kollekcióhoz? – mosolyodott el Shawn, de J megrázta a fejét.

- Nem ez a legfontosabb dolog a világon. Hű, ez dögös – mutatott közben a monitorra, de ezzel csak időt akart nyerni. Shawn pedig ismerte már annyira, hogy tudja ezt.

- Ne terelj, kicsi.

- Oké, bocs. Szóval kéne nekem 1 hét szabi, mert elhívtak Thaiföldre, segíteni a rászorulókon. A Music For Relief alapítványtól kaptam egy hívást, hogy szeretnék, ha elmennék velük.

- Értem – bólintott Shawn. – Mikor akarsz indulni?

J megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Holnapután. Egy órán belül vissza kell szólnom nekik, hogy tudok-e menni, mert úgy kell lefoglalniuk a jegyet az útra.

- Thaiföld? Nem fog fájni, ha odamész?

- Shawn, túl kell lépnem rajta valamikor. És erre az a legjobb mód, ha odamegyek Phuketre és szembenézek a múlttal és azzal a hellyel, ami elvette tőlem az apámat.

Shawn csak nézte a lányt és örömmel állapította meg, hogy mennyire megváltozott. Sokkal komolyabb lett, sokkal felnőttebb.

- Mit tudsz az alapítványról? Ugye tudod, hogy Chesterék indították el pont az után a cunami után?

- Igen, tudom. Nagyon szép tőlük, hogy ennyit foglakoznak ezekkel az emberekkel, pedig megtehetnék, hogy vállvonogatva félresöprik a problémáikat, hisz végülis semmi közük hozzájuk – felelte J. Chester nevének említésére az arca piros lett és ezt Shawn is kibökte.

- Nem fog zavarni, ha esetleg ő is megy?

J megint sóhajtott és még pirosabb lett.

- Ha ott lesz, igyekszem messziről elkerülni. Bár nem hiszem, hogy ő nagyon látni akarna, szóval nem lesz nehéz. Ezen is túl kell tennem magam. Biztosan sikerül majd úgy intéznünk, hogy ne találkozzunk…

Azt te csak hiszed, hogy Chazy nem akar látni – gondolta magában Shawn, és alig tudta megállni, hogy ne vigyorodjon el. Folyamatosan kapcsolatban volt Mike Shinodával, aki szinte naponta beszámolt neki Chester lépéseiről, amiket a férfi annak érdekében tesz, hogy végre sikerüljön találkoznia és beszélnie J-vel.

- Oké. Értelek. Vigyázz magadra és lehetőleg ne szedj össze semmilyen francos thai vírust, jó? Ó, és menj a raktárba. Válassz magadnak néhány „munkaruhát”, elvégre engem is képviselni fogsz!

- Köszi, Shawn! Mondtam már, hogy imádlak? – nevetett J, egy csókot nyomott a férfi homlokára és elsietett, Shawn pedig most már nyugodtan vigyoroghatott.

J lesietett a raktárba. Azonnal meglátta azt a bakancsot, amit az előbb Shawn gépén látott. Választott még néhány felsőrészt, két nadrágot, a szerzeményeit bepakolta egy nagy Rocawear-es papírtáskába és hazasietett. Azonnal felhívta az alapítvány elnökét, aki örömmel nyugtázta, hogy J is velük tart. A lányon óriási izgalom lett úrrá. Egyrészt az utazás miatt, de főleg Chester miatt. Hátha ott lesz ő is. Hátha láthatja. Legalább egy kicsit. Aztán elraktározza ezeket az apró pillanatokat egy későbbi időre, amikor majd a leendő gyerekeinek vagy unokáinak mesélni fog arról a férfiról, aki viharos gyorsasággal elrabolta a szívét, és akit elüldözött maga mellől. Bár csak holnapután fognak indulni, J összekészítette a ruháit. A Rocawear-es cuccok mellé azért dobott be néhány saját készítésű ruhát is, meg 2 fürdőruhát, mert ki tudja. Biztosan lesz majd annyi ideje, hogy megmártózzon a vízben. Miután ezzel végzett, felhívta Katet. Azóta a bizonyos beszélgetés óta még szorosabb lett köztük a barátság, mert mindkettejükbe szorult annyi intelligencia, hogy megértsék, mit is akar a másik. J lelkesen előadta Katnek, hogy hová fog menni 2 nap múlva, a barátnője pedig arra biztatta, hogy ne bújjon el Chester elől, ha találkoznak, hanem viselkedjen felnőtt ember módjára. Majdnem egy órát trécseltek. Kat után Drew következett. J leült a számítógép elé és bejelentkezett msn-re. Barátnője szinte azonnal jelentkezett is. Vele is jól kitárgyalták az utazást és J érzéseit és félelmeit, de Drew is azt mondta, illetve írta, hogy nem menekülhet örökké. Előbb-utóbb szembe kell néznie Chesterrel. Zárásképpen meghallgattak néhány Soundgarden és Pearl Jam számot, majd J bontotta a kapcsolatot. Töltött magának egy pohár mazsolabort és kiült a teraszra. Los Angeles még mindig elbűvölte. Szerette ezt a várost, örült, hogy ide született. Az ember egy ilyen helyen sokkal könnyebben boldogul. Ott van például Drew. A lány egy közép-európai kis országban, egy még kisebb faluban élt. Vegyészmérnöki diplomája volt, és minden vágya az volt, hogy egy olajfinomítóban vagy egy olajfúró tornyon dogozzon a legjobb barátjával együtt. Ha L.A-ben vagy egy másik nagyvárosban élne, sokkal több lehetősége adódna arra, hogy megvalósítsa az álmát. J itt élt L.A-ben és közel volt ahhoz, hogy az egyik álma valóra váljon. Viszont átrendezte a gondolatait és rájött arra, hogy egy társ és boldogság nélkül nem ér semmit az egész. Megitta a bort, majd engedett egy nagy kádnyi vizet, majdnem egy órán keresztül áztatta magát, aztán lefeküdt és Phuketről és az apjáról álmodott.

Eközben Chester L.A. másik negyedében szintén a thaiföldi utazásra gondolt. És J-re, aki el fog jönni velük. A férfi boldogan hallgatta az alapítvány elnökét, amikor a férfi felhívta és elmondta neki a résztvevők teljes listáját. Ahogy Chester meghallotta Jemina Miya Sankara nevét, a szíve vadul verni kezdett. Eszébe jutott a phoenixi találkozásuk, a lány érintése és csókjai, a teste, az illata, hogy milyen volt, amikor hozzáért. Annyira beleélte magát az emlékezésbe, hogy le kellett zuhanyoznia hideg vízben. Úgy érezte magát, mint egy tini az első randija előtt. A zuhany után bebújt az ágyba és elaludt. Ő is Thaiföldről álmodott. És J-ről.

A másnap hamar eltelt. J reggel megitta a kávéját, aztán elugrott Kathez, majd meglátogatta Arunt is. Épp teáztak, amikor megcsörrent a telefonja. Az alapítvány elnöke hívta és pontosították a másnapi indulást. A lány ezután már használhatatlan volt, nem tudott két értelmes mondatot váltani Arunnal, így inkább hazament. Bepakolta a már kikészített ruháit, és a bőröndöt az ajtó mellé állította, hogy reggel induláskor csak fel kelljen kapnia. Úgy döntött, már nem csinál semmit. Leült a tévé elé és amíg az egyik zenecsatornát hallgatta, rajzolni kezdett. Eszébe jutott, hogy vajon mihez kezdene, ha valami történne például a kezével és nem tudna többet rajzolni. Fogalma sem volt, mi lenne akkor vele. Nem értett máshoz. Ez volt az élete. Aztán meghallotta a zenét és a tekintete a tévéképernyőre tapadt. Linkin Park. És Chester. Egy 2008-as Projekt Revolution-koncertet adtak. Amikor J meglátta a férfit, olyan forróság öntötte el a testét, hogy szinte megrémült tőle. És ahogy Chester énekelt…A következő percben megjelent a színpadon Chris Cornell és együtt adták elő a Crawling című dalt. J Drew-ra gondolt. Barátnője imádta Chris Cornellt, de még soha nem látta koncerten. J elhatározta, hogy ha megtudja, mikor lesz Chrisnek koncertje L.A-ben, meghívja a lányt és együtt elmennek. Szerette volna, ha a barátnőjének legalább ez a vágya teljesül.

KKÜ:)

Sziasztok,lányok!

Először is:Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!
Másodszor pedig:a karácsonyi készülődések és családlátogatások és nagy zabálások ideje lassan lejár,remélem,hogy holnap tudok hozni folytatást!