2011/09/18

J 60.

60.

Megkezdődött a „hadművelet”. J és Chester nagyon élvezte, hogy együtt dolgozhattak az ügyön. Terveztek, szerveztek, és közben rengeteget nevettek. Jól érezték magukat egymás társaságában. Néha Talinda is csatlakozott hozzájuk és örömmel segített nekik, hiszen ő is szerette Chris-t és szinte napi kapcsolatban állt a férfival. A nő sok „terhet” levett J és Chester válláról, amikor elvitte magához a gyerekeket. A bírónő ítéletéről természetesen ő is tudott, és felajánlotta, hogy J és Chester maradjon addig kettesben, amíg csak lehet, ő majd vigyáz a srácokra. Ők pedig kihasználták az időt. Szinte nem is voltak otthon, mindig mentek valahová. Hol moziba, hol vacsorázni, vagy éppen a barátaikkal töltöttek egy kis időt. Az éjszakák pedig álomszépek voltak. Chester olyan gyengédséggel, odaadással szerette J-t, hogy a lány úgy érezte, a mennyországban jár. Egymás karjaiban aludtak el, és reggel is egymás karjaiban ébredtek. És bár az ítélet és a következő tárgyalás közelsége sokszor eszükbe jutott, ezek a napok tökéletesek voltak.
A koncert időpontja vészesen közeledett, így J megtette az első lépést. Kiült a teraszra az egyik napozóágyra, bekapcsolta a gépét és fellépett msn-re. Király – örült meg, amikor látta, hogy Drew végre elérhető. Gyorsan pötyögni kezdett a gépen, és Drew azonnal reagált.
- Csákány!
- Sziamia, drága – írta J. – Milyen Fort McMurray?
És Drew beindult. Ömlöttek belőle a szavak. Mesélt a költözésről, az új munkatársairól, a feladatairól, aztán egy pillanat alatt áttért Chris Cornell-re. J pedig elvigyorodott.
- Anyám, meghaltam, ennyi. Végem. Kakukk. Überkakukk. Érted? ÉRTED?- indította a beszélgetést Drew. J már megszokta a lány stílusát, nem is zavarta. Barátnője mindig kicsit túl volt pörgetve, főleg amikor a munkahelyéről írt vagy 3-4 napja nem aludt.
- Na, mesélj, szívem. - írta vissza J, mert érdekelte, hogy mi hozta ilyen izgalmi állapotba a lányt.
- Anyám, imádom ezt a pasit - válaszolta a lány. J tudta, hogy Chrisre gondolt. Faszányos nagyon – gondolta, és még mindig vigyorgott.
- Talán Chrisről van szó?
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁá. Naná, hogy őt is, de per pillanat Lucast.
- És miért is? hihi- tudakolódzott J, mert kíváncsi volt, Lucas mit művelt már megint. Szerette a srácot, bár szinte semmit nem tudott róla. Elég volt, hogy Drew barátja és bizalmasa.
- Képzeld, ez egy marha. Volt egy kis szabadideje, elutazott Seattle-be, és ott vett egy 100000000000 éves koncert videókazettát a Soundgardenről, aztán onnan valami stúdióba vitte, és csináltatott nekem belőle egy DVD-t. Vágod, ez egy wáááááá. És látnád a felvételt!!!!!
- Nahát. Gondolom, Chris dögös benne. Hihi. Mi más is lehetne – és J a mondat után szúrt egy nyelvkinyújtós vigyorgó arcocskát. Oké, Drew imádata szerencsére nem csökkent Chris iránt.
- Hallod, megveszek, megnéztem és meghaltam. Full offf. – Hihi -gondolta magában J, jönnek Drew „szakkifejezései”, amik pontosan kifejezik az érzéseit. És Drew megállíthatatlanul ontotta magából a szavakat. – Anyám, wáháháháháháhááááááá. Szexi. Belép a színpadra, még hosszú a haja és fel van öltözve. Gitározik. Aztán egyszer csak fogja a felsőjét és egy laza mozdulattal széttépi. El tudod képzelni, hogy wáááá!!! Szexi. Hihi. Aztán olyan átéléssel énekel, hogy már a földön vonaglik a színpad szélén és a nézők összevissza tapizzák a meztelen felsőtestét. Sőt, tovább megyek. Mindenét megtapizzák. Anyám, ha én akkor ott lehettem volna, wáááá. Szétszaggatom, az tuti meg wááááááá. Aztán énekelt és beugrott a közönség közé és azok a tenyerükön hordozták. Hihi, ez király, wááááá. És úgy énekelt. Aztán összevissza ugrál a színpadon, rázza a haját. Tök izzadt, szexisen csillog a bőre. Ésésésés anyám, az a hang, wáááá, kész, ennyi volt, meghaltam. A temetésemre majd küldj virágot, és ne légy szomorú, mert boldog voltam. Fekete ¾-es csípőfarmer van rajta és bakancs és kilátszik a köldöke… és belelóg a haja az arcába és wáááá és tök izzadt. Jha, bocsika, ezt már írtam egyszer. Wáááááááááááá.
- Te nő, tényleg véged van – jutott végre szóhoz J.
- Hát az tuti. Full kakukk. Meghalok, ha egyszer találkozom vele.
J zajt hallott és észrevette Chester-t, aki akkor ért haza és őt kereste.
- Várj egy pillanatot, megjött Chester. Köszönök neki, aztán újra a tiéd vagyok. Úgy hiányoztál már. Imádom, amikor kiakadsz Chris miatt. Pillanat és jövök.
J letette a gépet az öléből és belépett a nappaliba. Chester szorosan átölelte és forrón megcsókolta.
- Szia, drága. Mi újság van?
- Vártalak már. Milyen volt a stúdióban?
- Király, jól haladunk. De nem akarok már dolgozni, inkább mesélj, mit csináltál nélkülem? – kérdezte Chester, miközben kimentek a teraszra. A férfi elmosolyodott, amikor meglátta a laptopot.
- Csak nem…
- De bizony. Drew az. És éppen Chrisről áradozik, szóval nemsokára elhintem neki a koncertet. Még jó, hogy tudtunk beszélni a főnökével és a pasi tök rendes volt, hogy elengedte Drew-t hétvégére. Úgy látszik, a bírósági ítélet erre is jó…
- Ne gondolj rá, drága. Most Drew-ra és Chrisre koncentrálunk. Beleolvashatok abba, amit Drew írt?
- Most ne. Lementem a beszélgetést, aztán majd szemezgetek neked a dumálásainkból, tutira szét fogod röhögni magad rajta.
- Oké. Akkor hajrá. Én addig csinálok valami vacsorát.
- Isten vagy, mondtam már? – simult J a férfihoz és megsimogatta az arcát. – Szeretlek, Chester. Köszönöm, hogy vagy nekem.
- Én is szeretlek, drága – csókolta meg a lányt Chester, aztán hátrébb lépett. – Megyek főzni, mert ha most nem hagylak itt, akkor lőttek a beszélgetésednek Drew-val.
Chester bevonult a konyhába, J pedig visszatelepedett a gép elé.
- Na itt is vagyok. Hol tartottunk? Ja, igen, emlékszem. A virágokról meg a temetésedről volt szó. Figyi…
- Igen? – írta Drew.
- Izé…
- Na! Mi van már?
- Izé…izééé…jaj, nem is tudom, hogy kezdjem – pötyögte J és közben akaratlanul is elnevette magát. Mindig ez szokott történni,ha Drew-val msn-eznek: azonnal jókedve lesz és vigyorog folyamatosan, mint most.
- Naaaaaaaaa. Wáááááááááááááááááá, mondd már, mi van már, na! – türelmetlenkedett Drew.
- Okéka. Szóval…
- J, esküszöm, hogy…
- Péntek reggel jelenésed van nálam – bökte ki J. Aztán várt.
- Hogy micsoda? Miért?
- Mert azt mondtam. Muszáj eljönnöd hozzám, mert utána sokáig nem lesz időm rád.
- Jha, igen. Az a nocsi köcsög bíró. De nekem dolgoznom kell…
- Lehet, hogy haragudni fogsz rám, illetve ránk, de beszéltünk a főnököddel és ő elengedett a hétvégére.
- Na ne már. Hogy csináltátok?
- Titok. Chester segített, ennyit elárulok. Szóval megy a virtuális repülőjegy neked, megspékelve egy Chris Cornell-VIP jeggyel…
J nézte a képernyőt és várta a választ. Egy percig csak a kurzor villogott a képernyőn. J izgult. Vajon Drew mit fog…
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!Na neeeeeeee!!!Wááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!! Csak szívatsz! Drágaságosságom, csak szívatsz, ugye?
J hangosan felnevetett. Ez Drew, igen. A sok áááááááááááá meg a sok wááááááááááááá meg a hatalmas lelkesedés és őszinte öröm. Egy tiszta lélek.
- Nem szívatlak, hidd el. Eljössz hozzánk és innen elmegyünk Chris fellépésére, rendben?
Megint eltelt egy perc bármiféle reakció nélkül.
- úristen – jelent meg Drew válasza. – Most lelépek, szívem. Ezt még meg kell emésztenem, rendben?
- Persze. Nyugodtan, hihi.
- Ááááááááááááááááááááá, beszarás, beszarás!!! Végre találkozunk és Chris Cornell-t is látni fogom,wáááááááááááááááááááááá!!! Szexiscsokoládé!!! Szexisropis lesz, drágám, ha láthatlak benneteket! Most viszont megyek, pápá. Remélem, megértesz…nem tudok normálisan gondolkozni, hihi.
- Pápá neked és jó légy! – búcsúzott J mosolyogva, mire Drew válasza nem is késett.
- Naná, mint mindig! Pápussz.
- Pápá.
J kilépett msn-ről és böngészni kezdte a korábbi beszélgetéseiket. Chester eközben összedobott egy könnyű kis vacsit. Kint ettek a teraszon. J kettejük közé húzta a laptopot és megmutogatta Chesternek a Drew-val lezajlott korábbi őrjöngéseket.
- Istenem, ezek a dumák, hihi. Beszarok – kommentálta J. – Ezt nézd, ez Drew kedvenc gatyája, hihi – mutatta J. Volt egy Chris-kép becsatolva a beszélgetéshez, hozzá Drew kommentje: „de persze közben azért levetem ezt a rojtosrabaszott gatyát, amúgy csak néha”.
- Vagy ez. Itt éppen a gatyáitok tartalmát dumáltuk ki. Olvasd csak: „ez a farokorientált leskelődés, ez tuti nemnormális, tarthatatlan állapot”.
- Vagy itt a következő. Mondjuk ez Lucas dumája, de nagyon jó: „mint tudjuk, az élet cukor, csak meg kell tanulni szopni”.
- Öreg igazság – fűzte hozzá Chester vigyorogva. – nagyon kíváncsi vagyok már Drew-ra. Nagyon. Tényleg.
- Hihi. Ezt nézd: „Anyám, letépném róla a ruhát és magam elé térdeltetném és utána idéznék abból a bizonyos Ektomorf dalból, hogy térdelj elém és nyald szét a testem".
- Uhhh. Ne ismerem ezt az együttest, lehet, hogy érdemes lenne utánanéznem – mondta a férfi, és közben a keze J hátát kezdte simogatni. – Fikifiki? Az mi a fene?
J felnevetett.
- Ez Drew kifejezése arra a zenére, amit Chris Timbaland-del csinált. Nem jött be neki az album, egy-két szám kivételével.
Chester a képernyőre bökött.
- Gondolom, ez egy újabb Lucas-féle bölcsesség, igaz?
- Ez? „Tudod mi a közös a dugásban és a hóemberkészítésben? Először meggyúrod a golyókat és csak utána jön a répa. „ Hát ja. Ez Lucas. Kis hülye, imádom.
J még nézegette volna a beszélgetéseket, el is döntötte magában, hogy egyszer majd, ha tengernyi szabadideje lesz, visszaolvassa őket. Most azonban Chester meleg tenyere, majd az ujjai kezdték elterelni a gondolatait Drew-ról. Egészen másféle dolgok jutottak az eszébe, ahogy Chester lassan végighúzta az ujjait a gerincén.
- Most nincs hó, így nem tudunk hóembert építeni…- suttogta Chester a lány fülébe -, viszont van itthon golyó és répa…
- Lüke – sóhajtotta J, majd megfordult és vadul megcsókolta a férfit. Chester ölbe kapta és be akarta vinni a hálószobába, de csak a nappali kanapéjáig jutottak.
Eközben a világ másik felén Drew szinte őrjöngött, mikor elolvasta J virtuális ajándékát.
-Wáááááá, nem hiszem el, ilyen nincs - ugrált egy helyben a labor kellős közepén. Lucas, a társa meg értetlenül bámult rá. - Beléd meg mi ütött? Úgy viselkedsz, mint egy rakás ovis.
- Wáááááá - kiabált a lány. Más értelmes szót nem lehetett kihúzni belőle, ezért Lucas a számítógép képernyőjére nézettl, és már mindent értett. Drew kapott J-től egy meghívást Los Angeles-be és mellé egy jegyet Chris Cornell koncertjére.
- Ja, így már értem. - Lucas is tisztában volt vele, hogy a lány be van zsongva. Hiába a diploma, meg az óriási fizetés, ha Chrisről van szó, Drew megőrül és megszűnik minden.
- Szerintem menj haza, mert így nem sokra mész ezekkel az olajmintákkal – tanácsolta a barátnőjének, aki nem is tétovázott.
- Imádlak. - mondat a lány és búcsúzóul egy csókot nyomott a srác arcára. Ledobta a köpenyét, és úgy eltűnt, olyan gyorsan, hogy Lucas észre sem vette.
Drew alig tudta felfogni, hogy mi van. Chris Cornell, Chris Cornell, látni fogom Chris Cornell-t, zakatolta az agya körbe-körbe. Csak a pasi arca lebegett előtte. Persze az sem volt mellékes, hogy végre találkozhat J-vel, de tudta, hogy barátnője abszolút megértené, hogy neki most Chris Cornell sokkal fontosabb. Hazament a Syncroud-tól kapott lakásába, belőtte a gépet és kutakodni kezdett a neten, hogy milyen számok lesznek azon a bizonyos koncerten. Amikor meglátta a tracklistet, azt hitte, hogy meghalt és már útban van a mennybe. A Scream című albumról a címadó dal, aztán a nagy kedvenc Part of Me, a Long Gone, az Enemy és a Take Me Alive. Hála istennek, hogy nem nagyon merült bele – gondolta Drew megkönnyebbülten. Aztán ott voltak persze az elmaradhatatlan Soundgarden- dalok: a Jesus Christ Pose, az Outshined, a Black Hole Sun. Aztán a régi szólókról a Can’t change me, persze franciául, a Sweet Euphoria, a Carry On-ról a James Bond-os dal. Drew itt megint felsikoltott. Aztán még a Poison Eye. Persze néhány Audioslave-es dal is rajta volt a listán: a Revelation, az Original Fire, a Like a Stone, a Shadow Of The Sun, a Show Me How To Live, És az elmaradhatatlan Rage-dal, a Killing In A Name Of, meg a Seven Nation Army. Amint végzett a kutakodással, felment msn- re, hátha ott találja J-t. Meg akarta neki köszönni, de végül rájött, hogy csak nyökörögni lesz képes, mert még a gondolattól is a torkában dobog a szíve. És mi lesz, ha ott fog állni a színpad előtt, és Chrisen a kedvenc gatyája lesz, az a gombos farmer, meg az a kék felső… És mi lesz, ha össze lesz fogva a haja… Drew tudta, érezte, hogy ott helyben belehal a látványba.

J 59.

- Nem lesz semmi baj, nyugodj meg. Oké? Drága, nyugodj meg… - próbált hatni a lányra Chester, de nem sok sikerrel. J síkideg volt. Ma kellett bemennie az ügyészségre Robina feljelentése miatt, és ideges volt. A gyomra apró kis gombóccá zsugorodott, a torka összeszorult. Remegő kézzel öltözött fel. Érezte, hogy baj lesz belőle. És amikor meglátta Robina gúnyos mosolyát a tárgyalóteremben, tudta, hogy nem ússza meg büntetés nélkül. Priusza lesz. Egy bűnöző lesz. A bíró felszólítására felállt a padban és megpróbált nyugodtan lélegezni. Chester a keze után nyúlt és meleg tenyerébe fogta a lány jéghideg ujjait.
- …200 óra közmunkára ítélem, 1 évre felfüggesztve. Ha ismételten bármit vét a törvény ellen, a büntetés azonnal életbe lép. Megértette?
- Igen, bírónő, megértettem – válaszolta J halkan. A bírónő és a teremszolgák kivonultak. Chester még mindig fogta J kezét és el sem engedte. A hatalmas épület előtt fotósok és újságírók tucatja várta őket. J legszívesebben láthatatlanná vált volna. Chester igyekezett őt megvédeni, de a hiénahad folyamatosan kattogtatta a fényképezőgépeket és üvöltöztek.
- Mondanál pár szót a büntetésről? 200 óra közmunka? Jemina, most mit fogsz csinálni? Kimész az utcára szemetet szedni?
Chester csodálkozott azon, hogy mennyire jól informáltak az újságírók. De vajon…Még végig sem gondolhatta a kérdést, amikor meglátta Robinát. A nő az épület másik sarkánál nyilatkozott éppen arról, hogy örül az ítéletnek, mert tudja, hogy J nem fogja megúszni a büntetést. A szőke nőci kárörvendően adta az ígéreteket exkluzív interjúkra. Gúnyosan integetett J-nek és Chesternek, aztán ellibegett, kattogó fényképészekkel a nyomában. Robina imádta a rivaldafényt és most J és Chester segítségével egy darabig elsütkérezhet a kétes dicsőségben. Nem mellékesen pedig egy csomó pénzt kereshet az interjúkkal. És az, hogy J-nek bajt okozott, mindennél többet ért. Meg akarta magának fogni Chestert és egy darabig azt hitte, ez sikerülhet is. Kellett neki a férfi nyújtotta anyagi biztonság, a siker, a pénz, a csillogás. Ezért még a férfi gyerekeit is hajlandó volt elviselni, úgy, ahogy. Már majdnem biztos volt abban, hogy a bekerítő hadművelet sikerült, amikor Chester elment Phoenix-be és más emberként tért vissza. Robina érezte, hogy baj van. Megpróbálta menteni a menthetőt, de az üzletben azon az ominózus napon látta, hogy vége. Nem jött össze a nagy fogás, mert egy húzottszemű kis rüfke beleköpött a levesébe. Szabályszerűen kiprovokálta, hogy J nekimenjen, aztán rögtön rohant látleletet vetetni. Az ügyvédje azt javasolta, hogy jelentse fel a lányt testi sértés miatt, és ezt Robina meg is tette. Ebből nem látott pénzt, viszont volt olyan „előrelátó”, hogy a Chesterrel történt szeretkezéseik némelyikét (legalábbis a hangokat) rögzítette. Ki tudja, mikor lehet rá szükség. És az alkalom el is jött, Robina Chestert is feljelentette, de az az ügy nem sült el jól, mert a férfi ügyvédje sokkal ügyesebb volt, mint amire Robina számított, így örülhetett annak, hogy ők nem indítottak ellene viszonzásképp rágalmazási pert. Szóval most hazafelé tartott, boldogan, kicsinyes kőszíve minden apró dobbanásával egyre elégedettebben érezte magát. Még egyszer hátranézett, és látta, hogy Chester mennyire óvni akarja J-t a tolakodó fotósoktól és riporterektől, és olyan intenzív gyűlöletet érzett a lány iránt, mint még soha.
J szorosan fogta Chester kezét, a férfi pedig megpróbált utat törni maguknak. Egy szót sem szóltak az újságírókhoz, Chester folyamatosan azt hajtogatta, hogy nem nyilatkozik. És akkor felhangzott egy kérdés, ami megállította a férfit.
- Chester! Chester! Mennyire fog jót tenni a hírnevednek, ha egy priuszos nővel hetyegsz?
J elsápadt a kérdés hallatán, Chester pedig a férfi felé fordult. Odalépett elé és az arcába nézett.
- Ezt meg ne halljam még egyszer. Meg ne halljam. Undorító, amit művel. Nem ereszkedem le a szintjére…uram – mondta halkan, de megvetően az újságírónak, miközben a szemébe nézett. A férfi egy ideig állta a pillantását, aztán egyre többször pislogott, majd hátrahúzódott. Chester átkarolta J-t, és akadály nélkül eljutottak a Chryslerig és elindultak haza. Egy-két fotós követte őket, de csak tisztes távolból. A ház előtt Chester kisegítette J-t, mert látta, hogy a lány teljesen kikészült. Tudta, hogy egyrészt az ítélet miatt, másrészt pedig a lesifotósok és firkászok rohama miatt.
- Most mi lesz? – kérdezte J halkan, miközben levetkőzött. Meg akart szabadulni az elegáns, de kényelmetlen ruhától, amiben úgy érezte, megfullad.
- Mi lenne? Semmi. Az egy év letelik, és a bünti elúszik – felelte Chester, mire J megrázta a fejét.
- Baszki, Chester! Ott a másik feljelentés! Azé a fotósé! Arról a tárgyalásról már tényleges bűnösként fogok kijönni…Istenem… - rogyott a földre a lány és a kezébe temette az arcát. – Miért nem tudok uralkodni magamon? Mindig csak bajt csinálok…neked is…bántani fognak téged is, a srácokat is…
Chester leült a földre J mellé és átölelte a lányt. Nem igazán tudott neki mit mondani, mert tudta, hogy J-nek igaza van. Életbe lép a büntetés, le kell dolgoznia a 200 órát valamelyik közintézményben. És abban is igaza volt J-nek, hogy piszkálni fogják a lány miatt, de ez nem érdekelte.
- Mikor lesz a fotós tárgyalása?
- Jövő héten. És tuti, hogy…
- Csss. Most ne gondolj erre, oké? Viszont…
- Viszont micsoda?
- Még mindig össze akarod boronálni Christ a barátnőddel? – kérdezte Chester mosolyogva, mert tudta, hogy ezzel elterelheti J borús gondolatait, legalább egy kicsit. J felkapta a fejét, de ezzel a mozdulattal alapos fájdalmat okozott Chesternek, mert a férfi állkapcsa összekoccant.
- Ó, anyám. Bocsi – simogatta meg J bűnbánóan a férfi arcát, majd megcsókolta az állát. – Nagyon fáj?
- Hheizdsjks…
- Mi van? – nevette el magát J, és megint megcsókolta Chestert. – Ne csináld. Mutasd, hol fáj?
Chester az állkapcsára mutatott és kapott egy gyógypuszit. Aztán a szájára mutatott és oda már nem puszit kért, hanem egy igazi, belevaló, Jemina-féle szívdobogtató csókot. Örült neki, hogy – ha némi fájdalom árán is, de – sikerült megnevettetnie J-t. Nem akarta, hogy a lány a következő tárgyalásra gondoljon. Nem akarta, hogy bármi rosszra gondoljon. Most olyan jól megvoltak. A Viper Room óta visszatért mindkettejük igazi, phoenix-i énje. J sokkal vidámabb, felszabadultabb volt, látszott rajta, hogy jól érzi magát. Több volt az az idő, amit magára és a munkájára fordíthatott, de emiatt nem hanyagolta el sem Chestert, sem a gyerekeket, sem senkit. Csak könnyebb volt egy kicsit. Chester pedig visszavett a rengeteg melóból, mert ismét rájött arra, hogy a világot nem tudja egyedül megváltani. Szóval most szép napjaik voltak. Ebbe rondított bele Robina, és Chester kiutat keresett, nehogy J elhagyja magát.
- Már nem fáj? – kérdezte J és végighúzta az ujjait a férfi állán. – Istenem. Annyira szeretlek. Szeretem minden porcikádat. Szép vagy.
- Ezt már megbeszéltük, drága, nem emlékszel? – vigyorgott Chester.- Én dögös vagyok és szexis és satöbbi. Na, de hagyjunk engem meg a dögletes testemet, oké? Szóval Chrisnek a hétvégén fellépése lesz…
- Hol? – vágott közbe izgatottan J.
- Ha hagynád, befejezném. Kanadában…
- Wííííííííí, ez sirály! Király! Szuper! Hétvégén??? Addigra le kell szerveznem, hogy Drew idejöjjön valami miatt…Bazz. De miért hívjam ide? Segíts nekem kitalálni! Aztán ha itt van, akkor már gyerekjáték lesz elugrani a koncertre! Baszki, baszki, de jó! Istenem! – pattant fel a lány hangosan nevetve.
- Igen? Szólítottál. Tessék.
- Hülye. Vicces vagy. Ááááááá, de jó lett a kedvem! – J körbetáncolta Chestert, aki még mindig a földön ült és csak mosolygott a lányon.
- Gyere csak ide– kapta el a lány kezét, és maga elé húzta J-t. Az arcát a lány hasára fektette. – Olyan jó, hogy visszakaptalak, hogy visszakaphattalak. Szeretlek. És szeretném, ha boldog lennél.
- Veled boldog vagyok, Chester. Hidd el. Sosem voltam boldogabb. Ennél már csak az tenne még boldogabbá, ha végre…- J félbehagyta a mondatot, mire Chester felemelte a fejét és felnézett a lányra. J látta a kíváncsiságot a szemeiben. Tuti azt hiszi, hogy most kéretem magam feleségül – gondolta a lány.
- Ha…
- Hahahahahhahaha. Nem kell, hogy feleségül vegyél, ha…ha…ha erre gondoltál, hihi. Így is az enyém vagy, én pedig a tiéd. Van 4 darab gyerekünk, még ha nem is közös, együtt élünk, mindenhogyan együtt vagyunk, szóval ez nekem így nagyon jó. Viszont szeretném végre megismerni Drew-t, fizikailag is. És szeretnék elmenni vele egy Chris Cornell-koncertre, és szeretném látni, amikor Chris először találja magát vele szembe. Aztán…
- A többit nem akarod látni, ugye? – nevette el magát Chester.
- Fúj. Mit képzelsz te rólam? Hogy képes lennék kikukkolni a legjobb barátnőmet, amint etyepetyézik a barátoddal? Na ne már.
- Egy valamit magyarázz el nekem. Hogy lehet valaki a legjobb barátnőd, amikor még soha nem találkoztatok? Ülj már le, ne ficánkolj – szólt rá a lányra, de J megragadta a kezét és felhúzta a földről.
- Gyere! Menjünk ki a partra! Vagy legalább a teraszra! Szabad levegőn akarok lenni, addig, amíg lehet, mielőtt bevágnak valami dohos irodába vagy mit tudom én. Gyere! De előbb vetkőzz, te isten! Gatya le, ing le!
J leült az egyik napozóágyra és Chestert figyelte, ahogy egy szál alsónadrágban kényelmesen elhelyezkedik és rágyújt.
- Baszki – csúszott ki a lány száján, mire Chester ránézett.
- Mi a baj?
- Baj? Az nincs. Csak tök szexi vagy, ahogy itt fekszel CK-ben és cigizel. Mindjárt rád vetem magam és megszexualizállak, hihi.
- A nyakamat teszem rá, hogy ezt a szót is Drew-tól tanultad – nevetett fel a férfi, miközben mélyen beleszívott a cigijébe és J szemét figyelte. A lány nagyot nyelt.
- Ne csináld. Nem bírok magammal.
- Mesélj Drew-ról, aztán hagyom magam megszexualizálni, oké?
- Mit meséljek? Hogy miért olyan nekem, mintha a testvérem lenne? Nem tudom megmagyarázni. Egyszerűen…szeretem. Hasonlítunk. Megnyugtat, ha hülye vagyok. Feldob, ha le vagyok törve. Bármi bajom van, mindig segít. Számíthatok rá. És ha ezt valahogy tudom viszonozni, akkor megteszem. Chris rá van gyúrva Drew-ra. És Drew is Chris-re. Úgy érzem, őket egymásnak teremtették.
- Mint minket – szólalt meg a férfi, majd odahajolt J-hez és megcsókolta. – Szeretlek. Annyira jó kimondani. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek – suttogta a férfi. – És most jöhet a…
- …megszexualizálás? – kérdezte J rekedten, végighúzva az ujját a férfi mellkasán. – Én mikor kerülök ide a szíved fölé? Bár már nem nagyon van hely…még jó, hogy nem volt több feleséged…meg nincs több gyereked…
Chester megfogta a lány kezét és a szívére helyezte. J érezte a férfi szívének dobogását.
- Jemina Miya Sankara, te a szívemben laksz. Minden lélegzetvételem, minden szívdobbanásom rólad szól. De ha akarod, ezt magamra is varratom…
- Nem kell. Hiszek neked. Viszont…tervezhetnél nekem valami szép mintát, amit megcsináltatnék Kattel. Tudom, hogy Talindáét te tervezted. Találj ki nekem valamit, kérlek!
- Oké, rendben. De most…
- Igen? – lehelte J, és várakozón nézett a férfira.
- Gyere. Fürödjünk egyet.
A férfi hirtelen felkapta J-t és a jacuzzi felé indult. Leültette a lányt a medence szélére és beindította a motort. J beledugta a lábujját a vízbe.
- Áú. Ez hideg.
- Dehogy az – szólalt meg mögötte Chester és egy mozdulattal belelökte a lányt a medencébe, majd ő is utána ugrott. J prüszkölve törölte le az arcát. Aztán észrevette, hogy Chester nézi. A férfi olyan pillantással méregette, hogy a lány már egyáltalán nem érezte hidegnek a vizet. Sőt.
- Tényleg hideg a víz, látom – mondta rekedten Chester és közelebb lépett a lányhoz. A két tenyerét J mellére helyezte, mire a lány felsóhajtott.
- Miből gondolod, hogy fázom?
- Érzem a tenyeremen. A mellbimbóid bökik a kezemet. Felmelegítselek?

J 58.

Chester kilépett a klubból és a kocsija felé indult. Meg akarta keresni J-t, hogy elmondja neki az érzéseit. Minden kis utcába benézett, de a lány nem volt sehol. Aztán Chester meglátta. A Chrysler mellett ült a földön. A férfi odasietett és letérdelt előtte. Hallotta, hogy a lány sír.
- Jemina… - szólt neki halkan. – Jemina…drága…
J felemelte a fejét, szemében könnyek csillogtak. Remegő hangon megszólalt:
- Szeretlek, Chester. Olyan nagyon sajnálom, hogy idáig jutottunk…
Chester felemelte a kezét és végigsimított a lány könnyes arcán.
- Nem jobban, mint én. Szeretlek, Jemina. Szeretlek. És rájöttem arra, hogy hülye voltam és önző. A viselkedésed döbbentett rá, hogy mennyire megváltoztattalak…
- A…viselkedésem…? – kérdezett vissza J értetlenül, mire Chester bólintott.
- Igen. Ez, hogy így láttalak Amirral…Öszintén szeretnék veled beszélgetni. Mindenről. Hazajössz velem? Mégiscsak kényelmesebb egy fotelban ücsörögni, mint itt a földön, nem? – mosolyodott el a férfi és a kezét nyújtotta J-nek. Felhúzta a lányt, majd szorosan magához ölelte. A hajába temette az arcát.
- Nem akarlak elveszíteni, Jemina. És szeretném, ha olyan lennél, mint régen. Változz vissza azzá a Jeminává, akibe belezúgtam Phoenixben.
J felemelte a fejét és könnyes szemmel elmosolyodott.
- Hogy micsoda? Belém zúgtál már Phoenixben? Én azt hittem, hogy csak meg akartál…
Chester a tenyerével befogta a lány száját.
- Oké. Meg akartalak…hm…na. De nem ez a lényeg, hanem… - hirtelen abbahagyta a mondatot, amikor megérezte J nyelvének hegyét, amint hozzáért a tenyeréhez. Sóhajtott egyet. J ártatlanul, nagyra meresztett szemekkel bámult rá. A férfi el akarta húzni a kezét, de J nem engedte. Belecsókolt a tenyerébe, majd egyenként végigcsókolta a férfi ujjait. Látta, hogy Chester mély levegőt vesz.
- Mi a baj? – kérdezte halkan, miközben az ujjaival Chester csuklóján simogatta a tetoválást. – Nem megyünk haza?
A férfi megragadta a lány kezét és szinte betuszkolta a kocsiba, majd ő is beült. J az üléstámlának döntötte a fejét és behunyta a szemét. Elindultak hazafelé.
- Huh. Ragadok a piától – szólalt meg a lány és egy hirtelen mozdulattal lerántotta a felsőjét. Chester félreváltott, mire J – még mindig csukott szemmel – elmosolyodott.
- Hé. Ez mi volt? Elég szörnyen hangzott…Húúú. Ez a nadrág is ragad – és fél perc múlva már egy szál melltartóban és bugyiban ücsörgött a kocsiban. Chester megint félreváltott és J megint elnevette magát. A férfi rekedten megszólalt:
- Jó lenne, ha nem szórakoznál velem, amikor vezetek. Rendben?
J ártatlanul ránézett.
- Én? Szórakozom? Nem értelek. A nyakamba borult fél üveg tequila és megőrülök a ragadós ruháktól. Ennyi. Mi ezzel a baj?
- Hm. Direkt csinálod. Tudom. Húzod az agyam.
- Éééén? – kérdezett vissza J és az orra alatt elmosolyodott. – Akkor szerinted ezt is direkt csinálom?
Egy mozdulat és a melltartó a férfi ölében landolt.
- Ó. Bocsi. Véletlenül lerepült rólam – vihogott J és a ruhadarab után nyúlt. Közben teljesen „véletlenül” hozzáért a férfi nadrágjához. Chester mély levegőt vett és eltolta J kezét.
- Drága. Ne szórakozz velem. Veszélyes dolgot művelsz.
- Tudom. De tök dögletes vagy, amikor vezetsz. Szeretem nézni a mozdulataidat. Szeretlek nézni. Szeretlek. És még sosem szerelmeskedtem kocsiban…
Chester egy hirtelen mozdulattal egy sötét, üres parkolóba kormányozta a kocsit és leállította a motort. Behúzta a kéziféket és felkapcsolta a belső világítást. Szemében vad vágy lobogott, amikor J-re nézett. A lány némán állta a tekintetét és zihálva vette a levegőt.
- Mielőtt megkérdeznéd, már nem vagyok részeg. Tudom, mit beszélek…Tudom, mit akarok…
- Ismerős szöveg. Hol hallottam már? – kérdezett vissza Chester, miközben a lány hajába túrt és közelebb húzta magához.
- Öööö…nem is tudom – mondta J és a pillantása Chester közeledő szájára tapadt. Már tényleg nem volt részeg, de az alkohol még dolgozott benne. A szíve ezerrel vert, az öle lüktetett, és elég volt csak ránéznie a férfira és úgy érezte, menten elájul a vágytól. A férfi szája megállt az ő szájától egy centire és a lány érezte Chester forró leheletét. Behunyta a szemét és várta a csókot.
Chester csak nézte a lányt. Érezte az egész testében szétáradó vágyat és alig tudta megállni, hogy ne vesse magát J-re. Ehelyett csak nézte. Aztán a lány háta mögé nyúlt és egy mozdulattal ledöntötte az ülés háttámláját. J sikkantott egyet és hanyatt dőlt.
- Uhhh. Ez…nem túl kényelmes… - mondta a lány. Fészkelődni kezdett, ám mozdulatlanná dermedt, amikor Chester elvigyorodott és a keze vándorútra indult. Végigsimított J arcán, a nyakán, majd lejjebb siklott. A férfi látta, hogy J kapkodva veszi a levegőt, ahogy hozzáért a melléhez. Finoman becsúsztatta a kezét a lány bugyijába, mire J teste megrándult és a lány felnyögött. Megragadta Chester csuklóját.
- Ez így nem lesz jó…hülye ötlet volt ez a kocsiban szeretkezés…
- Miért? Én élvezem, hogy itt vagyunk – somolygott Chester. – Neked mi a bajod vele?
- Szétmegy a hátam, nyomja ez a francos ülés…
- Akkor gyere.
Chester J dereka alá csúsztatta a karját és áthúzta a lányt az ölébe. Kicsit hátrébb tolta az ülést és így viszonylag kényelmesen tudtak ülni. A lány mellkasa pont Chester arca előtt volt és a férfi megcsókolta először az egyik, majd a másik mellét. Aztán J hátára tette a kezét és még közelebb húzta a lányt.
A lány felnyögött, amikor megérezte Chester száját. A férfi gyengéden a szájába vette a mellbimbóját és finoman játszani kezdett vele, szívogatta, nyalogatta, miközben a keze J hátát simogatta. A lány úgy érezte, milliónyi lepke rajzik a hasában. Ölét erősen Chester ágyékához nyomta és a férfi nadrágját keresztül is érezte, hogy Chester akarja őt. Itt és most. Ebben a kocsiban, ebben a nem túl kényelmes pózban. J lenyúlt és nehezen, de kigombolta a férfi nadrágját. Egy kicsit felemelkedett és segített Chesternek lejjebb tolni a nadrágot. Épp csak annyira húzta le róla, hogy egymáshoz férjenek. Hangos zihálásuk betöltötte a kocsit, és bár nem volt hideg, az ablakok bepárásodtak.
- Baszki – lihegte J.
- Mi van? – kérdezte Chester és J-re nézett.
- Nem vagyunk normálisak…Felnőtt fejjel kamatyolni akarunk a kocsiban…istenem, mint a tinik,hihi…
- Örülök, hogy ennyire viccesnek találod a dolgot – dünnyögte Chester, majd megpróbált lejjebb csúszni. Vagy feljebb. Aztán hátranyúlt és eldöntötte a vezetőülést. Így most ő feküdt hanyatt, és tényleg nem volt túl kényelmes. De a kényelmetlen érzés eltörpült J látványa mellett. A lány a csípője felett térdelt és őt nézte, olyan pillantással, hogy Chester pulzusa elszállt az égig. Megragadta J derekát és húzni kezdte maga felé.
- Gyere közelebb – szólt a lánynak rekedten.
- Mi…
- Gyere közelebb. Gyere. Kérlek. Térdelj fölém.
J-nek leesett, hogy Chester mit is akar. Meglódult a szívverése, a lány attól félt, hogy kiugrik a helyéből. Centiről centire mozdult, miközben Chester szemébe nézett. Kitámasztotta magát a kocsi ablakán és a tetőkárpiton, próbált valami stabil helyzetet találni.
Chester szíve vadul vert, amikor J elhelyezkedett fölötte. Ahogy hanyatt feküdt, a lány öle pont az arca fölött volt. Chester felemelkedett egy kicsit és megcsókolta J-t a bugyiján keresztül. A lány felnyögött és hátravetette a fejét. A következő pillanatban hallotta a reccsenést és érezte, hogy az öle immár szabad. Nincs semmi akadály közte és Chester között. A férfi megmarkolta a fenekét és még közelebb húzta a lányt. Amikor J megérezte Chester leheletét, visszatartotta a levegőt. Ám ahogy a férfi belecsókolt, majd belécsúsztatta a nyelvét, nem tudta megállni és megint felnyögött. A csípőjét ösztönösen előrébb tolta, hogy még jobban érezhesse Chester kényeztetését. A férfi simogatta a lány fenekét, a derekát, a combjait, közben pedig többször is az orgazmushatár széléig juttatta J-t.
- Elég – nyögte a lány a sokadik alkalom után. – Nem bírom ki, ha még egyszer abbahagyod…kérlek…
Lejjebb csúszott, a férfira hajolt és megcsókolta. Érezte Chester száján a saját ízét. Ettől még jobban felizgult és megvadult. Olyan erővel csókolta Chestert, hogy összekoccantak a fogaik. J megérezte a férfi kezét, ahogy belemarkol a hajába, és ez tette fel az i-re a pontot. A lány kész volt.
Chester látta és érezte, hogy J mennyire az elélvezés vékony határvonalán egyensúlyoz. Ő sem volt már messze a beteljesüléstől. Egy tinédzser pár 3 perc alatt lezavart volna a kocsiban egy menetet, ők pedig…itt bénáznak. Nem mintha nem lenne jó. Sőt. A férfi felnyögött, amikor J keze lecsúszott kettejük közé és hozzáért a férfiasságához. Sürgősen ki kell találnom valamit, mert ez így nem oké – futott át a férfi agyán a gondolat.
- Drága…figyelj rám egy kicsit… - szólt J-nek, majd sóhajtott, amikor J megsimogatta a köldöke alatt.
- Igen? – suttogta J, miközben csókokkal halmozta el Chester mellkasát és egyre lejjebb haladt. Chester felhúzta magához.
- Figyelj…ez így…
- Gyere – mondta J és a két ülés között hátramászott. Mire Chester képes volt arra, hogy megmozduljon és sikerült kigabalyodnia a nadrágjából, J a hátsó ülésen feküdt és várta. A férfi elhelyezkedett J lábai között. Ahogy egymáshoz ért az ágyékuk, egyszerre nyögtek fel. Nem sokat tétováztak, Chester azonnal a lányba hatolt. J a helyszűke miatt felhúzta a lábait a mellkasára. Annyira intenzíven érezték egymást, hogy nem tudták visszafojtani az élvezet hangjait.
J már az ájulás határán volt, amikor meghallotta, hogy Chester beszélni kezd hozzá.
- Jemina…nézz rám…
A lány nagy nehezen a férfi arcára fókuszált.
- Beszélj hozzám… - szólt a lány, majd felnyögött, amikor Chester eltávolodott belőle. Megragadta a karját és visszahúzta.
- Ne…kérlek…gyere vissza…azt akarom, hogy újra…
- Hogy újra…mi? – kérdezett vissza rekedten Chester, miközben lassan, nagyon lassan megint elmerült J-ben. Hangosan zihált, aztán a mozdulatai gyorsulni kezdtek.
- Ezt akarom…hogy újra bennem legyél…teljesen… hogy az enyém legyél… - zihálta J és két kezét Chester arcára tette. A férfi alig tudott megszólalni:
- A tiéd vagyok… örökre…
- Szeretlek, Chester – suttogta J, megadva ezzel Chesternek a végső lökést. A férfi megtámaszkodott az ülésen. Elakadt a lélegzete, ömlött róla a víz és érezte, hogy képtelen visszatartani magát. J arcát nézte, a száját csókolta, miközben egyre hevesebb ütemben mozgatta a csípőjét. Aztán néhány perc múlva mindkettőjüket magával rántotta a kielégülés örvénye. A csúcson Chester a lány szemébe nézett és megismételte:
- A tiéd vagyok…örökre…

J 57.

- Bassza meg – csúszott ki a káromkodás Chester száján, mire Amir röhögve hátba vágta.
- Mi a baj? Az a csajszi? Jó kis buksza, igaz?
- Igen, de…
- Nincs de. Amir Derakh beveti minden eszközét és 3 perc múlva a kiscsaj itt ül az asztalunknál, az ölemben! Fogadunk?– kérdezte Amir, mire Brandon és Elias nevetve belement a fogadásba. A tétek megtétele után Amir felpattant és a bárpult felé indult.
- Azt te csak hiszed, hogy az öledbe fog ülni. Csoda lesz, ha nem rúg tökön – dünnyögte az orra alatt Chester, de azért kíváncsian figyelte barátja „hadműveletét”. Kíváncsian, várakozóan és féltékenyen. Látta, hogy Amir odalép a bárpultnál ülő lányhoz és a füléhez hajolva mond valamit neki. Chester várta, hogy mikor csattan Amir arcán egy óriási pofon, vagy mikor kap egy rúgást a lábai közé. Ám ezek elmaradtak, és Chester legnagyobb megdöbbenésére a pultnál ülő lány elnevette magát. A férfi alig hitt a szemének, amikor a lány lecsúszott a bárszékről, nyakon ragadta a tequilás üveget és Amir nyomába szegődött, aki visszaindult hozzájuk. Lesz meglepetés – gondolta magában Chester. Aztán meglátta, hogy Amir kézen fogja a lányt, aki nem tiltakozott az érintése ellen. Basszus. Ezt nem hiszem el – ámult el a férfi. Megengedte Amirnak, hogy megfogja a kezét. Már az furcsa volt a férfinak, hogy a lány egyáltalán szóba állt a barátjával. Oké, bulizni jött, de ez nem azt jelenti, hogy mindenkivel kézen fogva kell mászkálni. Chester őrülten féltékeny lett erre a látványra. Látta a lány arcán, hogy nem egészen józan, de nem lehet mindent az alkoholra fogni. Basszus. Ha Amirral ezt csinálja, mi lehetett a múltkor Chrissel? Vagy akárkivel? Jézusom. Miket gondolsz te erről a lányról? Hiszen szereted, vele élsz. Bíznod kellene benne – csodálkozott magán a férfi. Amir időközben átverekedte magát a tömegen és megállt az asztaluknál. Maga mellé húzta a lányt.
- Ők a barátaim és a zenésztársaim, Ryan, Brandon, Elias. Ő pedig a támogatónk, producerünk és barátunk, Chester Bennington…
J éppen másfelé figyelt, amikor Amir bemutatta a többieket, mert meglátott egy nagyon érdekes szabású felsőrészt egy lányon, de Chester nevére odakapta a fejét. Alig hitt a szemének. Mit keres ő itt? Hiszen elvileg fáradt volt, amikor eljöttem otthonról – csodálkozott a lány. Látta Chesteren, hogy ő sem lepődött meg kevésbé, hogy itt találkoznak. Szóval ehhez nem volt fáradt. J mérges lett. Az asztalra támaszkodott és Chesterhez hajolt, olyan közel, hogy az orruk majdnem összeért.
- Helló, drágám – köszönt gúnyosan a férfinak. – Te itt? Már nem vagy fáradt? Vagy csak nem akartál velem lenni? Inkább hagytad, hogy eljöjjek otthonról egyedül, hogy aztán te is leléphess! Egyedül. Ez nem jött össze, drágám, büdösül lebuktál ám!
- Jemina…- kezdett bele Chester, de a lány közbevágott, miközben hadonászni kezdett.
- Ne. Ne kezdj el magyarázkodni. Dühös vagyok és csalódott, ráadásul ittam is, úgyhogy ha most még nekiállsz mentegetőzni, abból kurva nagy balhé lesz.
Amirék csak a fejüket kapkodták. Nem értették, mi is zajlik Chester és J között. Drágám? Fáradt? Mi van??? Brandon felemelte a kezét, mintha az iskolában lett volna.
- Ööö…bocs, de most mi a fene van? Ti ismeritek egymást?
J a fiatal fiú felé fordult.
- Igen. Chesterrel élek. A barátnője vagyok. Vagy az élettársa. Vagy a nem is tudom, mije. Mindegy.
- Nem mindegy – szólalt meg Chester és megpróbálta megfogni J kezét, de a lány hátrébb lépett.
- Miért nem mindegy? Totálisan tökmindegy, hogy kid vagyok, ha hazudsz nekem.
Chester vett egy mély levegőt és megint a lány keze után nyúlt, de J elrántotta a karját és Amirhoz fordult.
- Na. Szóval miután sikeresen bemutatkoztam, mint Chester Bennington akárkije, leülhetek ide közétek?
Amir leült az egyik fotelbe és vigyorogva maga mellé mutatott.
- Csüccs le. Ha gondolod, Chaz mellé is ülhetsz ám.
- Kösz, nem. Még elharapnám a torkát dühömben – mondta J, szintén vigyorogva, és megpróbált átmászni Amir lábain, hogy elérje a másik fotelt. A megivott tequila hatása megint jelentkezett és J megingott. Magasra emelte a kezében tartott üveget és lezöttyent Amir ölébe. Vihogni kezdett.
- Bocsika. Nehogy azt hidd ám, hogy direkt volt. De azért maradhatok?
- Naná, szépségem – nevetett Amir, és átkarolta J derekát. – Vigyázz arra az üvegre ám! Értékes pia van benne.
- Kérsz? – nyújtotta a férfi felé az üveget J, mire Amir bólintott és nagyot kortyolt a tequilából.
- Apám, ez ütős. Hogy bírod?
- Sehogy nem bírja. Nem látod, hogy tökrészeg? – szólalt meg Chester dühösen. Eddig hallgatott és türtőztette magát, de nem bírta tovább szó nélkül. Kavarogtak benne az érzések, ahogy látta J-t Amir ölében ülni és jókedvűen nevetgélni. Maga sem tudta, mit érez: dühöt, féltékenységet, félelmet? Vagy mind a hármat egyszerre? Dühítette, hogy J ennyire jól érzi magát Amir ölében és eszébe sem jut leszállni onnan. Féltékeny volt, mert látta Amir karját a lány dereka köré fonódni. És félt. Félt, hogy J elhagyja. Ahogy a felszabadultan nevetgélő lányra nézett, tudatosult benne, hogy ha nem figyel J-re és nem törődik vele eléggé, a lány elhagyhatja. Bár J szinte soha nem kért tőle semmit, Chester tudta, hogy ez korántsem azt jelenti, hogy a lánynak nincsenek is vágyai, álmai, kívánságai. Csak nem terheli vele. A férfi nézte a lányt és Amirt és most a régi J-t látta. Azt a J-t, akivel Phoenix-ben találkozott, és aki már ott levette a lábáról. Egy vidám, vicces fiatal lányt, aki vagány dumáival megnevettette Amirékat. Ez volt az a pillanat, amikor Chester rájött, J mennyi mindent feladott, hogy őt boldoggá tegye. Többé-kevésbé feladta a munkáját, mert sokat vigyázott a Bennington-gyerekekre. Feladta a saját cégről szőtt álmait. Feladta a barátait, kivéve Katet és Drew-t. És…feladta azt a vágyát, hogy gyereket szüljön, neki. Feladta szinte mindenét, ami valaha ő volt. Ezt pedig Chester nem akarta. Most kezdte tisztán látni, hogy nem elég, ha testileg teljesen egymásra vannak hangolva. A lelküknek is együtt kell lenni ahhoz, hogy ez a kapcsolat ne sorvadjon el és ne arról szóljon, hogy az egyik fél teljesen alárendeli magát a másiknak. Chester elhatározta, hogy ezentúl sokkal jobban figyelni fog J-re, minden apró rezdülésére. Úgy látszik, látnom kellett, hogy Jemina mással is jól érzi magát, nem csak velem – gondolta magában a férfi szomorúan, miközben J-t és Amirt nézte.
Az üveg tequila már régen elfogyott, a pincér épp most hozta ki a következő üveget, amit J rögtön ki is sajátított magának. Ám Amir is inni akart belőle és megpróbálta elvenni a lánytól az üveget. Játékosan huzakodni kezdtek, aminek az lett a vége, hogy a tequila egy része J nyakába ömlött. Ez pedig egy pillanat alatt kijózanította a lányt. Pont annyira, hogy J felfogta, mit is művel. Itt ül egy nyilvános szórakozóhelyen, tökrészegen, bűzlik a tequilától, és a szerelme szeme láttára szinte hetyeg annak barátjával. És ami számára a legszörnyűbb volt, az az, hogy élvezte Amir társaságát. Élvezte, hogy tud vele baromkodni, élvezte, ahogy a férfi ránéz és ahogy hozzáér. Amir többször is végigsimított a karján, az arcán, a nyakán, a derekán. Ám J hirtelen megérezte, hogy a férfi most másképp ért hozzá. Nem viccből és nem poénból. Hanem úgy. Ránézett Amirra és megijedt. Megijedt attól, amit tett, és megijedt attól, amit a férfi szemében látott. Vágy. Szenvedély. J megrettent. Én ezt nem akartam – gondolta magában, és kibontakozott Amir öleléséből. Rémülten, falfehér arccal Chester szemébe nézett, aki csak figyelte őt, amint Amirral szórakozott. Istenem. Mit tettem? Szó nélkül átmászott a foteleken és a lábakon és erőszakosan túrta előre magát a tömegben. Vissza sem nézett. Néhány perc múlva már nyoma sem volt.
Chester ismerte a lányt. Tudta, hogy mi játszódott le benne, látta a szemeiben a felismerést, amire ő maga is rájött: hogy ők nem lehetnek boldogok a másik nélkül. Senki mással nem lehetnek boldogok. Chester felállt az asztaltól. Megütögette Amir vállát.
- Kösz, haver.
- Mi van? – nézett rá Amir értetlenül, mire Chester csak legyintett.
- Nem érdekes. Kösz. Én leléptem. Ti még bulizzatok egy kicsit.
- Ööö…és Jemina…hová ment?
- Nem tudom. De téged ne is érdekeljen, oké? – mondta Chester mosolyogva, de ebben a mondatban és mosolyban volt némi fenyegetés is. – Jemina az én barátnőm. És az is marad.
- Oké, de attól még nem lehet…
Chester megrázta a fejét.
- Nem. Amir, kérlek, állítsd le magad, nem akarok veled balhézni. A barátom vagy.
- Képes lennél rá? Egy nő miatt? – nézett Chesterre értetlenül Amir.
- Érte bármire képes lennék – jelentette ki egyszerűen Chester, majd intett és ő is otthagyta a társaságot.
J az utcán sétált. Még nem volt teljesen józan, de egyre tisztábban látta, hogy mit művelt. És egyre jobban tudatosult benne, hogy neki Chester az élete. Bár jólesett neki Amir viselkedése, tudta, hogy ez csak „önigazolás”. Hogy még másnak is kellhetne, mint nő. Nem mintha neki más kellene, mint Chester. Hirtelen meglátta az út szélén parkoló Chryslert. Bárhol felismerte volna Chester kocsiját. Lassan odalépkedett az autóhoz és leült a földre az egyik kerék elé. Átkulcsolta a térdeit és lehajtotta a fejét. Behunyta a szemét és maga előtt látta Chester arcát, ahogy őket figyeli. J rájött, hogy a férfi arca nem dühös volt, hanem félelem és felismerés tükröződött rajta. Ugyanaz a félelem és felismerés, amit J is érzett. A lány lassan ringatni kezdte magát, miközben folytak a könnyei.

2011/09/09

J 56.

Telt az idő. A sebek külsőleg begyógyultak, de J nagyon nehezen tudott átlépni azon a gondolaton, hogy egy férfi hogyan üthet meg egy nőt. Nem értette, nem volt képes felfogni Rihanna viselkedését sem. A fiatal lány visszavonta a feljelentést és még mindig együtt volt Chris Brown-nal. J nem tudta elképzelni, hogy mi lehet, ami miatt ennyire ragaszkodik ahhoz a rohadékhoz. Néha meglepődött saját magán, mert felhívta Rihannát és beszéltek egy-két szót. Rihanna ezerszer is bocsánatot kért a gasztrorealitys viselkedése miatt, így most már normálisan tudtak beszélgetni. Ám mégsem volt minden rendben. A kapcsolata Chesterrel…a moziszobás beszélgetésük után egy darabig minden szép és jó volt, sokkal többet voltak együtt, és J azt hitte, ez nem csak neki jó, hanem Chesternek is. Aztán szépen lassan minden visszaállt a régi kerékvágásba, azzal a kivétellel, hogy Talinda kevesebbszer hozta a gyerekeket. Chester állandóan a stúdióban volt a fiúkkal, vagy a Ve’cel dolgait intézte, vagy a Club Tattoo-val kapcsolatban intézkedett. Éjszakánként holtfáradtan zuhant be az ágyba J mellé. Képtelenek voltak pár szónál többet váltani, mert a férfi állandóan rohant valahová. Chester nem vette észre a változást J-n. Nem vette észre a felgyülemlő feszültséget, a lassan eltűnő varázst a kapcsolatukban, az ellaposodott, csupán köszönésre korlátozódó beszélgetéseket. Ő azt hitte, a lány szimplán megértő és mindig, mindenben mellette áll. Ez persze így is volt, de J kezdett megkattanni. Napokig az üres lakásban egyedül…Néha szinte könyörgött Talindának, hogy hadd mehessen át hozzá meg a gyerekekhez. És sokszor legszívesebben felpofozta volna Chestert, hogy vegye már észre magát. J látta, hogy a férfinak kell a pörgés, de azért nem veheti a világ összes gondját a vállára. Megpróbált beszélni a férfival, de persze mindig megzavarta őket egy telefonhívás vagy fontos e-mail vagy bármi, és Chester rögtön ugrott és intézkedett, legyen akár reggel 5 óra vagy éjfél. És…bár J soha nem gondolta volna magáról, hiányzott neki a szex. Rettenetesen hiányzott. Eleinte még sikerült összehozniuk egy-két kóbor szeretkezést, de most már…J számolni kezdett, és rádöbbent, hogy több, mint egy hete semmi sem történt köztük. A lány begubózott. Elvonult a tervezőszobába és ezerrel dolgozni kezdett egy új kollekción. Érezte, hogy muszáj valamit kezdenie magával, mert bármennyire is szerette Chestert, nem volt hajlandó ennyire alárendelnie magát neki. A tervezés mellett rendszeresen átjárt Chris Cornell-hez, volt, hogy Dravent és Tylert is elvitte hozzájuk. A férfi látta rajta, hogy baj van, de nem akart rákérdezni, mert nem akart tolakodó lenni. Sokszor mentek sétálni a gyerekekkel, vagy piknikezni, vagy fürdeni, és J egy kicsit megnyugodott. De csak addig, amíg volt vele valaki. Amikor a séták után belépett a mindig üres házba, valami megmagyarázhatatlan feszültség lepte el. Mintha a háznak lett volna valami rossz kisugárzása, mert ahogy elment otthonról, mindig jobban érezte magát. Néha bepróbálkozott Chesternél, hogy legyenek egy kicsit együtt, de most már meg sem kísérelte. Elege lett. Amikor Chester egyik nap közölte vele, hogy fáradt, J vett egy mély levegőt és közölte a férfival, hogy lelép. Egyedül. És mielőtt a férfi tiltakozhatott volna, J elhúzta a csíkot.
Megint a Viper Room-ban kötött ki. És megint ugyanaz a mixer volt, mint amikor nagyon berúgott és tombolt. J felmászott a bárszékre. A mixer vigyorgott egyet, amikor meglátta a lányt.
- Hellóbelló, szépség. Tequila jöhet megint?
J csak bólintott és a pillantásával csírájában elfojtotta a mixer kísérletét arra, hogy kikezdjen vele. Dühös volt, bár meg is értette Chestert. Rengeteg a dolga és fáradt. De olyan régen nem voltak együtt, sehogy. Sem fizikailag, sem lelkileg. J még mindig imádott a férfival lenni, de azért néha hiányzott neki a társaság. Rihanna, a gasztrorealitys kaland és az azóta kialakult szar helyzet óta pedig a lányban csak gyűlt és gyűlt a feszültség és a düh. Tudta, hogy ki kell adnia valahol magából, és igyekezett nem a férfin levezetni az indulatait, de ma este úgy érezte, jobb, ha eljön otthonról. Utált veszekedni, így inkább lelépett, mielőtt balhé lett volna a dologból. Először csak sétálni akart egyet a közeli parkban, aztán mégis a nyüzsgő Sunset Boulevard-on kötött ki. És néhány perc múlva már a Viper Room-ban ücsörgött a bárszéken és csúnyán nézett a mixerre. A fiatal srác odatolta elé a tequilát és J gyorsan felhajtotta. Aztán a következőt is. Okult a múltkori esetből és eldöntötte, hogy lassan issza meg az egész üveget. Nem akarta magát kiütni, csak szalonspicces akart lenni és bulizni akart. Hátrafordult a széken és körülnézett. Elég vegyes társaság gyűlt össze a szórakozóhelyen és voltak közöttük érdekes fazonok is, de J már megszokta ezeket a stílusokat. Aztán meglátta a falon a plakátot, amin a heti fellépőket sorolták fel. L.A-ben ez is jó volt, hogy nem kellett a hétvégéket várni, hogy ha valaki jó koncertre akart menni, hétköznap is talált az ízlésének megfelelő fellépőt. És aznap…J kimeresztette a szemét. Anyám. Na ne. Pont ma? És itt? Legalább ennyi jó legyen a mai napban – gondolta J és az órájára nézett. Még néhány perc a kezdésig. A lány nyakon ragadta a tequilás üveget és leugrott a bárszékről. Átfurakodott a tömegen és nemsokára az első sorban ácsorgott, közvetlenül a színpad előtt.
Chester nem érezte jól magát. Egyrészt azért, mert egyedül volt otthon, másrészt a veszekedés miatt. Ami nem is volt igazán veszekedés, mert nem kiabáltak meg semmi ilyesmi nem történt. Csak Jemina közölte, hogy ő akkor most inkább lelép. Chester pedig hagyta. Látta a lányon, hogy jobb, ha nem erőlteti a beszélgetést, aminek talán veszekedés lett volna a vége. A férfi tudta, hogy J szeretett volna egy kicsit kimozdulni vagy csak együtt lenni vele, most, hogy nem volt náluk egyik gyerek sem és Chester is időben otthon volt. Chester azonban annyira fáradtnak érezte magát, hogy szívesebben maradt volna otthon, bebújt volna az ágyba a lánnyal és megnézett volna valami bugyuta filmet, amire nem kell odafigyelni. Ehelyett most itt ül egyedül a teraszon és egyik cigit szívja a másik után. J pedig elment. Valahová. A fene sem tudja, hová, de telefont nem vitt magával. Talán akkor nem ment messzire. Hirtelen megszólalt a telefonja. Chester a kijelzőre nézett.
- Helló, haver – köszönt a hívó félnek.
- Azt hittem, itt leszel a mai fellépésünkön – szólt bele a telefonba Amir, mire Chester felsóhajtott.
- Basszus. Bocs. Tudom, hogy megígértem, de…
- El kell jönnöd! Oltári a buli! Kurva jó kis közönségünk van! – üvöltötte Amir lelkesen Chester fülébe.
- Akkor hogyhogy nem vagy a színpadon?
- Ki kellett jönnöm hugyozni, annyi vizet ittam!
- Mit? Vizet? Persze – nevette el magát Chester.
- Azonnal ülj a kocsidba és vonszold ide a nyeszlett seggedet, oké? Nem mondhatsz nemet! Indulás! 5 perc múlva itt akarlak látni a színpad mögött! Különben kirúglak a Dead By Sunrise-ból, haver!
- De…
Amir kinyomta a telefont, mielőtt még Chester bármit is mondhatott volna. Ez lökött. Tényleg jó lehet a fellépésük, ha Amir ennyire pörög. A férfi nem tudta, mit csináljon. Szívesen elment volna megnézni a barátait, de J miatt nem akart. Hisz amikor a lány mondta, hogy menjenek el valahová, akkor Chester fáradt volt. Ha most elmenne itthonról…hát, abból valószínűleg cirkusz lenne, vagy legalábbis sértődés. Jogosan. Viszont Amirék fellépésére is kíváncsi volt, és tényleg megígérte nekik, hogy megnézi őket. Mi a fene legyen? – töprengett Chester, majd - vállalva az összeveszés kockázatát – kiírta egy cetlire, hogy hová ment. A cetlit felragasztotta a hűtőre, cipőt és egy vékony kabátot vett fel és beült a Chryslerbe. Amikor leparkolt a Viper Room-nál és kiszállt a kocsiból, már az utcán hallotta az őrjöngő tömeget. Ez tényleg jó kis buli – gondolta a férfi, Amirék jól felpörgették a hangulatot. Chester bement a szórakozóhelyre és leesett az álla, amikor meglátta, hogy mennyi ember van és milyen jól érzik magukat. Intett a mixernek és a biztonságiaknak, majd a színpad mögé sietett. Odaintett Amiréknak és hallgatta a koncertet.
J a színpad előtt állt, és tombolt. Nagyon jól érezte magát. Amikor meglátta a falon, hogy a ma esti fellépő a Julien-K lesz, megörült. Mondta már egy párszor Chesternek, hogy szeretné megismerni Amir-t, Ryan-t és másik két srácot is, de eddig nem sikerült összehozni a találkát. Hát majd most. Legalább látom és hallom őket zenélni – gondolta J, miközben üvöltötte a többiekkel együtt a dalokat.
Amir pont a lánnyal szemben állt a színpadon és már a koncert legelején kibökte J-t. A fellépés alatt végig figyelte a lányt és tetszett neki, hogy jól érzi magát. A Systeme de Sexe című számuk alatt például olyan táncot adott elő a lány, hogy azt bármelyik rúd körül pörgő sztriptízes lány megirigyelhette volna. A Kick The Bass-t végigénekelte velük, a Maestro-n majdnem bőgött. A Nvr Say Nvr-en megint tombolt. Amikor vége lett a koncertnek, a lány eltűnt a forgatagban. Amir egy darabig még kémlelte a tömeget, de nem látta sehol, így inkább a fiúkkal együtt Levonult a színpadról. Chester egyenként átölelte őket.
- Nem bántam meg, hogy eljöttem, pedig otthon akartam maradni – mondta vigyorogva a férfi, mire Amir a vállába bokszolt.
- Hát ajánlom is, hogy ne bánd meg! Nekem már megérte, hogy felléptünk itt. Olyan tuti csajt láttam, de olyat!
- Gondolom…valami kis csitrit, aki ott kellette magát előtted, mi? – kérdezett vissza Ryan röhögve, mire Amir megrázta a fejét.
- Nem. Nem csitri. Fiatal. És…úúú…baszottul jó kis bőr! Mindjárt megyek és megpróbálom megkeresni, ki tudja, hátha lehet vele valami… - kacsintott Amir a többiekre. – Menjünk a szokásos asztalunkhoz, már minden elő van készítve, bár ha Chester haver kocsival jött, akkor ő sajnos csak nézni tudja az alkoholos üvegeket…
- Igazán kösz a megértést, drága barátom – mondta Chester, miközben szorosan átkarolta a barátja nyakát és úgy tett, mintha meg akarta volna fojtani. Elég lassan jutottak az asztalukhoz, mert mindenki megállította őket és beszélni akart velük néhány szót, vagy egyszerűen csak gratulálni a fellépéshez.
J eközben ismét a bárpultnál ült és megbontotta a második üveg tequilát. Most – mivel nem gyorsan vedelte az alkoholt és a koncert alatt egy részét ki is dolgozta magából – nem volt agresszív, így nem ütötte le a mixert, aki néha bepróbálkozott nála. J azonban csak mosolygott rajta és néha adta alá a lovat. Szalonspicces volt, jól érezte magát, sokat nevetett a mixerfiún. A Julien-K fellépés dögös volt, J-nek nagyon bejött, amit a srácok műveltek a színpadon. Sajnálta, hogy Chester nincs itt, mert vele azért még jobb lett volna végighallgatni őket. Hirtelen megfordult a bárszéken, mert hangzavarra lett figyelmes, és megszédült. Baszki. Mégiscsak sok volt a pia – gondolta magában a lány, amikor érezte, hogy meglódul vele egy kicsit a világ. Belekapaszkodott a pult szélébe és mélyeket lélegzett.
Chesterék a megszokott asztalukhoz ültek. A férfi rengeteget nevetett Amirékon, amennyi hülyeséget össze tudnak hordani. Jó volt a kedve, bár J-vel jobban érezte volna magát. És a lány is már meg akarta ismerni Amirékat, itt lett volna a lehetőség. Amir hirtelen a bárpult felé mutatott. A mozdulata olyan heves volt, hogy az előtte álló poharat és annak tartalmát Chesterre borította. A férfi mellkasán és nadrágján végigfolyt a pezsgő.
- Basszus, Amir! Nézd már meg, mit…
- Ott a csaj! Csövi, csávók, én húztam!
- Mi van? – kérdezte Chester, miközben megpróbálta felitatni a pezsgőt magáról.
- Mondom, ott a csaj, akiről dumáltam az előbb!
Amir megint a bárpult felé mutatott, de Chester most elővigyázatos volt és gyorsan elkapta előle a másik poharat. Aztán arrafelé nézett, amerre Amir mutatott.

J 55.

55.

- Baszki, pedig bezártam az ajtót, tuti – nyögött fel J, amikor meghallotta, hogy valaki őket keresi. – Ez Talinda – ismerte fel a nő hangját. Chester feltápászkodott a földről, gyorsan magára kapta a boxert és J-nek is odadobta a szoknyáját meg a felsőjét. J belebújt a ruhákba és elvigyorodott.
- Bazz. Hihi. Bugyi nuku. Talinda tudni fogja, mit műveltünk, elég, ha ránk néz…
- Miért, mit műveltünk? Filmet néztünk, nem? – hajolt oda Chester a lányhoz és megcsókolta. - Szeretlek.
- Én is szeretlek, Chester. És most jelenésünk van Talinda előtt – mosolygott J. Chester kinyitotta az ajtót és kilesett.
- Szia, Talinda? Hát te? – köszönt a volt feleségének, aki vigyorogva figyelte a férfit és a mögötte megjelenő J-t.
- Huh. Sziasztok. Remélem, nem jöttem rosszkor.
- Hát…filmet néztünk… - mondta J, de közben elvörösödött.
- Aha. Értem. És jó volt?
- Ja. Fasza – felelte Chester. – Mi járatban vagy?
- Csak jöttem szólni, hogy a srácokkal leugrunk anyámékhoz néhány napra, ha nem gond. Szerintem rátok fér egy kis magány.
- Gondolatolvasó vagy. Épp kérni akartalak, hogy tehermentesítsd Jeminát egy kicsit – ölelte meg Chester a nőt. – Csak Dravent és Tylert viszed?
- Nem, Jaime és Isaiah is jön, ha nem gond. Elmegyek értük a suliba és már indulunk is.
- Oké. A kicsik hol vannak? Hadd köszönjek el tőlük.
- A szobájukban keresik, hogy melyik játékuk a legfontosabb, ami nélkül nem tesznek meg egyetlen métert sem – nevetett Talinda.
Felmentek az emeletre. A két kissrác felforgatta a szobáját és épp a hátizsákjukba tömködték a játékokat. Chester és J elköszöntek a kicsiktől, majd lekísérték őket a kocsihoz. A srácok addig integettek nekik, amíg el nem tűntek a látómezőjükből. Aztán Chester nekiállt készülődni az esti vacsorára. Már előre félt. Tartott attól, hogy ez az este sem lesz balhétól mentes. J összepakolt a két gyerekszobában, majd leült a tervezőasztalhoz és befejezte a munkát, amit a Rocawear-től kapott. Amikor meglátta Chester menetkész ruháját, leesett az álla.
- Baszki. Ez a szerkó…uhhh. Muszáj ebben menned?
- Miért, mi a baj?
- Chester, ettől a cucctól minden nőnek nedves lesz a bugyija! Na jó, nem csak a ruhától, hanem attól is, ami benne van… - nyújtotta ki a nyelvét a lány, majd felállt és megigazította a férfi pólóját. – Így. De ha lehet, ne nagyon nyújtózz, mert Calvin ki fog látszani.
- Ne szívd a véremet, drága. Semmi kedvem menni…
- Nyugi – simogatta meg J a férfi arcát. – Nem leszel egyedül. Ne félj.
- Nem jössz el velem?
J megrázta a fejét.
- Nem. Mit keresnék én ott? Te leszel Rihanna vendége, nem én. Azért majd mesélj, hogy mennyire ütötte ki magát ma is. Ó, és persze kíváncsi vagyok a főztjére…
- Hát arra én is. Na, adj egy csókot, indulok. Még felszedem Christ és együtt megyünk, úgy érzem, nem árt a harci szövetség.
Chester jól érezte. Amikor megérkeztek Chrissel Rihanna házához, a fiatal lány éppen a barátjával, Chris Brown-nal cirkuszolt. Úgy üvöltöztek, hogy zengett tőlük az utca. Chester nem akart közbelépni, hiszen semmi köze nem volt hozzájuk. Ám amikor észrevette, hogy Brown fenyegetően ökölbe szorítja a kezét, odasietett kettejük közé és igyekezett lecsillapítani az indulatokat. Brown dühöngve elvonult, Rihanna pedig sírva fakadt. Chesterhez próbált bújni, de a férfi elhúzódott, csak annyit engedett meg a lánynak, hogy belekaroljon. Amikor beléptek a házba, Chester tudta, hogy a vacsorájuknak lőttek. A konyhában óriási rendetlenség, a lakás többi részében szintúgy. Rihanna pedig ahelyett, hogy nekiállt volna megcsinálni a vacsorát, inkább a vodkásüveget részesítette előnyben. Időközben megérkezett Justin is, aztán Kat is befutott. Körbenéztek a lakásban és eldöntötték, hogy itt ma nem lesz se forgatás, se vacsorakészítés. A forgatócsoport dünnyögve elvonult, a kis csapat pedig – Rihanna kivételével – beült egy közeli kis étterembe és ott megvacsoráztak. Egy óra múlva mindenki hazament, megkönnyebbülve, hogy legalább ez az este nyugisan telt. Chester megint a tervezőasztalnál találta J-t, aki szorgalmasan aludt a papírjain. A férfi óvatosan bevitte a lányt a hálószobába, levetkőztette és lefektette. Bebújt mellé az ágyba és magához húzta J-t. A lány szorosan a karjaiba bújt, így aludtak el.
Másnap reggel Chester egyedül ébredt, de tudta, hogy hol van J, mert hallotta a szöszmötölést. Gyorsan lezuhanyozott és felöltözött. Lerobogott a konyhába, ahol J az asztalnál ülve itta a tejeskávéját.
- Jó reggelt, drága – adott egy csókot a lány feje búbjára Chester, majd előkotorta a rejtekhelyéről a bevásárlócéduláját. Vigyorogva figyelte J csodálkozó arcát.
- Itt eszedbe sem jutott keresni, igaz? – lengette meg a lány orra előtt a cetlit.
- Hát…túl nyilvánvaló hely volt, azért nem is néztem meg…Franc. Ha tudtam volna…Most már elárulod, mit fogsz főzni?
- Nem. Viszont segíthetsz bevásárolni, ha akarsz. De csak akkor, ha megígéred, hogy nem adod le a drótot senkinek, hogy mire készüljenek.
- Oké. Eszembe se jutott volna…
- Aha, persze. Na, öltözz, aztán menjünk.
A délelőtt gyorsan eltelt. Chester, J-vel az oldalán és a forgatócsoporttal a háta mögött végigjárta az apró kis üzleteket, ahol mindent meg tudtak venni a vacsorához. Nagyon jól érezték magukat. Sokat nevettek, bolondoztak, fagyiztak, beültek egy kis kávézóba. Chester rájött, hogy tényleg nem voltak még így J-vel együtt. Figyelmesen nézte a lányt. J felszabadultan viselkedett, olyan volt, mint amikor megismerkedtek. Egy gondtalan, vidám, fiatal lány, akibe szerelmes. Hazacipelték a rengeteg ételt, italt és egyebet, aztán Chester elvonult a konyhába, J pedig – bármennyire is szeretett volna vele maradni – kiment a teraszra a Rocawear-tervek társaságában. Néha megpróbált bekukucskálni a konyhába, de Chester mindig észrevette és játékosan megfenyegette. Órák múlva a lány arra eszmélt fel, hogy Chester leült mellé a napozóágyra.
- Megnézed a terítéket?
- Megnézhetem? Az nem csalás?
- Nem hiszem. Csak megnézed.
- Naná, hogy megnézem, tök kíváncsi vagyok rá – pattant fel a lány és besietett. Leesett az álla, amikor meglátta, hogy Chester mit is művelt. A férfi összenyitotta a nappalit a másik terasszal és úgy terített meg. J meg sem tudott szólalni.
- Baszki – hápogott néhány perc múlva. – Ez…óriási…anyám…
- Nem túl giccses? Vagy…nem is tudom…
- Chester, ez kurva jó! – fordult a lány Chester felé. – Ha nem te fogsz nyerni, én megeszem a kalapom! Már a teríték is tök guszta! Én viszont megyek, mert nemsokára jönnek a többiek.
- Ne menj el. Maradj itt, kérlek.
- Csak nem félsz egyedül? – mosolygott J a férfira és megsimogatta az arcát. – Nem lesz semmi baj, csak ne hagyd, hogy Rihenna, ó, vagyis Rihanna rád másszon, rendben?
- Ne menj el. Ez a ház a tiéd is, nem akarom, hogy egyedül legyek velük, drága. Kérlek. Nem kell semmit csinálnod, csak legyél itt mellettem.
- Nem lesz belőle baj?
Chester megrázta a fejét.
- Már megkérdeztem a szerkesztőket…
- Aha. Okés. Akkor maradok. De csak a háttérben.
- Kösz – hajolt oda Chester és megcsókolta J-t. Összerezzentek, amikor megszólalt a csengő. Chester vigyorogva indult, hogy kinyissa az ajtót. Chris érkezett meg, majd néhány perc múlva Kat és Justin is. J fellopakodott az emeletre és onnan figyelte őket. A hangulat egészen Rihanna érkezéséig felhőtlen volt. J elcsodálkozott azon, hogy ha valaki ennyire fiatal, mint Rihanna, annak miért kell ilyen erős sminket kenni az arcára. A fiatal lány arca olyan volt, mint egy maszk. J keze ökölbe szorult, amikor meglátta, hogy Rihanna megint megkörnyékezi Chestert. A férfi azonban mindannyiszor menekülőre fogta és házigazdai kötelességére hivatkozva állandóan mászkált. A kiszolgálás tökéletes volt, a vacsora szintúgy. Amikor Chester titokban körülkémlelt, hogy megkeresse J-t, a lány boldog mosollyal mutatta fel a hüvelykujját. A vacsora végeztével Chester elindította az előre bekészített cédét és előkerültek az alkoholos üvegek is. És előkerült J is. Chester először a stábtagoknak mutatta be a lányt, majd bevezette a nappaliba. Chris mosolyogva üdvözölte J-t, Kat pedig a nyakába ugrott. Aztán Chester odahúzta a lányt Justin elé.
- Justin, ő a barátnőm, Jemina.
- Szia, Justin Timberlake vagyok, és igazán örülök, hogy megismerhettelek. Irigyellek, haver – kacsintott Chesterre a fiatal srác.
- Ugyan máááár – szólalt meg egy nyafka hang a hátuk mögött. – Miért irgyli…igyre…irigyled?
- Rihanna, kérlek…legalább az utolsó estén ne csinálj balhét, jó? Tegnapelőtt megbeszéltük, ugye? – kérte meg Chester a fiatal lányt, de Rihanna már megint többet ivott, mint a többiek összesen, így tehát nem hallgatott a férfira. Odalépett J elé és egészen az arcába hajolt, mire J meglepetten hátrahőkölt.
- Mi a baj, cicus? – vihogott fel Rihanna, majd felemelte a kezét és megsimogatta J arcát. – Hú. De kis dögös dög vagy. De én szebb vagyok nálad. Sokkal szebb. És sokkal szexibb. Igaz, Justin?
A kérdezett csak legyintett egyet és elvonult. Chester J és Rihanna közé lépett.
- Rihanna. Menj ki a teraszra és szívj egy kis friss levegőt. Ne igyál többet – mondta a férfi halkan. J legnagyobb meglepetésére a fiatal lány szó nélkül megfordult és kivonult a nappaliból.
- Ezt hogy csináltad?
Chester megvonta a vállát és elvigyorodott.
- Nem tudom. Talán a hangom teszi. Vagy az elbűvölő személyiségem…
- Jó lenne, ha csak engem bűvölgetnél el, oké? – nevetett J és belecsípett Chester seggébe. Leültek Chrisékhez és fergeteges jó hangulat kerekedett. Mindannyian ittak, de csak mértékkel, pont annyit, amennyi a jó bulihoz kellett. Nagyon jól érezték magukat, nevetgéltek, ugratták egymást, aztán táncolni kezdtek.
J egy idő után elfáradt és kiment a teraszra a hűs levegőre. Nekitámaszkodott a korlátnak és hallgatta az óceán zúgását. Egyszer csak halk, de indulatos hangokra lett figyelmes és fülelni kezdett.
- Menj innen – hallott egy női hangot, Rihannáét. – Menj innen, Chris…
- Nem! Most azonnal hazajössz velem – felelte a Chris nevet viselő ismeretlen. Aztán megint Rihanna hangja, aki tiltakozni kezdett:
- Nem. Nem, nem! Nem kényszeríthetsz, hogy itt hagyjak mindent!
- De bizony! Mégpedig most azonnal…
- Hé, mit…mit csinálsz? Szzz…engedj el…áú, ez fájt! Chris!
- Fogd be a szád, te ribanc!
J felfogta, hogy mit is hall. Baszki, ez a pasi bántja Rihannát! Egy nőt. A lány követte a hangokat. Amikor közelebb ért, hallotta, hogy Rihanna és a férfi dulakodni kezd, majd Rihanna sírni kezdett.
- Ne…kérlek, Chris…ne bánts…
J abban a pillanatban ért oda, amikor a férfi ökle lesújtott és arcon csapta Rihannát. A fiatal lány térdre rogyott. J letérdelt mellé, nem törődve az idegen férfival. Felemelte Rihanna fejét.
- Jézusom. Ez az állat… - J elsápadt, amikor látta, hogy Rihanna orrából ömlik a vér. A fiatal lány sminkje régen elkenődött a sírástól, így J számára kiderült, hogy a sok alapozóval a kék és lila monoklikat kellett eltakarni. Elöntötte az agyát a düh. Óvatosan leültette Rihannát egy fotelba és felpattant. Odaállt az idegen férfi elé és üvölteni kezdett vele:
- Mégis mit képzelsz, te kis pöcs? Megütni egy nőt? Nem is egyszer? Szétverni az arcát? Milyen ember vagy te?
A férfi elröhögte magát, miközben J-t figyelte.
- Na, ide hallgass, kisanyám. RiRi az enyém, azt csinálok vele, amit akarok, úgyhogy jobb lesz, ha abbah…
J keze felemelkedett és egy villámgyors mozdulattal orrba verte a férfit, aki sziszegve kapott az arcához. Amikor megérezte, hogy folyik az orrából a vér, begőzölt, és J-re vetette magát. A lány azonban kemény ellenfél volt. Rihanna időközben összeszedte magát és betántorgott a házba. Sírva és sikoltozva hívta ki Chesteréket. A kis csapat kirohant a nappaliból. Abban a pillanatban értek a verekedés helyszínére, amikor az idegen férfinak sikerült közel férkőznie J-hez és egy borzalmas pofont kevert le a lánynak. Chester a férfinak ugrott, Chris és Justin alig tudta őket szétválasztani.
- Ez a kis ribanc kezdte – üvöltött a férfi és megint J felé indult, de Chris és Justin vasmarokkal tartotta. Kat időközben kihívta a mentőket és a rendőröket is. A mentősök elvitték Rihannát, mert úgy tűnt, a lány orra eltört. A rendőrök pedig bevitték a lány pasiját a rendőrörsre testi sértés alapos gyanújával. Chris Brown – merthogy ő volt a pasi – még a rendőrautóban is őrjöngve szidta J-t. A lány a földön ült és zihált. Nem akart kórházba menni, így a mentősök csak kitisztították a sebeit, majd elmentek.
Chester leült J mellé a földre.
- Drága…ezt miért csináltad?
- Muszáj volt megvédenem…muszáj volt…ez a rohadék egyszerűen leütötte… - suttogta J, majd behunyta a szemét, mert megszédült. Kat hozott egy üveg ásványvizet és szépen lassan kortyonként megitatták J-vel. Chris és Justin csak téblábolt, látszott rajtuk, hogy nem igazán tudják, mit tegyenek. Chester elküldte őket haza, de előtte megköszönte nekik a segítséget. Nemsokára Kat is elment, Chester pedig felnyalábolta J-t és bevitte a hálószobába. Ahogy levetkőztette, látta rajta a sérüléseket.
- Megölöm – hörrent fel, de J leintette.
- Ne foglalkozz vele, jó? Szerintem épp eléggé sikerült megaláznom… - mosolyodott el bágyadtan a lány. Chester óvatosan megsimogatta az arcát.
- Hát, drága…még egy-két nap, és le sem tagadhatod, hogy megvertek…Olyan buta vagy…szólnod kellett volna…
- És mire ti odaértek, Rihanna már talán nem is élt volna…te nem láttad azt az állati dühöt a faszkalap szemében…rémisztő volt…és láttam a smink alatt Rihanna arcát…tele van kék-zöld foltokkal…veri ez az állat…de jól elláttam a baját… - azzal a lány szeme lecsukódott és ájult-kábult-mély álomba zuhant.

J 54.

54.

Bumm. Tequila. Többet se fogok ilyet inni – ez volt J első gondolata másnap délelőtt, amikor feleszmélt. Fogalma sem volt arról, hogyan keveredett haza. Arra még emlékezett, hogy totálisan kiakadt, amikor meglátta Chester-t, ahogy átöleli Rihannát. Emlékezett a szívébe markoló fájdalomra és a félelemre, hogy elveszítheti a férfit. Aztán arról is voltak homályos emlékei, hogy Katnél nekiállt piálni. Hú. Bumm-tequila. Ennél ütősebb keveréket még nem ivott soha, de nem is fog, ezt megfogadta magában. Óvatosan elfordította a fejét és látta, hogy egyedül fekszik az ágyban. Chester vajon hol van? És…mi történt tegnap éjszaka? J lassú mozdulatokkal kimászott az ágyból és bevánszorgott a fürdőbe. Nem tudta, mennyi ideig állhatott a zuhany alatt, de amikor végzett és magára tekerte a törülközőt, már sokkal jobban érezte magát. Viszont bevillant néhány emlékkép is, amiket nem egészen értett. Muszáj kiderítenem, mi minden történt még – gondolta a lány. Felvett egy bugyit, egy ujjatlan, aprócska topot meg egy rövid vászonszoknyát, és Chester keresésére indult. Remélte, hogy a férfi itthon van és tudnak beszélni a tegnap estéről. J tisztán akart látni, akármennyire is fájó dologgal kell esetleg szembesülnie. A lány belesett minden szobába, de sehol senki. Lement a konyhába, megivott egy üveg ásványvizet, amikor zajt hallott, amiből rájött, hogy merre is van Chester. A lány vett egy mély levegőt és óvatosan benyitott a szobába. Nem is, inkább terem volt. Egy kisebb moziterem, óriási kivetítővel és szuper hangzással. Chester az egyik fotelben ült, a lábait az előtte lévő fotel háttámláját nyugtatta és egy filmet nézett.
Chester agyában egymás után születtek a dallamok, ahogy nézte a filmet. Fasza lesz – gondolta magában a férfi, majd az órájára nézett. Jemina vajon alszik még? Vagy már felébredt? A férfi elhatározta, hogy még megnézi a következő jelenetet, aztán felmegy J-hez. Egy perc múlva azonban rájött, hogy a lány ott van a szobában. Lehalkította a filmet és várta, hogy J mit fog mondani.
- Szia – köszönt a lány halkan, bátortalanul, Chester alig hallotta a hangját. – Nem zavarlak? Ha akarod, kimegyek…
- Gyere, ülj le – intett a férfi a maga mellett lévő fotel felé. J lassan odament és leült a fotelba. Felhúzta a lábait és összekucorodott. Nem mert Chesterre nézni. Percekig csak hallgattak, aztán Chester megállította a filmet.
- Mi az a bumm-tequila? – kérdezte, mire J összerezzent és továbbra sem nézett a férfira.
- Hát…4 cent tequilát öntesz egy pohárba, arra pezsgőt, ráütsz a pohár tetejére, amitől a cucc felhabzik, és úgy kell meginni…Én 6 cent tequilával kezdtem…azt hiszem…
- Szörnyen hangzik.
- Az is.
- Jemina, úgy érzed, hogy én csak kihasznállak téged? – szegezte a lánynak a kérdést Chester. – Hogy csak az ágyban kellesz nekem meg hogy a fiúkra vigyázz?
A lány végre a férfira nézett.
- Ezt miből gondolod?
- Tegnap Kat ezt vágta a fejemhez. És attól félek, hogy te mondtad neki.
- Nem. Én nem mondtam neki semmi ilyesmit. Viszont ő így látja.
- Hogy? Mit?
- Azt látja, hogy a srácok sokat vannak velem, akkor is, ha te nem vagy itthon. És azt is látja, illetve hallja, hogy…mi…izé…hogy mi rengeteget szeretkezünk...viszont soha nem megyünk el sehová kettesben. Se moziba, se vacsorázni, se táncolni, se hozzá, se Chrishez, se Mike-ékhoz vagy bármelyik sráchoz a bandából…szóval hogy én állandóan itthon ücsörgök, te pedig intézed a dolgaidat. Katnek ez úgy tűnik, mintha nem… - J elharapta a mondat végét.
- Mintha mi? Folytasd. Itt az ideje, hogy megbeszéljük a dolgainkat. Szóval Kat mit gondol?
- Azt gondolja, hogy te nem mersz engem felvállalni a nyilvánosság előtt. És…és néha én is úgy érzem, hogy…hogy szégyellsz engem… - hajtotta le a fejét J.
- Tessék? Hogy én szégyellek téged?
- Ne érts félre. Nem akarok melletted szerepelni az újságokban meg képeken meg mindenhol. Nem hiányzik. És imádom a fiaidat, ezt nagyon jól tudod, szeretem, ha itt vannak. Nem érzem őket tehernek. De… nekem az hiányzik, hogy néha kettesben legyünk. És nem csak akkor, amikor szeretkezünk. Nem kéne semmit csinálnunk, elég lenne, ha például kiülnénk a partra és csak néznénk a vizet. Vagy nézhetném, ahogy dolgozol. Vagy…bármi. Hiányzol nekem. Tudom, hogy rengeteg dolgod van és meg is értem. Ez az életed. Csak egy kicsivel több figyelmet kérek tőled…
- Ezért borultál ki Rihanna miatt is?
- Egyrészt igen. Másrészt meg…na jó, bevallom, hogy meg tudtalak volna ölni mindkettőtöket, amikor megláttam, hogy vigasztalni kezded. Aztán annyira…elbizonytalanodtam…nem tudom…féltem, hogy megfog magának, hogy…elbűvöl…
Chester J álla alá nyúlt és maga felé fordította a lány arcát.
- Jemina. Drága, figyelj rám. Nem akarok semmit attól a lánytól. Rendben? Higgy nekem. Én téged szeretlek, szívem minden dobbanásával. És sajnálom, ha elhanyagolva érzed magad. Tudod, amikor elkezdek valamin dolgozni, hajlamos vagyok elfelejtkezni a világról és nem veszek észre dolgokat. Beszélni fogok Talindával, hogy…
- Ne! Nem szeretném, ha azt hinné, hogy…
- De, beszélni fogok vele. És ő meg fogja érteni, mert vele is átestem ezeken a dolgokon, és azt hittem, tanultam belőle. Ezek szerint nem. Talinda szeret téged, úgyhogy nem lesz gond. Nem fogja azt hinni, hogy nem szereted a srácokat. A másik dolog pedig…
- Melyik másik? Már azt sem tudom, miket hordtam össze – mosolyodott el J és közelebb húzódott Chesterhez.
- Hát…a szexes dolog.
- Mi van vele?
J felkelt a fotelból. Leült Chester elé a földre és a férfi combjára fektette az arcát.
- Mit csinálsz, drága? Ne ücsörögj a lábam előtt.
- Szeretnék minél közelebb lenni hozzád, de a fotelban nem férünk el, ezért ültem ide – mondta J és megsimogatta Chester lábát. Érezte, hogy a férfi izmai megfeszülnek, majd a férfi a hóna alá nyúlt és felhúzta magához. Így J a férfi előtt állt. Chester a lábai közé húzta J-t, mire a lány felsóhajtott és beszélni kezdett.
- Ne haragudj rám, amiért így kibuktam. Meg sem vártam, hogy mit mondasz, azonnal a legrosszabbra gondoltam. Szeretlek. Olyan nagyon szeretlek. Sokszor úgy érzem, már nincs is saját személyiségem, annyira függök tőled. Mint egy drogos.
- Nem. Én tudom, hogy milyen az, ha az ember drogfüggő. Kis adaggal kezdődik, aztán egy idő után egyre több és több kell a mámorhoz. Aztán már nem a mámorhoz kell az anyag, hanem ahhoz, hogy ne érezd magad szarul. De térjünk vissza a szexhez. Mármint elméletben – tette hozzá, de a keze önkéntelenül is simogatni kezdte J combjait.
- Igen?
- A mi kapcsolatunk nem erről szól. Ugye, Jemina? Nem a szexről szól. Érzelmekről. Szerelemről. Szeretetről. Ragaszkodásról.
J bólintott. Mélyen Chester szemébe nézett.
- Szeretlek. Nagyon. Soha nem éreztem ilyet senki iránt. De…azért az sem mellékes, hogy fergeteges élmény veled a szex. Soha nem gondoltam volna. Bárhol, bármikor, bármit megtennék neked. Érted.
- Ez igazán megnyugtató – mosolyodott el Chester, majd vett egy mély levegőt, amikor J megfogta a kezét és behúzta a szoknyája alá. – Drága, épp most beszéltünk róla, hogy nem szerelmeskedhetünk állandóan…
- Nem. Tévedés. Nem erről beszéltünk. Én arról beszéltem, hogy oltári jó veled. Szeretem az érintésedet. Szeretem, ahogy hozzám érsz, ahogy simogatsz, ahogy rám nézel. És szeretek hozzád érni. Imádom a bőrödet, az illatodat, a…mindenedet. Megveszek tőled. Megveszek érted – mondta J halkan, majd egy hirtelen mozdulattal Chester ölébe ült.
- Milyen filmet néztél, Chester? – kérdezte tőle suttogva, miközben kényelmesen elhelyezkedett a férfi ölében. Chester felszisszent, amikor J „teljesen véletlenül” olyan közel ficánkolt hozzá, hogy a férfi megérezte a lány forróságát.
- Basszus, Jemina. Ne már. Ez…
- Mi a baj? Szóval…milyen filmet néztél?
- A srácokkal a Transformers 2. részének a zenéjén dolgozunk…
- Áááááááá, ez tök jó! Imádtam az első részt, főleg Űrdongót meg azt a dögös Chevy Camarót, amivé átalakult! Juj, de izgi! És hogy haladtok a zenével?
- Úgy érzem, én mára befejeztem. Más dolgom akadt – mondta Chester és J szoknyája alá nyúlva megragadta a lány fenekét. Az arcát a lány mellkasára fektette.
- Drága…annyira sajnálom.
- Mit sajnálsz?
- Már megint…basszus. Esküszöm, el kéne mennem valami pszihomókushoz. Az előbb beszéltük meg, hogy a kapcsolatunk nem csak a szexről szól. És én mégis arra vágyom. Már megint arra vágyom, hogy együtt lehessek veled.
- Indítsd el a filmet – suttogta J a férfi fülébe -, én addig bezárom az ajtót, mert tutira ránk fog valaki nyitni. A telefonod itt van?
- Nincs – rázta meg a fejét Chester, majd leemelte J-t az öléből. A lány kisétált a szobából. Chester keresett egy másik filmet és épp el akarta indítani, amikor megérezte a háta mögött J-t. A lány hátulról átölelte a derekát és szorosan hozzábújt. Így maradtak néhány percig, majd J előrenyúlt és elindította a filmet. Chester megfordult. Némán nézték egymást, aztán a férfi megcsókolta J-t, lágyan, finoman, gyengéden. A lány megfogta a kezét és a szoknyája alá húzta. Chester felnyögött, amikor megérezte a lány meztelenségét.
- Te…dög…megölsz… - suttogta halkan a lánynak, mire J elmosolyodott és egy mozdulattal megszabadult a szoknyától, majd a következő másodpercben a felsőjétől is. Ott állt meztelenül Chester előtt, és élvezte, ahogy Chester nézi. Látta, ahogy a férfin fokozatosan úrrá lesz a vágyakozás, és érezte, hogy a saját szívverése is egyre szaporább.
- Milyen filmet tettél be? – kérdezte, hogy egy kicsit elterelje a figyelmét arról, ami néhány perc múlva be fog következni, de nem sikerült. A pillantása Chester nadrágjára tévedt és a férfi szemmel látható vágya annyira felizgatta, hogy muszáj volt mély levegőt vennie. Lehúzta a férfi pólóját és simogatni kezdte Chester felsőtestét, minden négyzetcentiméterét. Csókokkal halmozta el a férfi nyakát, vállát, mellkasát, közben a derekát simogatta. Chester a nadrágja után nyúlt, de J lefogta a kezét.
- Majd én. Szeretnélek levetkőztetni. Szóval…milyen filmet tettél be? – kérdezte a lány, miközben a keze a férfi fenekére csúszott és közelebb húzta Chestert.
- Ööö…a…
- Ez egy új film? – nevetett fel J halkan, majd lassú mozdulatokkal kicsatolta Chester övét és kigombolta a nadrágját. – Szóval? Melyik film ez?
Chester csak a lány érintésére koncentrált. Érezte, hogy a pulzusa az égben van, pusztán a gondolattól, hogy nemsokára együtt lesznek. Aztán amikor J lehúzta róla a nadrágot és becsúsztatta a kezét az alsónadrágjába, a férfi kezdte elveszíteni a fonalat.
- Jemina…lövésem sincs már, hogy mit indítottam el…nem is érdekel…kérlek…
- Imádom Calvin Klein-t – vágott közbe a lány -, de jobban szeretem, amikor nincs rajtad – vette le Chesterről az alsónadrágot. A férfi felszisszent, amikor J megérintette a férfiasságát. Megfogta J kezét és magához húzta a lányt. Ahogy összeért az ágyékuk, egyszerre nyögtek fel. Chester végigcsókolta a lány testét, aztán a lány lehúzta a férfit a puha szőnyegre és ő következett. Kényeztette a férfi testének minden pontját és Chester totálisan kikészült, azt sem tudta, hol van. A korábban lezajlott beszélgetés mintha valami gátat szakított volna át mindkettejükben, és innentől kezdve nem volt megállás. Az élvezet olyan magas fokára juttatták egymást, hogy az ájulás kerülgette őket. A közösen, egyszerre elért, eget rengető kielégülés után csak feküdtek a földön és próbáltak magukhoz térni.
- Szeretnék egy tetoválást – szólalt meg hirtelen J, miközben az ujja hegyével finoman végigsimított a Chester mellkasán található mintán. – Megengeded?
- Drága, a te testedről van szó, a te bőrödről. Azt csinálsz, amit akarsz. Nem kell engedélyt kérned tőlem.
- De szeretném tudni, hogy tetszene-e neked, ha varratnék magamra valamit Kattel.
- Hát…
- Szóval inkább ne. Oké.
- Hadd fejezzem be – mondta Chester és felkönyökölt. Végignézett J-n, ahogy meztelenül fekszik a földön. – Szóval ha csináltatnál…arra ezer százalék, hogy beindulnék…és nem tudnál leállítani…
- Húha- mosolyodott el J -, akkor vigyáznom kell. Lehet, hogy nem is csináltatok, hihi. Ennél többet már nem bírok teljesíteni…
Chester megcsókolta a lányt és a szájába suttogott:
- Azt csinálsz, amit akarsz, én így is, úgy is szeretlek. De arra készülj fel, hogy ha tetoválásod lesz, akkor még ennél is többször meg foglak kívánni. És mit szeretnél csináltatni?
- Még nem tudom, majd kitalálom. Legyen meglepetés, oké?
- Kíváncsian vá…
- Chester, Jemina, itt vagytok? Hahó!