J 65.

- Cammie, drágám, ideje felkelni…Gyere, segítek.
- Mmmm…Miért kell felkelni? Olyan jól aludtam…
- Ennek örülök, kicsi szívem. Itt a doktornéni, meg akar vizsgálni. Segítek.
J a kislány feje és háta alá nyúlt, és ülő helyzetbe segítette. A kék szemek örömmel teli fájdalmat sugároztak felé. J elmosolyodott és megsimogatta a kislány hűvös homlokát. Ő volt az egyik kedvence a gyerekosztályon. Amióta kiszabták a büntetését, J lelkiismeretesen végezte a munkáját. Nem érezte tehernek, hogy itt kell lennie, bár a szíve minden nap megtelt fájdalommal, amikor reggelente belépett a kórház ajtaján. Cammie és az ikertestvére, Clementine már hónapok óta a kórházban feküdt, valamiféle nehezen gyógyítható immunbetegségben szenvedtek mind a ketten. J azért is figyelt rájuk jobban, mint a többi kisgyerekre, mert a lányok szülei nagyon ritkán jöttek be hozzájuk látogatni. És amikor itt voltak, akkor is az látszott rajtuk, hogy szívesebben lennének bárhol máshol. J-t ez dühítette. Nem értette a szülők viselkedését. Van két gyönyörű gyerekük, akiket meg kellene védeniük minden bajtól és óvni kellene őket. Ehelyett alig-alig látogatják őket és nem is érdeklődnek felőlük. Ha neki lehetne egy saját gyereke, akkor akár az élete árán is óvná és támogatná és szeretné.
- Ne menj ki, Miya. Kérlek – suttogott Cammie és megfogta J kezét, de a doktornő, aki mellettük állt, megrázta a fejét.
- Nem maradhat itt, tudja jól. Menjen ki, nem lesz semmi baj – veregette meg J vállát és megnyugtatóan mosolygott. – Csak a szokásos vizsgálatok.
J bólintott. Megsimogatta Cammie arcocskáját és kiment az egyszemélyes kórteremből. Lassan kisétált az épület elé, és leült egy padra. Körülnézett. A kórház környezete nagyon szép volt. Hatalmas füves-fás-parkosított terület, gyönyörű virágágyásokkal, apró kis tavakkal, körülöttük padokkal. J most az egyik ilyen kis tavacska mellett ült. Ide szokta kihozni a lányokat, amikor csak lehetett. Sajnos Clementine volt rosszabb állapotban, és az orvosok nem sok jóval biztatták az amúgy eléggé érdektelen szülőket. J sok időt töltött a kislánnyal, és Clementine nagyon hálás volt érte. Akárhányszor meglátta J-t, megpróbált elmosolyodni és legalább a karját felemelni, de ez nem mindig sikerült. Arca legtöbbször fájdalmas volt, mert nem tudta mozgatni a végtagjait. J rengeteget mesélt neki, és volt olyan is, hogy beültette a lányokat a tolószékbe, és együtt töltöttek egy kis időt a kórház parkjában. Ám J most egyedül ücsörgött. Épp a hálátlan és nemtörődöm szülőkön járt az esze, amikor megérezte, hogy a lehalkított mobilja rezegni kezd a zsebében. Elővette, de a hívás abbamaradt. Ismeretlen szám. Ma már negyedszer. És mindig leteszi, mielőtt beleszólnék – gondolta J dühösen. Ki a fene szórakozhat velem? Meg kéne kérnem Chester-t, hogy próbálja meg kinyomoztatni valahogy ezt a telefonszámot. Meg a névtelen, mocskolódó e-maileket is, amiket az utóbbi időben kapok. Valaki nagyon utálhat. De ki lehet az? J-nek először Robina jutott az eszébe, de aztán rájött, hogy a szőke nőci nem olyan okos és furmányos, hogy ilyen ötletek az eszébe jussanak. És nem olyan zseni sem, hogy fel tudja törni az e-mailjeimet, a jelszavaimat, és a nevemben leveleket küldözgessen Samnek meg Talindának meg Elkának. J elmosolyodott, ahogy eszébe jutott a három nő. A három grácia. Chester három asszonya. Elka volt az első fontos nő Chester életében, ő szülte Jaime-t és később Isaiah-t. Samantha Draven édesanyja volt. Talinda pedig Tyler mamija. És én vagyok a negyedik…gyerek nélkül. Én vagyok az egyedüli, aki nem adhat gyereket Chesternek – keseredett el a lány. Meglepődött azon, hogy amennyire rosszul sült el az első találkozásuk Samanthával, Chester első feleségével, annyira jóban vannak most. Az ítélethirdetés után, amikor kijöttek a bíróság épületéből, J látta, hogy mennyien eljöttek miattuk. És itt nem a rengeteg szenzációhajhász újságíróra gondolt, hanem a közös barátaikra. J hihetetlen mennyiségű szeretetet és támogatást kapott mindenkitől. Amikor J először meghallotta, hogy Sam milyen e-mailt kapott állítólag tőle, nagyon kiakadt. Amikor pedig Elka is megmutatta a levelet, majd Talinda is, hát akkor már végképp nem tudta, mit csináljon. Nem volt elég, hogy megkapta a 200 óra közmunkát, a megalázó bokaperecet és a lakhelyelhagyási tilalmat, még ez is…Szerencsére a nők hittek neki, hiszen ismerték J-t. És mindhárman szerették a lányt. Igyekeztek könnyíteni egy kicsit a terhein, de ez nem mindig sikerült. Főleg akkor nem, amikor J bent volt a kórházban, és Clementine fakó arcát nézte. Vagy amikor Cammie próbált meg erőlködve felülni és az arcán végigfolytak a könnyei. Ezek a terhek azonban egy csapásra köddé váltak, amikor a többi, kisebb-nagyobb gyermek ujjongva fogadta J-t és követelték, hogy a lány mesét mondjon neki, vagy rajzoljon, vagy csináljon valami vicceset. És J megtett nekik mindent, amit kértek, ezzel is boldogabbá téve a sivár kórházi napokat.
A lány napközben a kórházban volt, és amikor lejárt a munkaideje, akkor sem ment haza. Minek? Nem akart egyedül lenni abban a nagy parti házban. Chester ugyanis elment turnézni, körbe a világban. Most éppen Európában jártak. A lány nem szeretett egyedül lenni, így az estéit többnyire Talindával és Tyler-rel töltötte, de volt, amikor Elkánál és annak új családjánál éjszakázott. Elka férje, Dane nagyon jó fej pasi volt, J rengeteget nevetett rajta. A kopasz, tetovált építési vállalkozóból csak úgy dőlt a hülyeség. J sok időt töltött Samanthával is. Sokat beszélgettek egymással, és J jól kijött Samantha vőlegényével, Tonyval is. Draven is elfogadta a Samnél néhány évvel fiatalabb férfit, így úgy nézett ki, hogy mindenkinek egyenesbe jön az élete. Mindenkinek, őt kivéve.
J sokszor elkenődött, főleg amikor egyedül volt, és nem volt ez most sem másként. Kint ült a kis tó mellett és azon gondolkozott, hogy ma este hazamegy a parti házba és megpróbál ott is maradni. De előtte azért elkéri Talindától Sally-t, a golden retriever kutyát, hogy mégse legyen teljesen magányos. Sőt, megpróbálja felhívni Chester-t. Eddig mindig a férfi jelentkezett, hol e-mailen, hol telefonon, hol twitter-en írt egy-két mondatot.
J jópofának tartotta ezt az újfajta találmányt. A Twitter egy üzenőfalféleség volt, ismerősöket lehetett keresni és találni, és 140 karakterben lehetett egymásnak üzengetni. Dane vette rá, hogy J is csatlakozzon a twitter-függőkhöz, ahogy ő hívta saját magát. Volt, hogy napközben ezen a rendszeren keresztül írogattak egymásnak, és J jókat vigyorgott Dane kommentárjain.
J tehát eldöntötte, hogy ma hazamegy. Úgyis beszélnie kell Amir-ral is, meg egy kicsit már össze is kéne pakolnia, szóval lesz dolga. És ha Chester elérhető lesz, akkor vele is beszél. Hiányzott neki a férfi. Rettenetesen hiányzott.
Az ítélethirdetés után nem sokkal a Linkin Park turnéra indult, bár Chester legszívesebben lemondta volna az egészet, csak hogy J-vel maradhasson. Főleg ebben a nehéz időben. Az első napok szörnyűek voltak, mindkettőjüknek. J teljesen kiborulva járt haza, nem lehetett hozzászólni, és ha mégis, akkor semmi másról nem tudott beszélni, csak a kórházról és a gyerekekről. A férfi teljesen megértette J-t, de egy idő után a lány már elviselhetetlen, megrögzött módon csak a kórházról beszélt. Mielőtt a turné elkezdődött, volt egy óriási veszekedésük. És J, bármennyire is nehezen vallotta be, elismerte, hogy ő volt az, aki az egész vitát kezdte, ő volt az, aki kiprovokálta a veszekedést, hogy utána eljátszhassa a megbántottat. A lány kiismerhetetlen lett: egyik pillanatban a mennyben járt a boldogságtól, a másik pillanatban olyan undok és utálatos volt, mint egy sárkány, aztán meg ok nélkül nekiállt sírni. Így kissé keserű szájízzel búcsúztak egymástól. J még a repülőtérre sem kísérhette ki Chesteréket, a bokaperece odáig már nem engedte el. Chester minden nap hívta estefelé, amikor tudta, hogy J már végzett a kórházban.
J visszament a kórház épületébe és belesett Cammie-hez és Clementine-hez. A kislányok sajnos külön kórteremben feküdtek, mert az orvosok úgy döntöttek, hogy jobb így. A lányok közül Clementine kezdte el őt Miyának szólítani, aztán Cammie is, míg végül az egész szinten mindenkinek Miya maradt. J-t ez egyáltalán nem zavarta, imádta, amikor a gyerekek a nevét kiabálták a folyosón vagy az épület előtti parkban.
Nehéz szívvel búcsúzott el a lányoktól, és hazasétált. Messze volt a part, de J nem bánta. Útközben a telefonja még háromszor csörgött, de megint nem szólt bele senki. J megpróbált nem törődni a hívásokkal, de most már azért kezdett ideges lenni. És a félelem is belopózott a szívébe, mert eszébe jutott az a titokzatos idegen, aki néhány évvel ezelőtt zaklatni kezdte Chestert és Talindát. Oké, a nő sitten van már, de akkor is…J belépett az üres házba. Topogott egy darabig, majd fogta a laptopot és kivitte a teraszra. Ahogy letette a gépet az asztalra, egy pillanatra megszédült. Akkor jutott eszébe, hogy nem is evett semmit. Vagy igen? Nem emlékezett rá. Mindegy, nem fontos.
J leült a géphez és belépett msn-re. Drew nem volt elérhető. A barátnőjével azóta a bizonyos Chris Cornell-koncert és találkozás óta nem tudott rendesen beszélni, mert Drew folyamatosan kiküldetéseken volt, hol itt, hol ott, és rettenetesen élvezte. Most sem volt gépközelben, így J dobott rá egy üzenetet, majd kilépett az msn-ről és bejelentkezett a Twitter-re. Hű, mennyi követőm van – csodálkozott a lány, amikor meglátta, hogy mennyien bejelölték ismerősnek. Rengeteg kérdést kapott, legfőképp persze Linkin Park-rajongóktól, és igyekezett mindegyikre válaszolni is. A világ minden tájáról érkeztek a kérdések, és mindenki olyan kedves és barátságos volt vele, hogy J kezdte élvezni a twitterezést. Volt néhány üzenete ChesterBe-től is, ezeket hagyta utoljára, bármennyire is fúrta az oldalát a kíváncsiság. Amirnak is írt, meg a másik 3 Julien-K-s srácnak, majd következett a három grácia és a pasijaik. Dane válaszain megint sokat nevetett. Beyoncé is írt, Shawn is, Kat is…Anyám. Lekopik az ujjhegyem, mire mindenkinek írok, hihi – gondolta J, és szorgalmasan nyomogatta a billentyűzetet. Hirtelen megjelent egy üzenet:
„ChesterBe JeminaMS-nak: Látom, hazaértél, drága. Milyen volt a napod?”
„válasz ChesterBe-nek: Olyan, mint a többi. Hiányzol.”
„válasz JeminaMS-nak: Te is nekem. Egyedül vagyok.”
„válasz ChesterBe-nek: Ott vannak a fiúk, nem?:)”
„válasz JeminaMS-nak: Haha. Vicces vagy.:)
„válasz ChesterBe-nek: Tudom:P És szeretlek, bébi.”
„válasz JeminaMS-nak: Én is szeretlek. Miért vagy olyan messze? Mit fogsz ma este csinálni?”
„válasz ChesterBe-nek: Még nem tudom. Rád fogok gondolni.”
„válasz JeminaMS-nak: Ne tedd ezt velem. Gyere fel msn-re és kapcsold be a kamerát. Látni akarlak.”

J 64.

- Kinyírom. Megölöm. Megfojtom. Felnégyelem, akárki is az – mordult fel Chester. – Ezt egyszerűen nem hiszem el. Mindig ilyenkor csörög az a kurva telefon, amikor még szerettem volna így együtt maradni veled – sóhajtott fel lemondóan a férfi. Végigsimította és csókolta J gerincvonalát, majd feltápászkodtak a földről és a szanaszét dobált ruhák között keresgélni kezdték a csörgő mobilokat. Chester hamarabb megtalálta a sajátját, és felvette.
- Bennington. Egy pillanatig tartsd – szólt bele morcosan, de ahogy J-re nézett, elszállt a rosszkedve és elvigyorodott. A lány két térdén hatalmas piros foltok voltak. Miközben Chester a telefont hallgatta, mutogatott J-nek, hogy nézze meg a térdét. A lány pedig visszamutogatott neki, hogy ha röhögni akar, akkor nézze meg a saját térdeit. J telefonja időközben elhallgatott, így a lány nem is foglalkozott vele. Ehelyett inkább elkezdett öltözködni, persze Chester orra előtt. A férfi elnevette magát, majd megpróbált a telefonálóra figyelni.
- Bocs, Talinda, itt vagyok. Hogy micsoda? Mit csinált Sam? Elvitte a srácokat? Mind a hármat? Mi az isten történt vele? És bemutatta az új pasiját neked? – hüledezett a férfi. – Egy görög macsó? Nem semmi. És…milyen? Aha. Szóval neked szimpatikus a srác. Oké. És Sam? Hogy viselkedett? Micsoda? Bocsánatot kért tőled, amiért a múltkor bántotta Dravent és Jeminát? Tőled kért bocsánatot? Remélem, mondtad neki, hogy…Oké. Jó kislány vagy, tudtam én. Igen, ő is itt van, csak épp öltözik…nem. Igen. Igen, Talinda, éppen szexeltünk. És nagyon jó volt. Bizony – nevetett Chester és látta, hogy J elvörösödik. – Na jó, abbahagyom, mert ha látnád Jeminát…Olyan vörös az arca, mint a főtt rák. Nem értem, miért. Szexeltünk és kész. Most még vörösebb. Oké, nem szenyózok többet. Képzeld, mi történt! Á, nem is mondom el, majd személyesen. Nemsokára indulunk haza, csörgök, ha leszállt a gép. Szia, Talinda! Csók Tyler-nek!
- Miért kell beégetned T előtt? – vonta kérdőre Chestert J, amikor a férfi letette a telefont. – Semmi köze hozzá, hogy mikor éppen mit csinálunk.
- Most mi a baj, drága? – nézett csodálkozva a férfi J-re. – Eddig nem problémáztál ezen.
- Ez a kettőnk dolga, nem? Oké, hogy jóban vagy T-vel, de akkor sem kéne mindent az orrára kötnöd! – fordult el durcásan J, Chester pedig csak nézte, és nem értette a lány viselkedését.
J sem értette saját magát. Ha most valaki megkérdezte volna tőle, hogy mi baja van, nem tudta volna megmondani. Feszült volt. Chris koncertjén és utána nem volt még semmi baja, de most úgy érezte, hogy a gyomra helyén egy nagy darab kő van, és hogy belülről remeg és valami szét akarja feszíteni. Ráadásul bőghetnékje is volt. Így amikor meglátta Chester értetlen és csalódott arcát, el is sírta magát. Odalépett a férfihoz és hozzábújt. A vállába fúrta az arcát.
- Ne haragudj. Nem tudom, mi bajom van. Azon kívül, hogy egy hülye hisztis picsa vagyok…
Chester szorosan átölelte J-t és ringatni kezdte. Most ő juttatta J szervezetébe a nyugtató energiát. Percekig álltak összeölelkezve, aztán rendesen felöltöztek és összepakolták a cuccaikat.
- Bazz. Mi van Chris-szel? Nagyon elbújt – jutott eszébe J-nek. – És Drew vajon épségben visszaért Fort McMurray-be? Még nem hívott. Nem is üzent.
- Tényleg, ki keresett telefonon az előbb? – kérdezte Chester, miközben behúzta a cipzárt az egyik kis bőröndön.
J megvonta a vállát.
- Lövésem sincs. Ismeretlen szám volt. Ha akar valamit, úgyis újra hív.
Ebben a másodpercben pittyegett J telefonja, jelezve, hogy üzenetet kapott. A feladó Chris volt, a szomszédból. A lány megnyitotta: „Szia. Ne haragudj, most nincs lelkierőm beszélgetni. Megadnád Andrea telefonszámát és a számítógépes nevét? Kösz.” Még végig sem tudta szinte olvasni, amikor megcsörrent a készülék a kezében, a lány majdnem el is ejtette, úgy megijedt.
- Szia, bébi! Épp most emlegettelek! Minden okés? Milyen volt a helikopter? Izé…megadhatom Chris-nek a számodat meg az msn-nevedet? Oké, csak kérdeztem, hihi. Egyből gondoltam, hogy a szexiscsokoládénak mindent megadhatok, ami veled kapcsolatos…Na jó, hallom, menned kell. Pápussz Neked és tudod: légy jó!
J mosolyogva nyomta ki a telefont. Drew már megint jó kedvre derítette. Újból megnyitotta Chris üzenetét és elküldte neki Drew elérhetőségeit. Ezidő alatt Chester felhívta Samanthát, az első volt nejét, hogy minden rendben van-e a srácokkal. Miután mindenki megnyugtatott mindenkit, hogy a dolgok jól mennek, Chester és J összeszedte a csomagokat és a leghamarabbi járattal hazaindultak. Amikor beléptek a parti házba, csak ledobáltak minden táskát, nem volt kedvük kipakolni. Chester felhívta Talindát és megkérte, hogy Tyler maradjon még nála. Az egész vasárnapot együtt töltötték, mert tudták, hogy hétfőn, amikor J-nek megint be kell mennie a bíróságra, meg fog születni az az ítélet, ami miatt az államelhagyási tilalom is életbe fog lépni. Ezért vasárnap egész nap úton voltak. Vidámpark, fagyi, fürdés volt a program. Chester úgy babusgatta J-t egész nap, mintha soha többet nem találkoztak volna. Aggódott a lány miatt. Tudta, hogy J rágja magát emiatt a bírósági ügy miatt, és igyekezett megnyugtatni a lányt, hogy ugyanúgy szereti, mint eddig. Este fáradtan lezuhanyoztak, majd lefeküdtek aludni.
J a nappal együtt ébredt. Óvatosan kimászott az ágyból, hogy Chestert ne zavarja fel. Ruhátlanul kisétált a teraszra és nézte a napfelkeltét. Ahogy a nagy vörös korong egyre feljebb kúszott az égen, J szíve úgy lett egyre szomorúbb. Csak remélte, hogy a bíróságon nem lesznek túl szigorúak hozzá, bár tudta, hogy teljesen mindegy, milyen ítéletet hoznak. A Robina-ügy miatt így is, úgy is priusza lesz. J felsóhajtott és megborzongott. Aztán érezte, hogy két kar fonódik a derekára.
- Jó reggelt, drága. Korán van még – köszönt neki Chester, és belecsókolt a nyakába.
- Tudom. Képtelen vagyok zárt helyen tartózkodni most – mondta halkan J. – Tudom, hogy nem fognak lecsukni, de akkor is…olyan, mintha börtönbe kéne vonulnom…
Chester maga felé fordította J-t és látta, hogy a lány szeme könnyes. Megsimogatta az arcát, mire J szeméből kibuggyantak a könnycseppek.
- Drága. Figyelj rám. Ne emészd magad. Nem lesz semmi baj. Ki fogjuk bírni azt az időt, amíg a bünti érvényes. Én napközben melózok majd, te meg valami hivatalban fogsz papírokat rendezgetni. Vagy megpróbálok beszélni a bíróval…
- Ne. Le kell töltenem a büntetést. Nem akarok csaló is lenni, akire majd rásütik, hogy pénzért vette meg a szabadságát. Nem. 200 óra. Ha napi 8 órával számolok, az…mennyi is…jaj…Chester, így nem tudok számolni… - J sírását vágy váltotta fel. Chester ugyanis simogatni kezdte a hátát, finoman, röpke kis érintésekkel, majd gyengéden megcsókolta.
- Gyönyörű vagy, ahogy itt állsz a felkelő nap fényében – suttogta a férfi. Aztán ölbe vette a lányt, visszavitte a hálószobába és folytatta a becézgetést. Becézte J testét, és becézte a lelkét is. Becézte tettekkel, és becézte szavakkal. Lassan, óvatosan, finoman szerelmeskedtek, és amikor a nap teljes fényében felragyogott, ők is a csúcsra jutottak. Szorosan összeölelkezve még pihentek egy kicsit, majd lezuhanyoztak, felöltöztek és elindultak a bíróságra. Az épület előtt óriási tömeg tolongott, 99 százalékuk újságíró és fényképész. A sáskahad. Chester szorosan magához húzta J-t, és átverekedték magukat a szenzációra éhes hiénák között. És amikor egy óra múlva távoztak, az újságírók megkapták, amire vágytak. Chester falfehér arca és J kisírt szemei mindent elárultak. A jószemű riporterek egyből tudták, hogy a bírónő olyan ítéletet hozott, amire Chesterék nem számítottak.
Ez igaz is volt, jól sejtették. Amikor az idős, kimondottan nem szimpatikus bírónő kimondta a szavakat, J megingott. Chesterbe kapaszkodott, nehogy összerogyjanak a lábai. Az ítélet egy része nem volt meglepő: a 200 óra közmunka jogerőre emelkedett. Ám a helyszín…J ennél rosszabbat talán el sem tudott volna képzelni. A Cedars-Sinai Orvosi Központban, a gyerekosztályon. Ezt még megfejelte a bírónő azzal, hogy az államelhagyási tilalmat leszűkítette, így J a közmunka leteltéig nem teheti ki a lábát Los Angeles-ből. Megalázó módon karperecet, illetve bokaperecet kapott, ami folyamatosan adta a jelet, mintegy GPS-ként működve. Ha J esetleg túlmenne a kijelölt határokon, a készülék azonnal jelez a területileg illetékes rendőrörsön és kiadhatják J ellen a körözési parancsot.
Chester teljesen megdöbbent, amikor meghallotta az ítéletet. Érezte, hogy J lélegzete elakad, főleg a gyerekkórház hallatán. Istenem. Ez…ilyen helyen lehúzni 200 órát egy olyan nőnek, akinek lehet, hogy nem születhet gyereke…kínzás. Emellé még a lakhelyelhagyás…mi az isten lesz így? J össze fog omlani. Chester tudta, hogy ettől a perctől kezdve még jobban figyelnie kell J-re. Amikor meglátta a lány vékony, kecses bokáján a jeladó készüléket, elsápadt. Látta, hogy szinte nincs is magánál. Amikor kiléptek a bíróság épületéből, a várakozó tömeg felharsant és folyamatosan kérdésekkel bombázták őket. Chester senkire nem nézve törtetett előre, amikor meglepetésére Talindával találta magát szemben. És Samantha is ott volt. És az összes gyerek. És Chris Cornell. És Jay-Z. És Kat Von D. És a Linkin Park-ból a srácok. És Amirék. Az összes barátjuk. Akiknek fontosak voltak mindketten. És akik most sorfalat álltak nekik és nem engedtek a közelükbe senkit. Ezt látva J-nél most tört el a mécses igazából. Hangosan felzokogott és majdnem összeesett. Ha Chester nem kapja el időben, akkor a földön kötött volna ki. A férfi a karjaiba vette a kétségbeesve, szinte fuldokolva síró lányt, és a barátaiktól kísérve hazavitte. Otthon aztán levetkőztette, engedett neki egy hatalmas kád vizet, nyugtató habfürdőt öntött bele, meggyújtott rengeteg illatos gyertyát és lefürdette J-t. Sokáig feküdtek együtt a vízben, és J kezdett magához térni egy kicsit. És kezdte felfogni, hogy a következő hetek borzasztóak lesznek.

J 63.

- Andrea Smith…Andrea Smith…
Ez az én nevem – eszmélt Drew. De…nem Chris mondja. Hanem akkor…mi van? Ki szólít a nevemen? A lány megpróbálta összeszedni a gondolatait, de ez elég nehéz volt, tekintve hogy éppen Chris Cornell karjai ölelték át és a férfi száját érezte a nyakán. Hirtelen dörömbölés hallatszott az öltöző ajtaján, majd az ajtó kicsapódott.
Chris sem igazán volt magánál. Épp azzal volt elfoglalva, hogy finoman végigsimítsa Drew nyakának érzékeny bőrét, amikor kivágódott az ajtó és két egyenruhás férfi rontott be. Chris azt sem tudta, mi van. Drew-ra nézett és látta, hogy a lány is most kezd feleszmélni a vágy okozta kábulatból. Aztán a férfi felfogta, hogy két vadidegen ember van az öltözőjében, és őket nézik, szájuk sarkában nehezen elfojtott vigyorral. Majd az idősebbik férfi felöltötte hivatalos arckifejezését.
- Elnézést a …khm...zavarásért. Miss Smith, azonnal indulnunk kell.
- Mi? Hogy? Miért? – kérdezett vissza Drew, miközben felvette a pólóját. Nem igazán volt zavarban már. Ha így rájuk rontottak, szégyelljék magukat ők! Attól függetlenül bezárhattuk volna kulcsra az ajtót, bár nem gondoltam volna, hogy idáig eljutunk. Hogy egyáltalán bármeddig is eljutunk – morfondírozott magában a lány. Az egyenruhások felé fordult. – Tehát miért is kell mennem? – kérdezte újból, majd hunyorogva megnézte a férfiak karján lévő emblémát. Egyből tudta, hogy baj van Kanadában, baj van Fort McMurray-ben.
- Mi történt? Gyerünk, mondja már! – sürgette meg az egyenruhásokat.
- Nem tudjuk, kisasszony. Utasítást kaptunk, hogy azonnal szállítsuk vissza Fort McMurray-be. A gép kint vár, egy másik gépet pedig nemsokára indítani fognak a személyes holmaijaiért.
Drew bólintott.
- Azonnal megyek, várjanak meg kint.
- Igyekezzen – felelte az idősebbik férfi, majd kimentek az öltöző elé.
Drew Chris-re nézett. A férfi is felöltözött már, így Drew képes volt úgy nézni rá, hogy nem esett neki. Felsóhajtott, amikor látta Chris tekintetében a vágyat, a zavart, a kérdések sokaságát.
- Sajnálom. Sajnálom, Chris. Mennem kell. Hív az olaj. A folyékony arany. A vérem – mondta halkan. Chris közelebb lépett hozzá és a tenyerébe vette a lány arcát.
- Tudom, hogy az olaj az életed. Ismerlek már valamennyire. Találkozunk még? Találkozhatunk még?
- Én…nem is tudom. Nem. Igen. Talán. Igen, igen, a francba is – csúszott ki Drew száján, mire Chris elmosolyodott és végighúzta a lány ajkán a hüvelykujját. Drew megint felsóhajtott.
- Mennem kell. Tényleg.
- Felhívhatlak néha? Vagy beszélhetünk a számítógépen keresztül? – kérdezte Chris reménykedve, és legnagyobb megkönnyebbülésére Drew bólintott.
- J-nél megvan a számom, kérd el tőle. A netes azonosítómat is ismeri. Hogy tudd: megvárom, amíg TE jelentkezel. ÉN nem foglak felhívni, nem fogok neked könyörögni, nem fogok…
- Cssssss. Hívni foglak. Ebben biztos lehetsz. Meg akarlak ismerni, Andrea. Mindent tudni akarok rólad. És most gyere. Menned kell, mert megint ránk fognak rontani az egyenruhások.
Chris kézen fogta Drew-t és kiléptek a folyosóra. Chester és J is akkor lépett ki a másik ajtón, némileg ziláltak voltak ők is.
- Mi a franc van? Süketek vagytok? Az egész stadionban a te nevedet harsogták a hangosbemondók, édes egyetlen Drew drágám – szólt Chester, miközben a pólóját igazgatta. J leintette.
- Hagyd már békén őket, Chester. Inkább adj egy csókot, ha már nem tudtuk befejezni, amit elkezdtünk. Baszki, Chris, nem azt mondtad, hogy nem fogsz minket megzavarni? Hihi. Ti tényleg egymáshoz illetek! Ha nem Chris miatt, akkor Drew miatt nem tudunk eljutni a…hm…végkifejletig – nevetett J és Chesterhez bújt.
Chris szorosan fogta Drew kezét, és ezt Chester és J is észrevette. Az újdonsült pár nem szólt egy szót sem, de látszott rajtuk, hogy nehéz lesz az elválás, mert igen mély benyomást tettek egymásra.
- Miss Smith, kövessen. Már türelmetlenül várják – lépett hozzájuk az egyik egyenruhás férfi, és ők elindultak kifelé. Az egyenruháknak köszönhetően nem állította meg őket egyetlen rajongó sem, csak a vakuk villogtak. Mindenki kíváncsi volt, tudni akarták, hogy ki az a fiatal lány, akit Chris Cornell kísér kézen fogva és védve a tömegtől. Amikor kiléptek a stadionból, J és a többiek álla is leesett. A főúton, ahol eredetileg autóknak és óriási forgalomnak kellene lennie, most kordonokkal elkerítve egy helikopter állt. Egy...miiiiiiii? Mindenki csak nézte a hatalmas gépet, amint némán várta utasát. Olajzölden és feketén, szinte fenyegetően várakozott a nyolcsávos úton. Az egyenruhások a gép felé irányították Drew-t, aki elbúcsúzott a többiektől. J-t és Chester-t forrón megölelte és megígérte nekik, hogy rögtön jelentkezik, amint odaért Fort McMurray-be. Aztán Chris elé lépett. Nem tudta, mit mondjon. Végül felülkerekedett benne a vagány csaj, ráadásul megérezte a motorolaj szagát, így megragadta Chris gombos gatyáját.
- Most lelépek, szexiscsokoládé. Légy jófiú, vigyázz a gyerekeidre. Csókolom azt a két varázsbóbitát. És ha lehet, ne rongyold szét még jobban a kedvenc gatyámat, oké? Full szexisropis vagy benne. Én akarom letépni róla a gombokat, szépen lassan egyesével. Na szevasz – lábujjhegyre állt és egy röpke csókot nyomott Chris szájára. A férfi hirtelen felemelte a karját, szorosan magához ölelte Drew-t és keményen visszacsókolta. Alig tudta elengedni a lányt, Chester-nek kellett finoman elhúznia onnan. Drew intett nekik, aztán rohanni kezdett a gép felé, majd egy mozdulattal a fedélzetre ugrott. A rotorok felzúgtak és a hatalmas gép könnyedén a levegőbe emelkedett. Drew az ablakon át integetett nekik, és feltartotta a hülyekujját. Néhány perc múlva már sehol sem volt.
Chris, Chester és J csak bámulta az eget, aztán visszamentek a stadionba. Vakuk villantak és kiabáló emberek állták el az útjukat, de egyikük sem szólt semmit. Átfurakodtak a tömegen, vissza az öltözők felé. Chris nem szólt egy szót sem, csak becsukta maga mögött az ajtót. J a folyosón kérdőn nézett Chesterre.
- Izé…most mi van? Nem kéne…
- Nem. Most magányra van szüksége, szerintem elég sok mindent le kell magában rendeznie – felelte Chester, majd kinyitotta az öltözője ajtaját és előreengedte J-t. Ő is belépett a kis helyiségbe, és ráfordította a kulcsot. J mosolyogva figyelte, miközben lassan lépkedett hátrafelé és bebújt a szépen felakasztgatott fellépőruhák közé.
- Talinda mondta, hogy nagyobb volt a ruhatárad régen, mint neki. Mondd, minek kell egyetlen szám miatt ennyi cuccot idehozatnod? Egy póló kell, egy gatya, meg egy pár cipő…
- …de ezeknek passzolniuk kell egymáshoz – felelte Chester és követte J-t. - Például most fekete zokni van rajtam. Ebből következően az alsógatyámnak is feketének kell lennie…
- Hiszem, ha látom – vágott közbe J, majd felsóhajtott, mert Chester elkezdte kigombolni a nadrágját. – Uhhhh. A piros szegélyes fekete Calvin Klein-boxer…anyám. A kedvencem – suttogta a lány és nagyot nyelt, amikor a férfi engedte lecsúszni a nadrágját a földre. – Baszki. Annyira dögös vagy…
- Neked is összeillenek a ruháid? Például…milyen színű a melltartód? – kérdezte Chester rekedten, miközben centiről centire közeledett J-hez. A lány egy mozdulattal lekapta a felsőjét.
- Fekete és piros. Összepasszolunk – mondta a férfi és magához húzta J-t. – De…a bugyid is ilyen színű?
- Nézd meg – suttogta J remegő hangon. Imádta, amikor Chester játszott vele és az égig emelte a pulzusát ilyen apró kis előjátékokkal.
- Oké. Akkor most leveszem a nadrágodat és leellenőrzöm a bugyid színét…
- És ha megfelelő színű van rajtam?
- Akkor megajándékozlak. Olyan és akkora gyönyörrel ajándékozlak meg, amit tőled szoktam kapni minden egyes alkalommal, amikor szerelmeskedünk. Szeretném, ha tudnád, hogy milyen érzés az, amikor valaki száz százalékig neked adja magát… - beszélt a férfi folyamatosan J-hez, mert tudta, hogy ez egyike azoknak a fegyvereknek, amiket ha bevet, J felizgul. Mint most. Látta, hogy a lány zihálva veszi a levegőt és ökölbe szorítja a kezét. Végigsimított J hátán, majd a fenekén, aztán az ujjai a lány hasára siklottak. Lassan simogatta a feszes bőrt, érezte J remegését.
- Hé. Mi a baj? Miért remegsz? – suttogott J fülébe, miközben kigombolta a lány nadrágját.
- Hogy miért remegek? Mert úgy érzem, hogy mindjárt meghalok, amikor hozzám érsz. És ugyanezt érzem akkor is, ha nem érsz hozzám…Függő vagyok. Tőled függök.
- Én pedig tőled – felelte Chester és lehúzta J-ről a nadrágot. Letérdelt a lány elé, végigsimogatta és végigcsókolta J combjait, először kívül, majd áttért a sokkal érzékenyebb belső oldalra. Forró lehelete égette J bőrét, és a lány felnyögött.
- Na? Jó a szín? – nyögte ki nagy nehezen. Erre Chester a bugyiján keresztül finoman csókolgatni kezdte, ott lent, majd levette róla a csipkebugyit és folytatta a becézgetést. J úgy érezte, a lába felmondja a szolgálatot, így Chester vállára támaszkodott.
- Chester…
- Tökéletes ez a színválasztás, drága – válaszolta a férfi. Még mindig J előtt térdelt, és lehúzta magához a lányt, így most egymással szemben térdeltek. Összesimult a testük és egy ritmusra vert a szívük. Aztán Chester finom mozdulatokkal irányítani kezdte J-t. Hosszú forró csókok és még forróbban elsuttogott szavak után Chester J háta mögött térdelt. Végigcsókolta a lány gerincének vonalát, a keze közben elölről simogatta és izgatta J-t. Majd egy gyengéd érintés és J tudta, hogy Chester mit akar. A lány négykézlábra ereszkedett. Aztán az elkövetkező percek szinte kiestek a fejéből. Chesterrel olyan extázist élt, hogy azt sem tudta, fiú-e vagy lány. Akárhányszor ebben a pózban szerelmeskedtek, a végkifejlet sokkal intenzívebb volt. Hallotta néhány nőismerősétől, hogy ez a „kutyapóz” mennyire megalázó egy nőnek és hogy ez is csak a pasik felsőbbrendűségét bizonyítja. J ezzel nem értett egyet. Ha mindkettejüknek jó, ráadásul nem erőszakkal kényszeríti a férfi a nőt négykézlábra, akkor abban mi a megalázó?
Chester a lány hátára fektette az arcát és kifújta a levegőt. Nehezen szedte össze magát. Ám a következő pillanatban muszáj volt magához térnie neki is és J-nek is, ugyanis – szokás szerint – megszólalt a telefon. Most mindkét mobil csörögni kezdett, egyszerre.

J 62.

Ezt az égést – gondolta magában Drew. Soha nem volt az a típus, akit könnyen zavarba lehetett hozni, de ez a mostani helyzet…Elég gázos.
- Baszki, J! Miért nem szóltál? – hajolt oda a barátnője füléhez, mire J elvigyorodott.
- Bocsika. De ezt nem tudtam kihagyni – mondta vidáman, majd megpaskolta Drew arcát. – Mi van, szivi? Kényelmetlen a helyzet?
- Az! De még mennyire hogy az! Most mit gondolhat rólam Chris? – suttogott a lány. J még mindig mosolygott, miközben hátrafordult.
- Szia, Chris! Dögös volt a fellépésed! Szeretnék neked bemutatni valakit, oké? – vágott rögtön a közepébe J és megfordította Drew-t.
Chris úgy állt ott, mint akibe villám csapott. Amikor Chester szólt neki, hogy meg kéne keresni J-t, Chris örömmel csatlakozott hozzá, mert titokban abban reménykedett, hogy láthatja Drew-t. És amikor Chester a bárpultnak támaszkodó lányokra mutatott, Chris szívét olyan boldogság és várakozás öntötte el, mint még soha. És izgult. Úgy izgult, mint egy tini az első randija előtt. Most pedig itt állnak, egymással szemben, és a férfi tudta, hogy mondania kéne valamit. A szavak azonban nem jöttek a szájára.
Chester is és J is látta a tétovázást a két emberen, ezért összenéztek és a kezükbe vették az irányítást.
- Drága, tudnál nekem segíteni? – kérdezte Chester és megfogta J kezét. A lány bólintott.
- Naná, de…Drew…vele mi lesz?
- Gyere te is, másik drága, oké? – fordult Chester Drew-hoz, aki úgy állt ott, mint egy sóbálvány.
Chris Cornell. Chris Cornell. A szexiscsokoládé. A rojtosrabaszott gatyájában, a megizzadt kék pólójában, az összefogott hajával, az ősz szálakkal a szakállában…Meghaltam és a mennyben vagyok – zakatolta a lány agya egyfolytában. Itt áll előttem, és engem néz. Engem néz azokkal a gyönyörűségesen szépséges, világító kék szemeivel. Drew, gyerünk, szedd már össze magad! Mondj valamit. Akármit. Mindig nagydumás csaj voltál, akkor most mi van? Miért érzed úgy, hogy mindjárt összeesel? Miért nem kapsz rendesen levegőt? Miért vagy képtelen megmozdulni? Aztán hirtelen egy rántást érzett a karján. J nézett rá vigyorogva.
- Gyere, szivi, visszakísérjük a nagyfiúkat az öltözőbe, oké? Érted, amit mondok? – legyezett el Drew arca előtt J, mire a lány pislantott egyet és elkapta J kezét. Végre el tudott mosolyodni, egyelőre már ez is nagy szó volt.
- Nyuszikám, ne hadonássz előttem. Megértettem, felfogtam, amit mondtál, hihi.
- Akkor rendben. Ennek igazán örülök, hogy magadhoz tértél a sokkból, amit Chris megjelenése okozott…
- J. Ne szívass már.
- Szerintem Chris sincs jobb állapotban – szólt közbe Chester és ő is vigyorgott. Basszus, ezek rosszabbak, mint a tinédzserek – gondolta magában a férfi. Na nem mintha te jobb lettél volna, emlékezz, milyen érzések töltöttek el, amikor először találkoztál Jeminával.
- Gyere, drága, menjünk – indult el a férfi. Drew J mellé lépett, Chris pedig Chester mellé.
- Mi van? Féltek egymástól? – kérdezte J. – Na jó, abbahagyom, mert látom, hogy kezditek kényelmetlenül érezni magatokat…vagy egymást, hihi.
- Én meg azt látom, hogy ti ezt marhára élvezitek – szólalt meg végre Chris, és elmosolyodott. Drew térde megremegett a férfi hangjától és a mosolyától. Anyám, baszki. Bármit kérhetne tőlem, megtenném. A csillagokat is lehoznám neki az égről.
Elindultak négyesben az öltözők felé. Chester megállt a saját öltözőjének ajtaja előtt.
- Bocsi, srácok, fontos megbeszélnivalóm van Jeminával, pápá – mondta a férfi vigyorogva. Egy mozdulattal betolta J-t az ajtón és eltűntek.
- De… - szólalt meg egyszerre Drew és Chris, de már csak a csukott ajtó nézett vissza rájuk. Tanácstalanul álldogáltak egy darabig.
Chris, gyerünk már, kapard össze magad, nem lehetsz ennyire szerencsétlen – korholta magát a férfi. Drew-ra nézett. A lány őt figyelte, de most zavartan elkapta a tekintetét.
- Izé… - nyögte ki a lány nagy sokára, amikor már kezdett kényelmetlen lenni a csend kettejük között. – Hát…Chris…
- Drew…nem szeretném, ha rosszra gondolnál, de…
- Igen?
- Bejössz velem?
- Miért?
- Mit miért? – kérdezett vissza Chris.
- Miért menjek be veled? Mit akarsz tőlem? – tette fel hirtelen a kérdést Drew, mire Chris szégyenlősen elmosolyodott, Drew pedig ismételten megállapította, hogy ez a pasi egyértelműen egy szexiscsokoládé.
- Öszintén? Legyek őszinte?
- Elvárom. Nem akarom magam bármiféle illúzióba ringatni. Öntsünk tiszta vizet a pohárba, mielőtt bízni kezdenék abban, hogy lehet valami kettőnk között – csúszott ki a lány száján. Chris megfogta a kezét. Drew megrándult.
- Drew...akkor őszinte leszek, de szeretném, ha ezt bent beszélnénk meg, mert Chester és Jemina ezer százalék, hogy itt hallgatózik az ajtó mögött. Igaz? – emelte fel a hangját Chris, és hirtelen rácsapott Chester öltözőjének ajtajára. Halk vihogást hallott. – Le lehet rólunk kopni, oké, haver? Nagyfiú vagyok, Drew pedig nagylány, megoldjuk a dolgot nélkületek is! – szólt az ajtónak, mire a válasz nem is késlekedett.
- Persze. Jó duma, haver – hallatszott Chester hangja az ajtó mögül. – Gyerünk, ne legyél már ennyire béna!
Chris kinyitotta az öltözője ajtaját és kérlelőn nézett Drew-ra.
- Kérlek…nem akarok még jobban beégni előtted…
Drew csak bólintott és belépett az öltözőbe. Chris még odaszólt Chesterék ajtajának.
- Bementünk az öltözőmbe, lesztek szívesek viselkedni! Inkább foglalkozzatok egymással! Most tutira nem foglak benneteket megzavarni.
Aztán belépett az öltözőbe és becsukta az ajtót. Drew a kis helyiség közepén ácsorgott. Nem tudta, mit mondjon. Itt van Chris Cornell öltözőjében, mert a férfi ezt akarja. És te? Te mit akarsz tőle? Mit akarsz Christopher John Boyle-tól? Ettől a gyönyörűen szexis pasitól, aki itt áll tőled fél méterre és téged néz?
- Mindent – mondta ki hangosan a választ a fejében zakatoló kérdésekre.
Chris nézte Drew-t. Pillantása végigsiklott a lány fiatal, szép arcán. Tanulmányozni kezdte a ruháját. Olajzöld ujjatlan póló, az elején Soundgarden-felirat. A betűk Drew minden egyes légvételétől megmozdultak. Fekete térdnadrág, fekete bakancs. Igazi grunge-lány, mosolyodott el Chris.
- Tetszik a pólód. Főleg a felirat a hátán…
Drew egy szót sem tudott kinyögni. Kábult volt. érezte a kettejük között láthatatlanul feszülő vágyat. Legszívesebben azonnal ráugrott volna Chris-re és…de mit is mond?
- Épp azt mondtam, hogy emlékszem, amikor megmutattad Jeminának a pólódat a neten keresztül…
- Izé…és…márminthogy…ott voltál? – kérdezett vissza Drew egérhangon. Anyám. Baszki. Valami rémlett neki. Hogy szokás szerint hozta a formáját az alatt a beszélgetés alatt is. Emlékezett rá, hogy akkor éppen már 3 napja nem aludt, de a munka miatt fel volt pörögve. És…
- …hogy addig fogod hordani, mint…hogy is mondatd? „Tököm Chris a gombos gatyáját.”
- Anyám – Drew csak ennyire volt képes. Lehajtotta a fejét. Képtelen volt Chris-re nézni. Már megint sikerült beégetnem magam. Istenem. Ez nagyon égő. Stíles vagyok, mondhatom. Aztán egy apró érintést érzett az állán.
- Hé – hallotta meg Chris halk hangját. – Andrea, nézz rám. Nézz rám, kérlek.
Drew felnézett. A Chris szemében megcsillanó vágytól megszédült és a férfinak dőlt. Soha nem fordult elő vele, hogy ennyire intenzíven reagáljon egy férfi vágyára. Igazából nem is foglalkozott a pasikkal túlzottan. Néha volt egy-két olyan éjszakája, amikor nem egyedül ment haza, de a munka volt az élete. És Chris. Aki most itt áll előtte. A lány rekedten megszólalt:
- És még mit mondtam? – alig tudta befejezni a mondatot, mert Chris finoman végigsimított a karján. A lány megborzongott, de nem azért, mert fázott.
- Tényleg hallani akarod? – kérdezett vissza Chris. Az ő hangja is rekedt volt. ahogy eszébe jutott az a bizonyos msn-beszélgetés, a szíve vadul verni kezdett. nem mintha eddig nyugodt lett volna. Annyira szerette volna megismerni Drew-t. ténylegesen, testestől-lelkestől. Szerette volna megtudni, mit szeret és mit nem, szeretett volna hallani az életéről, a vágyairól, az álmairól. Most azonban, hogy itt vannak kettesben, a fizikai vágy felülkerekedett rajta. Még egyszer megsimogatta Drew karját és látta, hogy a lány mély levegőt vesz és a mellén megremeg a Soundgarden-felirat.
- Szóval…azt mondtad, hogy simán rám ugranál és ledugnád a torkomon a nyelvedet. És hogy már bepókhálósodtál, annyira nem volt semmilyen normális pasi a láthatáron…és most megcsókollak. Andrea, megcsókollak. Ha nem akarod, még modt szólj, mert különben…
Drew lábujjhegyre állt és beléfojtotta a szót egy csókkal. Innentől kezdve nem volt megállás. Elszállt mindkettejükből a tartózkodás, a megilletődöttség, és átvette a helyét valami vadállati érzés, hogy meg akarják kapni a másikat. Chris nekidöntötte Drew-t a falnak, megragadta a két csuklóját és a feje fölé emelte.
- Nézz rám – szólt a lánynak. – Nézz rám, Andrea. Látni akarom a szemedben, hogy te is azt érzed, amit én.
Drew felnyögött. Kiszabadította a kezét Chris szorításából és egy mozdulattal lerántotta a pólóját. Megragadta Chris kezét és a mellére húzta. Chris ujjai pedig vándorútra indultak a testén. A férfi simogatta az arcát, a nyakát, majd egyre lejjebb és lejjebb haladt. Végigsimított Drew fenekén és szorosan magához húzta a lányt. Olyan szorosan, hogy Drew érezte Chris vágyát. Óriási vágyát, mely az övével vetekedett. A keze a férfi sliccére tévedt és halkan felnevetett.
- Ez a kedvenc gatyám. Imádom a gombjaidat…tényleg rojtosra hordtad…
- Én pedig a pólódat imádom. Emlékszem, amikor megláttam…az volt az első gondolatom, hogy szeretném kimondani a nevedet, miközben együtt vagyunk… - suttogta Chris Drew fülébe, majd a hangja nyögésbe fúlt, mert Drew kigombolta a legfelső gombot. Aztán a következőt. Chris elhúzódott, de csak annyira, hogy levehesse magáról a pólóját, amit direkt azért választott a mai fellépésre, mert tudta, hogy Drew is ott lesz. Most pedig itt van…itt, az öltözőjében, félmeztelenül, vágyakozva, a keze a nadrágján…Chris, Chris, Chris – figyelmeztette magát a férfi, légy türelmes, ne akard azonnal lefektetni.
- Mire gondolsz? – kérdezte halkan Drew és végighúzta a tenyerét a férfi mellkasán. A férfi bőre forró volt, és sima. És gyönyörű.
- Arra gondoltam, hogy én nem ezt akartam…illetve igen, de nem ilyen gyorsan…Andrea…
- Mondd ki a nevem – suttogott Drew egészen közel hajolva Chrishez, miközben a keze már a férfi fenekére simult.
- Andrea…
- Még egyszer. Hallani akarom…nagyon izgató. Nagyon izgató a hangod. Felizgat. Mondd ki még egyszer…
- Andrea Smith…

J 61.

Itt van – állapította meg Chris, és meglepődve érezte, hogy a gyomra megremegett. Régen, nagyon régen nem érezte ezt már. Tudta, hogy ez minek a jele, csak azt furcsállta, hogy nem is ismeri a lányt és mégis így érez iránta. A férfi gyorsan visszabújt az öltözőjébe és nekiállt hangolni.
J és Drew eközben már a színpad előtt várakozott. Chris adott nekik VIP-jegyet valami hülye páholyba vagy hová, de a két lány úgy döntött, igazi koncertet akarnak igazi élményekkel, lökdösődéssel, ugrálással, tombolással. Így a VIP-jegy előnyét csak annyira használták ki, hogy az első sorban állhattak. Álltak, vártak, közben vihorásztak és állandóan megölelték egymást. Amióta Drew megérkezett J-hez és Chesterhez, a két lány elválaszthatatlan volt. Az első pillanattól fogva tudták, hogy nem fognak csalódni a másikban, mert tudat alatt féltek ettől. Mert azért mégiscsak más egy virtuális barátság, mint egy hús-vér barátnő. A gép előtt ülve az ember bárkinek kiadhatja magát, de a valós világ azért más. Chester is azonnal megkedvelte Drew-t, tetszett neki a lány életvidámsága, pörgése, a beszólásai, a grimaszai. És főleg az tetszett neki benne, hogy felvidította J-t és elterelte a figyelmét a bírósági ítéletről, legalábbis majdnem teljesen. A lányok sülve-főve együtt voltak, és Chester is csatlakozott hozzájuk. Így hármasban mentek sétálni, kajálni, Chester bemutatta Drew-t a Linkin Park-os fiúknak. Sőt – és ezzel a férfi másnap el is dicsekedett Mike-nak – együtt is aludtak, egy ágyban. J ölelte az egyik oldalról, Drew a másik oldalról. J azért játékosan figyelmeztette Chestert, hogy reggel jól nézze meg, melyik oldalra fordul és kit csókol meg ébresztésként. Ha valaki látta volna őket, az isten se mossa le róluk, hogy orgiáztak. Egyetlenegy hátránya volt ennek az együttalvásnak: hogy J és Chester nem tudott szeretkezni aznap este. Így megpróbálták megoldani a dolgot, amíg Drew kipihente az előző nap fáradalmait és izgalmait. J hajnalban felébredt, magára kapott egy kimonót, felébresztette Chestert és becsalogatta a fürdőszobába, mert máshová nem igazán tudtak bújni, ha netalántán Drew felébredne.
- Koránkelő lettél, drága – csókolta meg Chester a lányt, miközben szorosan magához ölelte.
- Ugye nem baj, hogy felébresztettelek? – kérdezte J mosolyogva és megsimogatta Chester mellkasát. – Még lógsz nekem egy tetoválás megtervezésével. Mikorra csinálod meg? És szerinted hová csináltassam? Mondjuk ide? – mutatott a felkarjára a lány. – Vagy ide? Vagy…
- Nézzük csak. Lehetne ide is – suttogta Chester, és megcsókolta J nyakát. A száját végighúzta a lány vadul lüktető erén, majd lejjebb haladt. – De…éppenséggel lehetne ide is – ért hozzá J melléhez. Aztán még lejjebb haladt, de már nem beszélt, csak csókolt, simogatott, néha finoman harapott, és J nem bírt magával. Ledobta a kimonót a földre és várta Chestert. A férfi nem is tétovázott. A hideg csempének támaszkodva eljuttatta J-t a csúcsra. Aztán a lány viszonozta a kapott gyönyört, így nemsokára zihálva kapaszkodtak egymásba.
- Hol vagy, szivi? – hallották meg hirtelen Drew hangját, majd a lány beviharzott a fürdőszobába. – Baszki, nem találom a… - hallgatott el Drew, amikor meglátta őket, némileg hiányos öltözékben. Chesternek csak annyi ideje volt, hogy magára terítse J kimonóját, így takarva el magukat egy kicsit. Drew elvigyorodott.
- Bocsika, nem tudtam, hogy hajnalban is szexualizáltok…Pápá, folytassátok csak. Hihi, Chester, úgy nézel ki ebben a kimonóban, mint Batman, baszki – azzal Drew kisétált a fürdőszobából.
- Anyám. Tuti, hogy ezért is illenének össze Chris-szel, mert ő is szeret közbejönni… - sóhajtotta J, mire kapott Chestertől egy csókot. Visszamentek a hálószobába, és bebújtak az ágyba. Drew vihogva próbált visszaaludni, de nem sikerült. Ráadásul a kuncogása ragadós volt, így mind a hárman hangosan nevetni kezdtek a kényes szituáción. A nap gyorsan eltelt, szinte észre sem vették. Aztán hipp-hopp, gépre ültek és irány a koncert helyszíne.
Drew már alig bírt magával, J csak vihogott rajta.
- Állítsd már le magad, te nő! Attól, hogy itt toporogsz, még nem fog előbb kijönni a szexiscsokoládéd, hihi. Aztán csak el ne olvadj, ha meglátod!
- Baszkibaszkibaszki, de ha a rojtosrabaszott gatyája lesz rajta a kék pólójával…és ha összeköti a haját…anyám, ááááááá, nem bírom, wáááááááááááááááá. És…
Drew nem tudta befejezni a mondatot, mert a tömeg felüvöltött. A lány úgy érezte, kiugrik a szíve a helyéből. Látni fogom Chris-t, élőben, az első sorból, hallani fogom azt a gyönyörűen szexis hangját, és innentől kezdve már boldogan halok meg – gondolta magában Drew. Aztán felsikított, mert egyrészt a tömeg őrjöngése őt is magával ragadta. Másrészt pedig megjelent Chris a színpadon. Drew azt hitte, rosszul lát. Baszkibaszki. A gatya. És a póló. És az összefogott haj. Kész. Full K.O. Aztán felhangzott az első dal, és Drew elvesztette a józan eszét. A setlista ugyanaz volt, mint amit a múltkor talált a neten. Egymás után jöttek a dalok Chris új albumáról, de szerencsére inkább a Soungarden-es és Audioslave-es idők ből játszotta a dalokat. Drew tombolt, üvöltött, énekelt, táncolt. Totális extázis.
J látta a barátnőjén, hogy teljesen kész van. Örült neki, hogy Drew jól érzi magát. Ő is élvezte a koncertet, de némileg visszafogottabban. J akkor kiáltott fel a meglepetéstől, amikor Chris bejelentette, hogy a következő és egyben utolsó számot egy régi barátja emlékére fogja elénekelni egy új barátjával együtt. És felhangzott a Hunger Strike első taktusa. Az első versszak vége felé pedig Chris Chester-t hívta a színpadra. J tágra nyílt szemmel bámulta és hallgatta a két pasit. Annyira összeillett a hangjuk! És látszott rajtuk, hogy nem csak a színpad és a közönség miatt vannak jóban. J megfogta Drew-t kezét és a magasba emelte. Együtt énekelték Chris-szel és Chester-rel a dalt.
Chris a színpadon teljesen tudatában volt annak, hogy Drew ott van az első sorban, hiszen felismerte a képekről és abból, hogy ott állt Jemina mellett. Sokszor kedve lett volna letérdelni a színpad elejére és odaszólni neki, de nem tehette meg. Nem tudta, hogy Drew mit szólt volna hozzá. A pillantása állandóan visszatért Drew-ra. Amikor pedig a Hunger Strike-ot énekelte Chester-rel, és a színpad elején álltak, nem tudta megállni és mélyen a lány szemébe nézett. Drew megmerevedett és képtelen volt elszakadni Chris pillantásától.
A dal végén Chris a tömeg üvöltésétől kísérve levonult a színpadról, Chester pedig előrelépett, leugrott a színpadról, és odament hozzájuk. J a nyakába ugrott és forrón megcsókolta.
- Nem is mondtad, hogy te is fel fogsz lépni Chris-szel!
- Meglepetésnek szántam, drága, de úgy látom, sikerült is, igaz? – kérdezte Chester vigyorogva és ő is megcsókolta a lányt. Drew kettejük közé tette a kezét.
- Hé, hé, hé! Hagyjátok már abba ezt a nyalakodást, nyilvános helyen vagytok, baszki.
- Drew drágám, szerintem te is szívesen nyalakodnál Chris-szel, ha lenne rá lehetőséged, igaz? – kacsintott J a barátnőjére, mire az elnevette magát.
- Naná! Hihi. Nem hagynám ki semmi pénzért. De figyi, Chester. Merrefelé lehet itt valamit inni? Megdöglök szomjan. Annyit ugráltam, baszki, mint az állat.
- Arrafelé menjetek – mutatott Chester a színpad mögé, majd megint adott egy csókot j-nek.
- A VIP-jeggyel be fognak benneteket engedni. Én is mindjárt megyek – kacsintott a lányra, de úgy, hogy Drew ne vegye észre. J vette a lapot és az orra alatt elvigyorodott. Chester eltűnt a tömegben, a két lány pedig elindult a színpad mögé, amerre Chester mutatta. Néhány perc múlva egy kis bárpultféleségnél találták magukat. J és Drew nekitámaszkodott a pultnak és kértek egy-egy üveg ásványvizet. Drew megtörölte a homlokát és az arcát. Fújt egy nagyot.
- Anyám, ez kibaszott jó volt. Wááááááá, ez egy szexiscsokoládééééé– kezdett el lelkendezni. J csak vigyorogva figyelte és nem szólt semmit.
- Annyira megizzadtam, hogy még a bugyim is tiszta víz – folytatta Drew nevetve és ivott az ásványvízből. – Tudod, mi tudná ezt überelni? - kérdezte még mindig zihálva.
- Na mondd, szivi, bár sejtem, hihi - válaszolta J és kíváncsian várta Drew válaszát, ami nem is késlekedett.
- Egy eszeveszett szex az öltözőjében. - vágta rá a barátnője habozás nélkül.
- Én benne lennék - hallotta Drew egy férfi hangját, aztán meglátta J vigyorát.
- Ugye, nem azt akarod mondani, hogy itt áll a hátam mögött????