- Andrea Smith…Andrea Smith…
Ez az én nevem – eszmélt Drew. De…nem Chris mondja. Hanem akkor…mi van? Ki szólít a nevemen? A lány megpróbálta összeszedni a gondolatait, de ez elég nehéz volt, tekintve hogy éppen Chris Cornell karjai ölelték át és a férfi száját érezte a nyakán. Hirtelen dörömbölés hallatszott az öltöző ajtaján, majd az ajtó kicsapódott.
Chris sem igazán volt magánál. Épp azzal volt elfoglalva, hogy finoman végigsimítsa Drew nyakának érzékeny bőrét, amikor kivágódott az ajtó és két egyenruhás férfi rontott be. Chris azt sem tudta, mi van. Drew-ra nézett és látta, hogy a lány is most kezd feleszmélni a vágy okozta kábulatból. Aztán a férfi felfogta, hogy két vadidegen ember van az öltözőjében, és őket nézik, szájuk sarkában nehezen elfojtott vigyorral. Majd az idősebbik férfi felöltötte hivatalos arckifejezését.
- Elnézést a …khm...zavarásért. Miss Smith, azonnal indulnunk kell.
- Mi? Hogy? Miért? – kérdezett vissza Drew, miközben felvette a pólóját. Nem igazán volt zavarban már. Ha így rájuk rontottak, szégyelljék magukat ők! Attól függetlenül bezárhattuk volna kulcsra az ajtót, bár nem gondoltam volna, hogy idáig eljutunk. Hogy egyáltalán bármeddig is eljutunk – morfondírozott magában a lány. Az egyenruhások felé fordult. – Tehát miért is kell mennem? – kérdezte újból, majd hunyorogva megnézte a férfiak karján lévő emblémát. Egyből tudta, hogy baj van Kanadában, baj van Fort McMurray-ben.
- Mi történt? Gyerünk, mondja már! – sürgette meg az egyenruhásokat.
- Nem tudjuk, kisasszony. Utasítást kaptunk, hogy azonnal szállítsuk vissza Fort McMurray-be. A gép kint vár, egy másik gépet pedig nemsokára indítani fognak a személyes holmaijaiért.
Drew bólintott.
- Azonnal megyek, várjanak meg kint.
- Igyekezzen – felelte az idősebbik férfi, majd kimentek az öltöző elé.
Drew Chris-re nézett. A férfi is felöltözött már, így Drew képes volt úgy nézni rá, hogy nem esett neki. Felsóhajtott, amikor látta Chris tekintetében a vágyat, a zavart, a kérdések sokaságát.
- Sajnálom. Sajnálom, Chris. Mennem kell. Hív az olaj. A folyékony arany. A vérem – mondta halkan. Chris közelebb lépett hozzá és a tenyerébe vette a lány arcát.
- Tudom, hogy az olaj az életed. Ismerlek már valamennyire. Találkozunk még? Találkozhatunk még?
- Én…nem is tudom. Nem. Igen. Talán. Igen, igen, a francba is – csúszott ki Drew száján, mire Chris elmosolyodott és végighúzta a lány ajkán a hüvelykujját. Drew megint felsóhajtott.
- Mennem kell. Tényleg.
- Felhívhatlak néha? Vagy beszélhetünk a számítógépen keresztül? – kérdezte Chris reménykedve, és legnagyobb megkönnyebbülésére Drew bólintott.
- J-nél megvan a számom, kérd el tőle. A netes azonosítómat is ismeri. Hogy tudd: megvárom, amíg TE jelentkezel. ÉN nem foglak felhívni, nem fogok neked könyörögni, nem fogok…
- Cssssss. Hívni foglak. Ebben biztos lehetsz. Meg akarlak ismerni, Andrea. Mindent tudni akarok rólad. És most gyere. Menned kell, mert megint ránk fognak rontani az egyenruhások.
Chris kézen fogta Drew-t és kiléptek a folyosóra. Chester és J is akkor lépett ki a másik ajtón, némileg ziláltak voltak ők is.
- Mi a franc van? Süketek vagytok? Az egész stadionban a te nevedet harsogták a hangosbemondók, édes egyetlen Drew drágám – szólt Chester, miközben a pólóját igazgatta. J leintette.
- Hagyd már békén őket, Chester. Inkább adj egy csókot, ha már nem tudtuk befejezni, amit elkezdtünk. Baszki, Chris, nem azt mondtad, hogy nem fogsz minket megzavarni? Hihi. Ti tényleg egymáshoz illetek! Ha nem Chris miatt, akkor Drew miatt nem tudunk eljutni a…hm…végkifejletig – nevetett J és Chesterhez bújt.
Chris szorosan fogta Drew kezét, és ezt Chester és J is észrevette. Az újdonsült pár nem szólt egy szót sem, de látszott rajtuk, hogy nehéz lesz az elválás, mert igen mély benyomást tettek egymásra.
- Miss Smith, kövessen. Már türelmetlenül várják – lépett hozzájuk az egyik egyenruhás férfi, és ők elindultak kifelé. Az egyenruháknak köszönhetően nem állította meg őket egyetlen rajongó sem, csak a vakuk villogtak. Mindenki kíváncsi volt, tudni akarták, hogy ki az a fiatal lány, akit Chris Cornell kísér kézen fogva és védve a tömegtől. Amikor kiléptek a stadionból, J és a többiek álla is leesett. A főúton, ahol eredetileg autóknak és óriási forgalomnak kellene lennie, most kordonokkal elkerítve egy helikopter állt. Egy...miiiiiiii? Mindenki csak nézte a hatalmas gépet, amint némán várta utasát. Olajzölden és feketén, szinte fenyegetően várakozott a nyolcsávos úton. Az egyenruhások a gép felé irányították Drew-t, aki elbúcsúzott a többiektől. J-t és Chester-t forrón megölelte és megígérte nekik, hogy rögtön jelentkezik, amint odaért Fort McMurray-be. Aztán Chris elé lépett. Nem tudta, mit mondjon. Végül felülkerekedett benne a vagány csaj, ráadásul megérezte a motorolaj szagát, így megragadta Chris gombos gatyáját.
- Most lelépek, szexiscsokoládé. Légy jófiú, vigyázz a gyerekeidre. Csókolom azt a két varázsbóbitát. És ha lehet, ne rongyold szét még jobban a kedvenc gatyámat, oké? Full szexisropis vagy benne. Én akarom letépni róla a gombokat, szépen lassan egyesével. Na szevasz – lábujjhegyre állt és egy röpke csókot nyomott Chris szájára. A férfi hirtelen felemelte a karját, szorosan magához ölelte Drew-t és keményen visszacsókolta. Alig tudta elengedni a lányt, Chester-nek kellett finoman elhúznia onnan. Drew intett nekik, aztán rohanni kezdett a gép felé, majd egy mozdulattal a fedélzetre ugrott. A rotorok felzúgtak és a hatalmas gép könnyedén a levegőbe emelkedett. Drew az ablakon át integetett nekik, és feltartotta a hülyekujját. Néhány perc múlva már sehol sem volt.
Chris, Chester és J csak bámulta az eget, aztán visszamentek a stadionba. Vakuk villantak és kiabáló emberek állták el az útjukat, de egyikük sem szólt semmit. Átfurakodtak a tömegen, vissza az öltözők felé. Chris nem szólt egy szót sem, csak becsukta maga mögött az ajtót. J a folyosón kérdőn nézett Chesterre.
- Izé…most mi van? Nem kéne…
- Nem. Most magányra van szüksége, szerintem elég sok mindent le kell magában rendeznie – felelte Chester, majd kinyitotta az öltözője ajtaját és előreengedte J-t. Ő is belépett a kis helyiségbe, és ráfordította a kulcsot. J mosolyogva figyelte, miközben lassan lépkedett hátrafelé és bebújt a szépen felakasztgatott fellépőruhák közé.
- Talinda mondta, hogy nagyobb volt a ruhatárad régen, mint neki. Mondd, minek kell egyetlen szám miatt ennyi cuccot idehozatnod? Egy póló kell, egy gatya, meg egy pár cipő…
- …de ezeknek passzolniuk kell egymáshoz – felelte Chester és követte J-t. - Például most fekete zokni van rajtam. Ebből következően az alsógatyámnak is feketének kell lennie…
- Hiszem, ha látom – vágott közbe J, majd felsóhajtott, mert Chester elkezdte kigombolni a nadrágját. – Uhhhh. A piros szegélyes fekete Calvin Klein-boxer…anyám. A kedvencem – suttogta a lány és nagyot nyelt, amikor a férfi engedte lecsúszni a nadrágját a földre. – Baszki. Annyira dögös vagy…
- Neked is összeillenek a ruháid? Például…milyen színű a melltartód? – kérdezte Chester rekedten, miközben centiről centire közeledett J-hez. A lány egy mozdulattal lekapta a felsőjét.
- Fekete és piros. Összepasszolunk – mondta a férfi és magához húzta J-t. – De…a bugyid is ilyen színű?
- Nézd meg – suttogta J remegő hangon. Imádta, amikor Chester játszott vele és az égig emelte a pulzusát ilyen apró kis előjátékokkal.
- Oké. Akkor most leveszem a nadrágodat és leellenőrzöm a bugyid színét…
- És ha megfelelő színű van rajtam?
- Akkor megajándékozlak. Olyan és akkora gyönyörrel ajándékozlak meg, amit tőled szoktam kapni minden egyes alkalommal, amikor szerelmeskedünk. Szeretném, ha tudnád, hogy milyen érzés az, amikor valaki száz százalékig neked adja magát… - beszélt a férfi folyamatosan J-hez, mert tudta, hogy ez egyike azoknak a fegyvereknek, amiket ha bevet, J felizgul. Mint most. Látta, hogy a lány zihálva veszi a levegőt és ökölbe szorítja a kezét. Végigsimított J hátán, majd a fenekén, aztán az ujjai a lány hasára siklottak. Lassan simogatta a feszes bőrt, érezte J remegését.
- Hé. Mi a baj? Miért remegsz? – suttogott J fülébe, miközben kigombolta a lány nadrágját.
- Hogy miért remegek? Mert úgy érzem, hogy mindjárt meghalok, amikor hozzám érsz. És ugyanezt érzem akkor is, ha nem érsz hozzám…Függő vagyok. Tőled függök.
- Én pedig tőled – felelte Chester és lehúzta J-ről a nadrágot. Letérdelt a lány elé, végigsimogatta és végigcsókolta J combjait, először kívül, majd áttért a sokkal érzékenyebb belső oldalra. Forró lehelete égette J bőrét, és a lány felnyögött.
- Na? Jó a szín? – nyögte ki nagy nehezen. Erre Chester a bugyiján keresztül finoman csókolgatni kezdte, ott lent, majd levette róla a csipkebugyit és folytatta a becézgetést. J úgy érezte, a lába felmondja a szolgálatot, így Chester vállára támaszkodott.
- Chester…
- Tökéletes ez a színválasztás, drága – válaszolta a férfi. Még mindig J előtt térdelt, és lehúzta magához a lányt, így most egymással szemben térdeltek. Összesimult a testük és egy ritmusra vert a szívük. Aztán Chester finom mozdulatokkal irányítani kezdte J-t. Hosszú forró csókok és még forróbban elsuttogott szavak után Chester J háta mögött térdelt. Végigcsókolta a lány gerincének vonalát, a keze közben elölről simogatta és izgatta J-t. Majd egy gyengéd érintés és J tudta, hogy Chester mit akar. A lány négykézlábra ereszkedett. Aztán az elkövetkező percek szinte kiestek a fejéből. Chesterrel olyan extázist élt, hogy azt sem tudta, fiú-e vagy lány. Akárhányszor ebben a pózban szerelmeskedtek, a végkifejlet sokkal intenzívebb volt. Hallotta néhány nőismerősétől, hogy ez a „kutyapóz” mennyire megalázó egy nőnek és hogy ez is csak a pasik felsőbbrendűségét bizonyítja. J ezzel nem értett egyet. Ha mindkettejüknek jó, ráadásul nem erőszakkal kényszeríti a férfi a nőt négykézlábra, akkor abban mi a megalázó?
Chester a lány hátára fektette az arcát és kifújta a levegőt. Nehezen szedte össze magát. Ám a következő pillanatban muszáj volt magához térnie neki is és J-nek is, ugyanis – szokás szerint – megszólalt a telefon. Most mindkét mobil csörögni kezdett, egyszerre.
Ez az én nevem – eszmélt Drew. De…nem Chris mondja. Hanem akkor…mi van? Ki szólít a nevemen? A lány megpróbálta összeszedni a gondolatait, de ez elég nehéz volt, tekintve hogy éppen Chris Cornell karjai ölelték át és a férfi száját érezte a nyakán. Hirtelen dörömbölés hallatszott az öltöző ajtaján, majd az ajtó kicsapódott.
Chris sem igazán volt magánál. Épp azzal volt elfoglalva, hogy finoman végigsimítsa Drew nyakának érzékeny bőrét, amikor kivágódott az ajtó és két egyenruhás férfi rontott be. Chris azt sem tudta, mi van. Drew-ra nézett és látta, hogy a lány is most kezd feleszmélni a vágy okozta kábulatból. Aztán a férfi felfogta, hogy két vadidegen ember van az öltözőjében, és őket nézik, szájuk sarkában nehezen elfojtott vigyorral. Majd az idősebbik férfi felöltötte hivatalos arckifejezését.
- Elnézést a …khm...zavarásért. Miss Smith, azonnal indulnunk kell.
- Mi? Hogy? Miért? – kérdezett vissza Drew, miközben felvette a pólóját. Nem igazán volt zavarban már. Ha így rájuk rontottak, szégyelljék magukat ők! Attól függetlenül bezárhattuk volna kulcsra az ajtót, bár nem gondoltam volna, hogy idáig eljutunk. Hogy egyáltalán bármeddig is eljutunk – morfondírozott magában a lány. Az egyenruhások felé fordult. – Tehát miért is kell mennem? – kérdezte újból, majd hunyorogva megnézte a férfiak karján lévő emblémát. Egyből tudta, hogy baj van Kanadában, baj van Fort McMurray-ben.
- Mi történt? Gyerünk, mondja már! – sürgette meg az egyenruhásokat.
- Nem tudjuk, kisasszony. Utasítást kaptunk, hogy azonnal szállítsuk vissza Fort McMurray-be. A gép kint vár, egy másik gépet pedig nemsokára indítani fognak a személyes holmaijaiért.
Drew bólintott.
- Azonnal megyek, várjanak meg kint.
- Igyekezzen – felelte az idősebbik férfi, majd kimentek az öltöző elé.
Drew Chris-re nézett. A férfi is felöltözött már, így Drew képes volt úgy nézni rá, hogy nem esett neki. Felsóhajtott, amikor látta Chris tekintetében a vágyat, a zavart, a kérdések sokaságát.
- Sajnálom. Sajnálom, Chris. Mennem kell. Hív az olaj. A folyékony arany. A vérem – mondta halkan. Chris közelebb lépett hozzá és a tenyerébe vette a lány arcát.
- Tudom, hogy az olaj az életed. Ismerlek már valamennyire. Találkozunk még? Találkozhatunk még?
- Én…nem is tudom. Nem. Igen. Talán. Igen, igen, a francba is – csúszott ki Drew száján, mire Chris elmosolyodott és végighúzta a lány ajkán a hüvelykujját. Drew megint felsóhajtott.
- Mennem kell. Tényleg.
- Felhívhatlak néha? Vagy beszélhetünk a számítógépen keresztül? – kérdezte Chris reménykedve, és legnagyobb megkönnyebbülésére Drew bólintott.
- J-nél megvan a számom, kérd el tőle. A netes azonosítómat is ismeri. Hogy tudd: megvárom, amíg TE jelentkezel. ÉN nem foglak felhívni, nem fogok neked könyörögni, nem fogok…
- Cssssss. Hívni foglak. Ebben biztos lehetsz. Meg akarlak ismerni, Andrea. Mindent tudni akarok rólad. És most gyere. Menned kell, mert megint ránk fognak rontani az egyenruhások.
Chris kézen fogta Drew-t és kiléptek a folyosóra. Chester és J is akkor lépett ki a másik ajtón, némileg ziláltak voltak ők is.
- Mi a franc van? Süketek vagytok? Az egész stadionban a te nevedet harsogták a hangosbemondók, édes egyetlen Drew drágám – szólt Chester, miközben a pólóját igazgatta. J leintette.
- Hagyd már békén őket, Chester. Inkább adj egy csókot, ha már nem tudtuk befejezni, amit elkezdtünk. Baszki, Chris, nem azt mondtad, hogy nem fogsz minket megzavarni? Hihi. Ti tényleg egymáshoz illetek! Ha nem Chris miatt, akkor Drew miatt nem tudunk eljutni a…hm…végkifejletig – nevetett J és Chesterhez bújt.
Chris szorosan fogta Drew kezét, és ezt Chester és J is észrevette. Az újdonsült pár nem szólt egy szót sem, de látszott rajtuk, hogy nehéz lesz az elválás, mert igen mély benyomást tettek egymásra.
- Miss Smith, kövessen. Már türelmetlenül várják – lépett hozzájuk az egyik egyenruhás férfi, és ők elindultak kifelé. Az egyenruháknak köszönhetően nem állította meg őket egyetlen rajongó sem, csak a vakuk villogtak. Mindenki kíváncsi volt, tudni akarták, hogy ki az a fiatal lány, akit Chris Cornell kísér kézen fogva és védve a tömegtől. Amikor kiléptek a stadionból, J és a többiek álla is leesett. A főúton, ahol eredetileg autóknak és óriási forgalomnak kellene lennie, most kordonokkal elkerítve egy helikopter állt. Egy...miiiiiiii? Mindenki csak nézte a hatalmas gépet, amint némán várta utasát. Olajzölden és feketén, szinte fenyegetően várakozott a nyolcsávos úton. Az egyenruhások a gép felé irányították Drew-t, aki elbúcsúzott a többiektől. J-t és Chester-t forrón megölelte és megígérte nekik, hogy rögtön jelentkezik, amint odaért Fort McMurray-be. Aztán Chris elé lépett. Nem tudta, mit mondjon. Végül felülkerekedett benne a vagány csaj, ráadásul megérezte a motorolaj szagát, így megragadta Chris gombos gatyáját.
- Most lelépek, szexiscsokoládé. Légy jófiú, vigyázz a gyerekeidre. Csókolom azt a két varázsbóbitát. És ha lehet, ne rongyold szét még jobban a kedvenc gatyámat, oké? Full szexisropis vagy benne. Én akarom letépni róla a gombokat, szépen lassan egyesével. Na szevasz – lábujjhegyre állt és egy röpke csókot nyomott Chris szájára. A férfi hirtelen felemelte a karját, szorosan magához ölelte Drew-t és keményen visszacsókolta. Alig tudta elengedni a lányt, Chester-nek kellett finoman elhúznia onnan. Drew intett nekik, aztán rohanni kezdett a gép felé, majd egy mozdulattal a fedélzetre ugrott. A rotorok felzúgtak és a hatalmas gép könnyedén a levegőbe emelkedett. Drew az ablakon át integetett nekik, és feltartotta a hülyekujját. Néhány perc múlva már sehol sem volt.
Chris, Chester és J csak bámulta az eget, aztán visszamentek a stadionba. Vakuk villantak és kiabáló emberek állták el az útjukat, de egyikük sem szólt semmit. Átfurakodtak a tömegen, vissza az öltözők felé. Chris nem szólt egy szót sem, csak becsukta maga mögött az ajtót. J a folyosón kérdőn nézett Chesterre.
- Izé…most mi van? Nem kéne…
- Nem. Most magányra van szüksége, szerintem elég sok mindent le kell magában rendeznie – felelte Chester, majd kinyitotta az öltözője ajtaját és előreengedte J-t. Ő is belépett a kis helyiségbe, és ráfordította a kulcsot. J mosolyogva figyelte, miközben lassan lépkedett hátrafelé és bebújt a szépen felakasztgatott fellépőruhák közé.
- Talinda mondta, hogy nagyobb volt a ruhatárad régen, mint neki. Mondd, minek kell egyetlen szám miatt ennyi cuccot idehozatnod? Egy póló kell, egy gatya, meg egy pár cipő…
- …de ezeknek passzolniuk kell egymáshoz – felelte Chester és követte J-t. - Például most fekete zokni van rajtam. Ebből következően az alsógatyámnak is feketének kell lennie…
- Hiszem, ha látom – vágott közbe J, majd felsóhajtott, mert Chester elkezdte kigombolni a nadrágját. – Uhhhh. A piros szegélyes fekete Calvin Klein-boxer…anyám. A kedvencem – suttogta a lány és nagyot nyelt, amikor a férfi engedte lecsúszni a nadrágját a földre. – Baszki. Annyira dögös vagy…
- Neked is összeillenek a ruháid? Például…milyen színű a melltartód? – kérdezte Chester rekedten, miközben centiről centire közeledett J-hez. A lány egy mozdulattal lekapta a felsőjét.
- Fekete és piros. Összepasszolunk – mondta a férfi és magához húzta J-t. – De…a bugyid is ilyen színű?
- Nézd meg – suttogta J remegő hangon. Imádta, amikor Chester játszott vele és az égig emelte a pulzusát ilyen apró kis előjátékokkal.
- Oké. Akkor most leveszem a nadrágodat és leellenőrzöm a bugyid színét…
- És ha megfelelő színű van rajtam?
- Akkor megajándékozlak. Olyan és akkora gyönyörrel ajándékozlak meg, amit tőled szoktam kapni minden egyes alkalommal, amikor szerelmeskedünk. Szeretném, ha tudnád, hogy milyen érzés az, amikor valaki száz százalékig neked adja magát… - beszélt a férfi folyamatosan J-hez, mert tudta, hogy ez egyike azoknak a fegyvereknek, amiket ha bevet, J felizgul. Mint most. Látta, hogy a lány zihálva veszi a levegőt és ökölbe szorítja a kezét. Végigsimított J hátán, majd a fenekén, aztán az ujjai a lány hasára siklottak. Lassan simogatta a feszes bőrt, érezte J remegését.
- Hé. Mi a baj? Miért remegsz? – suttogott J fülébe, miközben kigombolta a lány nadrágját.
- Hogy miért remegek? Mert úgy érzem, hogy mindjárt meghalok, amikor hozzám érsz. És ugyanezt érzem akkor is, ha nem érsz hozzám…Függő vagyok. Tőled függök.
- Én pedig tőled – felelte Chester és lehúzta J-ről a nadrágot. Letérdelt a lány elé, végigsimogatta és végigcsókolta J combjait, először kívül, majd áttért a sokkal érzékenyebb belső oldalra. Forró lehelete égette J bőrét, és a lány felnyögött.
- Na? Jó a szín? – nyögte ki nagy nehezen. Erre Chester a bugyiján keresztül finoman csókolgatni kezdte, ott lent, majd levette róla a csipkebugyit és folytatta a becézgetést. J úgy érezte, a lába felmondja a szolgálatot, így Chester vállára támaszkodott.
- Chester…
- Tökéletes ez a színválasztás, drága – válaszolta a férfi. Még mindig J előtt térdelt, és lehúzta magához a lányt, így most egymással szemben térdeltek. Összesimult a testük és egy ritmusra vert a szívük. Aztán Chester finom mozdulatokkal irányítani kezdte J-t. Hosszú forró csókok és még forróbban elsuttogott szavak után Chester J háta mögött térdelt. Végigcsókolta a lány gerincének vonalát, a keze közben elölről simogatta és izgatta J-t. Majd egy gyengéd érintés és J tudta, hogy Chester mit akar. A lány négykézlábra ereszkedett. Aztán az elkövetkező percek szinte kiestek a fejéből. Chesterrel olyan extázist élt, hogy azt sem tudta, fiú-e vagy lány. Akárhányszor ebben a pózban szerelmeskedtek, a végkifejlet sokkal intenzívebb volt. Hallotta néhány nőismerősétől, hogy ez a „kutyapóz” mennyire megalázó egy nőnek és hogy ez is csak a pasik felsőbbrendűségét bizonyítja. J ezzel nem értett egyet. Ha mindkettejüknek jó, ráadásul nem erőszakkal kényszeríti a férfi a nőt négykézlábra, akkor abban mi a megalázó?
Chester a lány hátára fektette az arcát és kifújta a levegőt. Nehezen szedte össze magát. Ám a következő pillanatban muszáj volt magához térnie neki is és J-nek is, ugyanis – szokás szerint – megszólalt a telefon. Most mindkét mobil csörögni kezdett, egyszerre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése