19.
Chester annyira sajnálta J-t, hogy majd’ a szíve szakadt meg. De tudta, hogy nem fog sikerülni az örökbefogadás, mert a lány egyedülálló. A thai hatóságok pedig szigorúan csak házaspároknak és családoknak adnak örökbe gyerekeket. Persze akadnak kivételek, amikor bizonyos személyeknek elegendő pénze van arra, hogy évente óriási összegekkel támogassanak országokat, cserébe egy kisgyerekért. J-nek pedig talán nincs ennyi pénze, remélte Chester, és bízott benne, hogy a lánynak eszébe sem jutna „megvenni” a kislányt. J-re és a kicsire nézett. A lány a földön ült, a kislány előtte és J jegyzetfüzetébe rajzolgatott. J néha felemelte a kezét és megsimogatta a kislány hosszú fekete haját és belelesett a füzetbe. Chester látta, hogy a lány szeme elkerekedik
- Chester! Gyere ide egy kicsit…Ezt látnod kell…
A férfi leguggolt a kislány mellé és megnézte a rajzot. Leesett az álla. A gyerek annyira élethűen rajzolta le őket, hogy alig hittek a szemüknek. Mintha egy fénykép lett volna előttük.
- Látod? – szólt halkan J. – Ezért sem hagyhatom itt. Iskolába kell járnia, normális körülmények között kell élnie. Velem.
Chester mély levegőt vett.
- Gyere. Vissza kell mennünk. Hamarosan ránk sötétedik. A szállodában majd beszélünk erről az örökbefogadósdiról. Gyere. J, kérlek. Engedd el.
Chester egy kicsit megszorította J ujjait, és a lány nagy nehezen hagyta, hogy a férfi felemelje a kislányt és odaadja egy nőnek. A tolmács elmondta, hogy ez a kedves arcú fiatal nő a faluban olyan nevelőnőféleség, és mindenki szereti, úgyhogy nyugodtan rábízhatják a kislányt. J búcsúzóul homlokon csókolta a kicsit, majd Chester elhúzta onnan. Némán siettek a szálloda felé. J tervezgette, hogy milyen is lesz az élete a kislánnyal. Noi. Ennyit tudott kivenni a társalgásból, és rájött, hogy mindig akkor mondták ezt a szót, amikor a gyerekről volt szó. A lány annyira elmerült a gondolataiban, hogy többször is megbotlott vagy gödörbe lépett, és ha Chester nincs mellette, már össze-vissza törte volna magát. Amikor megérkeztek a szállodába, J elköszönt Chestertől, a szobájába sietett és megnyitotta a zuhanyt. Koszos volt, poros, és itt-ott voltak rajta apróbb sérülések, amiket a hazafelé úton szerzett. A lábszára és a karja tele volt karcolásokkal, amiket most csípett a víz. J sziszegett a zuhany alatt egy sort, néha káromkodott is. Amikor végzett a zuhanyozással, magára tekert egy törülközőt, kiült a kis teraszra és felhívta Katet.
Chester eközben a másik szobában szintén lezuhanyozott és átöltözött tiszta ruhába. Leült a tévé elé és bekapcsolta, de semmi normális műsor nem volt. Fogta magát és kiment az erkélyre cigizni. Sötét volt már, csak a szálloda kertjében elhelyezett lámpák és a medencevilágítás csinált némi fényt. Legszívesebben átment volna J-hez, mert ennyi idő után máris hiányzott neki a lány társasága. Gondolkozni kezdett ezen az örökbefogadáson, amikor meghallotta J hangját a szomszéd teraszról:
- Hogy mi? Kat, biztos vagy benne? Kérlek, nézz még alaposabban utána, jó? Nem…Ne haragudj. Elhiszem, hogy minden tőled telhetőd megteszel…Ha láttad volna Noi-t…Alig tudtam otthagyni, Chester rángatott el onnan…
A férfi akaratlanul is jobban fülelt, mert kíváncsi volt, J esetleg mond-e valamit róla Katnek. Mond-e valamit, ami felbátoríthatja. Ami még biztosabbá teheti azt az érzést, hogy szerelmes ebbe a lányba. J közben kuncogni kezdett:
- Ó, te parázna! Olyan disznó vagy…Hihi. Mit gondolsz te rólam? – J hallgatta Kat válaszát, amit nem hagyott szó nélkül: - Phoenix az más volt. Nagyon jól tudod. Elmondtam, miért csináltam azt, amit. És a mai napig így érzek iránta…
Hopp. Nahát. Érdemes itt ácsorognom, lábujjhegyen egyensúlyozva ezen a hülye széken, rátapadva a falra, és hallgatóznom, mint egy dedós. Gyerünk, J! Mondj már valamit, mert nemsokára leesek – gondolta magában a férfi, és a következő pillanatban J olyat mondott, amitől Chesternek erősen kapaszkodnia kellett, nehogy felboruljon.
- Minden pillanatra emlékszem, amit Phoenixben együtt töltöttünk. Minden mozdulatot fel tudok idézni. Kat…Ugyanazt érzem itt Thaiföldön, amit Phoenixben és L.A-ben is. Tök mindegy, hol vagyunk. Bármit odaadnék, ha az enyém lenne.
Chester elvigyorodott a túloldalon és a levegőbe bokszolt. Ezt azonban nem kellett volna, mert a szék megingott. Ráadásul meglátott a falon egy elég szép méretes pókot, amitől megijedt. Allergiás volt a pókcsípésre, sok évvel ezelőtt hónapokig szenvedett egy csípéstől. Szóval a szék megmozdult, a pók is megmozdult a falon, Chester pedig óriási zajt csapva a földön kötött ki. A hátára esett és fájdalmasan felnyögött.
J hallotta a robajt a túloldalról és felpattant a székből. Gyorsan elbúcsúzott Kattől, majd a falhoz lépett.
- Chester…te vagy az? Mit csinálsz?
A férfi szisszentett egyet.
- Á, semmi különöset…
- Miért sziszegsz?
- Nem érdekes…csak fáj egy kicsit a hátam…
- Maradj nyugton, átmegyek!
- Nem kell – válaszolta a férfi gyorsan, de elkésett. J gyorsan magára kapott valami ruhát. 2 perc múlva már a teraszajtóban állt és nézte a férfit.
- Miért fekszel itt kint, a hátadon? – kérdezte érdeklődve, miközben körülnézett. Meglátta a felborult széket. – Kiestél a székből? Vagy felrúgtad? Vagy mi a francot csináltál? – és már nevetett. A férfi megpróbált megmozdulni, de a háta annyira begörcsölt, hogy mozdulni sem tudott, csak megint nyögött egyet.
- Anyám. Hát ez nagyon…fáj…
J letérdelt mellé.
- Próbáld meg felhúzni egy kicsit a vállaidat.
- Mit akarsz…
- Nyugi. Próbáld meg.
Chester óriási erőfeszítés árán meg tudta mozdítani a vállait, persze belevitt egy kis hasizmot is. J persze rögtön kiszúrta az izomkötegeket és megbámulta. A lány megrázta a fejét és Chesterre nézett, mire a férfi egy kicsit elvigyorodott.
- Nem tudom ám sokáig kockásítani a hasamat. Mit akarsz csinálni?
J lovaglóülésben elhelyezkedett a férfi fölött. A kezeit a férfi teste és a föld közé csúsztatta. A két tenyere Chester lapockáihoz ért.
- Engedd vissza magad a földre.
- Mi? Feküdjek a kezedre? Eltörik…Összenyomom. Vagy mit tudom én…
- Nyugi. Csak tedd azt, amit mondtam.
- De…
- Ne beszélj már annyit, csak feküdj le – és hogy nyomatékot adjon a szavainak, J megcsókolta Chester száját, miközben gyengéden lenyomta a földre. Amikor a férfi vízszintesbe került, J becsukta a szemét és kikapcsolta az agyát. Nem érzett fájdalmat, nem érezte Chester felsőtestének súlyát. Csak a bőrét a tenyerén. A melegséget. Arra gondolt, hogy mennyire jó érzés együtt lenni vele. Boldog volt. És ezt a boldogságot átsugározta a tenyerén keresztül Chester szervezetébe. Az apjától tanulta ezt a módszert. A szeretet átadása nem csak szavakkal lehetséges, sőt. A tettek sokszor többet mondanak a szavaknál, mélyebben ki tudják fejezni az ember érzéseit. J szerette volna, ha a férfi ugyanazt érezné, mint ő. Kinyitotta a szemét és Chestert nézte, miközben egy kicsit mozdított az ujjain. A férfi behunyt szemmel feküdt a földön, teljesen elengedte magát és mélyeket lélegzett. J érezte, hogy oldódik a görcs a keze alatt. Lehajolt és Chester fülébe suttogott:
- Jobb már?
- Igen – felelte Chester, még mindig csukott szemmel. – Sokkal jobb.
- Mondtam, hogy bízd rám magad. Köszönöm, hogy megtetted. Érzem, hogy kevésbé vagy görcsös.
- Aha. A hátam, az kevésbé görcsös. Viszont lejjebb…Bocs. De nem tehetek róla, hogy…
J Chester szájára tette az ujját, a férfi pedig kinyitotta a szemét.
- Mondtam én egy szóval is, hogy baj? – mosolyodott el J. – Kéne megint egy kis hasizom, mert most már érzem, hogy zsibbadok…Várj, leszállok rólad, te pedig próbálj meg felülni…
- Ne. Maradj így. Olyan jó. Szeretem, amikor érezlek. Kockásítok, felülök, de te maradj az ölemben. Kérlek.
Az első mozdulat óvatos volt. Chester csodálkozott, hogy nem érez semmi fájdalmat. Viszont azt is érezte és látta, hogy J mégiscsak felállt az öléből. A férfi feltápászkodott a földről és a lányra nézett, aki keresztbefonta a karját és őt nézte.
- Szóval…hogy is kerültél a földre?
- Hát…felborultam a székkel…mert hintáztam rajta…
- Aha. Értem. Pont a fal mellett – mondta J szigorúan, mint egy tanárnő. Majd Chester elé lépett és a szemébe nézett.
- Hallgatóztál? Kihallgattad, mit beszéltem Kattel?
- Igen – vallotta be a férfi vonakodva. J pedig elnevette magát.
- Képes voltál felmászni arra a francos székre? Sokkal nagyobbat is eshettél volna…
- Nem estem volna le, ha nincs ott a falon az a rohadt pók…
- Szóval a pók a hibás. És mit hallottál, Chester? Miről beszéltem Kattel? – kérdezte J, de már komolyan. Kíváncsian fürkészte a férfi arcát. Nem tudta, mennyit hallott a beszélgetésükből. Várta, hogy Chester mit fog mondani.
A férfi néhány másodpercig csak nézte J arcát és látta rajta a várakozást. Itt az ideje a színvallásnak. Magához húzta J-t, a lány pedig nem tiltakozott. Gyengéden átölelte. A füléhez hajolt és halkan, nagyon halkan énekelni kezdett: „Mindent odaadnék, csak hogy legyen egy hely, ahová mehetek/Mindent odaadnék, csak hogy legyen valaki, aki hazajön hozzám.”
- Szeretném, ha az enyém lennél, Jemina. Menjünk haza együtt. Szeretnék mindig veled lenni.
- Vegyél feleségül.
