A zene dübörgött, J pedig egymás után döntötte magába a tequilát. Nem volt részeg. Fiatal kora ellenére nagyon bírta az alkoholt, az egy üveg tequila meg se látszott rajta. Legfeljebb annyival volt másabb, hogy felszabadultabban viselkedett. Kirángatta Katet a táncparkettre és ropni kezdték. Jó kis zene szólt, pörgős, de táncolható rock. A két lány vihogva összekapaszkodott és úgy táncoltak. Nemsokára csatlakozott hozzájuk Thora és Sean is, és J-nek akaratlanul is Chester jutott eszébe. Keresni kezdte. Hiányzott neki. Amikor hallotta a férfit énekelni és zongorázni nem sokkal korábban, teljesen kiakadt. Úgy érezte magát, mint akit letaglóztak. Még egyszer látni akarta, mielőtt hazautazik innen Los Angelesbe. Kat füléhez hajolt és belekiabált:
- Figyi, szivi, én most megpattanok. Meg kell keresnem. Muszáj.
Kat vigyorogva bólintott, J pedig odaintett Thoráéknak és otthagyta őket a táncparketten. Elindult. Maga sem tudta, merre menjen. Az asztalok között sétált, majd a bárpult felé vette az irányt. Sehol sincs. Lehet, hogy nem maradt itt a bulin – keseredett el a lány. Hogy lehetek ekkora hülye? Hogy lehetek ilyen naiv és buta? Miért hiányzik? Miért érzem azt, hogy kell nekem? – tette fel magának J a kérdéseket és szerette volna, ha tudna rájuk válaszolni. Kiért egy keskeny folyosóra, aminek az egyik oldalán néhány ajtó volt, a másik felén pedig egy lépcső. J felment és egy tetőteraszt látott. Megállt a teraszra vezető ajtóban, mert látta, hogy egy magányos alak támaszkodik a korlátnak és cigizik. Azonnal tudta, hogy ki az. A szíve vadul feldobogott.
Chester mélyet szívott a cigarettából és elgondolkozva fújta ki a füstöt. Amikor a színpadon zongorázott, látta J-t az asztalánál ülni. Látta, hogy milyen hatást vált ki a zenéje a lányból. Ennek örült. A lány arcán őszinte megrökönyödés és szívből jövő csodálat látszott, amit Chester már régen tapasztalt. Aztán elkezdődött a buli pörgősebb része, Chester pedig kijött a teremből. Most nem volt kedve bulizni, inkább feljött ide és rágyújtott. Hirtelen megérezte, hogy nincs egyedül. Hátrafordult és észrevette J-t, aki az ajtónak támaszkodva figyelte. Chester eldobta a cigit és a lány felé indult, de az visszahúzódott az ajtóból. A férfi néhány gyors lépéssel utána sietett és belépett a folyosóra. J a falnak dőlve várta. Chester lelassította a lépteit. A lány pedig csak nézte. Néhány másodperccel később ott álltak egymással szemben és némán bámulták a másikat. J rekedten megszólalt:
- Szia, Chester.
- Szia, J.
- A nevem Jemina Miya. És tequilát ittam. Sokat. De nem vagyok részeg. Tudom, hogy mit teszek és tudom, hogy mit akarok – mondta a lány és végig a férfi szemébe nézett.
- És mit akarsz? – ment bele Chester a játékba, és közelebb lépett. Érezte a lány testéből áradó meleget, érezte a parfümje illatát. De a legintenzívebben azt érezte, hogy J akarja őt. Legalább annyira akarja, mint ő a lányt. Felemelte a kezét és megsimogatta a lány arcát, ami forró volt.
- Mit akarsz? – kérdezte megint, de most közelebb hajolt J-hez és közvetlenül a fülébe suttogott. A lány megborzongott és elfelejtette azt a mondatot, amit az előbb szépen kigondolt.
- Franc. Mégsem vagyok józan. Piszkos gondolatok járnak a fejemben…
- Mint például? – Chester teljesen beindult erre a mondatra. Érezte, hogy a vér az alsóbb testtájába özönlik és szorítani kezdte a nadrágja. J hirtelen megragadta a felsőrészét, közel rántotta magához és keményen megcsókolta. Szinte harapta Chester száját, a férfinak pedig nem kellett több. Nekinyomta a lányt a falnak és visszacsókolta. A nyelvük vad táncot járt és a kezük sem tétlenkedett. J benyúlt Chester pulóvere alá és simogatni kezdte a férfi hátát, az oldalát, a mellkasát, Chester pedig becsúsztatta a kezét a lány felsőrésze alá. Hallotta J nyögését, amikor hozzáért a melléhez, és ettől még jobban felpörgött. Olyan vad és emésztő vágyat érzett, mint még talán soha életében. Amikor pedig betévedt a keze J rövid szoknyája alá, tudta, hogy nem fog tudni megállni, mert a lány harisnyatartót viselt, ez pedig Chester gyengéje volt. Végigsimított J combján, majd az ujjait a lány bugyijához csúsztatta és simogatni kezdte. A lány hátravetette a fejét és halkan felsóhajtott, majd megfogta Chester kezét.
- Ne. Még ne.
Fordult egyet és most Chester dőlt a falnak. J odalépett elé és megcsókolta először a száját, aztán a nyakát. Kezével közben folyamatosan simogatta a férfit. Chester érezhető vágya annyira felszabadított benne minden gátlást, hogy habozás nélkül belenyúlt a férfi nadrágjába, mire Chester felnyögött.
- Jemina…
- Mondd…- suttogta a lány két csók között.
- Hagyjuk abba, mert bárki jöhet…Én nem akarok veled így…
J egy pillanat alatt feleszmélt a vágy okozta kábulatból.
- Hogy mi? Nem akarsz? Velem? Így? Hogy? Nem, ne is válaszolj – lépett hátrébb a lány. – Akkor félreértettem mindent, de főleg téged.
- Várj – ragadta meg Chester a lány karját és fordított rajta egyet, így megint J állt a fal mellett. Szabadulni próbált, de a férfi nem engedte.
- Jemina…nézz rám…
- Minek? Hülyét csináltam magamból, megint lejárattam magam előtted. Nem tudok a szemedbe nézni, inkább engedj el, amíg van bennem egy kis tartás.
Chester a lány álla alá nyúlt és kényszerítette, hogy ránézzen. J megszédült a férfi szeméből áradó vágytól.
- Szeretnék veled lenni. Ha tudnád, mennyire. De nem itt és nem így. Higgy nekem, kérlek. Érzed, mennyire akarlak? – kérdezte Chester, azzal megfogta a lány kezét és a nadrágjához vezette. J a tenyere alatt érezte Chester kemény férfiasságát és elakadt a lélegzete. Hihetetlenül izgató volt ez az érzés. Önkéntelenül mozgatni kezdte az ujjait és látta Chesteren a hatást: a férfi pupillája kitágult, egyre nehezebben vette a levegőt és összeszorította a száját. Aztán kissé nyersen megszólalt:
- A francba, nem érdekel! Most azonnal érezni akarlak, simogatni, csókolni, lerántani a bugyidat és keményen, gyorsan dugni egyet! Jemina, én nem vagyok ilyen, de most annyira…
- Ne beszélj már, csak csináld – szólt közbe a lány. Oldalra nyújtotta a karját. – Figyelj csak! A víz elmos minden gátat… - azzal villámgyorsan a feje mellett lévő gombra csapott. A plafonon lévő esőztetőkből ömleni kezdett a víz, mintha tűzriadó lenne. Ők pedig egymásnak estek. J villámgyorsan kigombolta Chester nadrágját és ismét benyúlt az alsónadrágjába, a férfi ujjai pedig már a bugyija alatt jártak és úgy kényeztették a lányt. Közben pedig zuhogott rájuk a víz. Chester nekidöntötte a lányt a falnak, majd letérdelt előtte. Simogatni kezdte a combjait, először kívülről, aztán a belső oldalukat cirógatta az ujjaival, majd a szájával és a nyelvével is végigkövette ezt az utat. A ruhájuk teljesen átázott, így nem volt túl egyszerű dolga, amikor le akarta venni J szoknyáját. A lány hirtelen megfogta a kezét és felhúzta magához.
- Vedd le a felsődet, mert végig akarom csókolni az összes szexis, vadító tetoválásodat – kérte meg Chestert, a férfi pedig gyorsan megszabadult a pulóverétől. J megcsókolta Chester száját, aztán beleharapott a nyakába, majd haladt egyre lejjebb. Épp a köldökével ismerkedett meg közelebbről, amikor elállt az esőztető szerkezet. Néhány pillanat múlva pedig hangok szűrődtek fel a lépcső aljáról:
- Legutoljára errefelé láttam.
Chester egy pillanat alatt kijózanodott abból az óriási vágyból, amit J iránt érzett. Megállította a lány mozdulatát és gyorsan megigazította J ruháját. Mennyire gyönyörű – állapította meg magában a férfi, ahogy a lányra nézett. J a falnak dőlt, a szája félig nyitva és olyan tekintettel bámult rá, hogy Chester azt hitte, belepusztul a vágyakozásba. Hirtelen megszólalt egy női hang: