J 34.

34.

Chester finoman kiemelte J-t a kocsiból és ölbe vette. A lány a nyaka köré fonta a karjait és szorosan hozzábújt. Még mindig álmodhatott, mert megint megszólalt:
- Szeretlek, Chester. Annyira nagyon szeretlek…
A férfi elmosolyodott és megcsókolta a lány homlokát. Óvatosan bevitte a házba és a földszinti szobában letette az ágyra, majd visszament a kocsihoz. Kezet rázott Chris-szel.
- Kösz, haver, hogy segítettél.
- Semmiség. Neked bármikor bármit. Viszont…hallottam, mit mondott Jemina a gatyámról és nem szeretném, ha félreértenéd…Nem történt semmi köztünk.
- Elhiszem. Nem valószínű, hogy Jemina ilyen állapotban bármire is képes lenne – mondta Chester, de azért a kisördög belül elkezdte rágni.
- Ha láttad volna, apám! – mosolyodott el Chris. – 1 másodperc alatt elaludt az árokparton a földön.
- Hogy hol? – nézett nagyot Chester.
- Hazafelé meg kellett állnunk, mert nem akartam, hogy a kocsimba rókázzon…
- Oké, értem. Ne haragudj rá, jó? Na megyek, megnézem, nincs-e baj. Még egyszer kösz a segítséget!
- Ugyan már! Szegényt már előre sajnálom a holnap miatt. Szevasz, haver! – köszönt el Chris és elhúzott. Chester visszasietett a házba J-hez. A lány abban a helyzetben aludt, ahogy a férfi lefektette. Chester óvatosan, nehogy felébressze, levette róla a ruhát. J egy csipkebugyiban feküdt az ágyon. Álmában oldalra nyújtotta a karját és tapogatózni kezdett. Chester leült az ágyra és megfogta a lány kezét. Végigsimított az arcán és megcsókolta a homlokát.
- Aludj – suttogta a lánynak és megpróbált felállni.
J még aludt, de érezte Chester érintését és csókját. Megragadta a férfi kezét és nem engedte el.
- Ne. Ne hagyj itt. Abba belehalnék – mondta a lány. Chester nem tudta eldönteni, hogy alszik-e vagy ébren van. – Gyere ide hozzám, kérlek. Kérlek…Kérlek… - suttogott a lány sírós hangon. Chester levetkőzött és bebújt J mellé az ágyba. Átölelte a lányt, J pedig szorosan hozzábújt, szinte ráfonódott a férfi testére. Önkéntelen mozdulatokkal simogatni kezdte Chestert, miközben a lábát átvetette a férfi csípőjén.
Chester mély levegőt vett. Hiába volt részeg J és hiába aludt, a férfi még így is azonnal megkívánta, de lebeszélte magát. Légy eszednél, Bennington, Jemina azt sem tudja, hol van és mit csinál. Ne akarj vele szeretkezni most. Állítsd le magad. Ne a szexen járjon az eszed, hanem azon, hogy mi lesz Jeminával és a gyerekekkel. Kell, hogy legyen valami megoldás. Holnap beszélek a fiúkkal. Muszáj helyrehozni a dolgot. Muszáj. Most viszont aludj, Bennington, holnap nehéz napod lesz.
Másnap reggel J kinyitotta a szemét, de azonnal be is csukta. Hirtelen azt sem tudta, hol van. Aztán résnyire megint kinyitotta a szemét, egy kicsit oldalra fordult és meglátta Chestert maga mellett. A férfi őt nézte, de nem szólt egy szót sem.
- Sajnálom – mondta J rekedten. – Annyira szégyellem magam…
- Miért? – kérdezett vissza Chester.
- Ahogy viselkedtem. Amiket mondtam és ahogy mondtam. Mindenre emlékszem…Vagy legalábbis remélem, hogy mindenre emlékszem…
- Miért hívtad fel Chris-t? – kérdezte Chester halkan. – Miért nem engem hívtál?
- Nem tudom. Csak ki voltam akadva a srácaid miatt és tudni akartam, hogy az ő gyerekei hogyan reagálnának szerinte egy ilyen helyzetre…Nem kellett volna. Nem kellett volna cirkuszolnom. Nem kellett volna elmennem itthonról és nem kellett volna innom. Gyerekesen viselkedtem…Rettenetesen sajnálom – mondta a lány és becsukta a szemét, hátha így elmúlik a szégyenérzet, de nem.
Chester felkönyökölt és a tenyerébe támasztotta a fejét. A másik kezével megsimogatta J arcát, az ujjaival végigrajzolta a lány arcának vonásait, a szemöldökétől kezdve az orrán át a szájáig.
- Hé. Jemina. Nézz rám – szólalt meg, mire a lány kinyitotta a szemét. Chester elmosolyodott.
- Elég volt a bűnbánásból. Oké? Előferdül az ilyen. Én is elszúrtam tegnap a dolgot, de még rendbe hozhatjuk. Ma elmegyek Talindához és beszélek a srácokkal.
- De…
- Csss – tette az ujját Chester a lány szájára. – Nincs de. Elmegyek és kész. Nem tudom, mi fog belőle kisülni, de beszélnem kell velük. Miattuk is és magunk miatt is. Nem akarom, hogy bárki is szenvedjen. Szeretném, ha mindannyian végre boldogok lehetnénk.
- Miért, most nem vagy boldog? – kérdezett vissza J élcelődve.
- De igen. Olyan boldog vagyok veled, mint még soha életemben. Komolyan mondom.
J szemét elfutotta a könny. Odabújt Chesterhez és a fejét a férfi mellkasára fektette. Chester egyenletes szívdobogása gyógyír volt a tegnapi estére. Így feküdtek egy darabig, aztán J kikászálódott az ágyból és elment zuhanyozni. Ahogy beállt a víz alá, bevillantak az este történtek: a Viper Room, a rengeteg tequila, a tombolása, Chris megjelenése. És…anyám! A fényképész! Szólnom kell Chester-nek, nehogy bármit is félreértelmezzen! A lány villámgyorsan kiugrott a zuhany alól, magára tekert egy törülközőt és lesietett a konyhába. Chester közben már felöltözött. Az asztalnál ült és egy újságot böngészett. J odament mögé.
- Ööö…tegnap lefényképezt…
Nem tudta befejezni a megkezdett mondatot, mert meglátta az újság hátoldalát. És a fényképet. Jesszus!
- Ezt akartad mondani? – kérdezte Chester halkan és J-re nézett. – Hát elég…érdekes kép, meg kell hagyni.
- Chester…kérlek…nehogy azt gondold, hogy bármi is volt…
- Chris is ezt mondta.
- És elhiszed?
- Bízom benned – felelte a férfi, de a szíve mélyén a kétség apró szikrája villant.
J sápadtan figyelte Chester reakcióját, a pillanatnyi tétovázást. És látta a férfin, hogy szeretne neki hinni, de…
- Kérlek, kérlek, kérlek. Ezek a szemét fotósok meg firkászok aztán mindig tudják, hogyan kell belerondítani a dolgokba! Higyj nekem! Elestem és azért kapaszkodtam Chris-be. Tényleg.
- Jól van – mondta Chester -, hagyd már abba ezt a mentegetőzést. Ennyire csak az szokta menteni az irháját, aki sáros valamiben…
J még jobban elfehéredett.
- Ezzel meg mit akarsz mondani?
Chester felállt.
- Ha te rólam látnál egy ilyen fényképet, mi lenne az első reakciód?
- Elvágnám a rihe torkát – felelte J, mire Chester elnevette magát. Átölelte a lányt.
- Hát az én reakcióm kevésbé volt véres, de hirtelen nem kedveltem Chris-t.
- És rólam mit gondoltál? – kérdezett vissza J és Chester szemébe nézett.
- Hogy vigyáznom kell rád. Óvnom kell téged, mert…
- Mert?
- Mert amikor megláttam a képet, megijedtem. Megijedtem, hogy elveszíthetlek – vallotta be Chester, mire J befogta a száját.
- Ne gondolj ilyenekre. Együtt vagyunk. Szeretlek téged, szívem minden dobbanásával. Nem fogsz elveszíteni. Hacsak én nem veszítelek el téged…
Chester belecsókolt J tenyerébe.
- Vigyázzunk egymásra. Basszus. Milyen filozofikus hangulatban vagyok ma – mosolyodott el a férfi. J végigsimított a szeme sarkában és az orra mellett kiülő nevetőráncokon.
- Szeretem, amikor mosolyogsz. Szép vagy.
- Férfira nem szokták mondani, hogy szép! Maximum azt, hogy…szexis, észbontó, jó seggű és még…
J közelebb lépett Chesterhez és a füléhez hajolt.
- Oké. Szóval akkor szexis vagy. Észbontó. Jó seggű. És még… vadító. Dögletes. Isteni. Imádnivaló.
J szavaitól Chester pulzusa az egekig szökött.
- Nem vagy másnapos? Nem fáj a fejed? Nem a tequila beszél belőled? – kérdezte az izgalomtól rekedten. J megrázta a fejét.
- Semmi bajom. Színjózan vagyok. Tudom, mit beszélek. Szeretlek. És most megyek öltözni – mondta. Keményen megcsókolta Chestert, majd elindult az emeletre. A lépcsőn lépkedve leejtette magáról a törülközőt. Épp hogy belépett a hálószobába, amikor Chester is megérkezett, kezében a törülközővel.
- Ezt elhagytad menet közben…
J ártatlan tekintettel nézett a férfira.
- Ó. Észre sem vettem…
- Hát én igen – felelte Chester és lépett egyet J felé. A lány pedig hátrálni kezdett, amíg a lába bele nem ütközött a hatalmas franciaágyba. Hanyatt dőlt rajta. Chester megállt az ágy előtt és csak nézte a lányt. Majd letérdelt és a kezébe fogta J lábfejét. Először az ujjaival simogatta, majd a szájával. J lába megrándult.
- Baszki. Nem is tudtam, hogy a lábfejemen is vannak erogén zónáim. Pedig…van vagy…sokszáz…
Chester keze feljebb kúszott a lány vádlijára és ott is simogatni kezdte. J felsóhajtott.
- Itt is van…sokszáz…ssszzzz…sokezer…jaj…istenem… - nyögött fel, amikor Chester egyre feljebb haladt. A lány felült az ágyon. Chester vele szemben állt. J felhúzta a férfi pólóját és egy gyors csókot nyomott a férfi hasára, majd simogatni kezdte a derekát, miközben úgy nézett rá, hogy a férfi szíve majdnem kiugrott a helyéből. Chester gyorsan lerántotta a pólóját, majd a nadrágjától és a boxertől is megszabadult. J közben ismét az ágyon feküdt és várta, hogy Chester végre megint hozzáérjen. Fuldoklott a vágytól, úgy érezte, nem kap levegőt. Amikor a férfi fölé hajolt és megcsókolta, J teste megfeszült. Hosszan, gyengéden szerelmeskedtek. Minden mozdulat, minden elsuttogott szó, minden mosoly és sóhaj az egymás iránt érzett szerelmükről szólt. Amikor lecsillapodott a szívverésük, némán feküdtek egymás karjaiban. Nem kellett a beszéd, érezték, amit szavakkal nem lehet kifejezni. És akkor megszólalt Chester telefonja.

J 33.

33.

Amíg J a Viper Roomban a tequilát nyakalta, Chester összerámolt és kitakarított a konyhában. Megvárhatta volna vele J-t, de világéletében utálta a kuplerájt, így nem esett nehezére a takarítás. Amikor J egész napi munkája a kukában landolt, a férfi fogott egy üveg sört és kiült a teraszra. Rágyújtott és a vizet nézte. Szeretett itt lakni, közvetlenül a parton. Szerette ezt a házat és a környéket. A válás után pont ilyen nyugodt helyre volt szüksége. Most azonban nem volt túl nyugodt. Legszívesebben 5 percenként megcsörgette volna J-t, hogy merre jár, jól van-e. Félt, hogy a lánynak valami baja esik, amilyen idegállapotban elment itthonról, ráadásul kocsival. Egyszer azért felhívhatom – gondolta a férfi és tárcsázta J számát. Foglalt. Még egyszer. Még mindig foglalt. Most meg már nem veszi fel. Mi lehet vele? Bennington, nyugi. Jemina felnőtt nő, tud magára vigyázni. Legalábbis remélem. Hirtelen megcsörrent a telefon és Chester izgatottan nézett a kijelzőre. Chris. Vajon mit akarhat ilyen későn?

- Helló, haver. Mi a pálya? – vette fel a telefont.

- Szia, Chester. Bocs a késői zavarásért, de baj van.

- Mi történt?

- Itt vagyok a Viper Roomban és…

- Nem is mondtad, hogy fellépsz! Szólhattál volna…

- Nem. Nincs fellépésem. Viszont…

- Úristen, Chris, nyögd már ki! Mi a baj? Kezdek komolyan aggódni!

- Jemina is itt van…

- Hogy mi? Ott, a Viper Room-ban? – ugrott fel Chester a fotelból.

- Igen. És részeg. Chester…Nagyon részeg.

Chester óriási hangzavart és ordításokat hallott a háttérben.

- Mi történik ott? És Jemina…mit csinál? Hogy van?

- Szarul. Most ráncigáltam le a bárpultról, ahol táncolt és énekelt és csinált némi felfordulást.

- Maradj ott, azonnal indulok! Vigyázz rá, jó?

- Nyugi. Inkább maradj otthon. Úgy hallom, hogy ideges vagy. Ne ülj kocsiba. Majd én hazaviszem Jeminát. Ne izgulj.

- Ne izguljak? A barátnőm seggrészeg és bárpulton táncol! Jézusom. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kiborul…

- Ezt majd megbeszéljük, most le kell tennem, mert jönnek a biztonságiak!

- Chris… - de a férfi letette. Chester járkálni kezdett és megint rágyújtott. Most azonban nem nyugtatta meg a nikotin.

Chris eközben Jeminával küzdött a Viper Room bárpultjánál. A lány teljesen kész volt. Mindenáron vissza akart mászni a pultra, de Chris erősen fogta a karját.

- Engedj már el, Chris! Mi a francot csinálsz? Bulizni akarok – kiabálta J.

- Eleget buliztál már. Gyere, hazaviszlek, jó? – mondta neki Chris, és a kijárat felé tuszkolta J-t. A lány vihogva integetett a biztonsági őröknek, akik épp akkor indultak el, hogy kivezessék. Chris csak intett nekik, hogy minden rendben, így nem lett belőle még nagyobb balhé. Nagy nehezen átverekedték magukat a tömegen és végre kint voltak az utcán. Chris megpróbálta J-t az autó felé vezetni, de a lány hangosan nevetve tett néhány lépést az ellenkező irányba.

- Próbálj meg elkapni, szépfiú – majd megint lépett néhányat. – Jaj, nem is szépfiú, hanem…mi is? Baszki. Elfelejtettem. Bassza meg.

- Jemina, gyere már. Hazamegyünk, jó? – ölelte át Chris a lányt, mire J a nyakába csimpaszkodott és egy csókot nyomott az arcára. Ekkor villant valami. Chris, félig vakon, körülnézett. Király. Ezeknek is pont most kell itt lenniük – gondolta dühösen a férfi, amikor meglátta a lesifotósokat. Chris átölelte J-t és próbálta úgy fordítani, hogy a fotósok ne férhessenek hozzá, de már késő volt. Anyám, ebből mekkora cirkusz lesz! Az egyik paparazzi olyan közel jött hozzájuk, hogy egészen Chris és J arcába tolta a fényképezőgépét és kattintott. J keze lendült és visszakézből lekent a fotósnak egy akkora pofont, hogy a pasi csillagokat látott és elejtette a gépét. A lány felkapta a földről a fényképezőgépet és messzire elhajította.

- Húzz el innen a francba! Takarodj, mielőtt kinyírlak! – üvöltötte a lány és a fotós felé indult. Chris szerencsére még időben megfogta a karját és visszahúzta.

- Menjenek innen – szólt a férfi -, legyen elég ennyi kép mára rólunk! Menjenek!

A fotósok szétszéledtek, de az egyikük még épp le tudta kapni azt a pillanatot, amikor J térdre esett Chris előtt és a gatyájába kapaszkodott a csípőjénél. A férfi gondolatban már előre dörzsölte a tenyerét, mert tudta, hogy ezért az egyetlen képért óriási összegeket fog kaszálni. Már csak azt kell gyorsan kinyomoznia, hogy ki volt ez a félvér, igazán csinos és fiatal nő Chris Cornell lábai előtt.

J még mindig Chris előtt térdelt és nevetni kezdett.

- Baszki, Chris! Már megint ez a gatya van rajtad? Hihi. Le fog rólad rohadni, állandóan ebben vagy. Drew mindig azt figyeli, hogy milyen gatyában vagy. Azt már tudjuk, hogy te is Calvin Klein-alsót hordasz. Mint Chester. Egy helyen vásároltok? Hihi. Amúgy miért hordasz gombos farmert? Zacsibaleset ért és többet ne akarod, hogy a fogacskák megharapjanak? Baszki, ha ezt elmondom Drew-nak, anyám. Ott fog üvöltözni a gép előtt, hogy szexiscsokoládééééééééé! – hablatyolt a lány, miközben Chris nagy nehezen felállította a földről és eltámogatta a kocsiig. Beültette az első ülésre és becsukta az ajtót, majd lassan elindultak. Mosolygott a lányon, de azért közben figyelt is arra, amit mondott. Szóval ő szexiscsokoládé. Érdekes szó, még nem is hallotta. J hátradőlt az ülésen és tovább szövegelt.

- …és Drew csináltatott magának hegtetkót, a nemnormális, baszki.

- Hogy mit csináltatott? – esett le Chris álla.

- Hegtkt…hetg…az istenit…na…tudod, amikor szikével vágják meg a bőrödet…baszki, hogy fájhatott neki, blö. Bár kemény a csaj. Valami hülye emblémát csináltatott, ami sok kicsi vonásból van, hadd szenvedjen a Soundgardenért, hihi. Ja, bocs. Te Chris Cornell vagy. Valami Badmortfi…nem tudom kimondani, de leszarom.

- Badmotorfinger – mondta halkan Chris, és beindult az agya. Elképzelte Drew-t és az emblémát. Szerette a tetoválásokat, de igazi hegtetoválást még nem látott.

- Ja, az az. És Drew állandóan valami ősrégi Sound-os videót emleget meg Jesus Christ Pose-t meg színpadon fetrengést…Jaj. Rosszul vagyok. Álljunk meg egy kicsit.

Chris az út szélére kormányozta az autót. J épphogy ki tudta nyitni az ajtót, kimászott a kocsiból, és a szervezete már meg is szabadult a rengeteg alkoholtól. Chris kivett a kesztyűtartóból egy üveg ásványvizet és lemosta a lány arcát, majd itatott vele néhány kortyot. J reszketett, az egész teste verítékben fürdött, majd hirtelen elterült a földön, mint a béka. Chris ijedten ugrott oda hozzá és felemelte az ernyedt testet. Látta, hogy a lány alszik. Hogy tudott ilyen gyorsan elaludni? Nem semmi. Óvatosan betette a kocsiba J-t, bekötötte a biztonsági övet és padlógázzal indított. Szerencsére Chester háza nem volt messze. Mielőtt odaért volna a házhoz, megcsörgette Chestert. A férfi rögtön felvette.

- Hol vagytok? Mi van Jeminával? Jól van? – ontotta a kérdéseket magából Chester, de Chris megnyugtatta.

- Minden oké. Egy perc és nálad vagyok.

- Jemina?

- Alszik. Már jól van, legalábbis szerintem. Kitaccsolt útközben.

- Oké. Siess már – sürgette Chester Christ. Kinyomta a telefont, majd elindult a ház elé. Néhány másodperc múlva feltűnt egy fényszórópár, aztán Chris kocsija begördült a kapuhoz. Chester odarohant és kinyitotta a jobb oldali ajtót. J összekuporodva aludt az első ülésen és álmában motyogott.

- Szexiscsokoládé…Drew, ha láttad volna Chris gatyáját…te is sikítanál…

J 32.

32.

J hallotta, hogy Chester megérkezett. Begörcsölt a gyomra arra a gondolatra, hogy nemsokára megismerheti a férfi gyerekeit. De hol vannak már? Miért nem jönnek? A lány gyorsan körülnézett. Az asztalon minden rendben volt, szépen elrendezte a kajákat, a tányérokat, az evőeszközöket, mindent. Szép volt és ízléses, látszott, hogy beleadta szívét-lelkét. De hol vannak már?
Chester eldobta a csikket, vett egy mély levegőt és bement a házba. Még mindig nem tudta, mit fog mondani J-nek. Ne akart hazudni, de…Most mondja meg a lánynak, hogy a gyerekei nem kíváncsiak rá, mert látatlanban is utálják? Levette a cipőjét és elszöszmötölt a kabátjával is, de tudta, hogy nem húzhatja már az időt.
Baj van – gondolta J, amikor hallotta a bejárati ajtó csukódását. Mert csend volt. A lány arra számított, hogy gyerekzsivaj lesz. De nem. Csak csend. Aztán Chester belépett a konyhába. Egyedül. J leült az egyik székre, Chester pedig leguggolt elé. Megfogta a lány kezét. Jéghideg volt.
- Drága…
- Nem jöttek, igaz? – kérdezte J halkan, majd válaszolt is magának. – Hát persze, hogy nem jöttek. Hisz egyedül vagy. Hogy kérdezhetek ilyen baromságot? És miért nem jöttek? Talinda tartotta őket vissza?
Chester megrázta a fejét.
- Nem. Nem ő volt.
- Hanem akkor miért? Chester, válaszolj már, kérlek! Miért nem jöttek el a gyerekeid?
- Összevesztünk egy kicsit. Illetve hát…
J elrántotta a kezét és felállt a székről. Az asztalra mutatott.
- Nézd meg! Egész nap ezzel foglalkoztam! Örömet akartam nekik okozni!
- Tudom. Nagyon sajnálom.
- Szóval…miért nem jöttek?
- A kicsik elaludtak, Isaiah meg…szóval…
- Chester!
A férfi nagy levegőt vett és belekezdett a mondandójába.
- Isaiah azt mondta, hogy nem akar megismerni téged, mert nem kíváncsi rád…
J úgy érezte magát, mint akit fejbecsaptak.
- Hogy micsoda? – nyögte ki nagy nehezen. – Ha már elkezdted, fejezd is be, jó? Gondolom, azt azért elmondta neked, hogy miért nem kíváncsi rám.
- Talinda szerint a srácok téged okolnak azért, mert keveset vagyok velük…
- Hogy micsoda? – ismételte J egérhangon. Chester megpróbálta átölelni a lányt, de J elhúzódott tőle. Nekidőlt a falnak, majd lecsúszott a földre. Maga köré kulcsolta a karjait és sírni kezdett. Sejtette, hogy nem fog zökkenőmentesen indulni a kapcsolata a fiúkkal, de erre nem gondolt. Ő a hibás, mert Chester kevés időt tölt velük. De hát…amióta együtt vannak, a férfinak is nem volt lehetősége arra, hogy velük legyen, hisz itthon sem voltak – gondolta magában J. Aztán a szomorúságát kezdte felváltani valami más. Düh. Hogy hibáztathatnak, amikor nem is ismernek? Oké, hogy csak gyerekek, de itt most nem erről van szó! A lány a gyönyörűen megterített asztalra nézett. Aztán hirtelen felugrott.
Chester látta J-n, hogy nagyon kiakadt. Amikor a lány felpattant a földről, tudta, hogy mire készül, de már nem tudta megakadályozni. J egyetlen széles mozdulattal mindent lesöpört a földre. Mindent. Az összes ennivaló, tányér, tál, minden a földön landolt nagy csattanással. Ami pedig véletlenül az asztalon maradt, azt a lány felkapta és a földhöz csapta. Chester odaugrott J-hez és lefogta.
- Jemina! Elég legyen! Hallod? Ez semmire nem jó!
A lány dühösen nézett rá, de a szeméből ömlött a könny. Kiabálni kezdett:
- Hát ez az! Semmire nem jó! Ahogy én sem! Semmire nem vagyok jó, csak bűnbaknak!
- Jemina…
- Meg sem próbáltak megismerni! Mégis engem okolnak a te hibáidért! Ez a legkönnyebb!
- Ők még gyerekek…
- Hát épp ez az! Csak gyerekek és mégis óriási fájdalmat okoztak nekem…
- Tudom és nagyon sajnálom. Hidd el. Nem tudtam mit csinálni velük. Nem kényszeríthettem őket arra, hogy jöjjenek el. Az még rosszabb lett volna.
- Honnan tudod? Miért vagy ennyire biztos benne? Vagy te is ezt csináltad volna a helyükben?
- Jemina. Hagyd ezt abba. Ne beszélj butaságokat…
- Na ez jó! Már nem csak bűnbak vagyok, hanem buta is! – fortyant fel J, bár érezte, hogy kezd átmenni hisztérikába. De muszáj volt kiadnia magából a fájdalmát, a megbántottságát, a csalódottságát.
Chester csak nézte J-t. Megértette a lány viselkedését és szerette volna valahogy lenyugtatni, de nem tudta, mit is mondhatna neki. Aztán a lány hátat fordított neki, keresztülgyalogolt a koszos padlón és elindult felfelé az emeletre.
- Hová mész? – kérdezte tőle Chester és utánasietett.
J bement a szobába és öltözködni kezdett. Ledobálta az ételmaradékos ruháit, felkapott egy farmert meg egy felsőt.
- Mit csinálsz?
- Elmegyek.
- Hová?
J megvonta a vállát.
- El. Mit tudom én. Ki kell szellőztetnem a fejemet.
- Maradj itt. Beszéljük meg.
- Nem – rázta meg a fejét J. – Muszáj elmennem valahová. Muszáj. Le kell higgadnom, és az itthon nem megy. Ne is próbálj visszatartani.
Chester J szemébe nézett és tudta, hogy nincs értelme marasztalnia a lányt. Átölelte és adott egy gyengéd csókot a szájára.
- Rendben. Értelek. Vigyázz magadra. Szeretlek.
- Majd jövök.
J lerobogott a lépcsőn, felkapta a kocsikulcsot és kiviharzott a házból. Bevágódott a kocsiba és csikorgó kerekekkel elindult. Nem tudta, merre megy, nem volt úticélja. Csak hajtott. Be a városba, a forgatagba, emberek közé, akik elterelik a figyelmét a gondolatairól. Egy parkolóban leállította a kocsit. Hátradőlt az ülésen és kitört belőle a sírás. Csalódott volt. Nagyon csalódott. Annyira szerette volna megismerni a gyerekeket! Remélte, hogy – ha nem is rögtön, de – jól kijönnek egymással, erre tessék. A létezéséről sem akarnak tudni. A lány megtörölte az arcát. Gyerünk, J szedd össze magad! – parancsolt magára dühösen. Nem megoldás, ha rinyálsz. Lépj túl a Bennington-gyerekeken. Majd lesz valami. Kiszállt a kocsiból, bezárta és sétálni indult. L.A. belvárosában zajlott az élet. Emberek tömkelege mászkált az utcákon, az üzletek nyitva álltak, az éttermek és szórakozóhelyek tömve voltak. J a Sunset Boulevard-on járt, amikor megtorpant egy fekete épület előtt. A Viper Room. A híres-hírhedt Viper Room. Sokat hallott és olvasott róla, de még sosem járt itt. A klub régen arról lett igazából híres, hogy a tehetséges fiatal színész, River Phoenix a bejárata előtt halt meg drogtúladagolásban. Azóta nem történtek ilyen események, vagy legalábbis nem kerültek nyilvánosságra. Az épületből zene szűrődött ki, J pedig úgy döntött, bemegy. Belökte a széles ajtót. Óriási tömeg fogadta. J kiszúrta magának a bárpultot és nagy nehezen átverekedte magát a táncoló embereken. Épp felszabadult egy hely, így J gyorsan felült a bárszékre. A mixer odahajolt hozzá:
- Hellóbelló, szépség. Mit iszol?
- Adj tequilát. Goldot. Egy üveggel. És ne hívj szépségnek, mert kettérúgom a segged – szólt rá J.
A pultos felemelte a kezét.
- Oké. Bocsánat. Tessék – tette le a lány elé a Sierra Tequilás üveget és a poharat.
- Kösz.
Az első pohár gyorsan lecsúszott. Aztán a második is. És J-t most viharos gyorsasággal kiütötte az alkohol. Leugrott a bárszékről és - kezében a tequilás üveggel - belevetette magát a táncoló forgatagba. Érezte, hogy már nem ura önmagának, de nem érdekelte. Ki kellett magából adnia a feszültséget, a dühöt, a csalódottságot. Egy óra múlva tökrészeg volt. Alig tudott megállni a lábán, úgy támogatták vissza a bárpulthoz és felültették a székre. Gondolt egyet és előkotorta a telefonját. Nagy nehezen megtalálta a gombokat rajta.
- Halló – szólt bele egy álmos hang.
- Szia, Chris – köszönt J, de elég nehezen forgott a nyelve.
- Jemina? Szia!
- Figyi, kérdezhetek valamit?
- Most? Persze, de…
- Ha te egy új nőtic…juj…nőcit akarnál hazavinni, a te gyerekeid hogyan vsikled…franc…
- Jemina, mi van veled? Ittál? – kérdezte Chris aggódva.
- Aha – röhintette el magát a lány. – Méghozzá nem keveset…Betoltam egy üveg tequilát…Juj, de király, elsőre ki tudtam mondani, hihi. Na szóval. Mit csinálnának a gyerekeid?
- Ez most miért fontos?
- Csak válaszolj már! Utálnák a csájét rögtön?
- Hát…Nem tudom. Lehet. De én biztosan beszélnék velük róla, mielőtt hazavinném a …milyen szót használtál? Csájét.
- Oké. Kösz. Csak ennyit artak…akartam tudni…Anyám, ez mennyire kurva jó hely!
- Mi van? Hol vagy?
J körülnézett. Meglátott egy emblémát a falon és figyelmesen nézte, illetve megpróbálta.
- Valami viperás izében…egy klub…lövésem sincs, mi a neve…
Chrisnek egyből beugrott.
- A Viper Room-ban vagy?
J a mixerhez hajolt.
- Mi ennek a helynek a neve? Azonnal mondd meg, különben ledzsiudizts…a picsába…
A mixer elröhögte magát.
- Viper Room, szépségem. Meg tudod jegyezni vagy írjam le?
- Barom. Köcsög – felelte J. Biztosan elszégyellte volna magát, ha hallja, hogy milyen csúnyán beszél. Most viszont fogalma sem volt arról, hogyan viselkedik.
- Szóval…Viper Room. Most homályosított fel egy nyominger francos bármixer csávó…Mindjárt olyat alárúgok, hogy…
- Jemina! Figyelj jól! Maradj ott, mindjárt érted megyek!
- Nem kell, haza tudok menni…asszem…bár tökre nem tudom, hol hagytam a kocsit…asszem azzal jöttem…hihi. Á, de jó ez a zene! Na csá, Chris!
- Jemina…
A lány kinyomta a telefont, zsebre vágta, leugrott a székről és a tömeg beszippantotta.

J 31.

31.

Chester türelmetlenül figyelte a kiözönlő utasokat. Hol vannak már? És akkor végre meglátta őket. A két nagyfiú a bőröndös kiskocsit tolta, Draven a hátizsákjával bíbelődött, Tylert pedig Talinda hozta a karjában. Chester intett nekik, mire Tyler lekéredzkedett a földre. A 3 éves gyerekek szélvésztempójával az apjához rohant, miközben hangosan kiabált:

- Apa, apa, apa! De jó, hogy itt vagy! – ugrott Chester nyakába a kisfiú. A férfi szorosan átölelte a kicsit, aki szorosan kapaszkodott a nyakába és hozzábújt.

- Szia, Tyler! Szia, kicsim. Annyira hiányoztatok!

Közben a többiek is odaértek Chesterhez. A férfi letette Tylert a földre, majd végigölelte a nagyfiúkat és Talindát. Isaiah azonban morcos arccal elhúzódott, és Jaime is ugyanezt tette, Draven pedig csak nézte Chestert.

- Mi a baj? – kérdezte a férfi Talindától.

- Majd otthon elmondom, segíts kicuccolni.

Kivitték a sok bőröndöt, bepakolták a kocsiba, majd elindultak Talinda háza felé. Tyler a hátsó ülésen csacsogott, Draven néha kijavította, de a két nagyfiú szinte egy szót sem szólt Chesterhez. A férfi aggódott. Vajon mi bajuk lehet? Mi történhetett? Összevesztek Talindával? Vagy talán rá mérgesek valamiért? Amikor megérkeztek Talindához, behurcolták a bőröndöket a házba, és a két nagyfiú szó nélkül elindult a szobája felé.

- Hé, fiúk! Álljatok csak meg egy pillanatra! – szólt utánuk Chester, mire Jaime és Isaiah is megtorpant és visszafordult.

- Mi van? – kérdezte Isaiah flegmán. Chester csak bámult.

- Hogy beszélsz velem, fiam?

- Bocs – vonta meg a vállát a fiú, de nem látszott rajta megbánás.

- Gyertek csak ide vissza. Jaime, te is. Üljetek le.

A két fiú visszaballagott a konyhába és megálltak Chesterrel szemben.

- Mondom, üljetek le. Mi van veletek?

A férfi nem értette a két nagyfiút. Soha nem viselkedtek még így. Mindig illedelmes, tisztelettudó gyerekek voltak. Leült velük szemben az asztalhoz.

- Mi bánt benneteket? Nem szoktatok ilyenek lenni. Mi történt?

Jaime nem nézett az apja szemébe, Isaiah viszont beszélni kezdett.

- Itt akarunk maradni anyánál. Nem akarunk elmenni hozzád.

- Akarunk? Kinek a nevében beszélsz? Ki nem akar eljönni még hozzám rajtad kívül?

- Hát Jaime sem. Meg Draven sem. És Tyler sem.

- Állj – szólt közbe Talinda, aki idáig csak hallgatta őket. Ő tudta, mi a fiúk baja, de kíváncsi volt, hogy Isaiah hogy adja elő. Azt is tudta, hogy Chesternek fájni fog. – Jaime, Draven és Tyler nevében ne beszélj, oké?

- Isaiah! Kérlek, nézz rám – kérte Chester a fiát, de a kissrác durcásan elfordult. Jaime még mindig az asztalt bámulta, továbbra sem nézett Chesterre. A férfi most már komolyan aggódni kezdett. Átnyúlt az asztal fölött és felemelte Isaiah állát.

- Figyelj rám. Mondd el, mi bánt? Biztosan meg tudjuk beszélni.

Isaiah megrázta a fejét, de nem mondott semmit. Chester Talindára nézett.

- Te tudod, hogy mi a fene van velük? Nem értem.

- Igen, tudom – bólintott Talinda.

- És? – kérdezte Chester és már kezdte elveszteni a türelmét. – Mi van veletek? Nem értelek titeket. Beszéljük meg, hogy mi nyomja a szíveteket, aztán mennünk kéne, mert…

Isaiah hirtelen felpattant az asztaltól, még a széket is felborította.

- Nem akarok elmenni hozzád! Nem akarok! Nem vagyok kíváncsi az új nődre! Látni sem akarom! Már megint csúfolni fognak a suliban, hogy az apám milyen kiscsajt szedett össze! Mindenki ezzel piszkál! És Jaime-t is bántják! Utállak! Utállak! – kiabálta a kissrác, majd felszaladt a szobájába. Jaime is felugrott és a testvére után sietett. Chesternek esélye sem volt, hogy visszatartsa őket, csak nézte a hűlt helyüket. Aztán Talindára pillantott.

- Te tudtad ezt?

A nő bólintott. Chester elsápadt.

- És miért nem szóltál róla? Az én gyerekeimről van szó! Beszélgetnem kellett volna velük ezekről a dolgokról…

- A TE gyerekeid? Jól értettem? – kérdezett vissza Talinda mérgesen. – Ilyenkor a te gyerekeid? Amikor meg vigyázni kell rájuk vagy elmenni valahová velük, akkor már a mieink?

- Ne haragudj – kért bocsánatot Chester és felsóhajtott. – Nem úgy értettem. És tudom, hogy mostanában keveset vagyok velük. Igyekszem többször elvinni őket. Tudom, hogy nem kifogás az, hogy mennyit dolgozom…

- Én tisztában vagyok azzal, hogy sok mindent csinálsz egyszerre. LP, Ve’cel, Club Tattoo. Nem tudsz szétszakadni és én ezt megértem. A gyerekek viszont ebből csak azt érzékelik, hogy az apjuk keveset van velük. Ráadásul most itt van Jemina is…A fiúk azt hiszik, hogy miatta hanyagolod őket. Tyler még nem ezt érzi, és még talán Draven sem. De Isaiah és Jaime már nagyfiúk. Szükségük van rád. Én igyekszem velük mindent megbeszélni, de vannak olyan dolgok, amikhez az apjuk kell. Nem tudlak teljes mértékben helyettesíteni.

Chester felállt és megölelte Talindát.

- Nagyon hálás vagyok, hogy ennyire figyelsz a fiúkra. Megígérem, hogy több időt fogok velük tölteni és megpróbállak kevésbé leterhelni. Most viszont…nem tudom, mit csináljak. Jemina egész nap készült. Várta a srácokat. Olyan ideges. És fél.

- Nem szeret engem.

- Hát…nézd. Végül is nem túl ideális körülmények között találkoztatok… - mosolyodott el Chester, amikor eszébe jutott Phoenix. – Figyelj, Talinda. Nem jöhetne el legalább az egyik gyerek…? Jemina ki fog borulni. Mi a francot mondjak neki? Hogy a gyerekeim nem kíváncsiak rá? És hogy miatta utálnak engem is?

- Nyugodj meg. Nem utálnak. Te is voltál kiskamasz, nem? Biztosan te is mondtál ilyeneket a szüleidnek.

- Igen. És most már tudom, hogy mennyire fájhatott nekik hallani.

- Mondom, nyugodj meg. Arra pedig nem tudok mit mondani, hogy most mit tegyél. Azt gondolom, hogy…nem tudom. Jobb lenne, ha Jaime és Isaiah most nem menne veled. A kicsik meg elaludtak, az előbb láttam.

Chester leült az asztalhoz és a tenyerébe hajtotta a fejét. Megint nagyot sóhajtott.

- Hogy mászok ki ebből? Nem akarom erőltetni a srácokat. Viszont Jeminát sem akarom megbántani…Basszus. Ez nagyon gáz. Na mindegy. Elköszönök a fiúktól, aztán lesz, ami lesz…

- Sajnálom. Próbáltam velük beszélni, de nem akartam erőszakoskodni. Láttam rajtuk, hogy nincs sok értelme, ha elkezdek Jemináról mesélni. Nagyon ellene vannak. Főleg Isaiah. Jaime pedig…tudod, milyen. Hiába ő az idősebb, Isaiah nagyon tud rá hatni.

- Tudom. – Chester felállt. – Köszönök nekik. Vagy legalábbis megpróbálom.

Felment az emeletre. Hallotta, hogy a két nagyfiú Isaiah szobájában van. Bekopogott és belépett az ajtót.

- Fiúk…sajnálom. Mennem kell, de…

- Menj. Siess a nődhöz, ő fontosabb, mint mi – vágta oda neki Isaiah, Chester szíve pedig megállt egy pillanatra. Nem hitte volna, hogy a gyerekei egyszer még ellene fognak fordulni.

- Fiúk… - kezdte el megint. – Nem tudok mást mondani. Sajnálom. Holnap eljövök és beszélgetünk, jó? És szeretném, ha őszinték lennénk egymáshoz, rendben? Ahogy a felnőtt emberek szokták.

- Jó duma – feleselt Isaiah, majd hátat fordított az apjának.

- Apa, én… - szólalt meg Jaime, de az öccse lehurrogta.

- Jaime, mondtam, hogy te ne is szólj hozzá! Majd én elintézem!

- Isaiah! – szólt rá Chester a gyerekre. – Azonnal fejezd be! Viselkedj rendesen.

- Mi közöd ahhoz, hogy hogyan viselkedem? Soha nem vagy itt! Soha nem vagy velünk! Mindig van fontosabb dolgod – kiabálta a kissrác, de a szeme könnyes volt. – Állandóan csak zenélsz meg turnézol meg nőzöl meg bulizol…

- Isaiah…A zene a munkám. Ebből élek. Ebből élünk. A zenélésből.

- Akkor menj és zenélj! Mi nagyon jól megvagyunk nélküled! Anya legalább törődik velünk – sírta el magát a gyerek és a szoba sarkába bújt. Jaime felállt az ágyról és Chester elé lépett. Komoly gyerek volt, felnőttebb a koránál.

- Apa…Most tényleg el kéne menned. Majd beszélek Isaiah-val, jó? Aztán felhívlak. Minden rendben lesz. És…üdvözlöm a…barátnődet…Egyszer majd szeretném megismerni. Ha mindenki nyugodtabb lesz. Komolyan. De most menj. Sajnálom ezt az egészet.

Chester férfi létére majdnem elbőgte magát a fia szavaitól. Megölelte Jaime-t, még ránézett Isaiah-ra, aztán halkan kiment a szobából. Benézett a másik szobába is. A két kicsi, Draven és Tyler egymás mellett feküdt az ágyon, és aludtak. Ők legalább kimaradtak ebből a cirkuszból – gondolta a férfi. Lement Talindához. A nő látta rajta, hogy meg van zuhanva. Vigasztalón átölelte Chestert.

- Menj haza. Mondd meg Jeminának, hogy sajnálom. Tényleg sajnálom.

- Sokra megyek majd vele…bocs… - sóhajtotta Chester, majd elköszönt Talindától. Beült a kocsiba és hazahajtott. A ház előtt leállította a motort. Várt néhány percet, majd kiszállt és a kocsi oldalának támaszkodva rágyújtott egy cigire. Félt bemenni. Félt attól, hogy csalódást okoz Jeminának. Már megint. Nem tudta, mit is mondhatna a lánynak, hogy ne fájjon neki annyira. Tanácstalan volt.